Sziasztok! Meghoztam az ujjabb részt. A történet sajnos a vége felé közeledik. Tudtam,hogy egyszer le kellesz majd írnom, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Köszönöm mindazoknak akik a kezdetektől velem voltak és olvasták a történetem,továbbá azoknak is,akik csak később csatlakoztak. Igyekszem minnél tovább húzni a befejezést, de erre a titokra is fény kell,hogy derüljön egyszer 😊 jó olvasást és élvezzétek ki a hétvége hátraeső részét!
Csendben figyeltem az ölemben fekvő fiút miközben azon gondolkodtam felpofozzam e. Annyira dühös voltam rá, mégis jólesett az,hogy mellettem van. Vártam,hogy megszólaljon és valamilyen csoda folytán bocsánatot kérjen, de úgy tűnik erre még egy jódarabig várnom kell. Néma csend honolt, és a tv-n villadozó képek zavarták csak meg a szobában uralkodó fálhomályt.
- Mondani is akarsz valamit vagy csak melegedni jöttél? - szaladt ki végül belőlem.
- Mi? - kapta fel a fejét, és a hirtelen mozdulttal együtt a feje fölött magasodó polcban koppant a feje. Alig bírtam ki,hogy ne kezdjek el ott, a szeme előtt nevetni, mégis a miheztartás kedvéért pókerarccal figyeltem a jelenetet.
- Jól hallottad. Miért vagy itt? - szegeztem újra neki. Lehet,hogy el kéne gondolkodnom ezen a továbbtanulósdin és végülis rendőrnek iratkozni. Márk úgy feküdt az ágyon,mint egy láncra vert rab, miközben én az ágy mellett állva kérdésekkel bombáztam. Szürreális helyzet, de ha azt nézzük ebből most végre én jövök ki jobban.
- Gondoltam átjövök - felete némi hallgatás után, továbbra is zavarodottan.
- Miután kijelentetted,hogy nem érdekellek. - vázoltam fel a tényeket.
- Mi? - értetlenkedett újra. Szóval a szókincsével is bajok vannak. Ez egyre jobb - Én ilyet nem mondtam.
- Alig fél órája, pedig ez hagyta el a szád. -folytattam a vallatást. Mostmár inkább a bíróságon éreztem magam, ahol a vádakat sorolom,miközben az árva fiú mellett senki sincs aki segíthetne rajta. Kapálózik,mint fuldokló gyerek a vízben,miközben senki sincs aki megmentse és egy idő után a víz alá bukik halottan.
- Melyik mondatom forgattad már ki megint.?
- Nem forgattam ki, és nem képzeltem többet egyik mondatod mögé sem Márk. Meguntam ezt a folyamatos húzavonát. Egyszer én vagyok számodra a legfontosabb aztán, napokig nem is hallok rólad. Kihívást raksz elém, majd alig egy nap múlva kihátrálsz a játékból. Nem engeded, hogy közelebb kerüljek hozzád mindeközben a tesóm a tenyereden hordozod, velem pedig úgy bánsz,mint a legrosszabb gyerekkel. Meguntam,hogy csak egy játék vagyok a kezedben aki ugrik ha kell és mindenben segít. Eljátsza,hogy minden rendben miközben belülről ordítana veled,mindezt csak a szüleink és Petra miatt. De tudod mit? Én kiszállok a játékból. Számomra véget ért. Keress magadnak más csitrit aki csak egy éjszakára jó, aztán utána kelj más mellett minden nap. Azthittem te más vagy. Reméltem,hogy benned nem kell majd csalódnod, de végül benned csalódtam a legnagyobbat. Mától ne keress, ne gyere a közelembe és lehetőleg hagyj békén - vázoltam fel az elképzeléseim miközben arcomon folyamatosan folytak a könnyek. Ki kellett szállnom ebből a játszmából mert már így is épp jól megégettem magam. Rendbe kell szednem az életem, mert mióta ez a fiú megjelent, minden a feje tetejére állt. Tanulnok kell és edzenem. Most ez a legfontosabb. Sosem akartam azok lányok táborát erősíteni akik kisírt szemekkel a laptop előtt ülve szomorú számokat hallhatnak és sajnálják magukat.
- Ezek az utolsó szavaid? Meg sem hallgatsz? - hallottam meg halk hangját ami inkább suttogásnak tűnt mintsem beszédnek.
- Igen - feleltem határozottan,majd az ablak felé fordulva tudtára adtam,hogy nem kívánom tovább látni. Bár ne tettem volna. Bár meghallgattam volna. Bár ne rontottam volna el életem egyetlen biztos pontját. Mert másnap minden de minden megváltozott és nem a jó irányba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése