5.fejezet

Az ajtón Edison tanárúr lépett be. A vállál lazán lógott a hátizsák tele mindenféle cuccokkal.
- 10 kör bemelegítő futás. Aki megáll ne akarja megtudni mit kap - tapsolt kettőt. Leraktam a kulacsom a padra és Zsani mellé szegődtem.
- Úgy látom ez a fickó semmit sem változott a nyáron - sziszegte mellettem a lány.
- Sajnos nem - nevettem fel fojtottan, nehogy meghallja a tanárom. Kínkeservesen ugyan, de lefutottuk a "bemelegítő" köröket.
- Mindenki gimnasztikázik utána páros feladatokat végeztek. Ma hamarabb hazamehettek mert nincs időm - nézett ránk hanyagul, majd elvonult telefonálni. Kitti a másodedzőnk irányított innentől minket. Nem vette olyan keményre az edzést, mint Edison ,de azért megdolgoztatott minket. Fáradtan rogytam le az öltözőben. Lassan kedtem szedelőzködni amikor megszólalt a zsebemben a telefon.
' Márk ' villogott a név untalanul a kijelzőn. Elfáradtam és szörnyen mérges voltam rá ezért nem vettem fel. Persze nem adta fel..
- Vedd fel vagy némítsd le mert idegbajt kapok - rikácsoltam Berni. Kikaptam a zsebemben csengő telefont majd fáradtan a fülemhez emeltem. Kiléptem az öltözőböl és a falnak támaszkodva sóhajtottam egyet.
- Mit akarsz Márk? Nem megmondtam mit szeretnék?
- És mi lenne ha mondjuk hagynád, hogy elmagyarázzam?
- Nem érdekelnek az érveid. Csak hagyj békén - mondta. Egy újjabb fáradt sóhaj után.
- Hol vagy? - váltott témát hirtelen.
- Ezt nem veled fogom megtárgyalni.
- Szokatlanul fáradt vagy... Edzésen voltál?
- Márk mondtam már! Ehez semmi közöd - mondtam újra el.
- Hol edzetek? - faggatott tovább, én pedog kinyomtam a telefont. Egy máspdperc sem telt el mikor újra megcsörrent. Végül énsem tudom miért, de felvettem.
- Hagyd békén szépen kérlek! - váltottam stílust.
- Addig nem hagylak amíg meg nem magyarázhatom!
- De engem nem érdekel fogd már fel! Csalódtam benned! Tönkretettél! Hagyj békén!
- Mi lenne ha végre befognád és elgondolkodnál egy kicsit! Mindenkit eltolsz magadtól pedig segíteni akartam!
- Segíteni??? Azzal, hogy elveszed a családom és a karrierem? Akkor csak gratulálni tudok - nyomtam ki újra a készüléket,majd kikapcsoltam. Az öltözőbe visszalépve már mindneki szinte kész volt, csak én voltam még mindig edzőcuccban.
- Holnap találkozunk! - nyomott hatalmas puszit az arcomra Zsani majd kilépett és egyedül hagyott. Gyorsan összekaptam magam majd a padra roskadtam. Fáradt voltam és a Márkkal való vita miatt kikészültem. Mikor kiléptem a csendes edzőterembe az ajtóban Márk állt. A tánctól kusza haja a szemébe lógott, laza melegítőgatyáját farmerra cserélte. A vállán ott lógott a sporttáskája, bár alig volt benne valami. Ferde mosollyal lépett be, de tükröződött benne a fáradság és a fájdalom. Összefűztem a kezem a mellkasom előtt és felvont szemöldökkel figyeltem a fiút. Pár percig egymással szemeztünk majd hatalmas lendülettel megindult felém. Féluton találkoztunk mikor felkapott és megcsókolt. Lábaim a dereka köré fontam és a vállába furtam a fejem. Halk zokogásban törtem ki életemben először egy fiú miatt..... Sajnálom - írt le apró köröket a hátamon mielőtt learakott volna. A falnak vetettem a hátam és a terem falait pásztáztam. Márk csendben figyelte ahogy összeszedem magam. Nem szólt, nem nevetett ki, nem kérdezgetett. Ezért ebben a pillanatban őszíntén hálás voltam neki.Mikor végre egy kicsit megnyugodtam hagytam, hogy felsegítsen. Felkaptam a vállamra az edzőcuccom, ami  most a szokásosnál is nehezebb volt, majd kiléptem az éjszakába. A telefonomért nyúltam, de az nem volt sehol.
- Ó, hogy az a! - kiáltottam fel. A hangom vízhangzott majd teljesen elhalt. Lassú kocogásnak eredtem, vissza az edzőteremhez. Belépve az öltözőben ott hevert hál ' Isten a padon. Felkaptam és végleg kiléptem az éjszakába. Tárcsáztam a taxit és zsebrevágtam az Iphont. Az utca falának dőltem miközben a csillagos eget bámultam. Márk nem próbált meg a közelembe férkőzni, csak messziről figyelt. Látszott rajta mennyire fáradt, ezért átszeletem a köztünk lévő távolságot és mellé álltam. Lepillantott rám, egy percre elmosolyodott, majd újra az eger kémlelte. A mellkasának támasztottam a fejem ami ólomnehéz volt a késői órákban. Pár perc elteltével a sárga kocsi begördült és megállt előttünk. Fáradtan bevágtam magam és elmotyogtam a címet. Újra Márk vállára hajtottam a fejem, de csak egy percre csuktam be a szemem és mély álomba szenderültem. Reggel a beszűrődő napfény ébresztett. Kinyújtóztam, majd az gardrobomhoz léptem. Laza gatyát vettem fel hozzá pedig egy ejtett vállú pulcsit választottam. Leszaladtam a konyhába, ahol az asztalon egy üzenet várt:
'El kellett mennem dolgozni! Petra az ovis társáéknál van szülinapozni. Délután ha végeztem beugrok érte meg érted is és elmegyünk valahova vacsizni jó? Sajnálom, hogy egyedül hagytalak!
                                                                                              Anya'
Na szuper! Egyedül maradok ma.. Lefőztem magamnak egy kávét és a nappaliba ballagtam. A tv-t benyomva kortyolgattam a forró italt és mindenféle magazinokat lapozgattam amikor megszólalt a telefonom.
- Sziiaaa - kiáltott bele Vera.
- Neked is jóreggelt - mondtam kevésbé lelkesen.
- Hé hát veled mivan?
- Korán reggel van - nevettem fel.
- Fél 11 van - szólalt meg némi hallgatás után.
- Hogy mi!?? - pillantottam a falon lévő órára ami ténylegesen azt az időt mutatta amit a barátnőm említett.
- Jól hallottad csajszi! Most keltél mi?
- Valami olyasmi. Azthiszem tegnap kicsit elfáradtam - húztam el a számat. A tegnapi napom eléggés sűrűre és stresszesre sikerült.
- Akkor itt az ideje egy kis mozgásnak! Gyere el velem futni!
- Sorry, de most nem. Nagyon fáradt vagyok - motyogtam a telefonba.
- Jajj, te lány! Mindjárt ott vagyok nálad! Majd én felrázlak téged! - nevette el magát, majd lerakta a telefont. Eldőltem a kanapén és a pkafont bámultam. Tényleg nem volt kedvem semmihez sem, és mindenem sajgott. Biztos a tegnapi edzés utáni izomláz - gondoltam. Gyakran előfordult már ilyen, szóval ez nem meglepetés. Alig pár perc múlva megszólalt a csengő. Feltápászkodtam és az ajtóhoz csoszogtam. Kitártam az ajtót és megfordulva visszamentem a kanapéra. Végigfeküdtem a kanapén és fáradtan sóhajtottam.
- Tényleg nincs kedvem futni, szóval ne is próbálkozz! - kiáltottam a konyha felé.
- Nem akartam futni menni, de ha már itt tartunk elmehetünk - szólt egy édes hanga a konyha felől. Egy édes hang ami nem Verához tartozott hanem Márkhoz.
- Te mit keresel itt!? - pattantam fel azonnal.
- Áthoztam amit anyud küldött- lengette meg előttem a zacskót amiben mindenféle finomság volt.
- Kösz - vettem el azonnal, majd a konyhába csoszogtam vele. Leültem a konyhapulthoz miközben éppen egy narancs megpucolásával szórakoztam.
- Nem nézel ki valami jól - mosolyodott el Márk. A hajamhoz kaptam és végigmértem magam. Márk szórakozottan nézte ahogy azon szenvedek mi lehet a baja. - Nem a ruhádra gondoltam - tette hozzá némi hallgatás után.
- Mi?? - nézten rá édtetlenül.
- Csillog a szemed és falfehér vagy - jelentte ki, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne - Nem fáj valamid?
- Nem - vágtam rá kapásból.
- Nem úgy nézel ki - mosolygott továbbra is.
- Ahh haggyál - mentem fel az emeletre menekülve Márk elől. Aki persze nem hagyott békén. Hasra dobtam magam az ágyon, hogy ne látthassa az arcom. Hallottam ahogy bejön majd leül mellettem a padlóra. Bár nem láttam biztos voltam benne, hogy még mindig idegesítően magabiztos mosoly ül az arcán.
- Miért nem mész el? - dünnyögtem a párnába.
- Mert vicces néznem ahogy szenvedsz. Mellesleg beteg vagy.
- Nemis vagyok beteg! -emeltem fel a a fejem és dühösen néztem Márkra.
- Dehogyisnem! Csak te sem hiszed el - kacsintott rám.
- Mára elég volt belőled - mutattam az ajtó felé. Egy pillanatra ugyan odatekintett, majd szórakozottan felállt és mellém dobta magát. - Szerintem is érezd magad otthon - meredtem rá unottan.
- Köszönöm- nyúlt a távirányító felé és kapcsolgatni kezdte a készüléket. Elnevettem magam, majd felálltam és átmenten a húgom szobájába. Ledobtam magam a hercegnők és plüssök közé miközben a telefonom nyomkodtam. Nem telt el kis idő, hű szolgám újra megjelent. Körbekémlelt, majd letelepedett az egyik fotelbe. Akárcsak én kezébe vette a telefonját és elkezdte nyomkodni. Újra megszólalt a csengő én pedig mosolyogva futottam le.
-  Vera - mosolyogtam az ajtóban álló barátnőmre - végre itt vagy!
- Még csak 15 perce hívtalak - méregetett furán. A léptcső tetetején megjelent Márk, Vera pedig hatalmas mosolyra húzta a száját:
- Örülök, hogy látlak! Vigyázol Annára? - tekintett rám.
- Nem vagyok én bébiszitter - nevetett fel,majd kilépett a nyitva hagyott ajtón - Majd még látjuk egymást hercegnő!