17.fejezet

A házban fullasztó melegség töltött el. Vagy kint volt rettenetesen hideg vagy idebent van nagyon meleg. Mindenesetre mosolyt erőltettem az arcomra és a légszomjjal küszködve ültem le az asztalhoz. A nagyi és Petra sürgött forgott a konyhában én pedig sűrű elnézések közepette felrohantam a fürdőszobába. Az arcom égett és a szemem is összeszűkült. Erőt vett rajtam a pánik. Erőtlenül megnyitottam a csapot és hideg vízzel borítottam az arcom. Lassan kezdtem újra megnyugodni és visszakapni babarózsaszín bőrszínem. A levegőt továbbra is szaporán vettem, de egyre jobban kezdtem megnyugodni. Leültem a wc tetejére és a tükörben kémleltem magam. Foggalamam sincs,miért tört ki rajtam ez a roham, de abban biztos vagyok, hogy az érzések kavarogtak bennem. A fájdalom, a düh, a boldogság a szerelem... Viszont eddig is így éltem és semmi bajom nem volt. Azthiszem jót tesz majd a görögországi kiruccanás. Egy kis sminkkel elrejtettem a karikákat a szemem alatt és immáron nyugodtan léptem be a konyhába. Márk érdeklődve fürkészett, ezért megajándékoztam a legszebb mosolyommal és leültem mellé.
- Minden redben?
- Persze - feleltem magabiztosan. - Petra mikor lesznek készen az édességek? Már annyira türelmetlen vagyok! 
- Már itt is vannak - bukdácsolt ki. Kezében a tálcán különböző mázzal bevont muffinok hevertek. Dereka köré a nagyi kötényt rakott, így egy igazi kis konyhatündérnek mutatott.
- Köszönöm - emeltem le egyet,majd cuppanós puszit nyomtam az arcára. Márk csendben eszegetett mellettem továbbra is engem figyelve. Illedelmesen megköszönte a vacsorát és a szobám felé húzott. Bezárta mögöttem az ajtót és kérdőn tekintett rám. Egy szót sem szólt, mégis arckifejezése arról árulkodott mennyire ideges.
- Mit szeretnél? - kérdeztem egy idő után. A hirtelen bekövetkezett csend kettőnk között nyomasztó volt.
- Anna tudod miért jöttem!
- Sajnálom, de nem értelek - ráztam a fejem.
- Mi volt ma veled miután bejöttünk?
- Semmi - hazudtam ösztönösen.
- Nem versz át - emelte meg kissé a hangját parancsoló hangsúlyban.
- Nem áll szándékomban Márk. Te képzelsz bele többet a helyzetbe, mint ami valójában történt - húztam mosolyra a szám a hitetlenségén. Sosem hazudtam valami jól, de most remélhetően meggyőzőre sikeredik. Nem akarok olyanról beszélni amiről még én magam sem tudom minek köszönhető. Főleg nem Márkkal. Én megbízok benne,de... mégsem annyira,hogy most ezt elmondhassam. Tudom, hogy ezzel hibát követek el,mert könnyebb lenne elmondani neki és közösen megoldást találni, viszont félek...félek,hogy ezzel elveszítem. Lehet,hogy ez kicsinyes dolog,de a kamaszok kicsinyes doldokat csinálnak nem? Ezért tagadtam mindent.
- Tudom jól,hogy titkolsz előlem valamit, csak azt nemértem miért félsz elmondani.
- Én nem félek - tessék egy újjabb hazugság. Mikor sikerült ennek a fiúnak ennyire megismernie? Simán átlát rajtam,és ez nem túl jó számomra.
- Ennél rosszabbul nem hazudhatnál - ingatta a fejét. - Tudod hol találsz ha esetleg rájössz, hogy megbízhatsz bennem. - lépett ki a szobából. Néma csend telepedett rám. Hirtelen minden olyan idegesítővé vált számomra. Tudom, hogy most utána kéne mennem, de félek.. Újra félek. Attól,hogy nem hallgat meg,attól,hogy elveszítem és attól,hogy egyedül maradok. A párnába ordítottam egy hatalmasat,majd feltápászkodtam és leszaladtam a lépcsőn. Bekiláltottam s konyháb,hogy nemsokára jövök és kiléptem a sötét utcára. A hold már rég uralta az égboltot és az ezernyi csillag is ott villogott. Különösebb célok nélkül elindultam a kihalt utcán. Szükségem volt egy kis magányra máskülönben megőrülök. A talpam alatt csikorgott az ezernyi kavics ahogy a rakpartra értem. Hiába akartam kiverni a fejemből Márkot a szívem felé húzott. Ott ült a móló szélén, lábát lazán a vízbe lógátva. Letelepedtem mellé, és egy ideig csak magam elé bámultam. Nemtudtam hogyan is kezdhetnék bele. A fiú vállára hajtottam a fejem aki cserébe a derekam köré fonta a kezét.
- Sajnálom - suttogtam. Ennyi tellett tőlem mielőtt könnyek lepték el a szemeim.
- Hercegnő - húzott magához közelebb. - Nem kell ha nem akarod.
- De... - töröltem meg a szemem. - Nemtudom mi volt velem délután. Egyszerűen rosszul lettem. Ennyi..
- Sajnálom... Nem gondoltam,hogy neked ez ilyen rosszul esik.
- Haggyuk ezt inkább Márk. - ráztam meg a fejem,majd ledobtam a kabátom és vízbe ugrottam. Van,hogy könnyebb elmenekülni,mint vállalni a következményeket. A hideg víz átjárta a testem engem pedig elárasztott a megkönnyebülés. Hamarosan társam is akadt és Márk bukkant fel mellettem. Szeme csillogott a boldogságtól, haja vizesen tapadt a homlokához. Úgy nézett ki mint egy kisfiú,mint egy nagyon helyes kisfiú. Hozzáúsztam és a nyaka köré fontam a kezeim. Elnevettem magam az arca látszatán majd a vállán nyugtattam a fejem. Életem végig itt maradtam volna ebben a boldog és nyugodt világban, de persze nem tehettem.