9.fejezet

-Asszonyom jól van? - rázogatott a főorvos úr.
- Ha nem haggyja abba a rázogatásom nem leszek jobban - morogtam. Körülöttem semmi sem változott. Márk és valami nővér féle nő előttem guggolt, a főrorvos pedig rázogatott. Esküszöm, néha elgondolkodok, hogy nem is azok a betegek akik idekerülnek, hanem maguk az orvosok. Halvány mosoly tért vissza az ajkaimra és az orvosra néztem aki furán nézegetett. - Nincs semmi bajom csak... Hmm azthiszem ma nem ettem - gondolkodtam el.
- Nos ebben az esetben kérem menjen haza és fogyasszon el némi ételt. Semmi hasznát nem vesszük itt a kórházban ha bármeik pillanatban újra összeesik kend - felelte diplomatikusan.
- Rendben - álltam fel. - Hazamegyek.
- Nem szédül? Nem fáj semmije? - nézegetett összehúzott szemmel.
- Tényleg jól vagyok - nevettem fel. Utoljára a kórházi ágyra pillantottam, ahol anyu még mindig eszméletlenül feküdt, de hamar elkaptam a tekintetem és kiléptem a folyosóra. - Nos köszönök mindent doktor úr - ráztam meg a kezét, majd Márkra pillantottam - Mehetünk?
- Persze - felelte, de ő is furcsán méregetett.
- Kérlek ne nézz rám így - böktem meg, és  a kijárat felé indultam. Mosoly játszadozott az ajkaimon a szomorú történtek ellenére is. A meglehetősen hideg éjszakába kiérve taxit hívtam, majd levágtam magam a padra. - Márk ha továbbra is így méregetsz esküszöm leütlek!
- Jó nah, bocs! Az előbb még te is eszméletlen voltál most pedig...? - méregetett furcsán.
- Jól vagyok! De ha kell visszamehetünk a pszihológushoz! Kérek neked időpontot!
- Erre azthiszem nem lesz szükség - vágta rá azonnal.
- Biztos vagy benne? Biztos nagyon segítőkész nővérekkel és doktorokkal találkozhatnál! - húztam tovább az agyát.
- Köszönöm ezt most kihagyom. Igen kecsegtető az ajánlata, de nekem már van egy személyes nővérem és nem szeretném lecserélni - húzta el a száját.
- Jajj, sajnálom! Nem gondoltam, hogy már más is észrevette, mennyire beteg.. Elnézését kérem! Szegény nővér biztos az idegösszeomlás határán van.!
- Nos tudtommal egész jól bírja. Gyakran gondolom, hogy nem is én hanem ő a beteg - ingatta a fejét.
- Márk nálad nagyobb beteg nincs ezen a földön! - nevettem fel újra.
- Dehogyisnem! Ezt kikérem magamnak kisasszony! Maga sokkal betegebb mint én - bökött felém.
- Én már meggyógyultam! Maga viszont gyógyíthatatlan. Elmegyógyintézetbe kellene vinni magát!
- Jajj, kedves kisasszony! Túl jó hely az nékem!
- Látja ebben igaza van! Most azonban el kell, hogy hagyjam kedves társaságát, mert megérkezett a limuzinom - böktem a taxi felé, ami a kórház előtt várakozott. Gyorsan bepattantam, mielőtt még itthagyna majd kényelembe helyeztem magam. Alig pár perc múlva mindkettem kiszálltunk és a távolodó jármű után bámultunk.
- Nos kisasszony, sajnálom, hogy meg kell válnom kecses személyétől, de még találkoznom kell a nővéremmel az esti rutinom során. Remélem még látjuk egymást - nyomott gyors csókot, majd elindult a házunk felé.
- Márk te mit csinálsz?
- Mondtam már kisasszony! Az estk rutinomra kell mennem!
- És miért nálam?
- Jajj, kedves ne hülyéskedjen! Hiszen maga a nővérem!
- Istenem Márk! Te nagyon hülye vagy! - nevettem fel tiszta szívből.
- Sokan mondták már - tárta ki előttem az ajtót. A házban már égett a villany és a nappaliban a húgom és Vera játszott.
- Sziasztok - öleltem meg Petrát majd a barátnőm is. - Milyen napod volt törpicur?
- Nagyon jó! Hol van már anya?
- Kicsim... Anyának dolga van ezért pár napig nem tud hazajönni. Azt mondta siet haza és vigyázz magadra mert nem kapsz olyan csodamacit - öleltem meg szorosan. Fájt, hogy hazudnom kellett neki, de nem mondhattam meg az igazat.
- Azthiszem nekünk beszélnünk kéne - lépett mellém Vera bizonytalanul. - Igen ebben biztos vagyok - bólontottam én is, majd az emelet felé vettem az irányt.
- Hé és velem mi lesz doktornő? - kiáltott utánam Márk.
- A mai feladata, hogy játszon a gyermekkel. Ez előrehaladást hoz majd a betegségében - feleltem mosolyogva majd Verára pillantottam. Felhúzott szemöldökkel pásztázott, de én csak megvontam a vállam.
- Anna én - kezdett bele - sajnálom amiket mondtam. Nem gondoltam komolyan... Az igazság az, hogy én rettentően féltékeny vagyok rád - sütötte le a szemét és a padlót kémlelte .
- De miért Vera? Mit irigyelsz annyira tőlem? Nem vagyunk gazdagok, nem vagyok híres sőt még jó tanuló sem!
- De van egy édesanyád aki melletted áll jóban - rosszban. Ott van a húgod aki a világon legjobban szeret. Igen lehet, hogy most Márkkal törődik, de mindig is téged szeretett a legjobban. Ott van a tánc is amiben valljuk be nincs párod! Nekem ezek közül semmim sincs meg!
- Ne hülyéskedj Vera! Rengeteg barátod van és rettentően jól tanulsz!
- És mégis mit ér ez ha senki sem figyel rám? Rád tapadnak a fiúk, harcolnak szinte érted, rám pedig senki sem figyel...
- Vera... Ne hülyéskedj gyönyörű vagy! Tapadnak rám a fiúk? Nemár te sem gondoltad komolyan, hogy Márkot fiúnak lehet nevezni! Olyan mint egy óvodás kisgyerek!
- De te mégis szereted!
- Szereti ő magát helyettem is! Szörnyen magasan van az egója! Esküszöm olyan mint egy rossz rocksztár,aki pályát tévesztett!
- Nemár annyira nemlehet rossz - nevetett fel Vera.
- Tölts el vele egy napot és ígérem az elmegyógyintézeten kötsz ki!
- Örülök, hogy nincs jobb témátok mint én - állt Márk az ajtófélfának dőlve. Ajkain apró mosoly játszadozott, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Sajnálom a páciensem nem értette meg amit mondtam neki - pillantottam Verára majd Márkhoz sétáltam. - Uram magának a gyermekkel kellene játszania és nem itt lennie! Mi lesz ha a kishölgynek bármi baja esik?
-  Petra alszik - feleltem hidegen majd sarkon fordult és a konyha felé indult.
- Menj utána - hallottam a barátnőm halk hangját.
- Nincs értelme. Pár perc múlva úgyis visszajön - pillantottam az üres lépcső irányába.
- Nemhiszem. Nem úgy nézett ki.
- Higgy nekem. Megunja az egyedüllétet és feljön.
- Anna.... Nézd nemakarom, hogy elveszítsd ezt a fiút. Olyan.. Olyan különlegesek vagytok együtt. Egymás ellentétei és mégis kiegészítitek egymást. Olyan...tökéletesek vagytok - találta meg a megfelelő szavakat.
- Barátok vagyunk Vera.... barátok...
- Ha barátok lennétek nem állnál az ajtóban arra várva, hogy mikor jön vissza az a fiú.
- Ez nemigaz! - ráztam meg a fejem. Nem akartam vevallani Verának mennyire igaza van. Márk gyakran az agyamra megy ( valljuk be mindig) de ha nincs a közelemben hiányzik a flegma stílusa.n- Nah jó megyek megnézem. - indultam el a konyha irányába. Belépve az apró helységbe Márkot sehol sem találtam. Kétségbeesetten tekintettem körbe a fiút keresve. Hatalmasat ugrottam amikor egy kar ölelt át.
- Márk az Isten szerelmére! Rám hoztad a szívbajt! - fordultam szembe vele.
- Azthittem engem keresel hercegnő - nézett rám furán.
- Én csak... Én csak kajáért jöttem - hazudtam reflexből.
- Aranyos vagy ahogy át akarsz verni - mosolyodott el. Apró nevetőgödrei elővillantak, szemében boldogság csillogott.
- Ki mondta, hogy át akarlak verni? - fontam a karom a nyaka köré.
- Látom rajtam. - felelte továbbra is magabiztosan
- Ezt te sem gondoltad komolyan - néztem rá összehúzva a szemöldököm.
- Dehogyisnem! Nagyon is!
- Márk ne hülyéskedj! Ezt nem lehet látni a másikon!
- Rajtad igen! Te kivételes vagy - mondta lassan majd.......