8.fejezet

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni. Sajgott mindenem és a fejem is hasogatott. Lecsoszogtam a konyhába, ahol anyára bukkantam.
- Te jó ég kicsim - lépett hozzám, és mint egy kisgyerekhez, odalépett mellém, és a homlokomra tapasztotta a kezét - Te lázas vagy - állapította meg - feküdj le és pihenj! Mindjárt csinálok teát és viszek gyógyszert is! - bökött a lépcső felé. Egy újjabb kilométereknek tűnő séta után ledobtam magam az ágyra és a félhomályt kémleltem. Márknak már megint igaza volt. Aztmondta beteg leszek énpedig nem hittem neki és láss csodát igaza lett. Fáradtan nyúltam a laptopom után ami szörnyen nehéznek tűnt. Éppen valami érdekes film után kutattam, amikor anyu belépett kezében egy tálcával. Volt rajta gyümölcs némi tea és rengeteg gyógyszer.
- Köszönöm - néztem furcsán a tálcára, amin sokkal több dolog volt mint kellett volna. Egy könyv hevert rajta. 'Egészséges életmód' virított rajta hatalmas betűkkel.
- Nekem el kell mennem dolgozni,de sietek haza! Ha bármi van szólj! Pihenj és egyél sok gyümölcsöt - kezdett el dirigálni, majd kilépett a szobámból. Hallottam az ajtót becsukódni majd, felpattantam ( azthiszem ilyet nemcsinálok többet, mert eléggé megszédültem) és a konyhába csoszogtam. Leturmixoltam a gyümölcsöket és a konyhapultnál ülve a könyvet fürkésztem. Az első oldalt olvasva felnevettem. ' remélem tetszeni fog hercegnő! M. '
- Örülök, hogy tetszik amit küldtem - szólalt meg mögötte egy hang. Ilyedtem elejtettem a könyvet, ami hangos puffanással jelezte, hogy földet ért. Márk oldalépett és felkaptam, majd elém helyezte. Kaptam egy gyors puszit, majd levágta magát mellém. - Szörnyen nézel ki!- a hajamhoz kaptam, ami szokásosan szanaszét állt. Egy haspóló és egy shortgatya volt aznap rajtam, szóval ezzel sem lehetett baja. - Nem a ruhádra gondoltam - mosolyodott el pár perc múlva. Szája sarkában megjelentek a nevetőgödrök, amiket annyira imádtam, illetve utáltam. A francba már! Kezdem megkedvelni ezt a fiút, pedig nagyon nem kéne. Mindig azt mondogattam, hogy nekem nem jönnek be az ilyen egoista fiúk. És erre itt az élő példa, hogy mégis vannak kivételek.
- Igen beteg vagyok - bólintottam majd a gyümölcslevemért nyúltam, amit valaki ellopott - Márk! Nem tudtál volna csinálni magadnak? - kiáltottam fel.
- De igen. Azonban ez már kész volt, és jó színe volt. Sajnos ezt az ízéről nem lehet elmondani - húzta el látványosan a száját.
- Persze mivel lázcsillapító van benne - nevettem fel hitetlenül.
- Mi?? - tolta el azonnal az italt és a csaphoz lépett, hogy vizet igyon.
- Márk, ne játszd el a hattyúk halálát kérlek - nevettem fel majd kisétáltam a nappaliba. Hű szolgám azonnal a nyomomba eredt és a kanapéra telepedett mellém. - Téged komolyan nem lehet levakarni?
- Sokan próbálták màr - tűnődött el - És mind arra jutottak - fordult felém komoly arccal, amitől nekem is eltűnt a mosolyom. - Hogy sajnálatos módon nem lehet tőlem megszabadulni!
- Te hülye vagy - csaptam a karjára,de elkapta a csuklóm. Miért mindig a karom sikerül elkapnia? Nem mocorogtam, mert tudtam milyen erő van azokban a bicepszekben. Rántott egyet a kezemen aminek következtében a mellkasán kötöttem ki. A fiú úgy gondolta ez így rendben van, és kapcsolgatni kezdte a tv- t.
- Szerintem is érezd otthon magad - morogtam.
- Valami baj van hercegnő? - pillantott le rám.
- Igen! Te vagy az! - néztem gesztenyebarna szemeibe. Egy percre furcsán ráncolta szemöldökét, de aztán szemeiben boldogság csillant. - Ezt te sem gondoltad komolyan! - szólalt meg némi habozás után.
- Nagyon is! - feleltem komoly arccal, de nem tudtam elrejteni a mosolyom.
- Szörnyen rosszul hazudsz!
- Szörnyen idegesítő vagy - vágott vissza azonnal.
- Szörnyen szeretsz - kacsintottam majd felnevettem az arca látszatán.
- Én és a szerelem? Hercegnő ez még tőled is durva volt!
- Ne játszd már a macsót Márk..! Tuti voltál már szerelmes!
- Persze, hogy voltam - nevetett fel - az ágyamba!
- Mekkora tapintatlan bunkó vagy!
-  Komolyan nem voltam még szerelmes és ezen nem is kívánok változtatni. Nem azért jöttem Londonba, hogy mindenféle libákat összeszedjek és nyálas dolgokat csináljak velük.
- Mégis itt vagy! - mutattam rá.
- Ez nem romantika! - vágta rá azonnal védekezve - tudod a betegekre vigyázni kell!
- Márk akkor neked már kórházban lenne a helyed!
- Biztos vagy benne? - nézett rám elképedt arccal.
- Teljességgel. - a következő másodpercek összefolytak. Márk felkapott és a szobám felé indult velem. Az ajtó előtt lerakott és forró csókot nyomott a számra.
- Pihenned kell - mondta lihegve majd újjabb csókot nyomott a számra.
Lassan araszoltunk az ágy felé miközben ajkaink nem szakadtak el egymástól. - Márk abba kéne hagynunk - mondtam két csók között. Teste pontosan fedte az enyémet és barna szemeiben újra és újra elvesztem. Nem szabadott volna engednünk a bennünk lobogó vágynak, de néha a szívünk nem tudja feldolgozni az agyunk által diktált monológot. Elvesztünk egymás felfedezésében és észre sem vettem mennyire elszaladt az idő. Sem Márkon sem rajtam nemvolt már póló egy ideje amikor megszólalt a telefonom. - Fel kell vennem - lihegtem, de nem bírtam elszakadni tökéletes ajkaitól. Amikor sikerült eldöntenem, hogy elszakadok, egy újjab forró csókot nyomott amitől azonnal alábbhagyott az érdeklődésem a telfonom iránt. Néhány perc múlva elhallgatott amitől kicsit megkönnyebültem, de abban a percben újrakezdte. Folyamatosan Kwabs száma üvöltött miközben mi még továbbra sem hagytuk abba.
- Az idegeimre megy - nyomta ki Márk a telefonom anélkül, hogy rápillantott volna. Bár ne tette volna. Bárki is hívott kitartó volt, mert a következő hívásnál Márk legördült rólam és lihegve mellém feküdt. A telefonomért kaptam és felvettem:
- Végre, hogy felveszed kisasszony! - hallottam Vera hisztérikus hangját - Mi tartott ennyi ideig?
- Nem hallottam - vágtam rá azonnal - nyugodj meg már jobban érzem magam - adtam le a helyzetjelentést. Most egészen másért vert hevesebben a szívem, mint reggel.
- Az egy dolog, hogy te jobban vagy! De a... a... - csuklott el a hangja.
- Mi történt? -  kiáltottam fel és egész testemben megremegetem.
- Mrs. Roll... Illetve az anyukád...kórházba került - felelte némi hatásszünet után.
- Mi? - pattantam fel és a pólom után kaptam. Leszaladtam az emeletről, nem törődve Márkkal. A cipőm után kutattam miközben még mindig vonalban voltunk Verával.
- Autóbalesetet szenvedett... Ennél én sem tudok többet.
- Mindjárt ottvagyok - tettem le a telefont. Azonnal a taxi számára szomtam és kirontottam a ház elé. Idegesen álltam a ház előtt, amikor halk kattanást hallottam. Márk kulcsra zárta a házat és mellém lépett.
- Hová sietünk ennyire? - játszadozott mosoly az arcán. Az utca végén begördült a kocsi mi pedug azonnal bepattantunk.
- A kórházhoz legyen szíves - mondtam a sírás határán.
- Mi történt? - nézett rám a potyautas csillogó szemekkel.
- Foggalmam sincs. - doboltam idegesen a lábaimon. Az egyik pillanatban a mennyekben jártam, most pedig a poklok poklát élem át.
Óráknak tűnő percek után a fehér épület előtt leparkoltunk. Kifizettem a fuvart és hálásan mosolyogtam az idős bácsira.  A hatalmas ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra majd hatalmas sóhaj után beléptem az épületbe. Azonnal megcsapott a gyógyszer és a vegyszerek szaga.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte a portás enyhén szimpatizálva Márkkal.
- Nemrég hozták be az édesanyámat hozzá jöttünk - feleltem hidegen.
- Megkérdezhetem mi a neve?
- Ana Roll - diktáltan idegesen.
- Igen nemrég hozta be a mentő. A sürgősségi osztályon fekszik. Oda azonban csak családtagok mehetnek be.
-  A lány vagyok - ráztam meg a fejem idegesen, majd a sürgősségi felé vetten az irányt. Márk próbálta tartani velem a tempót, de rettenetesen siettem.
- Hölgyem ide csak hozzátartozók jöhetnek be! - állított meg az egyik orvos.
- Ana Roll lánya vagyok - nyújtottam a kezem.
- Dr. Kristofer - szorongatott meg. - az édesanyja súlyos sérüléseket szenvedett. Az életveszélyen már túl van, de még nem tért eszméletéhez. Mesterséges kómába van, hogy túlélje és a teste visszanyerje a szükséges erőforrásokat.
- Bemehetnénk hozzá?
- Természetesen.  A szobába sajnos nem engedhetem be önöket, de az üvegfalon át láthatják Mrs. Roll- t. - nyitotta ki előttünk az ajtót, majd elindult a hosszú folyosón. Egyre több szobát hagytunk el és még mindig nem álltunk meg. - Tessék - állt meg végül és kinyitotta a barna faajtót. Egy kisebb helyiségbe léptünk amit üveg szegélyezett. A túloldalon megpillantottam anyát. Mindenfelől csövek lógtak ki belőle és teste lassan mozgott. Szörnyű volt így látni. Az egyetlen ember akire mindig is felnéztem és sosem láttam még sírni sem. Most pedig itt feküdt eszméletlenül, és én semmit sem tehettem. Lerogytam a székre és bámultam a messzeségbe. Nem a kórházi szobát néztem, körülöttem minden megváltozott. Apró fekete csillagok játszadoztak a szemem előtt és hirtelen minden nyugodt lett. Márk hangja egyre halkult és nem hallottam mit mond. Bágyadtan elmosolyodtam mielőtt elvesztettem volna az eszméletem. Nem láttam többé semmit és nem éreztem a fájdalmat sem. Minden szörnyen boldog és nyugodt lett körülöttem, de mint mindig ezt sem élvezhettem sokáig....