14.fejezet

A vacsora ezután szótlanul telt. Emese és Roland próbált ugyan kommunikálni, de egy idő után rájöttek, hogy semmi értelme. A házba beérve fáradtan rogytam le a kanapéra. Az agyamban cikáztak a gondolatok, de túl fáradt voltam hozzá, hogy átgondoljam őket. Leültem a laptopom elé, hogy írjak pár sort Verának a történtekről. Természetesen aktív volt, de a videóhívásom nem fogadta? Ez furcsa... Bár sokszor volt már, hogy valakivel beszélt, és ezért nem volt ideje rám, de most olyan jól esett volna valakinek elmondani azt, hogy mennnyire kiborít az apám, na meg, hogy görögországba megyek a családommal és Márkkal. Petra hatalmas ásítás közepette lépett be a szobámba, miközben leült az ágyam szélére. Félretoltam a laptopot, hogy csakis rá tudjak figyelni.
- Mi a baj kicsim? - méregettem gondterhelt arcát.
- Az a bácsi - elmélkedett el - olyan aranyos volt, meg mindig segíteni akart, mintha olyan kicsi lennék tudod - magyarázta a sajátos módján. - Azt mondta ő az apukám és, hogy mostantól mindig itt lesz velem és ajándékokat vesz majd nekünk. Meg, hogy elvisz minket nyaralni, és olyan nagyon jó lesz.
- Nos igen. Valójában megyünk nyaralni. És az a bácsi valójában a papád - ültem mellé és átöleltem.
- De ti aztmondtátok, hogy ő messze - messze dolgozik!
- Igen, de tudod most visszajött hozzánk.
- És mostmár ittlesz velünk? - kérdezte rémülten.
- Sosem engedném, hogy ideköltözzön anélkül, hogy te akarnád - mosolyodtam el. - Holnap hosszú napnak nézünk elébe, szóval gyerünk aludni! - tereltem el a témát.
- Nem maradhatok itt?
- Öö... Dehogynem - szorítottam helyet magam mellett. Bár tudtam volna, hogy másnap egy családi dráma kellős közepén kötök ki.
                                              *
Másnap reggel boldogan ébredtem. Petra ott feküdt mellettem, és a lábam sem sajgott már annyira. Óvatosan álltam fel, nehogy felkeltesem a kicsit és leosontam a konyhába. A polcok között kutakodva a nutellát kerestem amikor egy végtelenül édes hang szólalt meg mögöttem:
- Csak nem ezt keresed? - nézett rám Márk. Rövid faremert viselt egy fekete pólóval, haja nemtörődöm stílusban az arcába hullott. Barna szeme csillogott a reggeli napfényben és kaján mosoly pihent a szája szélén.
- Nem lenne rossz - lépdeltem felé. Rövid sportgatya volt rajtam egy fehér Princess feliratú pólóval. Hajam a korai óráknak köszönhetően hócosan hullott a vállaimra. Hát nem voltam a toppon az biztos.. Pár lépésre megálltam Márktól és kinyújtottam a kezem az édességet kérve.
- Tudod mindennek van ára - nézett rám nevetve, és a háta mögé rejtette a nutellát.
- Elég sokat fizettem már érte a boltban - vágtam vissza azonnal.
- Hát... lehetséges. De most nálam van. És nálam drága ára van.
- Márk nem fizetek neked - néztem rá hitetlenül.
- Nekem nem kell pénz! Eszem ágában sincs - tette fel a másik kezét védekezően.
- Akkor? - kérdeztem, aztán leesett - Márk te mekkora bunkó vagy - kiáltottan fel.
- Miért? Én csak a saját érdekeim nézem! Miért olyan nagy baj ez?
- Keresek valami mást - indultam vissza a fejemet rázva. A polcok közözz kutatva Márk átölelte a derekam és vállamon pihentett az állát.
- Nemhiszem, hogy találsz jobbat, mint ami nálam van. - hirtelen fordultam meg és kaptam a konyhapulton heverő nutellás üveg után, de még így sem voltam elég gyors. Márk hamar elkapta előlem és a magasba emelete. Odakullogtam elé és gyors puszit nyomtam a szájára, majd kikaptam az üveget, mint egy kisovodás. - Ennyivel nem úszod ám meg - jött utánam.
- Ó dehogyisnem! - nevettem fel gonoszul. - Már nálam van! - lóbáltam meg az üveget.
- Egyenlőre!
- Nem adom - fogtam szorosabban.
- Dehogyisnem! - lépett elém és csakúgy mint én kinyújtotta a kezét.
- Nem! - ráztam meg a fejem, mint ha ez lenne a legféltettebb dolog a világon.
- Biztos vagy benne!? - nézett rám gonoszul.
- Teljességgel. - bólintottam. Aztán Márk hirtelen felkapott - Ne hallodd!! Azonnal tegyél le! Márk! Tegyél le! Kérlek! Visszadom! Nem is kell annyira - próbálkoztam, azonban továbbra sem tett le. A nappaliba végre letett  a kanapéra és felhúzott szemöldökkel tekintett rám. Felé nyújtottam az üveget.
- Nekem nem ez kell!
- Márk nem csókollak meg! Azt ki kell érdemelned!
- Biztos vagy benne?
- Igen.. Illetve azthiszem...
- Rendben hercegnő. - állt fel és otthagyott egyedül a nappaliban. Egyedül maradtam a szoba csendjében. Meglepően hamar keltem fel, ezért még bőven volt időm addig amíg a többiek is ébredezni kezdenek. Lepillantottam a kezemben szorongatott nutellára, és egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Akkor is az enyém lett. Nemtudom Márk mit gondolt amikor belekezdett ebbe a csatába, de az biztos, hogy sosem engedtem volna, hogy nyerjen. Azt azonban nem tudtam meg valójában miért is jött. Tudom, hogy szörnyen hiányozhattam neki, hiszen én kinek ne hiányoznék? Azonban el kellett ismernem, hogy nem ezért kelt fel hajnalok hajnalán és csörtetett be hozzánk. Éppen a kenyerem utolsó darabkáit rágcsáltam amikor már nem bírtam tovább. Ki kell derítenem Márk miért jött át hozzánk. Rengeteg gondolatom van ugyan, ( leginkább miattam) de ha nemtudom meg a valódi okot abba beleőrülök. Ezért reggel 7 órakor nem túl diszkréten kopogtattam a szomszéd ház ajtaján. Egy darabig semmi válasz nem érkezett, majd a lépcsőn leszaladó lábak hangja hallatszott át a barna ajtón. Márk kócos hajjal nyitott ajtót és elég kómásnak tűnt. Szóval ő úgy gondolta visszaalszik.
- Mit szeretnél? - nézett rám.
- Miért jöttél át hozzánk reggel? - tértem rá a tárgyra. Persze kezdhettem volna valami aranyos kérdéssel is, hogy hogy vagy meg bocsi, hogy zavarlak, de semmi kedvem nem volt jópofizni ezzel a két lábon járó szörnyeteggel.
- Igen én is örülök, hogy újra látlak. Egészen jól vagyok - csevegett el magával - Továbbá még most is reggel van szóval nemtudom miről beszélsz - rázta a fejét értetlenül. - Köszönöm, hogy meglátogattál, de sajnos most mennem kell aludni. Kisgyerekeknek a 8 óra alvás szükséges, és én még nem aludtam annyit. Szóval sajnálom. Kellemes délelőttöt hercegnő - zárta be előttem az ajtót. Meglepetten pislogtam párat, majd újra dörömbölni kezdtem az ajtón. A házban néma csend honolt, csak az én kopogásom törte meg ezt. Továbbra sem hagytam abba. Addig nem amíg meg nem tudom mit keresett az a tapló nálunk! Anna Roll- ra senki sem csukhatja csak úgy rá az ajtót! Márk kissé dühössebben nyitott ajtót, mint az előbb és nem túl kedvesen tekintett rám.
- Szóval mit kerestél nálunk nemrég? - kérdeztem újra.
- Semmi közöd hozzá - felelte dacosan, majd újra be akarta csapni az ajtót, de én odatettem a lábam és becsörtettem a házba. A nappali irányába indultam és ledobtam magam a kanapére. - Persze érezd csak otthon magad!
- Oh köszönön - húztam mosolyra a szám, majd a konyha felé indultam. A polcok közt kutatva megtaláltam amit kerestem. Márk a nevetőgörcs szélén ácsorgott az ajtóban.
- Nem lophatod el a nutellánk!
- Te is ezt akartad! Szóval ezt most szépen elviszem! - indultam meg az ajtó irányába és ezzel együtt Márk felé is.
- Én visszaadtam! - tiltakozott.
- Én is visszaadom majd, csak előtte elfogyasztom. - ültem le az asztalhoz, és megkentem egy kenyeret nutellával. Márk furán nézett rám, majd elvette előlem az üveget. Csendben rágtam a megszerezett ingyenkaja első falatait amikor hirtelen kikapták a kezeim közül. - Na de Uram! Micsoda magatartás ez! Azonnal adja vissza vagy feljelentem lopás megalapozott gyanújával!
- Igen? Magánlaksértés és lopás miatt és is bíroságra mehetek ám!
- Maga miről beszél!? Még sérteget is? Na de még ilyet - ráztam a fejem csalódottan. - Ilyet se láttam még. - álltam fel és az ajtó felé indultam. - Senkinek nem ajánlom majd az éttermét. Sőt! Az ételük is rettenetes - mutattam az asztalon hagyott nutellás kenyérre, majd kiléptem a házból. A szobámba felérve nem bírtam tovább és olyan nevetés rázott, mint még soha. Lopás megalapozott vádjával? Jézusom el sem hiszem, hogy ezt én mondtam! Azt sem tudtam, hogy vannak ilyen szavak a szótáramban amellett a sok káromkodás mellett ami nap mint nap elhagyja a szám. Lehet, hogy van igazság abban, hogy minden ember mellett megváltozik a viselkedésünk. Van aki mellett teljesen kifordulunk magunkból ( mint én Márk mellett) és van aki mellett önmagunk maradunk ( ilyen számomra Vera ). Teljesen különböző ez a két ember, mégis meghatározó személyiségek az életemben. Márk mellett olyan dolgokat csinálhatok amiről eddig álmodni sem mertem, Vera mellett pedig önmagam lehetek. Nem kell álarc mögé rejtőznőm és azt az erős lányt adnom mikor egyébként halldoklom. Mindent meg tudunk beszélni, és ez az egyik az ezer többi között ami miatt ilyen szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Nincs mese ha valaki nővérének fogadja a barátnőjét az rengeteg dolgot jelent egyszerre. Most pédául azt, hogy gigantikus bevásárlókörűt vár rám görögország előtt. Remélem minden rendben lesz... Bár az én életemben semmi sincs rendben.