21.fejezet

Sziasztok! Kicsit késve ugyan,de meghoztam ezt a folytatást is. Jó olvasást! És ne felejtsétek el holnap köszönteni az édesanyátokat!

Kilépve az utcára elindultam az esőtől ázott úton. Az időjárás sem tett túl jót,amúgyis fényes hangulatomnak. Foggalamam sem volt, hová mehetnék,de abban biztos voltam,hogy otthon semmiképp sem akarok maradni. Friss levegőre volt szükségem, mert az őrületbe kergetett a szobámbra telepedő csend,miután Márk elment. Nem akartam,hogy így legyen vége. Egyáltalán azt sem akartam,hogy így legyen vége.  Viszont ezt már nem bírtam tovább. Tönkre tett,ez a se veled,se nélküled kapcsolat, és ha tovább játszom ebben a játszmában, hamarosan én is kénytelen leszek meglátogatni a kórházt. Fáradtan kapok ki a telefont a zsebemből ami folyamatosan csörög. A hirtelen mozdulattól a készüléket az előttem lévő pocsolyába hullik,majd apró darabkái a felszínre úszva jelzik,hogy megsemmisült
- Szuper - motyogom,majd továbbindulok,mintha misem történt volna. Végül a megszokott mólónál kötök ki és a szélén ülve bágyadtan nézem az előttem elterülő víztömeget. Mi lett volna ha... - mondogatom magamnak. Az őrűletbe kerget,hogy semmit sem tudok csinálni,és minderről én tehetek. A nap lassan bújik el a felhők tömegében, akárcsak én a családom körében. Mielőtt Petra megszületett,mindenki engem babusgatott,és mi tagadás, én boldogan fürődtem a "hírnévben". Aztán ahogy a tesóm megszületett, a körülmények megváltoztak és én el lettem hanyagolva,majd teljesen eltűntem a palettáról.
- Anna - szólt egy halk hang mögülem. Túl ismerős volt... lassan fordultam meg,majd a fiúra tekintve várakozóan pillantottam fel.
- Mit szeretnél? 
- Ööhm..  Anyukád..és a tesód..
- Márk! Mi történt? 
- Nyugi... Anyukád és Petra a házban.. Szénmonomszid mérgezéssel kórházba szállították. És tekintve,hogy anyukád most jött ki.. Visszaesett.. - könnyes szemmel tekintettem fel a fiúra.
- Ugye ez csak egy rossz rémálom?
- Jó lenne - rázta meg a fejét, majd kezét nyújtva felállított, és elindultunk a hazafelé vezető uton.

Sajnálom,hogy most csak ilyen rövid résszel érkeztem hozzátok. Ígérem igyekszem a folytatással ❤

20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az ujjabb részt. A történet sajnos a vége felé közeledik. Tudtam,hogy egyszer le kellesz majd írnom, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Köszönöm mindazoknak akik a kezdetektől velem voltak és olvasták a történetem,továbbá azoknak is,akik csak később csatlakoztak. Igyekszem minnél tovább húzni a befejezést, de erre a titokra is fény kell,hogy derüljön egyszer 😊 jó olvasást és élvezzétek ki a hétvége hátraeső részét!

Csendben figyeltem az ölemben fekvő fiút miközben azon gondolkodtam felpofozzam e. Annyira dühös voltam rá, mégis jólesett az,hogy mellettem van. Vártam,hogy megszólaljon és valamilyen csoda folytán bocsánatot kérjen, de úgy tűnik erre még egy jódarabig várnom kell. Néma csend honolt, és a tv-n villadozó képek zavarták csak meg a szobában uralkodó fálhomályt.
- Mondani is akarsz valamit vagy csak melegedni jöttél? - szaladt ki végül belőlem.
- Mi? - kapta fel a fejét, és a hirtelen mozdulttal együtt a feje fölött magasodó polcban koppant a feje. Alig bírtam ki,hogy ne kezdjek el ott, a szeme előtt nevetni, mégis a miheztartás kedvéért pókerarccal figyeltem a jelenetet.
- Jól hallottad. Miért vagy itt? - szegeztem újra neki. Lehet,hogy el kéne gondolkodnom ezen a továbbtanulósdin és végülis rendőrnek iratkozni. Márk úgy feküdt az ágyon,mint egy láncra vert rab, miközben én az ágy mellett állva kérdésekkel bombáztam. Szürreális helyzet, de ha azt nézzük ebből most végre én jövök ki jobban.
- Gondoltam átjövök - felete némi hallgatás után, továbbra is zavarodottan.
- Miután kijelentetted,hogy nem érdekellek. - vázoltam fel a tényeket.
- Mi? - értetlenkedett újra. Szóval a szókincsével is bajok vannak. Ez egyre jobb - Én ilyet nem mondtam.
- Alig fél órája, pedig ez hagyta el a szád. -folytattam a vallatást. Mostmár inkább a bíróságon éreztem magam, ahol a vádakat sorolom,miközben az árva fiú mellett senki sincs aki segíthetne rajta. Kapálózik,mint fuldokló gyerek a vízben,miközben senki sincs aki megmentse és egy idő után a víz alá bukik halottan.
- Melyik mondatom forgattad már ki megint.?
- Nem forgattam ki, és nem képzeltem többet egyik mondatod mögé sem Márk. Meguntam ezt a folyamatos húzavonát. Egyszer én vagyok számodra a legfontosabb aztán, napokig nem is hallok rólad. Kihívást raksz elém, majd alig egy nap múlva kihátrálsz a játékból. Nem engeded, hogy közelebb kerüljek hozzád mindeközben a tesóm a tenyereden hordozod, velem pedig úgy bánsz,mint a legrosszabb gyerekkel.  Meguntam,hogy csak  egy játék vagyok a kezedben aki ugrik ha kell és mindenben segít. Eljátsza,hogy minden rendben miközben belülről ordítana veled,mindezt csak a szüleink és Petra miatt. De tudod mit? Én kiszállok a játékból. Számomra véget ért. Keress magadnak más csitrit aki csak egy éjszakára jó, aztán utána kelj más mellett minden nap. Azthittem te más vagy. Reméltem,hogy benned nem kell majd csalódnod, de végül benned csalódtam a legnagyobbat. Mától ne keress, ne gyere a közelembe és lehetőleg hagyj békén - vázoltam fel az elképzeléseim miközben arcomon folyamatosan folytak a könnyek. Ki kellett szállnom ebből a játszmából mert már így is épp jól megégettem magam. Rendbe kell szednem az életem, mert mióta ez a fiú megjelent, minden a feje tetejére állt. Tanulnok kell és edzenem. Most ez a legfontosabb. Sosem akartam azok lányok táborát erősíteni akik kisírt szemekkel a laptop előtt ülve szomorú számokat hallhatnak és sajnálják magukat.
- Ezek az utolsó szavaid? Meg sem hallgatsz? - hallottam meg halk hangját ami inkább suttogásnak tűnt mintsem beszédnek.
- Igen - feleltem határozottan,majd az ablak felé fordulva tudtára adtam,hogy nem kívánom tovább látni. Bár ne tettem volna. Bár meghallgattam volna. Bár ne rontottam volna el életem egyetlen biztos pontját. Mert másnap minden de minden megváltozott és nem a jó irányba.

19.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést az eddigi részekről és a 6000+ oldalmegjelenítést is. A szokásosnál kicsit hamarabb hoztam meg nektek ezt a részt. Remélem tetszeni fog 😊

Léptei egy idő után elhaltak,majd teljes csend telepedett a konyhára. Kénytelen voltam hátranézni. Márk azonban sehol sem volt. Visszafordultam a rántottához ami természetesen megégett.
- Szuper - sziszegtem. Majd a kukába dobtam a megégett maradványokat. Mivel újakat nem tudtam már készíteni,mert nem volt több tojás. Dühösen vágtam le magam a széknek tűnő hokedlire. Az eddigi szerencsémre tekintettel gondolhattam volna,hogy természetesen a kis bútordarab nem bírja el a súlyom és egy hangos reccsenéssel a földön kötöttem ki. Az oldalamba beleállt az egyik darabkája a faácsolmánynak. Sírtam és nevettem egyszerre azon mennyire szerencsétlen vagyok. Márkék padlóján fetrengve nem bírtam abbahagyni a nevetést, akkor sem amikor a fiú alakja feltűnt előttem kezében égy rózsaszín köntössel.
- Gondoltam hozok neked valamit - emelte meg a kezében tartott köntöst - de mire ideértem te szétszedted a konyhát - nevetett fel.
- Én nem csináltam semmit - emeltem fel védekezően a kezem. Miközben feltápászkodtam a csempéről. Nem volt túl nőies ahogy a konyha közepén a törött fadarabok között ugrálva a fiú elé kerültem, de a tervem már ott elbukott, hogy megégett a rántotta.
-Csináltam neked reggelit - mutattam a konyhapultra, ahol pár uborka és a kávé hevert.
- Igazán... Köszönöm - méregette furcsán miközben valamit keresett. - És hol a rántotta? 
- A kukában - vörösödtem fülig. -Igazából annyira nem égett oda szóval megeheted ha akarod.
- Anna ezt te sem gondolod komolyan - nevetett fel, majd felém dobta a köntöst és a hűtőben kezdett el kotorászni. Belebújtam a meglehetősen puha ruhadarabba majd a fiút kezdtem figyelni. Egy fehér felsőt viselt kék melegítővel. Otthonosan mozgott a konyhában,mintha minden napját itt töltené, ami mondjuk elég logikus tekintve,hogy itt lakik. Felületem a konyhapultra és várakózóan pillantottam továbbra is Márkra. Mintha megérezte volna,hogy őt figyelem megfordult és egy mosolyt lövelt felém. Az én arcomra is mosoly kúszott. Márknak megvan az a tulajdonsága, hogy ha nem tesz semmit akkor is megnyugtat a tudtad,hogy ott van melletted és a jelenlététől rögtön elfog a megkönnyebülés. Igen. Nos ez az aminek nem kellene megtörténnie. Általában ilyet csak a csöpögős regényekben lehet olvasni, hogy ha ránézek elolvadok és a lélegzetem is eláll, de én ezt a témát inkább hanyagolnám. Maradjunk annyiban,hogy kedvelem a fiút. Talán egy kicsit túlságosan is. Az pedig,hogy főzni is tud, nemsokat segít, hogy megutálhassam vagy csak esetleg haragudhassak rá.
- Remélem szereted - rakott le elém egy gondosan megrakott tányért. Egy tojás és némi hagyma volt felsütve mellé pedig kolbászt és sonkát rakott. A tetejére azért rádobálta a gondosan felvágott uborkáim is.
- Ha ezzel az a célod,hogy jól felhízlalj és ne tudjak futni,nembánom - estem neki a kissé túl nehéz reggelinek.
- Tudod én nem mindenben a kihívást látom - szólalt meg csendesen, azonban én tökéletesen hallottam. Felpattantam és az ajtót becsapva kiviharoztam a házból. Nem mindenben a kihívást látja?? Tegnap este ő mondta,hogy elfogadja a kihívást! Az emeletre felérve nem sok kellett,hogy a saját ajtóm is becsapjam, de semmi kedvem nem volt anyámmal megbeszélni a történteket és azt sem akartam,hogy Petra aggódjon értem. A laptopom benyomva azonnal hívást indítottam Verával.
- Sziaa - intett felém mosolyogva, majd ahogy meglátta dühös arcom azonnal megváltoztatta az üdvözlést - Már megint összevesztetek?
- Ezt a rohadékot! Átmenetem,hogy fehérneműben reggelit csináljak és jól induljon a reggele erre aztmondta,hogy ő nem mindenben a kihívást látja! Ekkora taplót! - hadartam folyamatosan, majd a barátnőmre pillantottam arra várva,hogy együtt szidjuk a fiút.
- Drágám én már ott leragadtam, hogy miért is voltál te nála fehérneműben??
- Mert..ahjj ez egy hosszú sztori. Nem beszélgetnénk meg kettesben egy kávé mellett?
- Hát...én éppen Petivel vagyok... - vallotta be.
- Szia - intett a fiú szórakozottan.
- Te végighalgattad amit mondtam? - szaladt fel a szemöldököm,úgy az egekig.
- Jah,de nyugi nem adom tovább. Amúgy is kíváncsi lennék milyen vagy egy szál melltartóban meg bugyiban. - jelent meg perverz mosoly az arcán. Nemsokkal később Vera tenyere hatalmasat csattant a fiú combján.
- Ne légy féltékeny édes - nyomott puszit a barátnőm arcára aki persze elvörösödött és mindenfélét kezdett el rebegni. Kinyontam a hívást mert semmi kedvem nem volt azt hallgatni ahogy ezek itt édesen nyalják falják egymást.
- Ezt nálam hagytad - nyitott be hozzám minden jel nélkül Márk majd nemsokkal később már mellettem feküdt. Keze a derekamon nyugodott, feje pedig a mellkasomon nehezedett.

18.fejezet

Sziasztok! Sajnos a vártnál kicsit később hoztam meg ezt a folytatást, de igyekezten egy olyan résszel érkezni amivel kárpótollak titeket. Remélem tetszeni fog! Jó olvasát kívánok ♥

Mikor rádöbbentem mit is csinálok azonnal el akartam húzódni a fiú közeléből,azonban nem akartam felfedni mennyire elgyengít az,hogy a közelemben van. Lebuktam a víz alá és a móló szélébe kapaszkodva felhúztam magam. A hideg levegő átjárta testem és a sötét eget kémleltem. Semmi esetre sem akartam Márkra pillantani. Tudtam,hogy az ha ránézek milyen következményekkel járhat. Csillogó szeme beleégett az emlékezetembe. Tudtam,hogy az amit iránta érzek több mint barátság.. Sokkal több. Viszont nem mertem kockáztatni,mert nem akartam,hogy vége legyen a köztünk lévő "barátságnak". Sokkal könnyebb elrejteni az érzéseimet,mint,hogy megosszam Márkkal. Ha hazaérek mindenképp beszélnem kell Verával. Hirtelen a fiú álla nehezedett rám. Hitetlenül elmosolyodtam,majd elhesegettem a gondolataim és élveztem a társaságát. Hiába görcsölök azon,hogy mit kellene tennem ha a valóságban úgysen azt teszem meg. Hiába mondtogatom magamnak,hogy nem szeretem ha egy pillantás elég,hogy újra beleszeressek ebbe az egoista hülyébe. Elakarja venni a karrierem? Hát tegye, viszont meg kell érte küzdenie, mert a sikerhez rajtam kersztül vezet az út. Megfordultam,hogy szembe találjam magam a fiú gyönyörű szemeivel és gondolkodás nélkül megcsókoltam. Tudtam,hogy ezzel megleptem és tudtam azt is,hogy nem hagyja ki az alkalmat. A gondoltál hamarabb reagált a csókomra és kezeit a derekam köré fontva magához húzott. Beleszédültem a csókba, azonban nem engedhettem,hogy átvegye felettem a vezetést, ezért elhúzódtam tőle és sarkon fordulva elindultam a kavicsos úton. Pár perc elteltével Márk is rádöbbent milyen játékot játszok és utánam futott. Kezei újra megtalálták derekam vonalát, és érintése helyén a jól megszokott borzongás futott végig. Nem vagyok biztos benne,hogy ő is érezte e a testemen végigfutó remegést, de az önelégült mosolyából ítélve nem sikerült túl jól palástolnom érzéseim. Csendben lépdeltünk egymás mellett a házunk felé. Egy idő után kezdett nyomasztó lenni a szótlanság, de eszem ágában sem volt megszólalni. A fiúnak kell megtenni az első lépést vagy mi,nem? Szóval tűrtem a csendet egészen az ajtónkig. A tervem szerint most be kellene mennem és vissza sem nézni. A tervem? Jézusom.. Ez rosszabb mint a tiniregények. Nem egy film hősnője vagyok aki elméleteket gyárt,hogy hogyan szerezhetné meg az áhított fiút. Viszont bármennyire is tagadom ilyen lettem. Ha akarom sem fordíthatok hátat a tervemnek mert a parton már belementem a játszmába. Én pedig nem az a lány vagyok aki ha valamit elkezd feladja. Ezért az ajtó előtt kotorászni kezdtem a táskámban a kulcs után, gondosan ügyelve arra,hogy tekintetem ne találkozon Márkkal. Esetlenül szedtem ki és a lyukba dugva elfordítottam a kulcsot. A zár halk kattanással jelezte,hogy kinyílt én pedig már éppen léptem amikor Márk visszahúzott.
- Szeretem a játékokat, és csak,hogy tudd sosem veszítettem még - ajándékozott meg egy kacsintással, majd eltűnt a kert sötétjében. Lefagyva álltam a hideg éjszakában a fiú után bámulva. Ez egy kihívás volt. Amit én elfogadtam. Akkor ezt a játszmát gyorsan le kell zárnom mielőtt a fiú stratégiát gyárthatna magának.

                               **
Másnap reggel fájdalmasan korán ébresztett az óra. Magamra kaptam a tegnap kikészített kissé foghíjas ruházatom és a kabátot magamra kapva a szomszéd házhoz siettem. Az ajtóval szemben lévő rózsafa alól kirángattam a ház kulcsát ( bánni fogja még Márk,hogy ennyi mindent elárult nekem) majd halkan elfordítottam a zárban a kulcsot és besurrantam akárcsak egy betörő. Beosontam a konyhába és halkan lekaptam magamról a kabátot. Csupán egy szál fehérneműben kezdtem el reggelit készíteni. Tudtam,hogy Márk szülei nincsenek itthon,mert üzleti úton vesznek részt, ezért bármilyen veszély nélkül főzőcskézhetek itt. A kávéfőző hamar elkészítette a számomra kicsit túl erős kávét majd a hűtőben kotorászva némi zöldséget is találtam. Éppen az uborka darabolásánál tartottam, amikor meghallottam a lépések zaját a lépcsőn. Nem fordultam meg,mert tudtam,hogy Márk mögöttem áll és engem figyel. Éreztem ahogy szemét végigfuttatja rajtam majd megindul felém.

17.fejezet

A házban fullasztó melegség töltött el. Vagy kint volt rettenetesen hideg vagy idebent van nagyon meleg. Mindenesetre mosolyt erőltettem az arcomra és a légszomjjal küszködve ültem le az asztalhoz. A nagyi és Petra sürgött forgott a konyhában én pedig sűrű elnézések közepette felrohantam a fürdőszobába. Az arcom égett és a szemem is összeszűkült. Erőt vett rajtam a pánik. Erőtlenül megnyitottam a csapot és hideg vízzel borítottam az arcom. Lassan kezdtem újra megnyugodni és visszakapni babarózsaszín bőrszínem. A levegőt továbbra is szaporán vettem, de egyre jobban kezdtem megnyugodni. Leültem a wc tetejére és a tükörben kémleltem magam. Foggalamam sincs,miért tört ki rajtam ez a roham, de abban biztos vagyok, hogy az érzések kavarogtak bennem. A fájdalom, a düh, a boldogság a szerelem... Viszont eddig is így éltem és semmi bajom nem volt. Azthiszem jót tesz majd a görögországi kiruccanás. Egy kis sminkkel elrejtettem a karikákat a szemem alatt és immáron nyugodtan léptem be a konyhába. Márk érdeklődve fürkészett, ezért megajándékoztam a legszebb mosolyommal és leültem mellé.
- Minden redben?
- Persze - feleltem magabiztosan. - Petra mikor lesznek készen az édességek? Már annyira türelmetlen vagyok! 
- Már itt is vannak - bukdácsolt ki. Kezében a tálcán különböző mázzal bevont muffinok hevertek. Dereka köré a nagyi kötényt rakott, így egy igazi kis konyhatündérnek mutatott.
- Köszönöm - emeltem le egyet,majd cuppanós puszit nyomtam az arcára. Márk csendben eszegetett mellettem továbbra is engem figyelve. Illedelmesen megköszönte a vacsorát és a szobám felé húzott. Bezárta mögöttem az ajtót és kérdőn tekintett rám. Egy szót sem szólt, mégis arckifejezése arról árulkodott mennyire ideges.
- Mit szeretnél? - kérdeztem egy idő után. A hirtelen bekövetkezett csend kettőnk között nyomasztó volt.
- Anna tudod miért jöttem!
- Sajnálom, de nem értelek - ráztam a fejem.
- Mi volt ma veled miután bejöttünk?
- Semmi - hazudtam ösztönösen.
- Nem versz át - emelte meg kissé a hangját parancsoló hangsúlyban.
- Nem áll szándékomban Márk. Te képzelsz bele többet a helyzetbe, mint ami valójában történt - húztam mosolyra a szám a hitetlenségén. Sosem hazudtam valami jól, de most remélhetően meggyőzőre sikeredik. Nem akarok olyanról beszélni amiről még én magam sem tudom minek köszönhető. Főleg nem Márkkal. Én megbízok benne,de... mégsem annyira,hogy most ezt elmondhassam. Tudom, hogy ezzel hibát követek el,mert könnyebb lenne elmondani neki és közösen megoldást találni, viszont félek...félek,hogy ezzel elveszítem. Lehet,hogy ez kicsinyes dolog,de a kamaszok kicsinyes doldokat csinálnak nem? Ezért tagadtam mindent.
- Tudom jól,hogy titkolsz előlem valamit, csak azt nemértem miért félsz elmondani.
- Én nem félek - tessék egy újjabb hazugság. Mikor sikerült ennek a fiúnak ennyire megismernie? Simán átlát rajtam,és ez nem túl jó számomra.
- Ennél rosszabbul nem hazudhatnál - ingatta a fejét. - Tudod hol találsz ha esetleg rájössz, hogy megbízhatsz bennem. - lépett ki a szobából. Néma csend telepedett rám. Hirtelen minden olyan idegesítővé vált számomra. Tudom, hogy most utána kéne mennem, de félek.. Újra félek. Attól,hogy nem hallgat meg,attól,hogy elveszítem és attól,hogy egyedül maradok. A párnába ordítottam egy hatalmasat,majd feltápászkodtam és leszaladtam a lépcsőn. Bekiláltottam s konyháb,hogy nemsokára jövök és kiléptem a sötét utcára. A hold már rég uralta az égboltot és az ezernyi csillag is ott villogott. Különösebb célok nélkül elindultam a kihalt utcán. Szükségem volt egy kis magányra máskülönben megőrülök. A talpam alatt csikorgott az ezernyi kavics ahogy a rakpartra értem. Hiába akartam kiverni a fejemből Márkot a szívem felé húzott. Ott ült a móló szélén, lábát lazán a vízbe lógátva. Letelepedtem mellé, és egy ideig csak magam elé bámultam. Nemtudtam hogyan is kezdhetnék bele. A fiú vállára hajtottam a fejem aki cserébe a derekam köré fonta a kezét.
- Sajnálom - suttogtam. Ennyi tellett tőlem mielőtt könnyek lepték el a szemeim.
- Hercegnő - húzott magához közelebb. - Nem kell ha nem akarod.
- De... - töröltem meg a szemem. - Nemtudom mi volt velem délután. Egyszerűen rosszul lettem. Ennyi..
- Sajnálom... Nem gondoltam,hogy neked ez ilyen rosszul esik.
- Haggyuk ezt inkább Márk. - ráztam meg a fejem,majd ledobtam a kabátom és vízbe ugrottam. Van,hogy könnyebb elmenekülni,mint vállalni a következményeket. A hideg víz átjárta a testem engem pedig elárasztott a megkönnyebülés. Hamarosan társam is akadt és Márk bukkant fel mellettem. Szeme csillogott a boldogságtól, haja vizesen tapadt a homlokához. Úgy nézett ki mint egy kisfiú,mint egy nagyon helyes kisfiú. Hozzáúsztam és a nyaka köré fontam a kezeim. Elnevettem magam az arca látszatán majd a vállán nyugtattam a fejem. Életem végig itt maradtam volna ebben a boldog és nyugodt világban, de persze nem tehettem.

16.fejezet

Az eddigieknél talán egy kicsit több időt töltöttem a fürdőben. Valahogy felkerült egy laza smink, és szokásos pizsomám is újra cseréltem. A fekete futógatyám és egy sima fekete pólóban léptem be a szobába. A hajam laza kontyba fogtam, és némi parfüm is rám került. A szobám megtelt Márk édes fahéjas illatával, amihez ezúttal tökéletesen passzolt az én mézes illatom. Próbáltam lazának tűnni, mintha nem különösebben zavarna az, hogy itt van, de érezhető volt a köztünk vibráló feszültség. Sosem hittem ezekben az aurás dolgokban, de abban a pillanatban tényleg láttam némi feszültséget Márkon amellett a gyönyörű mosoly mellett.
- Kiöltöztél hercegnő - nevetett továbbra is rajtam.
- Nem szokásom. - feleltem csipőből. - Tudod nincs kinek - fejeztem be kicsit aljasul.
- Ez fájt - mosolygott továbbra is. Nemtudom, hogy tudja e mennyire jól áll neki és ezért mosolyog ilyen sokat, vagy egyszerűen csak valami hippi srácba botlottam, de azért a mosolyért bármire képes lettem volna. Nem hittem volna, hogy valaha is így érzek majd bárki iránt is, de be kell vallanom azt amit Márkkal éltünk át ebben a pár napban az olyan tökéletes volt. Túlontúl tökéletes. És ez megrémített.
- Mit nézünk? - tereltem a témát látványosan, miközben levágtam magam a fiú mellé.
- Nemtudom - csóválta a fejét, miközben a youtobon keresgélt.
- Add ide - kaptam ki a  kezéből. Gyorsan gépeltem be a film címét mielőtt Márk tiltakozhatott volna.
- Anna ezt te sem gondoltad komolyan!  - kapta a kezét a szeme elé. - Ennél nyálasabb filmet még életemben nem láttam!
- Miért!? Ez egy gyönyörű szerelmi történet!
- Pont ez a baj! Szerelmi!
- Biztos vagyok benne, hogy voltál már szerelmes. - ültem fel törökülésben az ágyra.
- Akkor elég csúnyán tévedsz.
- A megérzéseim nem szoktak csalni.
- Nah jó igen, talán voltam már szerelmes. És ki tudja? Lehet, hogy most is éppen az vagyok. Az a gyönyörű szőke haj, az a tökéletes ruha, és a figyelemreméltó test teljesen megbabonáz.
- Ezt még senki sem mondta - sütöttem le a szemem.
- Mert nem is rád gondoltam, hanem a filmben lévő csajra.!
- Mi? Úristen Márk, te akkora tapló vagy! Ezt el sem hiszem!
- Komolyan azt hitted, hogy rólad beszélek?
- Nem! - feleltem totál vörös fejjel. Miközben beleütöttem a vállába egy hatalmasat. Kár volt. Egy pillanat alatt maga alá göndörített és felém kerekedett. Erős kezei puhán ölelték körbe a csuklóm. Felém kerekedett és abban a pillanatban jötten csak rá, milyen magas is. Széles vállán megfeszültek az izmok, lágy haja pedig a szemébe lógott. Késztetést éreztem, hogy azonnal beletúrjak, de türtőztettem magam. Nem mutathatom mennyire elgyengít a közelsége.
- Sosem mondanék ilyen szavakat neked - suttogta a fülembe. Lehelete szinte melegítette a fülem, minden egyes kiejtett szó után. Végigfutott rajtam a hideg, és melegség töltött el egyszerre?
- Sosem engedném, hogy ilyeneket mondj nekem - feleltem némi hallgatás után.
- Ne hazudj hercegnő! Tudom, hogy most- hajolt olyannyira közel, hogy ajka szinte majdnem megéritette az enyém. Túlságosan is vágytam rá, hogy megcsókolhassam. Túlságosan akartam, hogy a puha ajkai befedjék az enyém és testünk összefonódjon. - azt akarod, hogy megcsóljalak. És meg is tenném - folytatta - ha nem lenne egy korrektorcsík a szemed alatt - nevette el magát hirtelen én pedig dühömben pofon vágtam. Nem érdekeltek a következmények egyszerűen pofon vágtam. Velem senki sem szórakozhat! Nem vagyom bábú akit úgy táncol, ahogy mások azt elvárják tőle. Ideje a saját sarkamra állni, és ehhez az kell, hogy ne engedjek meg magamnak ilyeneket! Velem senki sem szórakozhat, főleg nem egy ilyen öntelt hólyag! Márk csendben kémlelt és a szemében düh csillogott. Bár ordított volna! Nem bírtam ezt a csendet. Ahogy engem nézett nem bírtam ki, hogy ne simítsam meg a haját. Lágyan túrtam bele az erős balosom után, de azonnal elkapta a fejét. Szuper...tehát haragszik rám.
- Gyerekek! Vacsora!! - hallatszott nagyi rekedtes hangja a konyha felől. Márk még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt felpattant és kiviharzott a szobámból. Leballagtam a többiekhez a konyhába. Ha azt mondtam tapintható a feszültség köztem és Márk között amikor kijöttem a fürdőből. Túloztam. Most viszont tényleg haragudott rám. Ahogy leültem a mellette lévő székre, alig észrevehetően kijebb húzódott és a kommunikációja kimondottam csak Petrára és Margaret nagyira korlátozódott. Olyan voltam számára, mint egy szellem. Akiről tudja, hogy ott van, de nem hajlandó tudomást venni.
- Szóval, édesanyátok holnap délután hazajön a kórházból, másnap reggel pedig indul a repülőnk görögországba. Reggel 6-kor indulunk és csak 2 hét múlva érkezünk újra vissza.
- 6 - kor indul a repülőnk, vagy akkor indulunk a repülőtérre?
- Nos drága fiam a repülőnk 7 órakor emelkedik fel. Remélem ezzel megválaszoltam a kérdésed.
- Nagyi nekem illetve nekünk beszélni kéne Márkkal... Esetleg? - célozgattam és csak remélni tudtam, hogy nagyi érti a szándékom.
- Persze menjetek csak! Addig megcsináljuk a muffinokat!
- Köszönöm - nyomtam cuppanós puszit az arcára, majd Márkra pillantottam. Elengedtem egy halk fohászt, hogy ne most kezdjen el makacskodni, és kövessen. Biztos voltam benne, ha a házban maradunk nagyi minden egyes szót hallani fog, amit kiejtünk a szánkon. Ezért a kabátomért nyúltam és kiléptem az éjszakába. Márk kilépett mögöttem, bezárta az ajtót, és felém fordult:
- Mi a szart művelsz?
- Mondjuk beszélni próbálok veled?
- Nincs szükségem rá, hogy beszélj velem!
- Sajnálom jó? - néztem rá fáradtan. - Nem akartam....illetve ez így nem teljesen igaz. Elpattant a húr és... Sajnálom... - próbálkoztam, de Márk hagyott szenvedni. Nem bírtam tovább és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Megfordultam és befelé indultam, de szokásához híven visszahúzott. Szorosan maga elé állított és letörölt egy könnycseppet az államnál.
- Nem haragszom - mosolyodott el végre - viszont jó volt látni ahogy szenvedsz.
- Istenem Márk! - nevettem fel a könnyeim között.  - Szörnyű ember vagy! Hétfőn találkozunk - kezdtem búcsúzkodni majd megfordultam és a kilincs után nyúltam.
- Anna?!  - szólt utánam, majd mellém lépett és megcsókolt. Nem valami gyengéd csók volt, mint a romantikus filmekben a főszereplők között. Izzott köztünk a feszültség és ez benne volt a csókunkban. Alig pár perc múlva elhúzódott tőlem és pimasz mosoly bújkált a szája szélén:
- Ezzel még lógtam hercegnő! -lépett be mellettem a házba. Mosolyogva léptem be mögötte. Egy biztos! A mai napot sosem felejtem majd el.

15.fejezet

Természetesen a  lányok nem hagyták, hogy csak úgy ellegyek. Állandóan ruhákat kellett próbálgatnom, akárcsak egy próbababának. Fáradtan zuhantam le az egyik kávézó bárszékére. Vera és Zsani állandóan arról fecsegtek, hogy mennyire mázlista vagyok, hogy görögországba utazhatok Panna pedig csendben iszogatta a forró csokiját. Mellé telepedtem és a forgalmat kémleltem.
- Köszönöm, hogy elkísértél. - szólaltam meg pár perc után.
- Nincs mit - mosolyodott el, majd újra a forró italba feletkezett.
- Na és mesélj, hogy állsz fiúk terén - faggattam.
- Ezt inkább haggyuk! - felelte gyorsan és kicsit elvörösödött.
- Naa biztos megvan akkor a kiszemelted - nógattam.
- Igen megvan - felelte szűkszavúan.
- Ismerem?
- Túlságosan is jól - felelte szomorúan.
- Máté, Peti vagy esetleg Balázs? - soroltam a fiúbarátaim nevét.
- Márk - szólalt meg halkan.
- Mi?? - kaptam felé a fejem kissé haragosan. Talán nem szabadott volna ilyen heves reakciót mutatnom,hisz csak barátok vagyunk,de akkor is hirtelen düh öntött el. Mikor Panna azt mondta ismerem,nem gondoltam volna,hogy pont Márk az ideálja.
-Sa..sajnálom.! Azthittem nem vagytok együtt.
- Mert nem is! Természetesen csak barátok vagyunk.
- Nekem nagyon úgy tűnik,hogy nem...
- Panna segítek nektek összejönni, csaj szállj le erről a témáról rendben?
- Miért?  Huuh biztos volt valami köztetek - kíváncsiskodott tovább.
- Igen volt köztük egy ártatlan csók,de semmit sem jelentett, szóval nyugodtan a tied lehet.
- Mi? -kapta felém egyszerre Zsani és Vera is a fejét.
- Én erről nem tudtam! - nézett rám felháborodottan a három lány.
- Egy ártatlan csók volt csak!  Ne csináljatok már nagy ügyet ebből!
- Ártatlan csók? Ugyan már! - ingatta a fejét Zsani.
- Ártatlan csók nincs - folytatta Vera.
- Sajnálom - merengett továbbra is Panna.
- Haggyuk már ezt a témát - nevettem fel kényszeredetten. Semmi kedvem nem volt a bonyolult kapcsolatunkat firtatni. Főleg úgy, hogy én sem tudom hol is állunk Márkkal.
- Ne terelj - kattantak rá a témára azonnal én pedig nem túl nőiesen felpattantam és kiviharoztam a kávézóból. A telefonomat nyomkodva léptem ki a plázából. Még mindig a bent történteken kattogott az agyam. Tehát Panna szerelmes Márkba... Szuper.. Akkor jó barátnő módjára most segítenem kell,hogy egymásra találjanak a szerelmesek. Bármennyire is tagadom ez egy kicsit fájt. A házba beérve meg sem lepődtem,hogy Márk a nappaliban a húgommal társasozik csak elhaladtam mellettük. Nem szándékoztam a felesleges harmadik lenni mellettük. Ledőltem az ágyra és az ablakon beszűrődő napfényt kémleltem. Tajdonképpen semmi érdekes nem volt benne mégis az unalom olyanyirra különlegessé tette, hogy egy ideig a semmibe meredtem. Nem gondoltam semmire és senkire egyszerűen csak a távolba meredtem. Aztán a bambulásomból kopogások zaja rázott vissza.
-Te meg mit keresel itt? - néztem az ajtóban álló fiúra. Kezében valamit szorongatott,amit gondosan eldugott előlem. Szuper ajándék.
- Bejöhetek? - mutatott a mögöttem lévő sötét szobára.
- Attól függ mit akarsz - néztem rá továbbra is rezzenéstelen arccal.
- Kérlek ne csináld ezt Anna. Csak beszélni akarok veled. Elvégre 2 hetet együtt kényszerülünk tölteni. Nem szeretnék haragban elmenni egy ilyen csodálatos országban.
- Szóval most bocsássak meg neked, mert te nem akarsz haragban elmenni görögországban. Márk ez még tőled is szánalmas - nevettem el magam kényszeredetten.
- Miért olyan rohadt nagy kérés az, hogy ne veszekdejünk?
- Hé, hé,hé! Az előbb nem ezt mondtad - néztem rá elkerekedett szemmel.
- Ezt akartam mondani, ha hagynád, hogy befejezzem a mondataim!
- Márk nehogy már én legyek a bűnbak!
- Miért forgatod ki a szavaim? - nézett rám fáradtam, majd befurakodott mellettem a szobába, tovább folytatva a vitát. Na,de mit nem! Nem engedem magam ilyen könnyen. Bár az a fekete póló, azzal a gatyával... Nem nem engedem, hogy megvesztegessen vagy megtévesszen a helyessége! Ledobta magát az ágyamra és parányi helyet hagyott csak maga mellett.
- Nem szeretnék úgy elmenni görögországba, hogy haragszunk egymásra.
- Nem haragszom rád.
- Nekem nem úgy tűnik -játszadozott apró mosoly a szája szélén.
- Ha csak ezért jöttél nyugodj meg, nem haragszok rád.
- Nézd Anna tudom, hogy nem vagyok tökéletes, és rettenetesen nehéz velem együtt bármit is csinálni, de esküszöm igyekszem...
- Komolyan semmi bajom veled, és semmi kedvem most lelkizni, főleg nem veled. Hosszú napom volt és szeretném kipihenni magam.
- Mit szeretnél csinálni?
- Azthiszem lefürdök és filmet nézek - merengtem el egy pillanatra.
- Rendben. - húzta az ölébe a laptopot és film után kutakodott - Ne fürödj sokáig!
- Nem maradhatsz itt!
- Sajnálom későn szóltál. Már eldöntöttem, hogy a mai estét veled töltöm.
- Szuper - feleltem nem túl lelkesen.

14.fejezet

A vacsora ezután szótlanul telt. Emese és Roland próbált ugyan kommunikálni, de egy idő után rájöttek, hogy semmi értelme. A házba beérve fáradtan rogytam le a kanapéra. Az agyamban cikáztak a gondolatok, de túl fáradt voltam hozzá, hogy átgondoljam őket. Leültem a laptopom elé, hogy írjak pár sort Verának a történtekről. Természetesen aktív volt, de a videóhívásom nem fogadta? Ez furcsa... Bár sokszor volt már, hogy valakivel beszélt, és ezért nem volt ideje rám, de most olyan jól esett volna valakinek elmondani azt, hogy mennnyire kiborít az apám, na meg, hogy görögországba megyek a családommal és Márkkal. Petra hatalmas ásítás közepette lépett be a szobámba, miközben leült az ágyam szélére. Félretoltam a laptopot, hogy csakis rá tudjak figyelni.
- Mi a baj kicsim? - méregettem gondterhelt arcát.
- Az a bácsi - elmélkedett el - olyan aranyos volt, meg mindig segíteni akart, mintha olyan kicsi lennék tudod - magyarázta a sajátos módján. - Azt mondta ő az apukám és, hogy mostantól mindig itt lesz velem és ajándékokat vesz majd nekünk. Meg, hogy elvisz minket nyaralni, és olyan nagyon jó lesz.
- Nos igen. Valójában megyünk nyaralni. És az a bácsi valójában a papád - ültem mellé és átöleltem.
- De ti aztmondtátok, hogy ő messze - messze dolgozik!
- Igen, de tudod most visszajött hozzánk.
- És mostmár ittlesz velünk? - kérdezte rémülten.
- Sosem engedném, hogy ideköltözzön anélkül, hogy te akarnád - mosolyodtam el. - Holnap hosszú napnak nézünk elébe, szóval gyerünk aludni! - tereltem el a témát.
- Nem maradhatok itt?
- Öö... Dehogynem - szorítottam helyet magam mellett. Bár tudtam volna, hogy másnap egy családi dráma kellős közepén kötök ki.
                                              *
Másnap reggel boldogan ébredtem. Petra ott feküdt mellettem, és a lábam sem sajgott már annyira. Óvatosan álltam fel, nehogy felkeltesem a kicsit és leosontam a konyhába. A polcok között kutakodva a nutellát kerestem amikor egy végtelenül édes hang szólalt meg mögöttem:
- Csak nem ezt keresed? - nézett rám Márk. Rövid faremert viselt egy fekete pólóval, haja nemtörődöm stílusban az arcába hullott. Barna szeme csillogott a reggeli napfényben és kaján mosoly pihent a szája szélén.
- Nem lenne rossz - lépdeltem felé. Rövid sportgatya volt rajtam egy fehér Princess feliratú pólóval. Hajam a korai óráknak köszönhetően hócosan hullott a vállaimra. Hát nem voltam a toppon az biztos.. Pár lépésre megálltam Márktól és kinyújtottam a kezem az édességet kérve.
- Tudod mindennek van ára - nézett rám nevetve, és a háta mögé rejtette a nutellát.
- Elég sokat fizettem már érte a boltban - vágtam vissza azonnal.
- Hát... lehetséges. De most nálam van. És nálam drága ára van.
- Márk nem fizetek neked - néztem rá hitetlenül.
- Nekem nem kell pénz! Eszem ágában sincs - tette fel a másik kezét védekezően.
- Akkor? - kérdeztem, aztán leesett - Márk te mekkora bunkó vagy - kiáltottan fel.
- Miért? Én csak a saját érdekeim nézem! Miért olyan nagy baj ez?
- Keresek valami mást - indultam vissza a fejemet rázva. A polcok közözz kutatva Márk átölelte a derekam és vállamon pihentett az állát.
- Nemhiszem, hogy találsz jobbat, mint ami nálam van. - hirtelen fordultam meg és kaptam a konyhapulton heverő nutellás üveg után, de még így sem voltam elég gyors. Márk hamar elkapta előlem és a magasba emelete. Odakullogtam elé és gyors puszit nyomtam a szájára, majd kikaptam az üveget, mint egy kisovodás. - Ennyivel nem úszod ám meg - jött utánam.
- Ó dehogyisnem! - nevettem fel gonoszul. - Már nálam van! - lóbáltam meg az üveget.
- Egyenlőre!
- Nem adom - fogtam szorosabban.
- Dehogyisnem! - lépett elém és csakúgy mint én kinyújtotta a kezét.
- Nem! - ráztam meg a fejem, mint ha ez lenne a legféltettebb dolog a világon.
- Biztos vagy benne!? - nézett rám gonoszul.
- Teljességgel. - bólintottam. Aztán Márk hirtelen felkapott - Ne hallodd!! Azonnal tegyél le! Márk! Tegyél le! Kérlek! Visszadom! Nem is kell annyira - próbálkoztam, azonban továbbra sem tett le. A nappaliba végre letett  a kanapéra és felhúzott szemöldökkel tekintett rám. Felé nyújtottam az üveget.
- Nekem nem ez kell!
- Márk nem csókollak meg! Azt ki kell érdemelned!
- Biztos vagy benne?
- Igen.. Illetve azthiszem...
- Rendben hercegnő. - állt fel és otthagyott egyedül a nappaliban. Egyedül maradtam a szoba csendjében. Meglepően hamar keltem fel, ezért még bőven volt időm addig amíg a többiek is ébredezni kezdenek. Lepillantottam a kezemben szorongatott nutellára, és egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Akkor is az enyém lett. Nemtudom Márk mit gondolt amikor belekezdett ebbe a csatába, de az biztos, hogy sosem engedtem volna, hogy nyerjen. Azt azonban nem tudtam meg valójában miért is jött. Tudom, hogy szörnyen hiányozhattam neki, hiszen én kinek ne hiányoznék? Azonban el kellett ismernem, hogy nem ezért kelt fel hajnalok hajnalán és csörtetett be hozzánk. Éppen a kenyerem utolsó darabkáit rágcsáltam amikor már nem bírtam tovább. Ki kell derítenem Márk miért jött át hozzánk. Rengeteg gondolatom van ugyan, ( leginkább miattam) de ha nemtudom meg a valódi okot abba beleőrülök. Ezért reggel 7 órakor nem túl diszkréten kopogtattam a szomszéd ház ajtaján. Egy darabig semmi válasz nem érkezett, majd a lépcsőn leszaladó lábak hangja hallatszott át a barna ajtón. Márk kócos hajjal nyitott ajtót és elég kómásnak tűnt. Szóval ő úgy gondolta visszaalszik.
- Mit szeretnél? - nézett rám.
- Miért jöttél át hozzánk reggel? - tértem rá a tárgyra. Persze kezdhettem volna valami aranyos kérdéssel is, hogy hogy vagy meg bocsi, hogy zavarlak, de semmi kedvem nem volt jópofizni ezzel a két lábon járó szörnyeteggel.
- Igen én is örülök, hogy újra látlak. Egészen jól vagyok - csevegett el magával - Továbbá még most is reggel van szóval nemtudom miről beszélsz - rázta a fejét értetlenül. - Köszönöm, hogy meglátogattál, de sajnos most mennem kell aludni. Kisgyerekeknek a 8 óra alvás szükséges, és én még nem aludtam annyit. Szóval sajnálom. Kellemes délelőttöt hercegnő - zárta be előttem az ajtót. Meglepetten pislogtam párat, majd újra dörömbölni kezdtem az ajtón. A házban néma csend honolt, csak az én kopogásom törte meg ezt. Továbbra sem hagytam abba. Addig nem amíg meg nem tudom mit keresett az a tapló nálunk! Anna Roll- ra senki sem csukhatja csak úgy rá az ajtót! Márk kissé dühössebben nyitott ajtót, mint az előbb és nem túl kedvesen tekintett rám.
- Szóval mit kerestél nálunk nemrég? - kérdeztem újra.
- Semmi közöd hozzá - felelte dacosan, majd újra be akarta csapni az ajtót, de én odatettem a lábam és becsörtettem a házba. A nappali irányába indultam és ledobtam magam a kanapére. - Persze érezd csak otthon magad!
- Oh köszönön - húztam mosolyra a szám, majd a konyha felé indultam. A polcok közt kutatva megtaláltam amit kerestem. Márk a nevetőgörcs szélén ácsorgott az ajtóban.
- Nem lophatod el a nutellánk!
- Te is ezt akartad! Szóval ezt most szépen elviszem! - indultam meg az ajtó irányába és ezzel együtt Márk felé is.
- Én visszaadtam! - tiltakozott.
- Én is visszaadom majd, csak előtte elfogyasztom. - ültem le az asztalhoz, és megkentem egy kenyeret nutellával. Márk furán nézett rám, majd elvette előlem az üveget. Csendben rágtam a megszerezett ingyenkaja első falatait amikor hirtelen kikapták a kezeim közül. - Na de Uram! Micsoda magatartás ez! Azonnal adja vissza vagy feljelentem lopás megalapozott gyanújával!
- Igen? Magánlaksértés és lopás miatt és is bíroságra mehetek ám!
- Maga miről beszél!? Még sérteget is? Na de még ilyet - ráztam a fejem csalódottan. - Ilyet se láttam még. - álltam fel és az ajtó felé indultam. - Senkinek nem ajánlom majd az éttermét. Sőt! Az ételük is rettenetes - mutattam az asztalon hagyott nutellás kenyérre, majd kiléptem a házból. A szobámba felérve nem bírtam tovább és olyan nevetés rázott, mint még soha. Lopás megalapozott vádjával? Jézusom el sem hiszem, hogy ezt én mondtam! Azt sem tudtam, hogy vannak ilyen szavak a szótáramban amellett a sok káromkodás mellett ami nap mint nap elhagyja a szám. Lehet, hogy van igazság abban, hogy minden ember mellett megváltozik a viselkedésünk. Van aki mellett teljesen kifordulunk magunkból ( mint én Márk mellett) és van aki mellett önmagunk maradunk ( ilyen számomra Vera ). Teljesen különböző ez a két ember, mégis meghatározó személyiségek az életemben. Márk mellett olyan dolgokat csinálhatok amiről eddig álmodni sem mertem, Vera mellett pedig önmagam lehetek. Nem kell álarc mögé rejtőznőm és azt az erős lányt adnom mikor egyébként halldoklom. Mindent meg tudunk beszélni, és ez az egyik az ezer többi között ami miatt ilyen szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Nincs mese ha valaki nővérének fogadja a barátnőjét az rengeteg dolgot jelent egyszerre. Most pédául azt, hogy gigantikus bevásárlókörűt vár rám görögország előtt. Remélem minden rendben lesz... Bár az én életemben semmi sincs rendben.

13.fejezet

Felsiettem a szobámba ( már amennyire tudtam ), mert semmi kedvem nem volt beszélni a nagyival. Persze,mint mostanában oly sokszor, ez a tervem sem jött be. Az ágyamon fetrengtem és a plafont bámulva azon gondolkodtam, hogy is jutottunk idáig Márkkál amikor Margaret néni minden előjel nélkül belépett a szobába:
- Kisasszony, hát te mit képzelsz magadról? Nem szégyenled magam? Ilyenkor hazajönni?
- Sajnálom - motyogtam és próbáltam megbánó arcot mutatni.
- Van is mit sajnálnod! Ma a szomszédokkal kellett volna ebédelnünk, mert valamit be szerettünk volna jelenteni.! Na de ezek után? Ilyet én még nem láttam - méltatlankodott - Értem én, hogy lázadsz hisz kamasz vagy, na de ennyire? Erről anyád egy szót sem szólt ám!
- Mondtam màr sajnálom nagyi - néztem rá - nem fordul ilyen elő többé. Most viszont aludni szeretnék, nagyon elfáradtam ma. - próbáltam kitessékelni illedelmesen. Szerencsére vette a lapot és pár szúros pillantás, és az elmaradhatatlan puszi után kilépett a szobából.
Kínkeservesen ugyan, de nemsokkal később elnyomott az álom.

                                                           **
Másnap reggel, első dolgom volt meglátogatni anyát. Amíg Margaret néni és Petra otthonmaradt. Szomorúan lépkedten a kihalt folyosókon, és csak innen - onnan szűrődőtt ki néhány aggódó szó a hozzátartozóktól vagy az ápolóktól. Anya szobájájába érve hatalmas meglepetésben volt részem. Egy számomra ismeretlen személy állt mellette, és anya a körülmémyekhez képest boldogan cseverészett vele. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy az orvosok már nem tartják szükségesnek a mesterséges altatást, és végre újra beszélhetek anyával. Beléptem a kórterembe, és anyához siettem.
- Kicsim -mosolyodott el és két puszit nyomott az arcomra. Könnycseppek szöktek a szemembe, de gyorsan elnyontam őket. Egy idegen előtt azért mégsem sírhatok! - Ő itt nos.. - köhintett egyet. És az ismeretlen pasasra pillantott.
- Édesanyád már sokat mesélt rólad Anna - mosolyodott el - Ejnye de megnőttél mióta utoljára láttalak. Bizonyára nem emlékszel rám. Nagyon picurka voltál amikor el kellett mennem.
- Anna nézd - szorította meg a kezem anyu - Ez a fickó itt az...az apád.
- Hogy mi ? - kiáltottam fel és zavarodtan pillantottam az apámra.
- Nos igen... - felelte halkan. - Én annyira sajnálom. Nem szabadott volna, hogy a munkám fontosabb legyen... De..
- Ne folytasd! Nem érdekel! Sem a magyarázatod, sem pedig te! A múltat nem teheted meg nem történté, és amit tettél soha érted soha nem bocsátom meg! - ordítottam vörös fejjel, majd kiviharoztam a szobából. Dühömben majdnem eldobtam a mankókat, amiket a nagyitól kaptam. Nem hiszem el! Az apám 15 év után megkeres! Idepofátlankodik és azt hiszi, hogy rögtön minden rendben és az édes szövegével majd levesz a lábamról. Hát nagyon téved! Én nem vagyok az a naiv kislány aki akkoriban voltam! Nem azt már nem! Hazaérve még mindig feldúltan ecseteltem a történteket a nagyinak. Aki persze nem hitt a fülének:
- Ekkora egy gerinctelen férget! - méltatlankodott - Ezt el sem akarom hinni! És anyád, ugyanúgy, mint akkoriban megbocsájt neki! Hát ez szuper! Most menj pihenj egy kicsit, mert nemsokára indulnunk kell - pillantott az órára ami lassan 3-at ütött. Elment az idő nah. Felsántikáltam a szobámba és az ágyra dobtam magam. Nem elég, hogy  Márk megkeserítí az életem, erre visszatér az apám is! Ilyen szerencsétlen is csak én lehet. Illetve... Tulajdonképpen csak apám jelenléte aggasztott. Márk.. Nos Márk valahogy, más számomra. Olyan más vele lenni. Olyan mintha csak ketten lennénk, és a külvilág csak egy távoli univerzum lenne. A keze, a tökéletes arca, az édes kölniillatta. Mikor nincs mellettem elveszettnek érzem magam és olyan, mintha a szívem egy darbját kiszakították volna. Most azonban, hogy én küldtem el minden megváltozott. A szívem darabjaira hullott és erre csak ő lehet a megoldás. Szeretem a fenébe is!  Miközben ezeken gondolkodtam, üzenetem érkezett. Az üzenet feladója: Kovács Márk. Hatalmasat dobbant a szívem annak ellenére, hogy mennyire haragyzom rá. Azonnal megnyitottam : ' Remélem ma tudunk beszélni! Sajnálom hercegnő' - csupán ennyi állt az üzenetbe, de ez a pár sor, olyan somat jelentett nekem. Azonban bármennyire is akarom, nem fogok megbocsájtani neki...Vagy mégis?
-Anna drágám lassan öltözzetek! - kiáltott fel a nagyi. Kábultan álltam fel, és kezdtem el kutakodni a ruháim között. Egy krémszínű ruha mellett döntöttem végül ami a combom közepéig ért. Egy lapos világosbarna cipőt húztam hozzá, és a fürdőbe vonultam. Nem vesződtem sokat a sminkkel. Kihívót, mégis szolíd "vakolatot" raktam fel. Átrobogtam Petrához aki valami habos babos rózsaszín ruhában feszengett a szoba közepén.
- Ki adta ezt rád kicsim?
- Margaret néni - sóhajtott.
- Gyere ötlözzünk fel normálisan - nyomtam puszit az arcára és levettem róla a barbie babának való ruhát. Helyette egy fekete szoknyát és egy fehér felsőt adtam rá. Felkaptam az ölembe és a konyhába masíroztam vele. A nagyi ott állt az ajtó előtt türelmetlenül dobolva az asztalon.
- Mi ez ruha? Én nem ezt adtam rátok! Szerencsétek, hogy erre nincs időnk! - mérgelődőtt majd kitessékelt minket a szobából. A szomszéd ház kertjébe érve, hatalmas mosoly szökött az arcomra. Itt találkoztunk előszőr Márkkal. Istenem,de régen volt. Az ajtó elé érve Margaret néni még egy utolsó pillantást vetett ránk, majd megnyomta a csengőt. Márk édesapja Roland nyitott ajtót.
- Jóestét - köszöntem aztán sorba nagyi és Petra is üdvőzölte a vendéglátónkat.
- Gyertek bejebb. - tessékelt be minket - Márk gyere le kérlek! Megjöttek a vendéget! - kiabált fel. Nemsokkal később a fiú megjelent a lépcső tetején. Laza fehér inget és farmert viselt. Elnyomtam egy mosolyot, ahogy végigpásztázott minket. Elfordítottam a tekintetem és a konyhába siettem, segíteni. Márk anyja Emese szívesen fogadta a segítséget, miközben azon mérgelődőtt, hogy a fia nem hajlandó segíteni neki. Éppen az asztalt terítettem, amikor megéreztem a semmivel össze nem téveszthető fahéjas illatot.
- Hagyd, megcsinálom. - Kapta fel az asztal szélén sorakozó evőeszközöket.
- Nem kell, már mindjárt végzek - ráztam meg a fejem és kinyújtottam a kezem  az evőeszközöket kérve. Azonban nem kaptam meg. Mint ha semmit sem mondtam volna, Márk elkezdte lerakosgatni a tányérok mellé. Dühösen fújtattam egyet, majd kiléptem a nappaliba.
- Gyere kicsim, nemsokára kész az ebéd. - fogtam meg apró kezét, és a konyhába vezettem, ahol hatalmasat nevettem. Márk kezében már csak a kés maradt és elszántan próbálta eldönteni, hogy hová is kell tennie.
- Nevess csak, de te se tudod jobban - pillantott rám.
- Ne hülyülj már. Ezt még Petra is tudja - nevettem továbbra is.
- Hová kell rakni? - tekintett le rá, a kislány pedig odarohant hozzá, és a kanalak mellé helyezte. Aztán leült az asztalhoz, és ezután mindenki így tett. Emese felszolgálta az első fogást ( húsleves nyamii) amikor csöngettek.
- Azonnal kinyitom - pattant fel Roland és nappali felé sietett. Éppen Petra adagját szedtem amikor megérkezett a nem várt látogató.
- Jó estét mindenkinek - mosolygott az apám. Letettem a merőkanalart, puszit nyomtam a húgom fejére és kiviharoztam a házból. Ezt nem hiszem el! Miért kellett még ide is követnie? Komolyan azthiszi, hogy betolakodhat az életembe? Hát akkor rossz ajtón kopogtat. Letelepedtem a hátsó kertben lévő hintaágyra és a csillagos eget kémleltem. Semmi kedvem nem volt visszamenni a vacsorár, így legalábbis. Megpróbálja előadni a jó apát, miközben mikor kellett volna sehol sem volt. Igazán bájos mondhatom.
- Hercegnő? - hallottam Márk bizonytalan hangját, ahogy kilép a hátsókertbe. Szuper már csak ő hiányzott. - Tudom, hogy itt vagy, szóval esetleg meg is könnyíthetnéd.. - folózott.
- Mi van apám utánamküldött? - kérdeztem hideg hangon.
- Szóval itt vagy - lépett mellém és lenézett rám. - Nem az apád küldött utánad, hanem a nagyanyád. Ha minden igaz és jól hallom még mindig az apád szidja  - mosolyodott el. Ez nekem is mosolyt csalt az arcomra, mert tudtam Margaret néni ugyanúgy utálja az apámat mint én, ha nem jobban.
- Idejöhetek? - mutatott mellém. Arrébb húzódtam, hogy helyet szórítsak a fiúnak. Bármennyire is utálom, most kellemesebb társaságnak ígérkezett, mint azok akik odabent vannak. Óvatosan feküdt mellém, nehogy mindketten a földön kössünk ki, ám ahogy a lábai elhagyták a földet, a hintaágy megfordult velünk. Mindketten a földön kötöttünk ki, miközben folyamatosan nevettünk. Márk felém tornyosult és a rakoncátlan tincsei a szemébe lógtak.A késői órákban a barna haja, szinte feketének tűnt és szemi is csillogtak. Aztán minden olyan hamar történt. Márk mosolya egy perc alatt megváltozott és észrevette a helyzetben rejlő esélyt. És nem habozott. Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt mint az első. Benne volt a bocsánatkérése, és az a rengeteg vágy, amiből arra következtettem mennyire régen várt már erre a csókra. Persze mivel az életem nem habostorta, nemsokkal később nagyi és apám üvöltözve jöttek ki a kertbe utánunk. Apám szeme elkerekedett egy percre, de utána újra a feldúlt nagyimra koncentrált. Mindketten kicsit kábultan ugyan, de felálltunk és az eseményekre koncentráltunk.
- Nem jöhetsz velünk görögországba. Szó sem lehet róla! - dühöngött a nagyi.
- Milyen görögország? - vágott közbe Márk.
- Nos úgy terveztük, hogy mivel édesanyád jövőhéten kijön a kórházból, ezért el szeretnénk menni egy kicsit kikapcsolódni. Mivel Márkkal olyan jóba lettetek és Petra is megkedvelte, őt is magunkkal szeretnénk vinni. Most azonban apád is be akar tolakodni a családi nyaralásunkba! - vádolta meg apámat.
- Én is a család tagja vagyok hé! - tette fel a kezét védekezően.
- Már rég nem vagy az - oltottam le azonnal.
- Akkor is veletek megyek ha akarjátok ha nem - mondta dühösen.
- Szuper kiruccanás lesz - mondtam ironikusan, majd beindultam a házba.

12.fejezet

Megpróbáltam lábra állni, de a fájdalom újra végigsörpört rajtam. Visszahullottam a földre, akárcsak egy bábu és tehetetlenül ültem a földön. Vártam rá, hogy Márk visszajöjjön, de nem tette. Ahogy teltek a percek, ezernyi dolgon járt az agyam,azonban a legfőbb dolog a kijutásom volt. Tisztára,mintha egy filmben lennék. Egy filmben,amiben az elvarázsolt lány tönkreteszi az életét. A tükörtermet kémleltem valami után kutatva amiben megkapaszkodva lábra állhatok. Legközelebbi célomnak a kanapé tűnt ezért lassan araszolva megpróbáltam közelíteni felé. Újra átsuhant rajtam a fájdalom, ám most kevésbé olyan erősen,mint korábban. A szövetbe kapaszlodva felhúztam magam, és a heverőnek támaszkodtam. Letelepedtem rá egy percre, hogy erőt gyűjtsek a következő tervemhez. Ahoz, hogy innen kijussak rengeteg lépcsőn kéne átverekednem magam és az teljességgel lehetetlen. Keresnem kell egy mosdót vagy valami kis helyiséget ahol beköthetem a bokám, és valamelyest rendbe jöhetek. Lassacskán felkecmeregtem és az ajtó felé indultam. Minden lépésnél belémhasíott a nyers,erős fájdalom, de nem érdekelt. Nem állhattam meg. Most legalábbis nem. Lassan araszoltam, de végre eljutottam az ajtóig, ahol szembe találtam magam 3 lépcsőfokkal.
-Oké - morogtam majd lassan ugrándozva feljutottam egy lépcsőfokot. Aztán mégegyet, és végül az utolsót. A lüktető zene amit az előtt hallottunk volna, hogy beértünk a tükörterembe újra elérhetővé vált, és a tömeg egy emberként ugrált valami számomra ismeretlen rock számra. Megpróbáltam átverekedni magam minden különösebb cél nélkül egy irányba,ami nem tudtam hová vezet. Végül egy kis poros ajtó előtt hatalmasat fújtam. Rátettem a kezem a kilincsre és csak imátkoztam érte,hogy nyitva legyen. Halk kattanás hallatszott és az ajtó kinyílt előttem. Gyorsan beléptem rajta, mielőtt valaki meglátott volna és a sötét szobában, a villany után kutakodtam. Hamar rátaláltam és egy takarítói szertárra ismertem rá. Mindenhol felmosók és vegyszerek sorakoztak katonás rendben. Az egyik polcon megláttam valamit ami számomra a mennyországot jelentette. Elsősegélydoboz! Utána kaptam és leemeltem a polcról. Alaposan körbepillantottam bármi olyan eszközt keresve amire esetleg leülhetnék, de egy poros sámlin kívűl semmit sem találtam. Kisseb porolgatás után letelepedtem rá és rápillantottam a lábamon heverő dobozra. Kinyitottam és mindeféle ködszer és géz maradványaira bukkantam rá. Elővettem egy gyorskötözőgézt és a dobozt a földre helyeztem. Hátrébbtoltam a székem, pont annyira, hogy a lábam elérje a polcot és kémlelni kezdten a felduzzant, jobb bokám. Apró véraláfutások borították és itt - ott lila foltok tarkították. Teniszlabda nagyságúra nőtt és virított a lábfejemen. A fájdalom ellenére viszonylag gyorsan rávarázsoltam a gézt és nem láttam többé a lila foltokat. Körbepillantottam seprű és felmosó rudat keresve. A tőlem nem messze lévő sarokban bukkantam rájuk, és azonnal felkaptam őket. Levarázsoltam róluk a végüket és így szereztem két, szinte egyforma nagyságú támaszkodó pálcát. Először óvatosan helyeztem ra a testsúlyom, majd egyre biztonságosabban,mintegy mankóként használva a rudakat járni kezdtem. Mosolyogva pillantottam le, amikor végeztem. Az ajtóhoz léptem és kitártam, hogy visszamehessek a táncterembe a cuccaimért. A lépcsőn újra kínszenvedve jutottam csak le, de végül ez is sikerült. A terembe belépve azonban megpillantottam Márkot. A földön ült, kezében valamivel,amit nem tudtam kivenni mi. Az érzekézsemre felpattant és alig pár centire előttem állt csak meg.
- Hercegnő jól vagy? - néztett rám aggodó szemekkel.
- Amint látod - szóltam hidegen.
- Én annyira sajnálom - néztett rám szomrúan.
- Márk erre nem elég egy sajnálom. Sőt őszintén szólva semmi sem... Azthiszem annak ami köztünk volt, márha volt valami - néztem mélyen a szemébe - most vége. Ne keress, ne hívj, ne írj. Egyszerűen tűnj el az életemből - fejeztem be - Ne nehezítsd meg ezt mindkettőnknek - néztem rá utoljára majd megfordultam és elsántikáltam a termből.
Hazaérve felbicegtem a szobámba. Újjabb lépcsőket kellett megmásznom, de már nem számított. Dagover segített az étteremben, sőt még haza is hozott volna. Illedelmesen elutasítottam, majd taxival hazajöttem. Megpróbáltam semmire sem gondolni, és kizárni az agyamból Márk nevét. Mióta belépett az életembe minden megváltozott. És sajnos nem a jó irányba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és az ágyra rogytam. Akaratom ellenére iy könnyek lepték el a szemeim ezért a párnába rejtettem a fejem. Nem szabadna ilyen gyengének lennem. Nem kellett volna beleszeretnem ebbe az egoista hülyegyerekbe, és most nem tartanák itt. Halk kopogásokat hallottam az ajtómon és rejtetten ugyan,de abban reménykedtem, hogy Márk az és bocsánatot kér, és minden rendben lesz. Mivel azonban nem egy filmben voltunk az ajtón a dühös nagyanyám lépett be.
- Kisasszony ilyenkor kell hazajönni? Mit beszéltünk meg?
- Sajnálom - beszéltem továbbra is a párnába.
- Sajnálhatod is! Ma Márk szüleivel kellett volna vacsoráznunk, mert szerettünk volna bejelenteni nektek valamit, de ezek után nem vagyok biztos benne, hogy megérdemlitek. Holnap este 6-ra mindenképp légy itthon, mert ha nem esküszöm Anna olyan szabályokat vezetünk be, aminek nem fogsz örülni - fejezte be az szigort, majd gyors csókot nyomott az arcomra és kilépett a szobámból. Semmi kedvem nem volt a holnapi napot a szomszédainkkal tölteni, hanem anya mellett akartam lenni. Fogni a kezét, ottlenni mellette és azt mondani, hogy szeretlek. A fürdőig lusta volna felkelni ezért, ahogy voltam úgy aludtam el. Másnap reggel, már nemtudtam tagadni, mitörtént tegnap és miután mama fél órát magyarázott  nekem és Petrának arról, hogy mennyire felelőtlenek lettünk mióta utoljára látott minket, elcipelt a kórházba. Természetesen nem úszhattam meg a sürgősségit és újabb fél óra után sikeresen be is jutottam.
- Jónapot - köszöntem illedelmesen, majd leültem a vizsgáló asztalra.
- Anna Roll? - kérdezte a doktor fél szemöldökét felhúzva - Maga nem véletlenül?
- De igen - feleltem némi szünet után. Aztán elregéltem neki mi történt tegnap és megmutattam neki a beduzzadt bokám.
- Rendben hál' Isten ez csak egy bokaficamodás. Rettenetesen tud fájni, de hamarabb gyógyul, mint a húzódás. Jövő hétre ha rendesen betartod az utasításaim meg is gyógyul. - nézett rám kedvesen. Kaptam egy bokarögzítőt és egy mankót, hogy addig se erőltessem meg a lábam. Mosolyogva köszönömöt intettem, majd kisétáltam a kórteremből és a nagyiékhoz léptem.
- Mehetünk? - pillantottam rájuk, miközben a liftre vártunk. A termbe belépve hatalmas megkönnyebbülés futott végig rajtam. Anyát felébresztették, és ugyan nagyon sápadt volt, de végre újra láthattam. Hatalmas mosoly kúszott az arcára amikor meglátott minket és szorosan megszorongatott.
- Kicsim veled meg mitörtént?
- Kificamodott a bokám. Hamar gyógyulok nyugi. - szorongattam a kezét, miközben Petrával egymás szavába vágva meséltünk. Alig egy nap telt még csak el, de máris annyi mondanivalónk volt, hogy anyu csak kapkodta a fejét. Nagyi is magyarázott neki,hogy miket egyen és, hogy mennyire züllünk és pimaszok lettünk ( nemis tudom miről beszélt, mi áldott jó gyerekek voltunk! ). Aztán Mr. Kristofer bejött, és elvitte anyát kivizsgálásra, miközben nagyival is válotott pár szót.

11.fejezet

- Menjünk be - ölelte át a derekam. Egy jó ideje kint álltunk már, a testem kezdett kihűlni. Még mindig kavarogtak bennem a kérdések, de próbáltam elnyomni magamban az a rengeteg érzést. Csendben lépdeltünk egymás mellett, míg vissza nem érkeztünk az asztalhoz. A papírlap ami miatt kitört kettőnk között a balhé, már nem volt sehol. Nemsokkal később egy pincérnek tűnő alak jelent meg melletünk.
- Köszönjük, hogy a Rendetlen rendszeres éttermet válaszzották. Hozhatok valamit? - darálta le unott fejjel a szöveget, miközben fel sem nézett a papírjai közül.
- A szokásos lesz - biccentett felé Márk mire a pincér felkapta a fejét.
- Sa..sajnálom Uram. - nézett le döbbenten ránk, és sütött róla az aggodalom.
- Semmi baj Jeva. Látom mennyire el vagy havazva. Nem szeretnél kivenni egy szabadnapot?
- Nem Uram, de köszönöm. Azonnal hozom a rendelést. És magának kisasszony mit hozhatok?
- Nemtudom miből válogathatok - feleltem egyszerűen majd Jevára pillantottam.
-Azonnal hozok egy étlapot - indult el a konyha felé, de Márk utána kiáltott.
- Hagyd Jeva. Hozd neki is azt amit nekem - mosolygott rám majd visszafordult felém.  - Rántott hal, krumlipürével és hasábburgonyával?
- Tökéletes. De mondd Márk, miért nem szeretnéd, ha meglátnám azt  a papírt.
- Mert, tudom mi van rajta és nem szeretnélek untatni vele.
- Ne hazudj - néztem rá továbbra is érdeklődve.
- Nem én szoktam. - felelte halkan. - Hercegnő. Nekem is vannak titkaim és az egyiket a lapok egyike relyti. Nem szeretném, ha így tudnád meg. Ahoz pedig, hogy én mondjam meg.. Arra még nem vagyok képes - rázta meg a fejét. Látszott rajta mekkora csatát vív saját magával, hogy elmondja e amit tud, vagy magába folytsa. Belső csatát vívott amiben nem tudtam segíteni neki. Mondhattam volna egyszerűen azt, hogy nem érdekel és ejtsük a témát, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. - Sajnálom, nem...nem mondhatom el - felelte végül.
- Semmi baj - néztem rá csalódottan.
- Uram - érkezett meg Jeva és egy gyönyörűen tálalt tányért rakott le elé. Roskadozott a rá helyezett ételtől, és Márk csillogó szemekkel tekintett le rá. - Hölgyem - mosolygott rám is és lerakott egy ugyanolyan tányért.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza illedelmesen,majd evőeszközök után kutakodtam. A tányér mellett azonban csak egy villa árválkodott. Márkra pillantottam, aki csakis a kajára koncentrált. Úgy nézett le az elé rakott ételre mint valami isteni ajándékra és boldogan habzsolta. Hamar rá kellett jönnöm, hogy erre a helyre nem a kifinomult éttermi szabályok vonatkoznak és kézzel is lehet enni. A hús után nyúltam és akkor történt, hogy életemben először nem bírtam megszólalni. Az az egy falat finomabb volt, mint bármi amit eddig is ettem volna.
- Márk ez... - kersgéltem a szavakat - ez isteni - pillantottam a tányérra ahol már szinte alig volt valami ( ha valami finom,törvény, hogy hamar megesszük ).
- Tudom - felelte, miközben az utolsó sültkrumpli darabkákkal játszadozott.
- Honnan ismered ezt a helyet? - pillantottam körbe még mindig álmélkodva.
- Régóta itt eszek - jelentett ki miközben enyhe él jelent meg a hangjában. Jeva tűnt fel az asztalunk mellett egy rakás süteménnyel és egy üveg borral a kezében. - Köszönjük - emelte el Márk majd kettőnk közé letéve nézegetni kezdte. - Mondom köszönjük - pillantott a felszolgálóra,aki továbbra is az asztalunk mellett állt.
- Már megyek is - sietett el esetlenül.
- Igazán kedves ez a Jeva - pillantottam az alak után, ami eltűnt a konyha területén.
- Igen valóban. Régóta itt dologozik már. A családunk régi jó barátja - kúszott szomorú mosoly az arcára. Az előttünk heverő édességekre pillantott, majd felrántott az asztaltól és a lépcső irányába vezetett.
- Hová megyünk? - kérdeztem értetlenkedve, miközben próbáltam tartani vele azt az eszement tempót, amit diktált. A lépcső alján egy hatalmas ajtó volt, ami előtt egy eszelős kinézetű pasas állt. Fején biztonsági sapka figyegett és meglepetten pillantott ránk.
- Örülök, hogy látom Uram. - nyitotta ki a hatalmas vasajtót amin belépve megcsapott a meleg. Lágy lassú zene szólt bent és halk hangok szűrődtek ki.
- Még mindig üres a tükörterem igaz Dagover?
- Igen uram - bólintott tiszteletteljesen majd elhátrált és becsukta mögöttünk az ajtót. Körbepillantottam és táncoló párokat láttam mindenhol. Nem voltak sokan, éppencsak megtöltötték a termet. Az érkezésünkre felkapták a fejük és kaptunk pár pillantást, majd mindenki visszatért az előző elfoglaltságához. Márk a kezem után kapott és a terem vége felé húzott. Egy újabb lépcsőn mentünk le és egy apró faajtó előtt álltunk meg. Márk előkapta a Dagoverttől kapott kulcsot és a zárba helyezte. Az ajtó nyikorogva kinyílt előttünk és beléptünk a sötétségbe. Egyetlen ablak sem volt ahol fény szűrődhetett volna be ezért nem láttam semmit. Márk otthonosan valami irányába sétált és ledobta rá a pulcsiját.
- Jajj, hercegnő elfelejtettem, hogy te nem ismered ezt a helyet - mosolyodott el majd felkapcsolta a villanyt. Egy hatalmas tükörteremben álltunk. Minden falt tükör borított a mennyezet kivételével. A teremben a fény ellenére is félhomály uralkodott. Az egyik sarokban egy nyújtórúd és mellette egy kék szivacs állt. Táncterem. Értettem meg. Márk a kanapén heverve figyelte, ahogyan felmérem a terepet és apró mosoly játszadozott a szája sarkában. Látta rajtam, hogy másodjára is sikerült lenyűgöznie. Mindig is ilyenre vágytam. Egy saját táncteremre. Ami csak az enyém és senki másé. - Gyere - kapott utánam és a karját a derekam köré csavarta. Lassú ringatózásba kezdünk miközben egymást kémleltük. Illetve én inkább a termet, de ez már csak részletkérdés. Miközben próbáltam feldolgozni hol is vagyok, Márk egyre gyorsabb tempóra váltott.
- És most negtanítalak táncolni - súgta a fülembe majd eltolt magától és elkezdett egyedül táncolni.
- Sosem leszel jobb táncos, mint én rohantam mellé és felvettem a ritmust vele. A hangfalakból dübörgött a zene és hirtelen csak én és Márk voltunk. Ugyanazt a táncot mutatta meg nekem amit a tv-ben már láttam. Akkor egy lánnyal táncolta akinek azthiszem Nora volt a neve, de erre nemteljesen emlékszem. Bonyolult forgások és emelésekkel volt tele az egész produkció erre tisztán emlékszem. Hamar rájöttem, hogy ezt most szóló produkcióra alakította ezért, ledobtam magam a földre és mosolyogva néztem. A késői órákban látszott rajta a fáradság apró ránca, de teljes erőből a táncra koncentrált abban a pillanatban. Minden izma megfeszült, ahogy egyre gyorsabb zene lüktetett. A hang megtöltötte a termet. Egy idő után a tükörben kezdtem kémlelni, de hamar elkaptam a pillantásom, mert ha továbbra is túl feltűnően bámulom, mégnagyobb lesz az amúgy is tökéletes egója. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és a laptophoz léptem. A dallistában keresgélve csupa popzenét találtam ezért, a youtobon kerestem meg azt a számot ami nekem kellett. Zsanival nemrég dolgoztunk ki rá egy külön koreográfiát az egyik edzés után. Duettnak terveztük,de mivel nem volt itt mellettem kénytelen voltam egyedül táncolni. Leállítottam a zenét és a tükör elé állva arrébb taszítottam Márkot. Ahogy felcsendültek a Don't be so hard on yourself első dallamai belekezdtem a táncba. Először csak lazább kevésbé magas ugrásokat és forgásokat tettüem bele. A zene lüktetése nem volt olyan gyors mint amire az előbbi táncosunk táncolt viszont teljesen magaménak éreztem. Mint oly sokszor már a testemmel és a táncommal adtam ki magamból azt a rengeteg érzést ami abban a percben bennem kavargott. A zene a vége felé közeledett és pedig nem akartam abbahagyni. Az utolsó sor csendült fel és pedig először ugrottam tökéletesen ki a tervezett koreográfiát. Mosolyogva rogytam a földre és fogadtam el a felém nyújtott üdítőt. Márm hatlmas alakja tornyosult felettem és tekintett le rám abból az eszeveszett magasságból.
-  Van rá bármilyen esély, hogy esetleg egy duettet kaphassak a csodás táncoshölgytől? - hajolt meg előttem.
- Nemis tudom - pillantottam le nevetve. Márk szája sarkában ott bújkált a jellegzetes mosoly,de próbált komolynak tűnni. - Megengedem. De egyetlenegy tánc!
- Köszönöm hercegnő. - indította el a zenét, és azonnal mellettem termett. Kezeit derekam köré fonta és végigfutott rajtam a bizsergés. A szám lassan kezdődött és ha jól vettem ki egy szerelmi vallomás volt. Sajnos angolból nem vagyok túl jó ezért, csak szavakat tudtam kigobozni a szövegből. Egyszerre mozgott a testünk,mintha már évek óta egy pár lennénk. A szám végénél Márk jelentőségteljesen rám pillantott majd a csipőmnél fogva felemelt. A levegőben egysserre elszállt minden fájdalmam. Aztán minden olyan gyorsan történt. A táncteremben valaki belépett egy szőke csaj és Márk felé rohant. Aki kizökkent és nem bírt megtartani,ezért a földön kötöttem ki. És abban a töredmásodpercben megváltozott minden. Nem csak a körülöttem lévő világ kezdett el forogni, hanem ott bent is összetört valami. Valami amiről tudtam nem fog hamar rendbejönni. A fájdalom hirtelen tört rám, de az egész testem végigjárta. Olyan gyorsan történt minden, hogy mire újra felpillantottam, Márk már nem volt mellettem. A t0rténetek ellenére szörnyen hiányzott, hogy ott legyen mellettem. Néha... Na jó mindig idegesít, de van benne valami ami betegesen vonz. És ez ellen nem tudtam mit tenni. Próbáltam letagadni, próbáltam elrejteni, de minden hiába. Az igazság mindig a felszínre tör.A lány aki Márk nyakán csüngött mielőtt eltűnt volna az exe volt....

10.fejezet

Majd elnevette magát.
- Te aztán tudod, hogy ronts el a szép pillanatokat - léptem el mellőle és a konyhapultnak dőltem.
- Mondtam már! Nem szokásom a romantika.
- Minden ember változik..!
- Látod ebben én vagyok a kivétel - nevetett fel.
- Igen. Mindig is egy hülye tapló maradsz - néztem rá lesajnálóan majd egy alma után kaptam. Este 9 is emúlhatott és ilyenkor nem a legjobb szénhidrátot fogyasztani. - Téged nem keresnek a szüleid?
- Nem vagyok már kisgyerek. Azt csinálok amit akarok.
- Ebben biztos vagyok - dünnyögtem.
- Mit mondtál hercegnő? - hajolt annyira közel hozzám, hogy egyszerűen nem láttam. Hallottam ahogy egyenletesen levegőt vesz és érdeklődő szeme az enyémet keresi?
- Semmit. Márk hallottál te már intimszféráról?
- Valami rémlik, de nem emlékszem pontosan. Azthiszem az valami privát dolog. De lehet, hogy a név becsapós. Hmm - merengetett el, mint aki komolyan elgondolkodik a kérdésen - nem nem hallottam róla.
- Akkor légyszíves menj hátrébb, mert szörnyen idegesít, hogy a nyakamba lihegsz. Ha kutyát szerettem volna, biztosan téged választalak.
- Ejnye, de rossz kedve van ma valakinek.
- Csodálkozol? - gondoltam vissza a kórházban történtekre.
- Ezért fogsz most eljönni velem - kapott a kezem után. Újra előtte álltam, alig párlépésnyire tőle. Gesztenyebarna szemei huncutul csillogtak és tekintetünk találkozott.
- Nem megyek veled sehová. Nem bízok benned - húztam hatalmas mosolyra a szám.
- Biztos vagy benne? - súgta a fülembe. Hangjától végigfutott rajtam a hideg és mozgolódni kezdtem.
- Egészen - feleltem némileg nyugodt hanggal és megpróbáltam érzelemmentes hangon beszélni - Szörnyű ember vagy Márk!
- Nem lehetek annyira szörnyű ha sikerült magamba bolondítanom téged! - és ez volt az a pont amikor nem bírtam tovább. Felnevettem és eltoltam magam a fiútól. Zavarodottság ült kinaz arcára és érdeklődve fürkészett.
- Márk azthiszem te egy elvarázsolt világban élsz. Sosem lennék szerelmes egy ilyen egoista hülyébe - ráztam meg a fejem.
- Én ezt nem így gondolom - indult meg felém. Ezúttal nekem ült ki zavarodottság az arcomra és a fiút kémleltem. Mögém nyúlt amitől újra hevesebben vert a szívem. Márk észrevettem mennyire elkezdtem kapkodni a levegőt és mosolyogva feltartotta a narancsot amiért amúgy jött. - Én megmondtam hercegnő. Mindig igazam van - nyomott puszit az arcomra és az ajtóra bökött. - Én a helyedben átöltöznék.
- Mondtam már nem megyek sehová !
- De makacs vagy! - lépdelt felém majd... majd a vállára kapott?!
- Azonnal tegyél le - csapkodtam a hátát. Megrándult ugyan pár izma, azonban továbbra sem tett le. A lépcsőn újra elkapott az émelygés,de hamar elnyomtam magamban ezt az érzést. Az ajtóm előtt ledobott és várakozásteljesen rám nézett.
- Megyek már megyek - tettem fel a kezem, majd belépten a szobámba ahol Vera az ágyon feküdve a laptopom nyomkodta.
- Szia - nézett fel rám.
- Segíts ruhát választani - néztem rá hisztérikusan
- Hová mész? Illetve mentek? -esett le neki.
- Foggalmam sincs - néztem rá kérlelően.
- Nah jó szerintem... Vedd fel azt a ruhát ameikben először találkoztatok!  Első randira tökéletes!
- Nem randizni megyünk - kiáltottam fel.
- Te elmegyünk valahovának nevezed én randinak. Ugyanaz! - nevetett fel. Nem volt kedvem újra összeveszni Verával ( hiszen még csak most békültünk ki ) ezért felkaptam a vörös szoknyát és a hozzá való felsőt. Belebújtam a magassarkúba és halvány sminket raktam fel. A hajam kiengedve hagytam és mosolyogva léptem ki a fürdőből.
- Na mit szólsz? - pillantottam a barátnőmre.
- Tökéletes - ölelt meg szorosan, majd hatalmas mosollyal engedett utamra. Lesétáltam a lépcsőn és a nappaliban ácsorgó Márkhoz léptem. A polcon lévő filmeket fürkészte, végighúzva ujjait a gerincükön. Felkapta a fejét az érkezésemre és hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Hercegnő nem találtál más ruhát? - lépett oda mellém.
- Rengeteg más ruhám van Márk! De mondtam már, nem érdekelsz.
- Felőlem hazudhatsz magadnak. Én nem ezt a ruhát választottam volna, de ha te ezt akarod ám legyen.
- Márk hová megyünk? - néztem rá elképedve.
- Majd megtudod. - kapta el a kezem és ujjait az enyémekre kulcsolta. Az éjszakába kilépve még mindig nem bíztam túlságosan a fiúban, de hagytam, hogy ő vezessen. Nemsokkal később egy hatalmas vasajtó előtt álltunk meg. Körülötte minden poros és piszkos volt, elhagyatottnak tűnt.
- Márk mostmár szeretném tudni hova hoztál - néztem rá kérlelőn.
- Miért vagy ilyen türelmetlen? - tárta ki előttem az ajtót. Igyekeztem nem leesett állal körbepillantani a helyiségben. Egy hatalmas étterem volt berendezve egy régi raktárépületbe. Alig lézengtek páran, de maga a hely meseszép volt. Márványpadló volt lerakva és pár fából faragott asztal állt. Mindenhol a barna és a krémszín tökéletes árnyalata uralkodott, nyugodt hatást adva a helynek. Az egyik sarokban bárpult állt, és alig pár lépésnyire tőle egy lépcső. Az alaksor felé vezetett, de ez már kevésbé volt díszítve. Kopott padlója hasonlíott a kint látott koszhoz és látszott rajta mennyire sokat volt már használva. Nemrég egy izmos pasi jött fel onnan, homloka verejtékezett. Márk maga után vonszolva az egyik asztalnál telepedett le. Az apró papírt kezdte nézegetni, amin miniatűr betűkkel voltak írva a szavak.
- Mostmár tényleg tudni akarom hol vagyunk Márk! - néztem rá egyre türelmetlenebbül és dobolni kezdtem az asztalon. Márk fel sem emelte a fejét, továbbra is azzal szórakozott mit egyen. - Hahó hozzád beszélek - lengettem meg a kezem a szeme előtt, de meg sem mozdult. Végső próbálkozásképp kirántottam az " étlapot " a kezei közül és az ölembe ejtettem.
- Mit csinálsz hercegnő? Megőrültél?
- Egy ideje hozzád beszélek ám!
- Sajnálom, nem figyeltem. Légyszíves add vissza!
- Először mondd meg hol vagyunk! - követelőztem. Tudom, hogy nem volt igazságos, de valahogy rá kellett jönnöm hol vagyunk.
- Nem játszunk ilyet.. És egyébként is tudod, hogy sokkal erősebb vagyok nálad. Ha nem adod vissza kénytelen leszek erőszakkal elvenni tőled.
- Nem mersz bántani - mondtam gúnyosan.
- Ennyire bízol bennem? - állt fel a székről és fölém tornyosult. Némi rettegés villant a szememben,de elnyomtam magamban.
- Nem félek tőled Márk! - mondtam újra kihagsúlyozva minden szót.
- Pedig kellene - kapta el a csuklóm amivel a papírlapot szorongattam - Add ide és nem lesz semmi baj - nyújtotta oda a másik kezét.
- Nem - feleltem. Márk erőssebben fogta meg a csuklóm én pedig felszisszentem. - Engedd el a kezem - kezdtem el rángatni a csuklóm, mindhiába. Márk keze erősebben kulcsolta az enyémet mint gondoltam és ebből a szorításból nem volt menekvés.
- Add vissza - mondta újra.
- Engedd el a kezem - ismételtem meg. Újra szorított egyet a kezemen, ami a kelletténél jobban bevörösödött. Ahol ujjai szorítottak apró fehér foltok voltak megfigyelhetők, de az összes többi rákvörösen égett a fájdalomtól. Elejtettem a papírfecnit és a megkönnyebüléstől könny szökött a szemembe amikor a fiú elengedte a kezem. Fájdalmasan az ölembe fektettem és kémlelni kezdtem. Még mindig vörös volt, de kezdett visszatérni bele az élet.
- Azthiszem most én elmegyek - álltam fel és csalódottan néztem a fiúra. - Azthittem te más vagy. Azthittem bízhatok benned. - pillantottam rá mielőtt a kitártam volna az ajtót. Kilépve az éjszakába foggalmam sem volt hol vagyok ezért lerogytam az ajtótol nem messze lévő szegélyre. Megpróbáltam felfogni ami körülöttem történt, de minden olyan elmosódottnak tűnt. Sosem hittem volna, hogy Márk egyszer így viselkedik majd velem. De mi volt az a papír? És miért volt olyan fontos számára? Számtalan kérdés cikázott át abban a pillanatban az agyamon, de valami visszarángatott a valóságba mégpedig nagyon keményen. Márk felhúzott az aszfaltról a kelleténél talán sokkal erősebben is mint szerette volna és magához húzott. Szabadulni akartam tőle, mert az a bizalom amit egészen eddig tápláltam iránta, mind a semmibe veszett. Erős keze a derekamat ölelte és gyorasabban kapkodta a levegőt. Még mindig a vállamba fúrt fejjel szólalt meg:
- Sajnálom - suttogta. Ha nem lett volna ilyen közel hozzám semmit sem hallottam volna. Teljesen megváltozott alig pár perc alatt. Az előbb még majdnem megölt most pedig annyira sebezhetővé vált, mint egy újszülött kisbaba. - Nem...én ezt nem így akartam - folytatta még mindig suttogva. - Nem szerettelek volna bántani... Sajnálom - fejezte be, majd visszahajtotta a fejét a vállgödrömbe és csendben lágy ringatózásba kezdett. Inkább a saját, mint az én nyugtatásomra, de hagytam hadd csinálja. A nyári szél lassan kapott bele a hajamba kellemes hangulatot biztsítva nekünk. Ha most valaki látott volna minket, biztosan azt gondolja, milyen szép kis szerelmes pár vagyunk. Rá kellett jönnöm,a látszat néha csal. Néha az emberek mást mutatnak vagy mást tesznek, mint amit valóban tenni akartak. Ebben a pillanatban leginkább tomboltam volna és ordítoztam volna Márkkal, de valahogy nem vitt rá a lélek. Kötelességemnek éreztem megnyugtatni őt, bármennyire haragudtam is rá. Nemtudom meddig állhattunk így, de egy idő után Márk eltolt magátol. Kezei közé vette azt a kezem ameiket nemsokkal ezelőtt szorongatott és lágy csókot nyomott rá. Az álla alá nyúltam, hogy kénytelen legyen rám tekinteni és megtudjam mit is érez valójában. Barna szemeiben talán mintha könnyet véltem volna felfedezni, de ebben nem voltam biztos. Volt ott még rengeteg fájdalom és bánkódás. Lassan elmosolyodtam és nekidöntöttem a homlokon az övének.
- Semmi baj - mondtam ki azt a két szót, amitől hatalmas sóhaj hagyta el a fiú száját. Ő is elmosolyodott és hosszú csókot nyomott a számra.
- Sosem hagyom, hogy többé bántsanak hercegnő! - felelte hosszú szünet után.