7.fejezet

Reggel az ébresztő hangjára ébredtem. Kikászálódtam és magamra kaptam egy hosszúgatyát. Termofelsőt húztam és a rég nem hordott futócipőm is felkaptam. A friss levegőre kiérve max hangerőre tekertem a zenét és az ismerős érzés újra szétáradt bennem. Mosoly kúszott az arcomra és elindultam a tegnap felfedezett sétányon. A lassú futásból gyorsabb tempóra váltottam és a felkelő napot fürkésztem. Az égbolt narancssárga színben úszott és minden nyugodt maradt körülöttem. Megpróbáltam elnyomni a bennem tomboló érzéseket és csakis arra koncentrálni, hogy megnyugodjak. Háromnegyed óra múlva fáradtan léptem be a házba. Senki sem volt még ébren ezért felmentem és letusoltam. A hidegvíz némileg felfrissített és sikerült végre tisztán gondolkoznom. Ha azt szeretném, hogy újra én lehessek London legjobb táncosa sok mindent meg kell változtatnom. A nyáron felszedett pár kilót mindenképp le kell adnom, mert ugyan mindenki azt mondja, mennyire jól nézek ki, de tudom, hogy a sok mosoly mögött ott van a szomorú valóság. Ebben a világban leginkább csak magában bízhat az ember. Ha esetleg tényegesen talál valakit aki jóban-rosszban kiáll mellette szerencsésnek mondhatja magát. A kávé felett gondolkodtam éppen amikor megrezzent a telefonom. Érdeklődve pillantottam le rá,de csalódnom kellett. Nem Vera írt, hogy bocsánatot kérhessen, hanem Márk nyaggatott újra a hülyeségével:
' Reggelt Hercegnő! Remélem megnyugodtál mert ma el szeretnélek vinni valahová. 8-ra ott vagyok érted! Készülj el! '
Az órára pillantottam ami 7:23-at mutatott. A megszokotnál lassabban készültem el, így éppen sikerült elkészülnöm a megadott időpontra. Gyorsan felkaptam a bőrdzsekim és kiléptem az utcára. Márk a kerítésnek dőlve végigmért majd megindult felém.
- Örülök, hogy látlak - mosolyodott el, alig egy lépésnyire tőlem.
- Szia Márk - léptem el mellőle. A fiú felröhögött mögöttem a szokatlan üdvözlésen.
- Hol a puszim? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- Ellopták. Hová megyünk? - pillantottam az órámra jelezve, mennyire nem akartam ezt a találkozót.
- Majd megtudod - nyúlt a kezem után, de én elrántottam. - Szóval így játszunk hercegnő - esett le neki, mit szeretnék elérni. Aztán olyat tett amire sosem gondoltam volna. Sarkon fordult és otthagyott az utca kellős közepén. Az a pár ember aki arrafelé lézengett furcsán nézett minket és összesúgtak. Márk után pillantottam, de teljesen eltűnt. Előkaptam a telefonom és azonnal tárcsáztam:
- Igen tessék? Siessen legyen szíves nincs időm! - vette fel első csengésre.
- Hogy te mekkora bunkó vagy! - kiáltottam bele.
- Elnézést kivel beszélek? Legyen szíves ne ilyen hangnemben folytassuk a társalgást!
- Márk azonnal hagyd ezt abba!
- Kisasszony maga miről beszél? Nemismerem magát! - és kész eddig bírta. Elnevette magát. Azonban a nevetése vízhangzott. Nem egyedül volt. Kínosan elmosolyodtam, bár tudtam nemlátja. Nem engedhetem, hogy így megalázzon. Kinyomtam a telefont és a házukhoz sétáltam , abban a reményben, hogy otthon találom. Csengettem, de semmi reakció nem volt rá. Újra rátapasztottam az ujjam és hosszabban nyomtam, de újra semmi. Végül mikor újra meg akartam nyomni, egy szőke szépség nyitott ajtót :
- Te ki vagy kicsicsillag? - mért végig gúnyosan.
- Én..- haboztam - Márkhoz jöttem - jelentettem ki határozottabban.
- Édesem - kiáltott fel barbie baba az emelet irányába. Alig pár perc múlva Márk jelent meg a lépcső tetején boxerben. Szeme tágra nyílt a csodálkozástól és zavarodottan tekintett rám:
- Anna te mit keresel itt!?
- Nem akarok zavarni - vontam le azonnal a következtetést és kisétáltam a kertből. Becsaptam magam után az ajtót amire anya rögtön kidugta a fejét a konyhából.
- Mi a baj kincsem? - nézett rám érdeklődve.
- Kicsit kimerültem - varázsoltam mosolyt az arcomra. Semmi kedvem nem volt anyának is elmesélni Márk mennyire megalázott. Be akartam menni a szobámba és kisírni magamból a keletkezett feszültséget. Persze mint mindig most sem jött össze a tervem.
- Segítenél nekem? - nézett rám csillogó tekintettel.
- Persze - feleltem egy nagy sóhaj után. Miután anya elengedett végre a feszültségem némileg csökkent. Fáradtan vágtam le magam az ágyra. Az ölembe húztam a laptopot és filmet keresgéltem. Végül megállapodtam a felhők felett 3 méternél és befészkeltem magam. Nen először láttam a filmet ( valljuk be a kedvencem)  mégis a könnycsepp ott csillogott a szemembe. Már kezdett sötétedni mikor végeztem mind a 2 résszel ( meg egy kis képnézegetéssel)  és halkan lelopakodtam a konyhába. Leemeltem a polcról a nutellát és felsettenkedtem vele a szobámba. Leültem a földre és a laptopomat fürkésztem amikor rájöttem, hogy nem hoztam magammal kanalat, ezért gusztustanalkodtam egy kicsit ( de meik lány ne enné így a nutellát? ). Mikor kellőképp ragadtam mindehol és nemmellesleg a nutella fele is elfogyott, úgy döntöttem visszarakom a helyére az értékes édességet. Leszaladtam a konyhába és éppen visszaraktam a polcra amikor lépéseket és hangokat hallottam. Visszadugtam a pulcsim alá a nuttellát és az ajtón át hallgatóztam.Folytott hangokat hallottam, amik egyre közeledtek ezért bebújtam az ajtó mögé.Ami alig pár perc múlva ki nyitódott. Jobban összegömbölyödtem, nehogy észrevegyék, hogy itt vagyok.
- Köszönöm Mrs. Roll - hallottam egy ismerős lágy hangot majd a rejtélyes látogató bezárta az ajtót és furán tekintett rám.
- Te már megint mit keresel itt? - támadtam rá azonnal.
- Én is örülök, hogy látlak - biccentett felém - egyébként pedig hozzád jöttem - mosolyodott el.
- És mi van akkor ha én nem akarok veled beszélni?
- Akkor is meg kell hallgatnod. Viszont nem akarom ha közönségünk lenne - biccentett az ajtó felé aminek a másik oldalán valószínüleg anyám hallgatózott.
- Rendben - láttam be, hogy valóban van mit átbeszélnünk. Leraktam a konyhapultra a nutellát amire csak egy érdeklődő pillantást kaptam,de hamar elkaptam a tekintetem. Ha most nem maradok erős és hagyom magam becsapni, tuti elgyengülök és megbocsájtok neki. Próbáltam minnél távolabb tartani magam tőle. A szobámba belépve becsuktam az ajtót és az ablakhoz léptem. Összefont karral néztem a fiúra, aki azzal szenvedett, hogyan kezdje el.
- Nézd ami ma történt - nézett rám, de nem hagytam magam és elfordultam a bűntudatos arca elől - sajnálom.
- Márk ugye tudod, hogy egy sajnálom nem elég erre?
- Tudom. Nézd aki ma nálam volt... - akadt meg.
- Tudom, eleged volt belőlem és kerestél egy libát akivel nincs ennyi gond - húztam gúnyos mosolyra a szám.
- Megengeded, hogy végigmondjam? - emelte meg egy kicsit a hangját.
- Márk ne emeld meg a hangod - fordultam felé szikrázó szemekkel - mondtam már, hogy nem érdekelnek az érveid! Nem vagyok vak, láttam ami közted és aközött a lány között történt. És azthiszem nem akarok részleteket tudni. - fejeztem be a monológom, majd újra az ablak felé fordultam. Az úton alig volt mozgás minden nyugodt volt, csak bennem tombolt újra érzéskavalkád.
- Az a lány az unokatestvérem volt, nempedig egy liba. Az, hogy te milyen elméleteket gyártottál arról mi történt kettőnk között arról nem tehetek, de elég rosszul esik, hogy azthiszed rögtön lecseréltelek.- egy percre elakadt a lélegzetem amikor aztmondta az unokatestvérét láttam. Valóban volt némi hasonlóság kettőjük között, de abban a percben ez nem tűnt fel. Elderengtem a hallottakon és ezt Márk jó jelnek vette. Felállt és mögém sétált. Állát a vállamon pihentette és a nyugodt környezetet figyelte. Egyikünk sem szólalt meg, mégis a tetteink beszéltek helyettünk. Az, hogy ilyen közel elgedtem Márkot magamhoz, azt jelentette, hogy megbocsájtottam neki. Az agyam és szívem egy újjabb csatát vívott, de ezt most kizártam magamból. Csak arra koncentráltam, hogy most mi történik és nem arra mi lesz majd.
Élveztem a pillanatot amit kettesben töltöttünk mindenféle veszekedés nélkül. Az időérzékem újra elveszett ezért, nemtudom mennyi ideje állhattunk így, de abban biztos vagyok, hogy elég ideje ahoz, hogy a testem elfáradjon. Egy halk ásítás hagyta el a szám és a szemeim is kezdtek lecsukódni. Persze Márk azonnal észrevette a fárdságom és ellépett mögülem.
- Mennem kell - mondta halkan, majd gyors csókot nyomott a homlokomra és kilépett a szoba félhomályából. Letelepedtem az ágyamra és minden gondolkodás nélkül mély álomba merültem.