4.fejezet

Az óvoda épületébe belépve mindenhol szaladgáló gyerekek és az utánuk koslató szülőket láttam. Elengedtem Márk kezét és felkaptam a húgom. Letettem az szekrénye elé, és az apró lábára adtam a váltócipőt. Beakasztottam a kardigánját a szekrénybe majd elindultunk a csoportja felé. A hatalmas katicabogaras ajtó előtt letettem Petrát.
- Vigyázz magadra és légy jókislány jó? - néztem rá mosolyogva.
- Rendben - ugrándozott el. A terem közepén egy plüssmackót talált és azzal játszott. Mosolyogva néztem a húgom után. Nemsokkal később egy kislány is odament hozzá, és immáron ketten játszottak a macival.
- Brumi maci - nevettem fel mikor megláttam, ahogyan a két lány bunkert épít.
- Szetintem mennünk kéne - felelte Márk. Odakaptam a fejem és még éppen láttam ahogy a fiú arcán apró mosoly játszik. Elindultam a kijárat felé Márk pedig követett. A levegőre kiérve észrevettem mennyire meleg volt az épületben.
- És most merre? - tekintett a forgalmas körútra Márk.
- Foggalmam sincs. Szerintem én hazamegyek - jelentettem ki, némia gondolkodás után.
- Nekem még van némi elintéznivalóm, délután találkozunk hercegnő. Nyomott gyors puszit a homlokomra majd eltűnt a hatalmas tömegben. Előkotortam az iphonom és hívtam gyorsan egy taxit. Semmi kedvem nem volt sétálni ebben a fülledt melegeben. A sárga jármű nemsokkal később kirakott a házunknál. Felmentem az emeletre és a laptopot az ölembe véve filmeztem egy kicsit. Nemszokott időm lenni az ilyen dolgokra. Most, hogy megkezdődött az augusztus elkezdődnek majd az edzések is ( hál' isten csak délután ) és általában nem jut időm ilyenekre. Most azonban a vámpírakadémiát nézve az ölemben lévő nutellát szorongatva pihenhettem egy kicsit. Nemigazán szeretem ezeket a nyálas csöpögős filmeket inkább a horror és a vámpírokat kedvelem. A film tökéletes volt( bár lehetett volna hosszabb is) . Lementem,hogy valami normális kaja után nézzek,de rá kellett jönnöm, hogy semmi sincs itthon. Anyu általában hétvégén tart nagybevásárlást, de ugylátszik ez most elmaradt. Felkaptam a pénztárcám és lementem a kisboltba. Vettem gyümölcsöt, és némi csokit magamnak ( nem a leglaktatóbb, de kell az energia nem? ). Hazafelé sétálva a csokit majszoltam amikor hívásom érkezett:
- Szia csajszi! Rég láttalak ma jössz edzésre igaz? - csengett a vonal végén egyik legjobb táncos barátnőm Zsani hangja.
- Persze, hogy ott leszek! - nevettem fel halkan.
- Akkor 4-kor a starbuck előtt találkozunk ! Puszi vigyázz magadra - rakta le Zsanett a telefont. Nem volt hosszú a beszélgetésünk, de sosem voltunk az a sokat fecsegős típus. 3 éve vagyunk együtt sülve - főve. Ő akkor kezdte az akrobatikus rock and rollt és pedig akkor voltam másodéves. Édesanyjával költözött Londonban, mert sajnos az édesapja meghalt egy balesetben. Erről senkinek sem beszélt, mert nem szerettte volna, ha sajnálják vagy esetleg bántják ezért. Sokáig őrizgette magában ezt a titkot, de egy idő után rájött, megbízhat bennem ezért kitálalat mindent. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, bár nemolyan szinten mint Verával. A házba beérve az órára pillantottam ami kereken 2- őt mutatott. Még van egy órám arra, hogy Petráér menjek szóval pihenhetek még egy kicsit. Gyorsan csináltam egy gyümölcsturmixot és beültem a tv elé. Kapcsolgattam egy darabig, majd egy hip-hop bemutatón állapodtam meg. Gyakran nézek táncos videókat, mert egész sokat lehet tanulni belőlük. Amit az a két srác művelt az egyszerűen fantasztikus volt! Olyan forgásokat vittek véghez aminek én még csak a közelébe se érek! Persze hajlékony vagyok, meg elég jó talajtornából,de ezekre sosem lennék képes. A bemutató véget ért ugyan,de még mindig az elsötétült képernyőt bámultam. A telefonom ébresztője is megszólalt,de én még mindig ámultan figyeltem amit a képernyőn láttam. Mert az egyik srác megtévesztésig hasonlított valakire...! Valakire akinek....akinek ez nem lehet igaz! Hiszen ez a srác....
A videóban ugráló srác megtévesztésig hasonlíottt Márkra. Ugyanaz a csokibarna szem, és a tökéletesen barna bőr. Szemei csillogtak a tánc örömétől,de volt benne némi kihívás talán. Teste könnyeden követte a zene ritmusát és tökéletesen hajtotta végre az egyre nehezebb feladatokat. Valami azonban más volt. A külseje megváltozott utolsó találkozásunk óta. Laza melegítőt viselt, csuklóját ezernyi karkötő díszítette. Mindenfelől lányok kiabáltak neki,és mindenkinek mondott valamit. A külseje egy bűnözőt tükrözött,mintsem egy londonban élő átlagos tinédzert. A telefonomért nyúltam, hogy kinyomjam az ébresztőt azonban rá kellett jönnöm, hogy nem az vinnyog ennyire hanem valaki már 12- szer hívott. A következő kísérletnél felkaptam a telefont:
- Na végre - mondta némi éllel a hangjában az anyám - Oetráért ma én megyek. Az edzőcuccod a gardrobban találod. A cipőd az alatta lévő szekrényben. - hadarta
- Oké - bólogattam habár tudtam, hogy nem látja.
- Jah és vigyázz magadra - tette le a telefont a saját stílusában. A telefonom képernyője lassan elhalványult, de még megláttam rajta az időt. 3 óra... Tehát még van időm! Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrohantam és gyorsan összeraktam az edzőcuccom. Belebújtam a rég nemhasznált nike melegítőmbe és a hozzá tartozó cipőbe. Végül bármennyire is nemakartam a fejemre raktam azt az idétlen hipp-hopp sapkát majd elindultam a belváros felé. Igazából nemtudtam merre megyek, de a lábaim egyre csak a régi kikötő felé vittek ahol nemrég Márkkal jártam. A kikötőtöl nemmessze már hallottam a dübörgő zenét és a hangokat. Egy percre ugyan megtorpantam, de céltudatosan a tömeg eleje felé indultam. Áttürekedtem a tömegen, hogy előre juthassak. Márk még mindig ott táncolt, a mellette lévő fiú már lassan ugyan, de kezdett fáradni. Újjabb csodás koreográfiát mutattak be a fiúk amit a tömeg ujjongva fogadott. Márk továbbra is járkált a lányok között mindenkinek oda - odaszólt egy - egy kedves szót. A sírás határán álltam,de ezt nem mutathattam. Közelebb férkőztem a fiúhoz. Továbbra is lendüketesen táncolt, de a szám már a vége felé járt, ezért lassított a tempón. Mikor meglátott a tömegben elkerekedett a szeme, de a profizmusának hála nem rontott. Egyre közelebb jött hozzám, és megpróbált nem feltűnést kelteni amikor megszólalt :
- Mit keresel itt!? - kérdezte két mosoly között.
- Ezt énis kérdezhetném - ordibáltam - csak gratulálni akartam. - mondtam enyhe éllel a hangomban, majd sarkon fordultam és elvesztem a tömegben . Pár könycsepp ugyan ott csillogott a szememben,de mielőtt bárki is észrevehette volna letöröltem őket. Mosolyt erőltettem az arcomra és méltósággal indultam el a kihalt utcán. A mögöttem lévő zene elhallgatott és egy ismeretlen hang szólalt meg a mikrofonban.
- Mára végetért a hipnotikus hipp-hopp banda előadása! Köszönjük, hogy eljöttek! - ordította. A közönség pedig ujjabb ujjongásban tört ki.
Meghallottam az egyre hangosabb hangokat mögöttem és mielőtt hátranéztem volna, futásnak eredtem. A fiú elők, az érzéseim elől, a könnyeim elől és az életem elől....
Állj már meg! - kiabált utánam lihegve Márk. Mikor nen válaszoltam, és nem is álltam meg, Márk gyorsabb tempóra kapcsolt és beért. Elfordultam tőle mielőtt meglátta volna a szememben csillogó könnycseppet.  - Hé! - húztt magához. A közelsége azonban most nem hatott rám. Eltoltam magamtól és továbbgyalogoltam az úton. Márk továbbra is utánam loholt, de semmi kedvem nem volt vissznézni rá. Letöröltem az éppen legördülő újabb könnycseppet és határozottan csak az útra figyeltem. Kikaptam a telefonom a csebemből és a zenét max hangerőre nyomtam. Nemérdekelt abban a pillanatban semmi. Az életem fenekestül felfordult mikor Márk belépett az életemben. Szépen lassan elszedi tőlem a családom pimasz stílusával, és persze a húgom teljesen az ujja köré csavarta már. A zene ritmusa szétáramlott az ereimben és ha nem is sokkal, de segített rajtam. Az egyetlen ami megnyugtat a zene. Már kiskoromban is imádtam tombolni és énekelni különféle számokra. Anyu megelégelte, hogy állandóan szétverek ezt - azt a házba miközben gyakoroltam ezért beiratott táncolni. Bármikor mikor szomrú vagy ideges voltam a tánc volt az ami megnyugtatott a zene mellett. Imádtam ahogyan a testem egyszerre mozog a zene ritmusával és egészen eddig én és Zsani voltunk a legjobb táncos Londonban. Sosem rivalizáltunk senkivel sem, sportszerűen vívtuk ki a címet. Most pedig jött ez a fiú meg a haverja és rögtön a tv- be kerültek. Annyi év munkája az arcom előtt hullott darabjaira. Semmi értelmét  nem láttam már annak a sok erőfeszítésnek és munkának. Mind darabjaira hullott. Most nem szabad erre gondolnom.!Nem teheti tönkre egy ilyen idióta az életem! Még mitnem! A családom már az övé, de az életemet nemadom!
- Halgass már meg könyörgöm! - ért újra mellém Márk és kihúzta a fülest a fülemből.
- Nem akarok hallani egy újabb magyarázkodást tőled! Elegem volt - ordítottam tiszta dühből. Márk meglepődött ugyan egy percre a kirohanásomon, de az egója nemengedte, hogy egy lány legyőzze! - Nemérdekelsz! Tűnj el az életemből!
- Miért ki vagy te, hogy parancsolgass nekem? Azthiszed olyan menő vagy,de legbelül ugyanolyan törékeny vagy mint más - mondta az arcomba a teljes igazságot.
- Nemtudod min mentem keresztül! Mit küzdöttem azért ahol most tartok! Úgy vetted el tőlem hosszú évek munkáját, hogy időm se volt reagálni! Darabokra törtél mindent amit felépítettem! Elvetted tőlem a családom és mindent ami számít nekem! - mondtam továbbra is dühösen. - Haggy békén legalább engem! Utálom érted utálom amit tettél! Én voltam London legtehetségesebb táncosa most pedig pillanatok alatt téged emeltek a magasba! Szerinted ez olyan rohadt könnyű nekem!? Menj éld tovább a tökéletes életes és csábíts el minden lányt aki az utadba kerül - tettem még hozzá végső döfésül, majd sarkon fordultam, hadd eméssze amit mondtam. Dühöngve léptem be az edzőterembe ahol a többiek mosolyogva fogadtak és a nyárról faggattak. Mindnekinek mondtam pár kedves szót, majd a sarokban gubbasutó Zsani mellé ültem:
- Sajnálom, hogy nem mentem el a találkozónkra,de összevesztem valakivel és nemtudtam eljönni.
- Ki volt az? - csillant gonosz mosoly az arcán - Fiú?
- Igen! Eg nagyon idegesítő és arrogáns fiú! Tönkreteszi az életem! Elvette előlem a legjobb táncos címet!
- Miért?
- Ma őt mutatta a tv! Nem láttad?
- Te ismered az a rohadtügyes hipp-hoppos srácot??
- Igen! És közel sem olyan tökéletes mint gondolod! - nevettem fel kényszeredetten.
- Belezúgtál mi? - mosolyodott el halványan Zsani
- Isten ments! - ugrottam fel mellőle - Már csak az kéne! Utálom érted!!! Nem szeretem!!! És még véletlenül se merj ilyenekre gondolni!!
A barátnőm felnevetett mellettem és az ajtó felé kapta a fejét. Az ajtón egy "régnemlátott" ember lépett be..