21.fejezet

Sziasztok! Kicsit késve ugyan,de meghoztam ezt a folytatást is. Jó olvasást! És ne felejtsétek el holnap köszönteni az édesanyátokat!

Kilépve az utcára elindultam az esőtől ázott úton. Az időjárás sem tett túl jót,amúgyis fényes hangulatomnak. Foggalamam sem volt, hová mehetnék,de abban biztos voltam,hogy otthon semmiképp sem akarok maradni. Friss levegőre volt szükségem, mert az őrületbe kergetett a szobámbra telepedő csend,miután Márk elment. Nem akartam,hogy így legyen vége. Egyáltalán azt sem akartam,hogy így legyen vége.  Viszont ezt már nem bírtam tovább. Tönkre tett,ez a se veled,se nélküled kapcsolat, és ha tovább játszom ebben a játszmában, hamarosan én is kénytelen leszek meglátogatni a kórházt. Fáradtan kapok ki a telefont a zsebemből ami folyamatosan csörög. A hirtelen mozdulattól a készüléket az előttem lévő pocsolyába hullik,majd apró darabkái a felszínre úszva jelzik,hogy megsemmisült
- Szuper - motyogom,majd továbbindulok,mintha misem történt volna. Végül a megszokott mólónál kötök ki és a szélén ülve bágyadtan nézem az előttem elterülő víztömeget. Mi lett volna ha... - mondogatom magamnak. Az őrűletbe kerget,hogy semmit sem tudok csinálni,és minderről én tehetek. A nap lassan bújik el a felhők tömegében, akárcsak én a családom körében. Mielőtt Petra megszületett,mindenki engem babusgatott,és mi tagadás, én boldogan fürődtem a "hírnévben". Aztán ahogy a tesóm megszületett, a körülmények megváltoztak és én el lettem hanyagolva,majd teljesen eltűntem a palettáról.
- Anna - szólt egy halk hang mögülem. Túl ismerős volt... lassan fordultam meg,majd a fiúra tekintve várakozóan pillantottam fel.
- Mit szeretnél? 
- Ööhm..  Anyukád..és a tesód..
- Márk! Mi történt? 
- Nyugi... Anyukád és Petra a házban.. Szénmonomszid mérgezéssel kórházba szállították. És tekintve,hogy anyukád most jött ki.. Visszaesett.. - könnyes szemmel tekintettem fel a fiúra.
- Ugye ez csak egy rossz rémálom?
- Jó lenne - rázta meg a fejét, majd kezét nyújtva felállított, és elindultunk a hazafelé vezető uton.

Sajnálom,hogy most csak ilyen rövid résszel érkeztem hozzátok. Ígérem igyekszem a folytatással ❤

20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az ujjabb részt. A történet sajnos a vége felé közeledik. Tudtam,hogy egyszer le kellesz majd írnom, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Köszönöm mindazoknak akik a kezdetektől velem voltak és olvasták a történetem,továbbá azoknak is,akik csak később csatlakoztak. Igyekszem minnél tovább húzni a befejezést, de erre a titokra is fény kell,hogy derüljön egyszer 😊 jó olvasást és élvezzétek ki a hétvége hátraeső részét!

Csendben figyeltem az ölemben fekvő fiút miközben azon gondolkodtam felpofozzam e. Annyira dühös voltam rá, mégis jólesett az,hogy mellettem van. Vártam,hogy megszólaljon és valamilyen csoda folytán bocsánatot kérjen, de úgy tűnik erre még egy jódarabig várnom kell. Néma csend honolt, és a tv-n villadozó képek zavarták csak meg a szobában uralkodó fálhomályt.
- Mondani is akarsz valamit vagy csak melegedni jöttél? - szaladt ki végül belőlem.
- Mi? - kapta fel a fejét, és a hirtelen mozdulttal együtt a feje fölött magasodó polcban koppant a feje. Alig bírtam ki,hogy ne kezdjek el ott, a szeme előtt nevetni, mégis a miheztartás kedvéért pókerarccal figyeltem a jelenetet.
- Jól hallottad. Miért vagy itt? - szegeztem újra neki. Lehet,hogy el kéne gondolkodnom ezen a továbbtanulósdin és végülis rendőrnek iratkozni. Márk úgy feküdt az ágyon,mint egy láncra vert rab, miközben én az ágy mellett állva kérdésekkel bombáztam. Szürreális helyzet, de ha azt nézzük ebből most végre én jövök ki jobban.
- Gondoltam átjövök - felete némi hallgatás után, továbbra is zavarodottan.
- Miután kijelentetted,hogy nem érdekellek. - vázoltam fel a tényeket.
- Mi? - értetlenkedett újra. Szóval a szókincsével is bajok vannak. Ez egyre jobb - Én ilyet nem mondtam.
- Alig fél órája, pedig ez hagyta el a szád. -folytattam a vallatást. Mostmár inkább a bíróságon éreztem magam, ahol a vádakat sorolom,miközben az árva fiú mellett senki sincs aki segíthetne rajta. Kapálózik,mint fuldokló gyerek a vízben,miközben senki sincs aki megmentse és egy idő után a víz alá bukik halottan.
- Melyik mondatom forgattad már ki megint.?
- Nem forgattam ki, és nem képzeltem többet egyik mondatod mögé sem Márk. Meguntam ezt a folyamatos húzavonát. Egyszer én vagyok számodra a legfontosabb aztán, napokig nem is hallok rólad. Kihívást raksz elém, majd alig egy nap múlva kihátrálsz a játékból. Nem engeded, hogy közelebb kerüljek hozzád mindeközben a tesóm a tenyereden hordozod, velem pedig úgy bánsz,mint a legrosszabb gyerekkel.  Meguntam,hogy csak  egy játék vagyok a kezedben aki ugrik ha kell és mindenben segít. Eljátsza,hogy minden rendben miközben belülről ordítana veled,mindezt csak a szüleink és Petra miatt. De tudod mit? Én kiszállok a játékból. Számomra véget ért. Keress magadnak más csitrit aki csak egy éjszakára jó, aztán utána kelj más mellett minden nap. Azthittem te más vagy. Reméltem,hogy benned nem kell majd csalódnod, de végül benned csalódtam a legnagyobbat. Mától ne keress, ne gyere a közelembe és lehetőleg hagyj békén - vázoltam fel az elképzeléseim miközben arcomon folyamatosan folytak a könnyek. Ki kellett szállnom ebből a játszmából mert már így is épp jól megégettem magam. Rendbe kell szednem az életem, mert mióta ez a fiú megjelent, minden a feje tetejére állt. Tanulnok kell és edzenem. Most ez a legfontosabb. Sosem akartam azok lányok táborát erősíteni akik kisírt szemekkel a laptop előtt ülve szomorú számokat hallhatnak és sajnálják magukat.
- Ezek az utolsó szavaid? Meg sem hallgatsz? - hallottam meg halk hangját ami inkább suttogásnak tűnt mintsem beszédnek.
- Igen - feleltem határozottan,majd az ablak felé fordulva tudtára adtam,hogy nem kívánom tovább látni. Bár ne tettem volna. Bár meghallgattam volna. Bár ne rontottam volna el életem egyetlen biztos pontját. Mert másnap minden de minden megváltozott és nem a jó irányba.

19.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést az eddigi részekről és a 6000+ oldalmegjelenítést is. A szokásosnál kicsit hamarabb hoztam meg nektek ezt a részt. Remélem tetszeni fog 😊

Léptei egy idő után elhaltak,majd teljes csend telepedett a konyhára. Kénytelen voltam hátranézni. Márk azonban sehol sem volt. Visszafordultam a rántottához ami természetesen megégett.
- Szuper - sziszegtem. Majd a kukába dobtam a megégett maradványokat. Mivel újakat nem tudtam már készíteni,mert nem volt több tojás. Dühösen vágtam le magam a széknek tűnő hokedlire. Az eddigi szerencsémre tekintettel gondolhattam volna,hogy természetesen a kis bútordarab nem bírja el a súlyom és egy hangos reccsenéssel a földön kötöttem ki. Az oldalamba beleállt az egyik darabkája a faácsolmánynak. Sírtam és nevettem egyszerre azon mennyire szerencsétlen vagyok. Márkék padlóján fetrengve nem bírtam abbahagyni a nevetést, akkor sem amikor a fiú alakja feltűnt előttem kezében égy rózsaszín köntössel.
- Gondoltam hozok neked valamit - emelte meg a kezében tartott köntöst - de mire ideértem te szétszedted a konyhát - nevetett fel.
- Én nem csináltam semmit - emeltem fel védekezően a kezem. Miközben feltápászkodtam a csempéről. Nem volt túl nőies ahogy a konyha közepén a törött fadarabok között ugrálva a fiú elé kerültem, de a tervem már ott elbukott, hogy megégett a rántotta.
-Csináltam neked reggelit - mutattam a konyhapultra, ahol pár uborka és a kávé hevert.
- Igazán... Köszönöm - méregette furcsán miközben valamit keresett. - És hol a rántotta? 
- A kukában - vörösödtem fülig. -Igazából annyira nem égett oda szóval megeheted ha akarod.
- Anna ezt te sem gondolod komolyan - nevetett fel, majd felém dobta a köntöst és a hűtőben kezdett el kotorászni. Belebújtam a meglehetősen puha ruhadarabba majd a fiút kezdtem figyelni. Egy fehér felsőt viselt kék melegítővel. Otthonosan mozgott a konyhában,mintha minden napját itt töltené, ami mondjuk elég logikus tekintve,hogy itt lakik. Felületem a konyhapultra és várakózóan pillantottam továbbra is Márkra. Mintha megérezte volna,hogy őt figyelem megfordult és egy mosolyt lövelt felém. Az én arcomra is mosoly kúszott. Márknak megvan az a tulajdonsága, hogy ha nem tesz semmit akkor is megnyugtat a tudtad,hogy ott van melletted és a jelenlététől rögtön elfog a megkönnyebülés. Igen. Nos ez az aminek nem kellene megtörténnie. Általában ilyet csak a csöpögős regényekben lehet olvasni, hogy ha ránézek elolvadok és a lélegzetem is eláll, de én ezt a témát inkább hanyagolnám. Maradjunk annyiban,hogy kedvelem a fiút. Talán egy kicsit túlságosan is. Az pedig,hogy főzni is tud, nemsokat segít, hogy megutálhassam vagy csak esetleg haragudhassak rá.
- Remélem szereted - rakott le elém egy gondosan megrakott tányért. Egy tojás és némi hagyma volt felsütve mellé pedig kolbászt és sonkát rakott. A tetejére azért rádobálta a gondosan felvágott uborkáim is.
- Ha ezzel az a célod,hogy jól felhízlalj és ne tudjak futni,nembánom - estem neki a kissé túl nehéz reggelinek.
- Tudod én nem mindenben a kihívást látom - szólalt meg csendesen, azonban én tökéletesen hallottam. Felpattantam és az ajtót becsapva kiviharoztam a házból. Nem mindenben a kihívást látja?? Tegnap este ő mondta,hogy elfogadja a kihívást! Az emeletre felérve nem sok kellett,hogy a saját ajtóm is becsapjam, de semmi kedvem nem volt anyámmal megbeszélni a történteket és azt sem akartam,hogy Petra aggódjon értem. A laptopom benyomva azonnal hívást indítottam Verával.
- Sziaa - intett felém mosolyogva, majd ahogy meglátta dühös arcom azonnal megváltoztatta az üdvözlést - Már megint összevesztetek?
- Ezt a rohadékot! Átmenetem,hogy fehérneműben reggelit csináljak és jól induljon a reggele erre aztmondta,hogy ő nem mindenben a kihívást látja! Ekkora taplót! - hadartam folyamatosan, majd a barátnőmre pillantottam arra várva,hogy együtt szidjuk a fiút.
- Drágám én már ott leragadtam, hogy miért is voltál te nála fehérneműben??
- Mert..ahjj ez egy hosszú sztori. Nem beszélgetnénk meg kettesben egy kávé mellett?
- Hát...én éppen Petivel vagyok... - vallotta be.
- Szia - intett a fiú szórakozottan.
- Te végighalgattad amit mondtam? - szaladt fel a szemöldököm,úgy az egekig.
- Jah,de nyugi nem adom tovább. Amúgy is kíváncsi lennék milyen vagy egy szál melltartóban meg bugyiban. - jelent meg perverz mosoly az arcán. Nemsokkal később Vera tenyere hatalmasat csattant a fiú combján.
- Ne légy féltékeny édes - nyomott puszit a barátnőm arcára aki persze elvörösödött és mindenfélét kezdett el rebegni. Kinyontam a hívást mert semmi kedvem nem volt azt hallgatni ahogy ezek itt édesen nyalják falják egymást.
- Ezt nálam hagytad - nyitott be hozzám minden jel nélkül Márk majd nemsokkal később már mellettem feküdt. Keze a derekamon nyugodott, feje pedig a mellkasomon nehezedett.

18.fejezet

Sziasztok! Sajnos a vártnál kicsit később hoztam meg ezt a folytatást, de igyekezten egy olyan résszel érkezni amivel kárpótollak titeket. Remélem tetszeni fog! Jó olvasát kívánok ♥

Mikor rádöbbentem mit is csinálok azonnal el akartam húzódni a fiú közeléből,azonban nem akartam felfedni mennyire elgyengít az,hogy a közelemben van. Lebuktam a víz alá és a móló szélébe kapaszkodva felhúztam magam. A hideg levegő átjárta testem és a sötét eget kémleltem. Semmi esetre sem akartam Márkra pillantani. Tudtam,hogy az ha ránézek milyen következményekkel járhat. Csillogó szeme beleégett az emlékezetembe. Tudtam,hogy az amit iránta érzek több mint barátság.. Sokkal több. Viszont nem mertem kockáztatni,mert nem akartam,hogy vége legyen a köztünk lévő "barátságnak". Sokkal könnyebb elrejteni az érzéseimet,mint,hogy megosszam Márkkal. Ha hazaérek mindenképp beszélnem kell Verával. Hirtelen a fiú álla nehezedett rám. Hitetlenül elmosolyodtam,majd elhesegettem a gondolataim és élveztem a társaságát. Hiába görcsölök azon,hogy mit kellene tennem ha a valóságban úgysen azt teszem meg. Hiába mondtogatom magamnak,hogy nem szeretem ha egy pillantás elég,hogy újra beleszeressek ebbe az egoista hülyébe. Elakarja venni a karrierem? Hát tegye, viszont meg kell érte küzdenie, mert a sikerhez rajtam kersztül vezet az út. Megfordultam,hogy szembe találjam magam a fiú gyönyörű szemeivel és gondolkodás nélkül megcsókoltam. Tudtam,hogy ezzel megleptem és tudtam azt is,hogy nem hagyja ki az alkalmat. A gondoltál hamarabb reagált a csókomra és kezeit a derekam köré fontva magához húzott. Beleszédültem a csókba, azonban nem engedhettem,hogy átvegye felettem a vezetést, ezért elhúzódtam tőle és sarkon fordulva elindultam a kavicsos úton. Pár perc elteltével Márk is rádöbbent milyen játékot játszok és utánam futott. Kezei újra megtalálták derekam vonalát, és érintése helyén a jól megszokott borzongás futott végig. Nem vagyok biztos benne,hogy ő is érezte e a testemen végigfutó remegést, de az önelégült mosolyából ítélve nem sikerült túl jól palástolnom érzéseim. Csendben lépdeltünk egymás mellett a házunk felé. Egy idő után kezdett nyomasztó lenni a szótlanság, de eszem ágában sem volt megszólalni. A fiúnak kell megtenni az első lépést vagy mi,nem? Szóval tűrtem a csendet egészen az ajtónkig. A tervem szerint most be kellene mennem és vissza sem nézni. A tervem? Jézusom.. Ez rosszabb mint a tiniregények. Nem egy film hősnője vagyok aki elméleteket gyárt,hogy hogyan szerezhetné meg az áhított fiút. Viszont bármennyire is tagadom ilyen lettem. Ha akarom sem fordíthatok hátat a tervemnek mert a parton már belementem a játszmába. Én pedig nem az a lány vagyok aki ha valamit elkezd feladja. Ezért az ajtó előtt kotorászni kezdtem a táskámban a kulcs után, gondosan ügyelve arra,hogy tekintetem ne találkozon Márkkal. Esetlenül szedtem ki és a lyukba dugva elfordítottam a kulcsot. A zár halk kattanással jelezte,hogy kinyílt én pedig már éppen léptem amikor Márk visszahúzott.
- Szeretem a játékokat, és csak,hogy tudd sosem veszítettem még - ajándékozott meg egy kacsintással, majd eltűnt a kert sötétjében. Lefagyva álltam a hideg éjszakában a fiú után bámulva. Ez egy kihívás volt. Amit én elfogadtam. Akkor ezt a játszmát gyorsan le kell zárnom mielőtt a fiú stratégiát gyárthatna magának.

                               **
Másnap reggel fájdalmasan korán ébresztett az óra. Magamra kaptam a tegnap kikészített kissé foghíjas ruházatom és a kabátot magamra kapva a szomszéd házhoz siettem. Az ajtóval szemben lévő rózsafa alól kirángattam a ház kulcsát ( bánni fogja még Márk,hogy ennyi mindent elárult nekem) majd halkan elfordítottam a zárban a kulcsot és besurrantam akárcsak egy betörő. Beosontam a konyhába és halkan lekaptam magamról a kabátot. Csupán egy szál fehérneműben kezdtem el reggelit készíteni. Tudtam,hogy Márk szülei nincsenek itthon,mert üzleti úton vesznek részt, ezért bármilyen veszély nélkül főzőcskézhetek itt. A kávéfőző hamar elkészítette a számomra kicsit túl erős kávét majd a hűtőben kotorászva némi zöldséget is találtam. Éppen az uborka darabolásánál tartottam, amikor meghallottam a lépések zaját a lépcsőn. Nem fordultam meg,mert tudtam,hogy Márk mögöttem áll és engem figyel. Éreztem ahogy szemét végigfuttatja rajtam majd megindul felém.