21.fejezet

Sziasztok! Kicsit késve ugyan,de meghoztam ezt a folytatást is. Jó olvasást! És ne felejtsétek el holnap köszönteni az édesanyátokat!

Kilépve az utcára elindultam az esőtől ázott úton. Az időjárás sem tett túl jót,amúgyis fényes hangulatomnak. Foggalamam sem volt, hová mehetnék,de abban biztos voltam,hogy otthon semmiképp sem akarok maradni. Friss levegőre volt szükségem, mert az őrületbe kergetett a szobámbra telepedő csend,miután Márk elment. Nem akartam,hogy így legyen vége. Egyáltalán azt sem akartam,hogy így legyen vége.  Viszont ezt már nem bírtam tovább. Tönkre tett,ez a se veled,se nélküled kapcsolat, és ha tovább játszom ebben a játszmában, hamarosan én is kénytelen leszek meglátogatni a kórházt. Fáradtan kapok ki a telefont a zsebemből ami folyamatosan csörög. A hirtelen mozdulattól a készüléket az előttem lévő pocsolyába hullik,majd apró darabkái a felszínre úszva jelzik,hogy megsemmisült
- Szuper - motyogom,majd továbbindulok,mintha misem történt volna. Végül a megszokott mólónál kötök ki és a szélén ülve bágyadtan nézem az előttem elterülő víztömeget. Mi lett volna ha... - mondogatom magamnak. Az őrűletbe kerget,hogy semmit sem tudok csinálni,és minderről én tehetek. A nap lassan bújik el a felhők tömegében, akárcsak én a családom körében. Mielőtt Petra megszületett,mindenki engem babusgatott,és mi tagadás, én boldogan fürődtem a "hírnévben". Aztán ahogy a tesóm megszületett, a körülmények megváltoztak és én el lettem hanyagolva,majd teljesen eltűntem a palettáról.
- Anna - szólt egy halk hang mögülem. Túl ismerős volt... lassan fordultam meg,majd a fiúra tekintve várakozóan pillantottam fel.
- Mit szeretnél? 
- Ööhm..  Anyukád..és a tesód..
- Márk! Mi történt? 
- Nyugi... Anyukád és Petra a házban.. Szénmonomszid mérgezéssel kórházba szállították. És tekintve,hogy anyukád most jött ki.. Visszaesett.. - könnyes szemmel tekintettem fel a fiúra.
- Ugye ez csak egy rossz rémálom?
- Jó lenne - rázta meg a fejét, majd kezét nyújtva felállított, és elindultunk a hazafelé vezető uton.

Sajnálom,hogy most csak ilyen rövid résszel érkeztem hozzátok. Ígérem igyekszem a folytatással ❤

20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az ujjabb részt. A történet sajnos a vége felé közeledik. Tudtam,hogy egyszer le kellesz majd írnom, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Köszönöm mindazoknak akik a kezdetektől velem voltak és olvasták a történetem,továbbá azoknak is,akik csak később csatlakoztak. Igyekszem minnél tovább húzni a befejezést, de erre a titokra is fény kell,hogy derüljön egyszer 😊 jó olvasást és élvezzétek ki a hétvége hátraeső részét!

Csendben figyeltem az ölemben fekvő fiút miközben azon gondolkodtam felpofozzam e. Annyira dühös voltam rá, mégis jólesett az,hogy mellettem van. Vártam,hogy megszólaljon és valamilyen csoda folytán bocsánatot kérjen, de úgy tűnik erre még egy jódarabig várnom kell. Néma csend honolt, és a tv-n villadozó képek zavarták csak meg a szobában uralkodó fálhomályt.
- Mondani is akarsz valamit vagy csak melegedni jöttél? - szaladt ki végül belőlem.
- Mi? - kapta fel a fejét, és a hirtelen mozdulttal együtt a feje fölött magasodó polcban koppant a feje. Alig bírtam ki,hogy ne kezdjek el ott, a szeme előtt nevetni, mégis a miheztartás kedvéért pókerarccal figyeltem a jelenetet.
- Jól hallottad. Miért vagy itt? - szegeztem újra neki. Lehet,hogy el kéne gondolkodnom ezen a továbbtanulósdin és végülis rendőrnek iratkozni. Márk úgy feküdt az ágyon,mint egy láncra vert rab, miközben én az ágy mellett állva kérdésekkel bombáztam. Szürreális helyzet, de ha azt nézzük ebből most végre én jövök ki jobban.
- Gondoltam átjövök - felete némi hallgatás után, továbbra is zavarodottan.
- Miután kijelentetted,hogy nem érdekellek. - vázoltam fel a tényeket.
- Mi? - értetlenkedett újra. Szóval a szókincsével is bajok vannak. Ez egyre jobb - Én ilyet nem mondtam.
- Alig fél órája, pedig ez hagyta el a szád. -folytattam a vallatást. Mostmár inkább a bíróságon éreztem magam, ahol a vádakat sorolom,miközben az árva fiú mellett senki sincs aki segíthetne rajta. Kapálózik,mint fuldokló gyerek a vízben,miközben senki sincs aki megmentse és egy idő után a víz alá bukik halottan.
- Melyik mondatom forgattad már ki megint.?
- Nem forgattam ki, és nem képzeltem többet egyik mondatod mögé sem Márk. Meguntam ezt a folyamatos húzavonát. Egyszer én vagyok számodra a legfontosabb aztán, napokig nem is hallok rólad. Kihívást raksz elém, majd alig egy nap múlva kihátrálsz a játékból. Nem engeded, hogy közelebb kerüljek hozzád mindeközben a tesóm a tenyereden hordozod, velem pedig úgy bánsz,mint a legrosszabb gyerekkel.  Meguntam,hogy csak  egy játék vagyok a kezedben aki ugrik ha kell és mindenben segít. Eljátsza,hogy minden rendben miközben belülről ordítana veled,mindezt csak a szüleink és Petra miatt. De tudod mit? Én kiszállok a játékból. Számomra véget ért. Keress magadnak más csitrit aki csak egy éjszakára jó, aztán utána kelj más mellett minden nap. Azthittem te más vagy. Reméltem,hogy benned nem kell majd csalódnod, de végül benned csalódtam a legnagyobbat. Mától ne keress, ne gyere a közelembe és lehetőleg hagyj békén - vázoltam fel az elképzeléseim miközben arcomon folyamatosan folytak a könnyek. Ki kellett szállnom ebből a játszmából mert már így is épp jól megégettem magam. Rendbe kell szednem az életem, mert mióta ez a fiú megjelent, minden a feje tetejére állt. Tanulnok kell és edzenem. Most ez a legfontosabb. Sosem akartam azok lányok táborát erősíteni akik kisírt szemekkel a laptop előtt ülve szomorú számokat hallhatnak és sajnálják magukat.
- Ezek az utolsó szavaid? Meg sem hallgatsz? - hallottam meg halk hangját ami inkább suttogásnak tűnt mintsem beszédnek.
- Igen - feleltem határozottan,majd az ablak felé fordulva tudtára adtam,hogy nem kívánom tovább látni. Bár ne tettem volna. Bár meghallgattam volna. Bár ne rontottam volna el életem egyetlen biztos pontját. Mert másnap minden de minden megváltozott és nem a jó irányba.

19.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést az eddigi részekről és a 6000+ oldalmegjelenítést is. A szokásosnál kicsit hamarabb hoztam meg nektek ezt a részt. Remélem tetszeni fog 😊

Léptei egy idő után elhaltak,majd teljes csend telepedett a konyhára. Kénytelen voltam hátranézni. Márk azonban sehol sem volt. Visszafordultam a rántottához ami természetesen megégett.
- Szuper - sziszegtem. Majd a kukába dobtam a megégett maradványokat. Mivel újakat nem tudtam már készíteni,mert nem volt több tojás. Dühösen vágtam le magam a széknek tűnő hokedlire. Az eddigi szerencsémre tekintettel gondolhattam volna,hogy természetesen a kis bútordarab nem bírja el a súlyom és egy hangos reccsenéssel a földön kötöttem ki. Az oldalamba beleállt az egyik darabkája a faácsolmánynak. Sírtam és nevettem egyszerre azon mennyire szerencsétlen vagyok. Márkék padlóján fetrengve nem bírtam abbahagyni a nevetést, akkor sem amikor a fiú alakja feltűnt előttem kezében égy rózsaszín köntössel.
- Gondoltam hozok neked valamit - emelte meg a kezében tartott köntöst - de mire ideértem te szétszedted a konyhát - nevetett fel.
- Én nem csináltam semmit - emeltem fel védekezően a kezem. Miközben feltápászkodtam a csempéről. Nem volt túl nőies ahogy a konyha közepén a törött fadarabok között ugrálva a fiú elé kerültem, de a tervem már ott elbukott, hogy megégett a rántotta.
-Csináltam neked reggelit - mutattam a konyhapultra, ahol pár uborka és a kávé hevert.
- Igazán... Köszönöm - méregette furcsán miközben valamit keresett. - És hol a rántotta? 
- A kukában - vörösödtem fülig. -Igazából annyira nem égett oda szóval megeheted ha akarod.
- Anna ezt te sem gondolod komolyan - nevetett fel, majd felém dobta a köntöst és a hűtőben kezdett el kotorászni. Belebújtam a meglehetősen puha ruhadarabba majd a fiút kezdtem figyelni. Egy fehér felsőt viselt kék melegítővel. Otthonosan mozgott a konyhában,mintha minden napját itt töltené, ami mondjuk elég logikus tekintve,hogy itt lakik. Felületem a konyhapultra és várakózóan pillantottam továbbra is Márkra. Mintha megérezte volna,hogy őt figyelem megfordult és egy mosolyt lövelt felém. Az én arcomra is mosoly kúszott. Márknak megvan az a tulajdonsága, hogy ha nem tesz semmit akkor is megnyugtat a tudtad,hogy ott van melletted és a jelenlététől rögtön elfog a megkönnyebülés. Igen. Nos ez az aminek nem kellene megtörténnie. Általában ilyet csak a csöpögős regényekben lehet olvasni, hogy ha ránézek elolvadok és a lélegzetem is eláll, de én ezt a témát inkább hanyagolnám. Maradjunk annyiban,hogy kedvelem a fiút. Talán egy kicsit túlságosan is. Az pedig,hogy főzni is tud, nemsokat segít, hogy megutálhassam vagy csak esetleg haragudhassak rá.
- Remélem szereted - rakott le elém egy gondosan megrakott tányért. Egy tojás és némi hagyma volt felsütve mellé pedig kolbászt és sonkát rakott. A tetejére azért rádobálta a gondosan felvágott uborkáim is.
- Ha ezzel az a célod,hogy jól felhízlalj és ne tudjak futni,nembánom - estem neki a kissé túl nehéz reggelinek.
- Tudod én nem mindenben a kihívást látom - szólalt meg csendesen, azonban én tökéletesen hallottam. Felpattantam és az ajtót becsapva kiviharoztam a házból. Nem mindenben a kihívást látja?? Tegnap este ő mondta,hogy elfogadja a kihívást! Az emeletre felérve nem sok kellett,hogy a saját ajtóm is becsapjam, de semmi kedvem nem volt anyámmal megbeszélni a történteket és azt sem akartam,hogy Petra aggódjon értem. A laptopom benyomva azonnal hívást indítottam Verával.
- Sziaa - intett felém mosolyogva, majd ahogy meglátta dühös arcom azonnal megváltoztatta az üdvözlést - Már megint összevesztetek?
- Ezt a rohadékot! Átmenetem,hogy fehérneműben reggelit csináljak és jól induljon a reggele erre aztmondta,hogy ő nem mindenben a kihívást látja! Ekkora taplót! - hadartam folyamatosan, majd a barátnőmre pillantottam arra várva,hogy együtt szidjuk a fiút.
- Drágám én már ott leragadtam, hogy miért is voltál te nála fehérneműben??
- Mert..ahjj ez egy hosszú sztori. Nem beszélgetnénk meg kettesben egy kávé mellett?
- Hát...én éppen Petivel vagyok... - vallotta be.
- Szia - intett a fiú szórakozottan.
- Te végighalgattad amit mondtam? - szaladt fel a szemöldököm,úgy az egekig.
- Jah,de nyugi nem adom tovább. Amúgy is kíváncsi lennék milyen vagy egy szál melltartóban meg bugyiban. - jelent meg perverz mosoly az arcán. Nemsokkal később Vera tenyere hatalmasat csattant a fiú combján.
- Ne légy féltékeny édes - nyomott puszit a barátnőm arcára aki persze elvörösödött és mindenfélét kezdett el rebegni. Kinyontam a hívást mert semmi kedvem nem volt azt hallgatni ahogy ezek itt édesen nyalják falják egymást.
- Ezt nálam hagytad - nyitott be hozzám minden jel nélkül Márk majd nemsokkal később már mellettem feküdt. Keze a derekamon nyugodott, feje pedig a mellkasomon nehezedett.

18.fejezet

Sziasztok! Sajnos a vártnál kicsit később hoztam meg ezt a folytatást, de igyekezten egy olyan résszel érkezni amivel kárpótollak titeket. Remélem tetszeni fog! Jó olvasát kívánok ♥

Mikor rádöbbentem mit is csinálok azonnal el akartam húzódni a fiú közeléből,azonban nem akartam felfedni mennyire elgyengít az,hogy a közelemben van. Lebuktam a víz alá és a móló szélébe kapaszkodva felhúztam magam. A hideg levegő átjárta testem és a sötét eget kémleltem. Semmi esetre sem akartam Márkra pillantani. Tudtam,hogy az ha ránézek milyen következményekkel járhat. Csillogó szeme beleégett az emlékezetembe. Tudtam,hogy az amit iránta érzek több mint barátság.. Sokkal több. Viszont nem mertem kockáztatni,mert nem akartam,hogy vége legyen a köztünk lévő "barátságnak". Sokkal könnyebb elrejteni az érzéseimet,mint,hogy megosszam Márkkal. Ha hazaérek mindenképp beszélnem kell Verával. Hirtelen a fiú álla nehezedett rám. Hitetlenül elmosolyodtam,majd elhesegettem a gondolataim és élveztem a társaságát. Hiába görcsölök azon,hogy mit kellene tennem ha a valóságban úgysen azt teszem meg. Hiába mondtogatom magamnak,hogy nem szeretem ha egy pillantás elég,hogy újra beleszeressek ebbe az egoista hülyébe. Elakarja venni a karrierem? Hát tegye, viszont meg kell érte küzdenie, mert a sikerhez rajtam kersztül vezet az út. Megfordultam,hogy szembe találjam magam a fiú gyönyörű szemeivel és gondolkodás nélkül megcsókoltam. Tudtam,hogy ezzel megleptem és tudtam azt is,hogy nem hagyja ki az alkalmat. A gondoltál hamarabb reagált a csókomra és kezeit a derekam köré fontva magához húzott. Beleszédültem a csókba, azonban nem engedhettem,hogy átvegye felettem a vezetést, ezért elhúzódtam tőle és sarkon fordulva elindultam a kavicsos úton. Pár perc elteltével Márk is rádöbbent milyen játékot játszok és utánam futott. Kezei újra megtalálták derekam vonalát, és érintése helyén a jól megszokott borzongás futott végig. Nem vagyok biztos benne,hogy ő is érezte e a testemen végigfutó remegést, de az önelégült mosolyából ítélve nem sikerült túl jól palástolnom érzéseim. Csendben lépdeltünk egymás mellett a házunk felé. Egy idő után kezdett nyomasztó lenni a szótlanság, de eszem ágában sem volt megszólalni. A fiúnak kell megtenni az első lépést vagy mi,nem? Szóval tűrtem a csendet egészen az ajtónkig. A tervem szerint most be kellene mennem és vissza sem nézni. A tervem? Jézusom.. Ez rosszabb mint a tiniregények. Nem egy film hősnője vagyok aki elméleteket gyárt,hogy hogyan szerezhetné meg az áhított fiút. Viszont bármennyire is tagadom ilyen lettem. Ha akarom sem fordíthatok hátat a tervemnek mert a parton már belementem a játszmába. Én pedig nem az a lány vagyok aki ha valamit elkezd feladja. Ezért az ajtó előtt kotorászni kezdtem a táskámban a kulcs után, gondosan ügyelve arra,hogy tekintetem ne találkozon Márkkal. Esetlenül szedtem ki és a lyukba dugva elfordítottam a kulcsot. A zár halk kattanással jelezte,hogy kinyílt én pedig már éppen léptem amikor Márk visszahúzott.
- Szeretem a játékokat, és csak,hogy tudd sosem veszítettem még - ajándékozott meg egy kacsintással, majd eltűnt a kert sötétjében. Lefagyva álltam a hideg éjszakában a fiú után bámulva. Ez egy kihívás volt. Amit én elfogadtam. Akkor ezt a játszmát gyorsan le kell zárnom mielőtt a fiú stratégiát gyárthatna magának.

                               **
Másnap reggel fájdalmasan korán ébresztett az óra. Magamra kaptam a tegnap kikészített kissé foghíjas ruházatom és a kabátot magamra kapva a szomszéd házhoz siettem. Az ajtóval szemben lévő rózsafa alól kirángattam a ház kulcsát ( bánni fogja még Márk,hogy ennyi mindent elárult nekem) majd halkan elfordítottam a zárban a kulcsot és besurrantam akárcsak egy betörő. Beosontam a konyhába és halkan lekaptam magamról a kabátot. Csupán egy szál fehérneműben kezdtem el reggelit készíteni. Tudtam,hogy Márk szülei nincsenek itthon,mert üzleti úton vesznek részt, ezért bármilyen veszély nélkül főzőcskézhetek itt. A kávéfőző hamar elkészítette a számomra kicsit túl erős kávét majd a hűtőben kotorászva némi zöldséget is találtam. Éppen az uborka darabolásánál tartottam, amikor meghallottam a lépések zaját a lépcsőn. Nem fordultam meg,mert tudtam,hogy Márk mögöttem áll és engem figyel. Éreztem ahogy szemét végigfuttatja rajtam majd megindul felém.

17.fejezet

A házban fullasztó melegség töltött el. Vagy kint volt rettenetesen hideg vagy idebent van nagyon meleg. Mindenesetre mosolyt erőltettem az arcomra és a légszomjjal küszködve ültem le az asztalhoz. A nagyi és Petra sürgött forgott a konyhában én pedig sűrű elnézések közepette felrohantam a fürdőszobába. Az arcom égett és a szemem is összeszűkült. Erőt vett rajtam a pánik. Erőtlenül megnyitottam a csapot és hideg vízzel borítottam az arcom. Lassan kezdtem újra megnyugodni és visszakapni babarózsaszín bőrszínem. A levegőt továbbra is szaporán vettem, de egyre jobban kezdtem megnyugodni. Leültem a wc tetejére és a tükörben kémleltem magam. Foggalamam sincs,miért tört ki rajtam ez a roham, de abban biztos vagyok, hogy az érzések kavarogtak bennem. A fájdalom, a düh, a boldogság a szerelem... Viszont eddig is így éltem és semmi bajom nem volt. Azthiszem jót tesz majd a görögországi kiruccanás. Egy kis sminkkel elrejtettem a karikákat a szemem alatt és immáron nyugodtan léptem be a konyhába. Márk érdeklődve fürkészett, ezért megajándékoztam a legszebb mosolyommal és leültem mellé.
- Minden redben?
- Persze - feleltem magabiztosan. - Petra mikor lesznek készen az édességek? Már annyira türelmetlen vagyok! 
- Már itt is vannak - bukdácsolt ki. Kezében a tálcán különböző mázzal bevont muffinok hevertek. Dereka köré a nagyi kötényt rakott, így egy igazi kis konyhatündérnek mutatott.
- Köszönöm - emeltem le egyet,majd cuppanós puszit nyomtam az arcára. Márk csendben eszegetett mellettem továbbra is engem figyelve. Illedelmesen megköszönte a vacsorát és a szobám felé húzott. Bezárta mögöttem az ajtót és kérdőn tekintett rám. Egy szót sem szólt, mégis arckifejezése arról árulkodott mennyire ideges.
- Mit szeretnél? - kérdeztem egy idő után. A hirtelen bekövetkezett csend kettőnk között nyomasztó volt.
- Anna tudod miért jöttem!
- Sajnálom, de nem értelek - ráztam a fejem.
- Mi volt ma veled miután bejöttünk?
- Semmi - hazudtam ösztönösen.
- Nem versz át - emelte meg kissé a hangját parancsoló hangsúlyban.
- Nem áll szándékomban Márk. Te képzelsz bele többet a helyzetbe, mint ami valójában történt - húztam mosolyra a szám a hitetlenségén. Sosem hazudtam valami jól, de most remélhetően meggyőzőre sikeredik. Nem akarok olyanról beszélni amiről még én magam sem tudom minek köszönhető. Főleg nem Márkkal. Én megbízok benne,de... mégsem annyira,hogy most ezt elmondhassam. Tudom, hogy ezzel hibát követek el,mert könnyebb lenne elmondani neki és közösen megoldást találni, viszont félek...félek,hogy ezzel elveszítem. Lehet,hogy ez kicsinyes dolog,de a kamaszok kicsinyes doldokat csinálnak nem? Ezért tagadtam mindent.
- Tudom jól,hogy titkolsz előlem valamit, csak azt nemértem miért félsz elmondani.
- Én nem félek - tessék egy újjabb hazugság. Mikor sikerült ennek a fiúnak ennyire megismernie? Simán átlát rajtam,és ez nem túl jó számomra.
- Ennél rosszabbul nem hazudhatnál - ingatta a fejét. - Tudod hol találsz ha esetleg rájössz, hogy megbízhatsz bennem. - lépett ki a szobából. Néma csend telepedett rám. Hirtelen minden olyan idegesítővé vált számomra. Tudom, hogy most utána kéne mennem, de félek.. Újra félek. Attól,hogy nem hallgat meg,attól,hogy elveszítem és attól,hogy egyedül maradok. A párnába ordítottam egy hatalmasat,majd feltápászkodtam és leszaladtam a lépcsőn. Bekiláltottam s konyháb,hogy nemsokára jövök és kiléptem a sötét utcára. A hold már rég uralta az égboltot és az ezernyi csillag is ott villogott. Különösebb célok nélkül elindultam a kihalt utcán. Szükségem volt egy kis magányra máskülönben megőrülök. A talpam alatt csikorgott az ezernyi kavics ahogy a rakpartra értem. Hiába akartam kiverni a fejemből Márkot a szívem felé húzott. Ott ült a móló szélén, lábát lazán a vízbe lógátva. Letelepedtem mellé, és egy ideig csak magam elé bámultam. Nemtudtam hogyan is kezdhetnék bele. A fiú vállára hajtottam a fejem aki cserébe a derekam köré fonta a kezét.
- Sajnálom - suttogtam. Ennyi tellett tőlem mielőtt könnyek lepték el a szemeim.
- Hercegnő - húzott magához közelebb. - Nem kell ha nem akarod.
- De... - töröltem meg a szemem. - Nemtudom mi volt velem délután. Egyszerűen rosszul lettem. Ennyi..
- Sajnálom... Nem gondoltam,hogy neked ez ilyen rosszul esik.
- Haggyuk ezt inkább Márk. - ráztam meg a fejem,majd ledobtam a kabátom és vízbe ugrottam. Van,hogy könnyebb elmenekülni,mint vállalni a következményeket. A hideg víz átjárta a testem engem pedig elárasztott a megkönnyebülés. Hamarosan társam is akadt és Márk bukkant fel mellettem. Szeme csillogott a boldogságtól, haja vizesen tapadt a homlokához. Úgy nézett ki mint egy kisfiú,mint egy nagyon helyes kisfiú. Hozzáúsztam és a nyaka köré fontam a kezeim. Elnevettem magam az arca látszatán majd a vállán nyugtattam a fejem. Életem végig itt maradtam volna ebben a boldog és nyugodt világban, de persze nem tehettem.

16.fejezet

Az eddigieknél talán egy kicsit több időt töltöttem a fürdőben. Valahogy felkerült egy laza smink, és szokásos pizsomám is újra cseréltem. A fekete futógatyám és egy sima fekete pólóban léptem be a szobába. A hajam laza kontyba fogtam, és némi parfüm is rám került. A szobám megtelt Márk édes fahéjas illatával, amihez ezúttal tökéletesen passzolt az én mézes illatom. Próbáltam lazának tűnni, mintha nem különösebben zavarna az, hogy itt van, de érezhető volt a köztünk vibráló feszültség. Sosem hittem ezekben az aurás dolgokban, de abban a pillanatban tényleg láttam némi feszültséget Márkon amellett a gyönyörű mosoly mellett.
- Kiöltöztél hercegnő - nevetett továbbra is rajtam.
- Nem szokásom. - feleltem csipőből. - Tudod nincs kinek - fejeztem be kicsit aljasul.
- Ez fájt - mosolygott továbbra is. Nemtudom, hogy tudja e mennyire jól áll neki és ezért mosolyog ilyen sokat, vagy egyszerűen csak valami hippi srácba botlottam, de azért a mosolyért bármire képes lettem volna. Nem hittem volna, hogy valaha is így érzek majd bárki iránt is, de be kell vallanom azt amit Márkkal éltünk át ebben a pár napban az olyan tökéletes volt. Túlontúl tökéletes. És ez megrémített.
- Mit nézünk? - tereltem a témát látványosan, miközben levágtam magam a fiú mellé.
- Nemtudom - csóválta a fejét, miközben a youtobon keresgélt.
- Add ide - kaptam ki a  kezéből. Gyorsan gépeltem be a film címét mielőtt Márk tiltakozhatott volna.
- Anna ezt te sem gondoltad komolyan!  - kapta a kezét a szeme elé. - Ennél nyálasabb filmet még életemben nem láttam!
- Miért!? Ez egy gyönyörű szerelmi történet!
- Pont ez a baj! Szerelmi!
- Biztos vagyok benne, hogy voltál már szerelmes. - ültem fel törökülésben az ágyra.
- Akkor elég csúnyán tévedsz.
- A megérzéseim nem szoktak csalni.
- Nah jó igen, talán voltam már szerelmes. És ki tudja? Lehet, hogy most is éppen az vagyok. Az a gyönyörű szőke haj, az a tökéletes ruha, és a figyelemreméltó test teljesen megbabonáz.
- Ezt még senki sem mondta - sütöttem le a szemem.
- Mert nem is rád gondoltam, hanem a filmben lévő csajra.!
- Mi? Úristen Márk, te akkora tapló vagy! Ezt el sem hiszem!
- Komolyan azt hitted, hogy rólad beszélek?
- Nem! - feleltem totál vörös fejjel. Miközben beleütöttem a vállába egy hatalmasat. Kár volt. Egy pillanat alatt maga alá göndörített és felém kerekedett. Erős kezei puhán ölelték körbe a csuklóm. Felém kerekedett és abban a pillanatban jötten csak rá, milyen magas is. Széles vállán megfeszültek az izmok, lágy haja pedig a szemébe lógott. Késztetést éreztem, hogy azonnal beletúrjak, de türtőztettem magam. Nem mutathatom mennyire elgyengít a közelsége.
- Sosem mondanék ilyen szavakat neked - suttogta a fülembe. Lehelete szinte melegítette a fülem, minden egyes kiejtett szó után. Végigfutott rajtam a hideg, és melegség töltött el egyszerre?
- Sosem engedném, hogy ilyeneket mondj nekem - feleltem némi hallgatás után.
- Ne hazudj hercegnő! Tudom, hogy most- hajolt olyannyira közel, hogy ajka szinte majdnem megéritette az enyém. Túlságosan is vágytam rá, hogy megcsókolhassam. Túlságosan akartam, hogy a puha ajkai befedjék az enyém és testünk összefonódjon. - azt akarod, hogy megcsóljalak. És meg is tenném - folytatta - ha nem lenne egy korrektorcsík a szemed alatt - nevette el magát hirtelen én pedig dühömben pofon vágtam. Nem érdekeltek a következmények egyszerűen pofon vágtam. Velem senki sem szórakozhat! Nem vagyom bábú akit úgy táncol, ahogy mások azt elvárják tőle. Ideje a saját sarkamra állni, és ehhez az kell, hogy ne engedjek meg magamnak ilyeneket! Velem senki sem szórakozhat, főleg nem egy ilyen öntelt hólyag! Márk csendben kémlelt és a szemében düh csillogott. Bár ordított volna! Nem bírtam ezt a csendet. Ahogy engem nézett nem bírtam ki, hogy ne simítsam meg a haját. Lágyan túrtam bele az erős balosom után, de azonnal elkapta a fejét. Szuper...tehát haragszik rám.
- Gyerekek! Vacsora!! - hallatszott nagyi rekedtes hangja a konyha felől. Márk még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt felpattant és kiviharzott a szobámból. Leballagtam a többiekhez a konyhába. Ha azt mondtam tapintható a feszültség köztem és Márk között amikor kijöttem a fürdőből. Túloztam. Most viszont tényleg haragudott rám. Ahogy leültem a mellette lévő székre, alig észrevehetően kijebb húzódott és a kommunikációja kimondottam csak Petrára és Margaret nagyira korlátozódott. Olyan voltam számára, mint egy szellem. Akiről tudja, hogy ott van, de nem hajlandó tudomást venni.
- Szóval, édesanyátok holnap délután hazajön a kórházból, másnap reggel pedig indul a repülőnk görögországba. Reggel 6-kor indulunk és csak 2 hét múlva érkezünk újra vissza.
- 6 - kor indul a repülőnk, vagy akkor indulunk a repülőtérre?
- Nos drága fiam a repülőnk 7 órakor emelkedik fel. Remélem ezzel megválaszoltam a kérdésed.
- Nagyi nekem illetve nekünk beszélni kéne Márkkal... Esetleg? - célozgattam és csak remélni tudtam, hogy nagyi érti a szándékom.
- Persze menjetek csak! Addig megcsináljuk a muffinokat!
- Köszönöm - nyomtam cuppanós puszit az arcára, majd Márkra pillantottam. Elengedtem egy halk fohászt, hogy ne most kezdjen el makacskodni, és kövessen. Biztos voltam benne, ha a házban maradunk nagyi minden egyes szót hallani fog, amit kiejtünk a szánkon. Ezért a kabátomért nyúltam és kiléptem az éjszakába. Márk kilépett mögöttem, bezárta az ajtót, és felém fordult:
- Mi a szart művelsz?
- Mondjuk beszélni próbálok veled?
- Nincs szükségem rá, hogy beszélj velem!
- Sajnálom jó? - néztem rá fáradtan. - Nem akartam....illetve ez így nem teljesen igaz. Elpattant a húr és... Sajnálom... - próbálkoztam, de Márk hagyott szenvedni. Nem bírtam tovább és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Megfordultam és befelé indultam, de szokásához híven visszahúzott. Szorosan maga elé állított és letörölt egy könnycseppet az államnál.
- Nem haragszom - mosolyodott el végre - viszont jó volt látni ahogy szenvedsz.
- Istenem Márk! - nevettem fel a könnyeim között.  - Szörnyű ember vagy! Hétfőn találkozunk - kezdtem búcsúzkodni majd megfordultam és a kilincs után nyúltam.
- Anna?!  - szólt utánam, majd mellém lépett és megcsókolt. Nem valami gyengéd csók volt, mint a romantikus filmekben a főszereplők között. Izzott köztünk a feszültség és ez benne volt a csókunkban. Alig pár perc múlva elhúzódott tőlem és pimasz mosoly bújkált a szája szélén:
- Ezzel még lógtam hercegnő! -lépett be mellettem a házba. Mosolyogva léptem be mögötte. Egy biztos! A mai napot sosem felejtem majd el.

15.fejezet

Természetesen a  lányok nem hagyták, hogy csak úgy ellegyek. Állandóan ruhákat kellett próbálgatnom, akárcsak egy próbababának. Fáradtan zuhantam le az egyik kávézó bárszékére. Vera és Zsani állandóan arról fecsegtek, hogy mennyire mázlista vagyok, hogy görögországba utazhatok Panna pedig csendben iszogatta a forró csokiját. Mellé telepedtem és a forgalmat kémleltem.
- Köszönöm, hogy elkísértél. - szólaltam meg pár perc után.
- Nincs mit - mosolyodott el, majd újra a forró italba feletkezett.
- Na és mesélj, hogy állsz fiúk terén - faggattam.
- Ezt inkább haggyuk! - felelte gyorsan és kicsit elvörösödött.
- Naa biztos megvan akkor a kiszemelted - nógattam.
- Igen megvan - felelte szűkszavúan.
- Ismerem?
- Túlságosan is jól - felelte szomorúan.
- Máté, Peti vagy esetleg Balázs? - soroltam a fiúbarátaim nevét.
- Márk - szólalt meg halkan.
- Mi?? - kaptam felé a fejem kissé haragosan. Talán nem szabadott volna ilyen heves reakciót mutatnom,hisz csak barátok vagyunk,de akkor is hirtelen düh öntött el. Mikor Panna azt mondta ismerem,nem gondoltam volna,hogy pont Márk az ideálja.
-Sa..sajnálom.! Azthittem nem vagytok együtt.
- Mert nem is! Természetesen csak barátok vagyunk.
- Nekem nagyon úgy tűnik,hogy nem...
- Panna segítek nektek összejönni, csaj szállj le erről a témáról rendben?
- Miért?  Huuh biztos volt valami köztetek - kíváncsiskodott tovább.
- Igen volt köztük egy ártatlan csók,de semmit sem jelentett, szóval nyugodtan a tied lehet.
- Mi? -kapta felém egyszerre Zsani és Vera is a fejét.
- Én erről nem tudtam! - nézett rám felháborodottan a három lány.
- Egy ártatlan csók volt csak!  Ne csináljatok már nagy ügyet ebből!
- Ártatlan csók? Ugyan már! - ingatta a fejét Zsani.
- Ártatlan csók nincs - folytatta Vera.
- Sajnálom - merengett továbbra is Panna.
- Haggyuk már ezt a témát - nevettem fel kényszeredetten. Semmi kedvem nem volt a bonyolult kapcsolatunkat firtatni. Főleg úgy, hogy én sem tudom hol is állunk Márkkal.
- Ne terelj - kattantak rá a témára azonnal én pedig nem túl nőiesen felpattantam és kiviharoztam a kávézóból. A telefonomat nyomkodva léptem ki a plázából. Még mindig a bent történteken kattogott az agyam. Tehát Panna szerelmes Márkba... Szuper.. Akkor jó barátnő módjára most segítenem kell,hogy egymásra találjanak a szerelmesek. Bármennyire is tagadom ez egy kicsit fájt. A házba beérve meg sem lepődtem,hogy Márk a nappaliban a húgommal társasozik csak elhaladtam mellettük. Nem szándékoztam a felesleges harmadik lenni mellettük. Ledőltem az ágyra és az ablakon beszűrődő napfényt kémleltem. Tajdonképpen semmi érdekes nem volt benne mégis az unalom olyanyirra különlegessé tette, hogy egy ideig a semmibe meredtem. Nem gondoltam semmire és senkire egyszerűen csak a távolba meredtem. Aztán a bambulásomból kopogások zaja rázott vissza.
-Te meg mit keresel itt? - néztem az ajtóban álló fiúra. Kezében valamit szorongatott,amit gondosan eldugott előlem. Szuper ajándék.
- Bejöhetek? - mutatott a mögöttem lévő sötét szobára.
- Attól függ mit akarsz - néztem rá továbbra is rezzenéstelen arccal.
- Kérlek ne csináld ezt Anna. Csak beszélni akarok veled. Elvégre 2 hetet együtt kényszerülünk tölteni. Nem szeretnék haragban elmenni egy ilyen csodálatos országban.
- Szóval most bocsássak meg neked, mert te nem akarsz haragban elmenni görögországban. Márk ez még tőled is szánalmas - nevettem el magam kényszeredetten.
- Miért olyan rohadt nagy kérés az, hogy ne veszekdejünk?
- Hé, hé,hé! Az előbb nem ezt mondtad - néztem rá elkerekedett szemmel.
- Ezt akartam mondani, ha hagynád, hogy befejezzem a mondataim!
- Márk nehogy már én legyek a bűnbak!
- Miért forgatod ki a szavaim? - nézett rám fáradtam, majd befurakodott mellettem a szobába, tovább folytatva a vitát. Na,de mit nem! Nem engedem magam ilyen könnyen. Bár az a fekete póló, azzal a gatyával... Nem nem engedem, hogy megvesztegessen vagy megtévesszen a helyessége! Ledobta magát az ágyamra és parányi helyet hagyott csak maga mellett.
- Nem szeretnék úgy elmenni görögországba, hogy haragszunk egymásra.
- Nem haragszom rád.
- Nekem nem úgy tűnik -játszadozott apró mosoly a szája szélén.
- Ha csak ezért jöttél nyugodj meg, nem haragszok rád.
- Nézd Anna tudom, hogy nem vagyok tökéletes, és rettenetesen nehéz velem együtt bármit is csinálni, de esküszöm igyekszem...
- Komolyan semmi bajom veled, és semmi kedvem most lelkizni, főleg nem veled. Hosszú napom volt és szeretném kipihenni magam.
- Mit szeretnél csinálni?
- Azthiszem lefürdök és filmet nézek - merengtem el egy pillanatra.
- Rendben. - húzta az ölébe a laptopot és film után kutakodott - Ne fürödj sokáig!
- Nem maradhatsz itt!
- Sajnálom későn szóltál. Már eldöntöttem, hogy a mai estét veled töltöm.
- Szuper - feleltem nem túl lelkesen.