11.fejezet

- Menjünk be - ölelte át a derekam. Egy jó ideje kint álltunk már, a testem kezdett kihűlni. Még mindig kavarogtak bennem a kérdések, de próbáltam elnyomni magamban az a rengeteg érzést. Csendben lépdeltünk egymás mellett, míg vissza nem érkeztünk az asztalhoz. A papírlap ami miatt kitört kettőnk között a balhé, már nem volt sehol. Nemsokkal később egy pincérnek tűnő alak jelent meg melletünk.
- Köszönjük, hogy a Rendetlen rendszeres éttermet válaszzották. Hozhatok valamit? - darálta le unott fejjel a szöveget, miközben fel sem nézett a papírjai közül.
- A szokásos lesz - biccentett felé Márk mire a pincér felkapta a fejét.
- Sa..sajnálom Uram. - nézett le döbbenten ránk, és sütött róla az aggodalom.
- Semmi baj Jeva. Látom mennyire el vagy havazva. Nem szeretnél kivenni egy szabadnapot?
- Nem Uram, de köszönöm. Azonnal hozom a rendelést. És magának kisasszony mit hozhatok?
- Nemtudom miből válogathatok - feleltem egyszerűen majd Jevára pillantottam.
-Azonnal hozok egy étlapot - indult el a konyha felé, de Márk utána kiáltott.
- Hagyd Jeva. Hozd neki is azt amit nekem - mosolygott rám majd visszafordult felém.  - Rántott hal, krumlipürével és hasábburgonyával?
- Tökéletes. De mondd Márk, miért nem szeretnéd, ha meglátnám azt  a papírt.
- Mert, tudom mi van rajta és nem szeretnélek untatni vele.
- Ne hazudj - néztem rá továbbra is érdeklődve.
- Nem én szoktam. - felelte halkan. - Hercegnő. Nekem is vannak titkaim és az egyiket a lapok egyike relyti. Nem szeretném, ha így tudnád meg. Ahoz pedig, hogy én mondjam meg.. Arra még nem vagyok képes - rázta meg a fejét. Látszott rajta mekkora csatát vív saját magával, hogy elmondja e amit tud, vagy magába folytsa. Belső csatát vívott amiben nem tudtam segíteni neki. Mondhattam volna egyszerűen azt, hogy nem érdekel és ejtsük a témát, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. - Sajnálom, nem...nem mondhatom el - felelte végül.
- Semmi baj - néztem rá csalódottan.
- Uram - érkezett meg Jeva és egy gyönyörűen tálalt tányért rakott le elé. Roskadozott a rá helyezett ételtől, és Márk csillogó szemekkel tekintett le rá. - Hölgyem - mosolygott rám is és lerakott egy ugyanolyan tányért.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza illedelmesen,majd evőeszközök után kutakodtam. A tányér mellett azonban csak egy villa árválkodott. Márkra pillantottam, aki csakis a kajára koncentrált. Úgy nézett le az elé rakott ételre mint valami isteni ajándékra és boldogan habzsolta. Hamar rá kellett jönnöm, hogy erre a helyre nem a kifinomult éttermi szabályok vonatkoznak és kézzel is lehet enni. A hús után nyúltam és akkor történt, hogy életemben először nem bírtam megszólalni. Az az egy falat finomabb volt, mint bármi amit eddig is ettem volna.
- Márk ez... - kersgéltem a szavakat - ez isteni - pillantottam a tányérra ahol már szinte alig volt valami ( ha valami finom,törvény, hogy hamar megesszük ).
- Tudom - felelte, miközben az utolsó sültkrumpli darabkákkal játszadozott.
- Honnan ismered ezt a helyet? - pillantottam körbe még mindig álmélkodva.
- Régóta itt eszek - jelentett ki miközben enyhe él jelent meg a hangjában. Jeva tűnt fel az asztalunk mellett egy rakás süteménnyel és egy üveg borral a kezében. - Köszönjük - emelte el Márk majd kettőnk közé letéve nézegetni kezdte. - Mondom köszönjük - pillantott a felszolgálóra,aki továbbra is az asztalunk mellett állt.
- Már megyek is - sietett el esetlenül.
- Igazán kedves ez a Jeva - pillantottam az alak után, ami eltűnt a konyha területén.
- Igen valóban. Régóta itt dologozik már. A családunk régi jó barátja - kúszott szomorú mosoly az arcára. Az előttünk heverő édességekre pillantott, majd felrántott az asztaltól és a lépcső irányába vezetett.
- Hová megyünk? - kérdeztem értetlenkedve, miközben próbáltam tartani vele azt az eszement tempót, amit diktált. A lépcső alján egy hatalmas ajtó volt, ami előtt egy eszelős kinézetű pasas állt. Fején biztonsági sapka figyegett és meglepetten pillantott ránk.
- Örülök, hogy látom Uram. - nyitotta ki a hatalmas vasajtót amin belépve megcsapott a meleg. Lágy lassú zene szólt bent és halk hangok szűrődtek ki.
- Még mindig üres a tükörterem igaz Dagover?
- Igen uram - bólintott tiszteletteljesen majd elhátrált és becsukta mögöttünk az ajtót. Körbepillantottam és táncoló párokat láttam mindenhol. Nem voltak sokan, éppencsak megtöltötték a termet. Az érkezésünkre felkapták a fejük és kaptunk pár pillantást, majd mindenki visszatért az előző elfoglaltságához. Márk a kezem után kapott és a terem vége felé húzott. Egy újabb lépcsőn mentünk le és egy apró faajtó előtt álltunk meg. Márk előkapta a Dagoverttől kapott kulcsot és a zárba helyezte. Az ajtó nyikorogva kinyílt előttünk és beléptünk a sötétségbe. Egyetlen ablak sem volt ahol fény szűrődhetett volna be ezért nem láttam semmit. Márk otthonosan valami irányába sétált és ledobta rá a pulcsiját.
- Jajj, hercegnő elfelejtettem, hogy te nem ismered ezt a helyet - mosolyodott el majd felkapcsolta a villanyt. Egy hatalmas tükörteremben álltunk. Minden falt tükör borított a mennyezet kivételével. A teremben a fény ellenére is félhomály uralkodott. Az egyik sarokban egy nyújtórúd és mellette egy kék szivacs állt. Táncterem. Értettem meg. Márk a kanapén heverve figyelte, ahogyan felmérem a terepet és apró mosoly játszadozott a szája sarkában. Látta rajtam, hogy másodjára is sikerült lenyűgöznie. Mindig is ilyenre vágytam. Egy saját táncteremre. Ami csak az enyém és senki másé. - Gyere - kapott utánam és a karját a derekam köré csavarta. Lassú ringatózásba kezdünk miközben egymást kémleltük. Illetve én inkább a termet, de ez már csak részletkérdés. Miközben próbáltam feldolgozni hol is vagyok, Márk egyre gyorsabb tempóra váltott.
- És most negtanítalak táncolni - súgta a fülembe majd eltolt magától és elkezdett egyedül táncolni.
- Sosem leszel jobb táncos, mint én rohantam mellé és felvettem a ritmust vele. A hangfalakból dübörgött a zene és hirtelen csak én és Márk voltunk. Ugyanazt a táncot mutatta meg nekem amit a tv-ben már láttam. Akkor egy lánnyal táncolta akinek azthiszem Nora volt a neve, de erre nemteljesen emlékszem. Bonyolult forgások és emelésekkel volt tele az egész produkció erre tisztán emlékszem. Hamar rájöttem, hogy ezt most szóló produkcióra alakította ezért, ledobtam magam a földre és mosolyogva néztem. A késői órákban látszott rajta a fáradság apró ránca, de teljes erőből a táncra koncentrált abban a pillanatban. Minden izma megfeszült, ahogy egyre gyorsabb zene lüktetett. A hang megtöltötte a termet. Egy idő után a tükörben kezdtem kémlelni, de hamar elkaptam a pillantásom, mert ha továbbra is túl feltűnően bámulom, mégnagyobb lesz az amúgy is tökéletes egója. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és a laptophoz léptem. A dallistában keresgélve csupa popzenét találtam ezért, a youtobon kerestem meg azt a számot ami nekem kellett. Zsanival nemrég dolgoztunk ki rá egy külön koreográfiát az egyik edzés után. Duettnak terveztük,de mivel nem volt itt mellettem kénytelen voltam egyedül táncolni. Leállítottam a zenét és a tükör elé állva arrébb taszítottam Márkot. Ahogy felcsendültek a Don't be so hard on yourself első dallamai belekezdtem a táncba. Először csak lazább kevésbé magas ugrásokat és forgásokat tettüem bele. A zene lüktetése nem volt olyan gyors mint amire az előbbi táncosunk táncolt viszont teljesen magaménak éreztem. Mint oly sokszor már a testemmel és a táncommal adtam ki magamból azt a rengeteg érzést ami abban a percben bennem kavargott. A zene a vége felé közeledett és pedig nem akartam abbahagyni. Az utolsó sor csendült fel és pedig először ugrottam tökéletesen ki a tervezett koreográfiát. Mosolyogva rogytam a földre és fogadtam el a felém nyújtott üdítőt. Márm hatlmas alakja tornyosult felettem és tekintett le rám abból az eszeveszett magasságból.
-  Van rá bármilyen esély, hogy esetleg egy duettet kaphassak a csodás táncoshölgytől? - hajolt meg előttem.
- Nemis tudom - pillantottam le nevetve. Márk szája sarkában ott bújkált a jellegzetes mosoly,de próbált komolynak tűnni. - Megengedem. De egyetlenegy tánc!
- Köszönöm hercegnő. - indította el a zenét, és azonnal mellettem termett. Kezeit derekam köré fonta és végigfutott rajtam a bizsergés. A szám lassan kezdődött és ha jól vettem ki egy szerelmi vallomás volt. Sajnos angolból nem vagyok túl jó ezért, csak szavakat tudtam kigobozni a szövegből. Egyszerre mozgott a testünk,mintha már évek óta egy pár lennénk. A szám végénél Márk jelentőségteljesen rám pillantott majd a csipőmnél fogva felemelt. A levegőben egysserre elszállt minden fájdalmam. Aztán minden olyan gyorsan történt. A táncteremben valaki belépett egy szőke csaj és Márk felé rohant. Aki kizökkent és nem bírt megtartani,ezért a földön kötöttem ki. És abban a töredmásodpercben megváltozott minden. Nem csak a körülöttem lévő világ kezdett el forogni, hanem ott bent is összetört valami. Valami amiről tudtam nem fog hamar rendbejönni. A fájdalom hirtelen tört rám, de az egész testem végigjárta. Olyan gyorsan történt minden, hogy mire újra felpillantottam, Márk már nem volt mellettem. A t0rténetek ellenére szörnyen hiányzott, hogy ott legyen mellettem. Néha... Na jó mindig idegesít, de van benne valami ami betegesen vonz. És ez ellen nem tudtam mit tenni. Próbáltam letagadni, próbáltam elrejteni, de minden hiába. Az igazság mindig a felszínre tör.A lány aki Márk nyakán csüngött mielőtt eltűnt volna az exe volt....