10.fejezet

Majd elnevette magát.
- Te aztán tudod, hogy ronts el a szép pillanatokat - léptem el mellőle és a konyhapultnak dőltem.
- Mondtam már! Nem szokásom a romantika.
- Minden ember változik..!
- Látod ebben én vagyok a kivétel - nevetett fel.
- Igen. Mindig is egy hülye tapló maradsz - néztem rá lesajnálóan majd egy alma után kaptam. Este 9 is emúlhatott és ilyenkor nem a legjobb szénhidrátot fogyasztani. - Téged nem keresnek a szüleid?
- Nem vagyok már kisgyerek. Azt csinálok amit akarok.
- Ebben biztos vagyok - dünnyögtem.
- Mit mondtál hercegnő? - hajolt annyira közel hozzám, hogy egyszerűen nem láttam. Hallottam ahogy egyenletesen levegőt vesz és érdeklődő szeme az enyémet keresi?
- Semmit. Márk hallottál te már intimszféráról?
- Valami rémlik, de nem emlékszem pontosan. Azthiszem az valami privát dolog. De lehet, hogy a név becsapós. Hmm - merengetett el, mint aki komolyan elgondolkodik a kérdésen - nem nem hallottam róla.
- Akkor légyszíves menj hátrébb, mert szörnyen idegesít, hogy a nyakamba lihegsz. Ha kutyát szerettem volna, biztosan téged választalak.
- Ejnye, de rossz kedve van ma valakinek.
- Csodálkozol? - gondoltam vissza a kórházban történtekre.
- Ezért fogsz most eljönni velem - kapott a kezem után. Újra előtte álltam, alig párlépésnyire tőle. Gesztenyebarna szemei huncutul csillogtak és tekintetünk találkozott.
- Nem megyek veled sehová. Nem bízok benned - húztam hatalmas mosolyra a szám.
- Biztos vagy benne? - súgta a fülembe. Hangjától végigfutott rajtam a hideg és mozgolódni kezdtem.
- Egészen - feleltem némileg nyugodt hanggal és megpróbáltam érzelemmentes hangon beszélni - Szörnyű ember vagy Márk!
- Nem lehetek annyira szörnyű ha sikerült magamba bolondítanom téged! - és ez volt az a pont amikor nem bírtam tovább. Felnevettem és eltoltam magam a fiútól. Zavarodottság ült kinaz arcára és érdeklődve fürkészett.
- Márk azthiszem te egy elvarázsolt világban élsz. Sosem lennék szerelmes egy ilyen egoista hülyébe - ráztam meg a fejem.
- Én ezt nem így gondolom - indult meg felém. Ezúttal nekem ült ki zavarodottság az arcomra és a fiút kémleltem. Mögém nyúlt amitől újra hevesebben vert a szívem. Márk észrevettem mennyire elkezdtem kapkodni a levegőt és mosolyogva feltartotta a narancsot amiért amúgy jött. - Én megmondtam hercegnő. Mindig igazam van - nyomott puszit az arcomra és az ajtóra bökött. - Én a helyedben átöltöznék.
- Mondtam már nem megyek sehová !
- De makacs vagy! - lépdelt felém majd... majd a vállára kapott?!
- Azonnal tegyél le - csapkodtam a hátát. Megrándult ugyan pár izma, azonban továbbra sem tett le. A lépcsőn újra elkapott az émelygés,de hamar elnyomtam magamban ezt az érzést. Az ajtóm előtt ledobott és várakozásteljesen rám nézett.
- Megyek már megyek - tettem fel a kezem, majd belépten a szobámba ahol Vera az ágyon feküdve a laptopom nyomkodta.
- Szia - nézett fel rám.
- Segíts ruhát választani - néztem rá hisztérikusan
- Hová mész? Illetve mentek? -esett le neki.
- Foggalmam sincs - néztem rá kérlelően.
- Nah jó szerintem... Vedd fel azt a ruhát ameikben először találkoztatok!  Első randira tökéletes!
- Nem randizni megyünk - kiáltottam fel.
- Te elmegyünk valahovának nevezed én randinak. Ugyanaz! - nevetett fel. Nem volt kedvem újra összeveszni Verával ( hiszen még csak most békültünk ki ) ezért felkaptam a vörös szoknyát és a hozzá való felsőt. Belebújtam a magassarkúba és halvány sminket raktam fel. A hajam kiengedve hagytam és mosolyogva léptem ki a fürdőből.
- Na mit szólsz? - pillantottam a barátnőmre.
- Tökéletes - ölelt meg szorosan, majd hatalmas mosollyal engedett utamra. Lesétáltam a lépcsőn és a nappaliban ácsorgó Márkhoz léptem. A polcon lévő filmeket fürkészte, végighúzva ujjait a gerincükön. Felkapta a fejét az érkezésemre és hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Hercegnő nem találtál más ruhát? - lépett oda mellém.
- Rengeteg más ruhám van Márk! De mondtam már, nem érdekelsz.
- Felőlem hazudhatsz magadnak. Én nem ezt a ruhát választottam volna, de ha te ezt akarod ám legyen.
- Márk hová megyünk? - néztem rá elképedve.
- Majd megtudod. - kapta el a kezem és ujjait az enyémekre kulcsolta. Az éjszakába kilépve még mindig nem bíztam túlságosan a fiúban, de hagytam, hogy ő vezessen. Nemsokkal később egy hatalmas vasajtó előtt álltunk meg. Körülötte minden poros és piszkos volt, elhagyatottnak tűnt.
- Márk mostmár szeretném tudni hova hoztál - néztem rá kérlelőn.
- Miért vagy ilyen türelmetlen? - tárta ki előttem az ajtót. Igyekeztem nem leesett állal körbepillantani a helyiségben. Egy hatalmas étterem volt berendezve egy régi raktárépületbe. Alig lézengtek páran, de maga a hely meseszép volt. Márványpadló volt lerakva és pár fából faragott asztal állt. Mindenhol a barna és a krémszín tökéletes árnyalata uralkodott, nyugodt hatást adva a helynek. Az egyik sarokban bárpult állt, és alig pár lépésnyire tőle egy lépcső. Az alaksor felé vezetett, de ez már kevésbé volt díszítve. Kopott padlója hasonlíott a kint látott koszhoz és látszott rajta mennyire sokat volt már használva. Nemrég egy izmos pasi jött fel onnan, homloka verejtékezett. Márk maga után vonszolva az egyik asztalnál telepedett le. Az apró papírt kezdte nézegetni, amin miniatűr betűkkel voltak írva a szavak.
- Mostmár tényleg tudni akarom hol vagyunk Márk! - néztem rá egyre türelmetlenebbül és dobolni kezdtem az asztalon. Márk fel sem emelte a fejét, továbbra is azzal szórakozott mit egyen. - Hahó hozzád beszélek - lengettem meg a kezem a szeme előtt, de meg sem mozdult. Végső próbálkozásképp kirántottam az " étlapot " a kezei közül és az ölembe ejtettem.
- Mit csinálsz hercegnő? Megőrültél?
- Egy ideje hozzád beszélek ám!
- Sajnálom, nem figyeltem. Légyszíves add vissza!
- Először mondd meg hol vagyunk! - követelőztem. Tudom, hogy nem volt igazságos, de valahogy rá kellett jönnöm hol vagyunk.
- Nem játszunk ilyet.. És egyébként is tudod, hogy sokkal erősebb vagyok nálad. Ha nem adod vissza kénytelen leszek erőszakkal elvenni tőled.
- Nem mersz bántani - mondtam gúnyosan.
- Ennyire bízol bennem? - állt fel a székről és fölém tornyosult. Némi rettegés villant a szememben,de elnyomtam magamban.
- Nem félek tőled Márk! - mondtam újra kihagsúlyozva minden szót.
- Pedig kellene - kapta el a csuklóm amivel a papírlapot szorongattam - Add ide és nem lesz semmi baj - nyújtotta oda a másik kezét.
- Nem - feleltem. Márk erőssebben fogta meg a csuklóm én pedig felszisszentem. - Engedd el a kezem - kezdtem el rángatni a csuklóm, mindhiába. Márk keze erősebben kulcsolta az enyémet mint gondoltam és ebből a szorításból nem volt menekvés.
- Add vissza - mondta újra.
- Engedd el a kezem - ismételtem meg. Újra szorított egyet a kezemen, ami a kelletténél jobban bevörösödött. Ahol ujjai szorítottak apró fehér foltok voltak megfigyelhetők, de az összes többi rákvörösen égett a fájdalomtól. Elejtettem a papírfecnit és a megkönnyebüléstől könny szökött a szemembe amikor a fiú elengedte a kezem. Fájdalmasan az ölembe fektettem és kémlelni kezdtem. Még mindig vörös volt, de kezdett visszatérni bele az élet.
- Azthiszem most én elmegyek - álltam fel és csalódottan néztem a fiúra. - Azthittem te más vagy. Azthittem bízhatok benned. - pillantottam rá mielőtt a kitártam volna az ajtót. Kilépve az éjszakába foggalmam sem volt hol vagyok ezért lerogytam az ajtótol nem messze lévő szegélyre. Megpróbáltam felfogni ami körülöttem történt, de minden olyan elmosódottnak tűnt. Sosem hittem volna, hogy Márk egyszer így viselkedik majd velem. De mi volt az a papír? És miért volt olyan fontos számára? Számtalan kérdés cikázott át abban a pillanatban az agyamon, de valami visszarángatott a valóságba mégpedig nagyon keményen. Márk felhúzott az aszfaltról a kelleténél talán sokkal erősebben is mint szerette volna és magához húzott. Szabadulni akartam tőle, mert az a bizalom amit egészen eddig tápláltam iránta, mind a semmibe veszett. Erős keze a derekamat ölelte és gyorasabban kapkodta a levegőt. Még mindig a vállamba fúrt fejjel szólalt meg:
- Sajnálom - suttogta. Ha nem lett volna ilyen közel hozzám semmit sem hallottam volna. Teljesen megváltozott alig pár perc alatt. Az előbb még majdnem megölt most pedig annyira sebezhetővé vált, mint egy újszülött kisbaba. - Nem...én ezt nem így akartam - folytatta még mindig suttogva. - Nem szerettelek volna bántani... Sajnálom - fejezte be, majd visszahajtotta a fejét a vállgödrömbe és csendben lágy ringatózásba kezdett. Inkább a saját, mint az én nyugtatásomra, de hagytam hadd csinálja. A nyári szél lassan kapott bele a hajamba kellemes hangulatot biztsítva nekünk. Ha most valaki látott volna minket, biztosan azt gondolja, milyen szép kis szerelmes pár vagyunk. Rá kellett jönnöm,a látszat néha csal. Néha az emberek mást mutatnak vagy mást tesznek, mint amit valóban tenni akartak. Ebben a pillanatban leginkább tomboltam volna és ordítoztam volna Márkkal, de valahogy nem vitt rá a lélek. Kötelességemnek éreztem megnyugtatni őt, bármennyire haragudtam is rá. Nemtudom meddig állhattunk így, de egy idő után Márk eltolt magátol. Kezei közé vette azt a kezem ameiket nemsokkal ezelőtt szorongatott és lágy csókot nyomott rá. Az álla alá nyúltam, hogy kénytelen legyen rám tekinteni és megtudjam mit is érez valójában. Barna szemeiben talán mintha könnyet véltem volna felfedezni, de ebben nem voltam biztos. Volt ott még rengeteg fájdalom és bánkódás. Lassan elmosolyodtam és nekidöntöttem a homlokon az övének.
- Semmi baj - mondtam ki azt a két szót, amitől hatalmas sóhaj hagyta el a fiú száját. Ő is elmosolyodott és hosszú csókot nyomott a számra.
- Sosem hagyom, hogy többé bántsanak hercegnő! - felelte hosszú szünet után.