14.fejezet

A vacsora ezután szótlanul telt. Emese és Roland próbált ugyan kommunikálni, de egy idő után rájöttek, hogy semmi értelme. A házba beérve fáradtan rogytam le a kanapéra. Az agyamban cikáztak a gondolatok, de túl fáradt voltam hozzá, hogy átgondoljam őket. Leültem a laptopom elé, hogy írjak pár sort Verának a történtekről. Természetesen aktív volt, de a videóhívásom nem fogadta? Ez furcsa... Bár sokszor volt már, hogy valakivel beszélt, és ezért nem volt ideje rám, de most olyan jól esett volna valakinek elmondani azt, hogy mennnyire kiborít az apám, na meg, hogy görögországba megyek a családommal és Márkkal. Petra hatalmas ásítás közepette lépett be a szobámba, miközben leült az ágyam szélére. Félretoltam a laptopot, hogy csakis rá tudjak figyelni.
- Mi a baj kicsim? - méregettem gondterhelt arcát.
- Az a bácsi - elmélkedett el - olyan aranyos volt, meg mindig segíteni akart, mintha olyan kicsi lennék tudod - magyarázta a sajátos módján. - Azt mondta ő az apukám és, hogy mostantól mindig itt lesz velem és ajándékokat vesz majd nekünk. Meg, hogy elvisz minket nyaralni, és olyan nagyon jó lesz.
- Nos igen. Valójában megyünk nyaralni. És az a bácsi valójában a papád - ültem mellé és átöleltem.
- De ti aztmondtátok, hogy ő messze - messze dolgozik!
- Igen, de tudod most visszajött hozzánk.
- És mostmár ittlesz velünk? - kérdezte rémülten.
- Sosem engedném, hogy ideköltözzön anélkül, hogy te akarnád - mosolyodtam el. - Holnap hosszú napnak nézünk elébe, szóval gyerünk aludni! - tereltem el a témát.
- Nem maradhatok itt?
- Öö... Dehogynem - szorítottam helyet magam mellett. Bár tudtam volna, hogy másnap egy családi dráma kellős közepén kötök ki.
                                              *
Másnap reggel boldogan ébredtem. Petra ott feküdt mellettem, és a lábam sem sajgott már annyira. Óvatosan álltam fel, nehogy felkeltesem a kicsit és leosontam a konyhába. A polcok között kutakodva a nutellát kerestem amikor egy végtelenül édes hang szólalt meg mögöttem:
- Csak nem ezt keresed? - nézett rám Márk. Rövid faremert viselt egy fekete pólóval, haja nemtörődöm stílusban az arcába hullott. Barna szeme csillogott a reggeli napfényben és kaján mosoly pihent a szája szélén.
- Nem lenne rossz - lépdeltem felé. Rövid sportgatya volt rajtam egy fehér Princess feliratú pólóval. Hajam a korai óráknak köszönhetően hócosan hullott a vállaimra. Hát nem voltam a toppon az biztos.. Pár lépésre megálltam Márktól és kinyújtottam a kezem az édességet kérve.
- Tudod mindennek van ára - nézett rám nevetve, és a háta mögé rejtette a nutellát.
- Elég sokat fizettem már érte a boltban - vágtam vissza azonnal.
- Hát... lehetséges. De most nálam van. És nálam drága ára van.
- Márk nem fizetek neked - néztem rá hitetlenül.
- Nekem nem kell pénz! Eszem ágában sincs - tette fel a másik kezét védekezően.
- Akkor? - kérdeztem, aztán leesett - Márk te mekkora bunkó vagy - kiáltottan fel.
- Miért? Én csak a saját érdekeim nézem! Miért olyan nagy baj ez?
- Keresek valami mást - indultam vissza a fejemet rázva. A polcok közözz kutatva Márk átölelte a derekam és vállamon pihentett az állát.
- Nemhiszem, hogy találsz jobbat, mint ami nálam van. - hirtelen fordultam meg és kaptam a konyhapulton heverő nutellás üveg után, de még így sem voltam elég gyors. Márk hamar elkapta előlem és a magasba emelete. Odakullogtam elé és gyors puszit nyomtam a szájára, majd kikaptam az üveget, mint egy kisovodás. - Ennyivel nem úszod ám meg - jött utánam.
- Ó dehogyisnem! - nevettem fel gonoszul. - Már nálam van! - lóbáltam meg az üveget.
- Egyenlőre!
- Nem adom - fogtam szorosabban.
- Dehogyisnem! - lépett elém és csakúgy mint én kinyújtotta a kezét.
- Nem! - ráztam meg a fejem, mint ha ez lenne a legféltettebb dolog a világon.
- Biztos vagy benne!? - nézett rám gonoszul.
- Teljességgel. - bólintottam. Aztán Márk hirtelen felkapott - Ne hallodd!! Azonnal tegyél le! Márk! Tegyél le! Kérlek! Visszadom! Nem is kell annyira - próbálkoztam, azonban továbbra sem tett le. A nappaliba végre letett  a kanapéra és felhúzott szemöldökkel tekintett rám. Felé nyújtottam az üveget.
- Nekem nem ez kell!
- Márk nem csókollak meg! Azt ki kell érdemelned!
- Biztos vagy benne?
- Igen.. Illetve azthiszem...
- Rendben hercegnő. - állt fel és otthagyott egyedül a nappaliban. Egyedül maradtam a szoba csendjében. Meglepően hamar keltem fel, ezért még bőven volt időm addig amíg a többiek is ébredezni kezdenek. Lepillantottam a kezemben szorongatott nutellára, és egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Akkor is az enyém lett. Nemtudom Márk mit gondolt amikor belekezdett ebbe a csatába, de az biztos, hogy sosem engedtem volna, hogy nyerjen. Azt azonban nem tudtam meg valójában miért is jött. Tudom, hogy szörnyen hiányozhattam neki, hiszen én kinek ne hiányoznék? Azonban el kellett ismernem, hogy nem ezért kelt fel hajnalok hajnalán és csörtetett be hozzánk. Éppen a kenyerem utolsó darabkáit rágcsáltam amikor már nem bírtam tovább. Ki kell derítenem Márk miért jött át hozzánk. Rengeteg gondolatom van ugyan, ( leginkább miattam) de ha nemtudom meg a valódi okot abba beleőrülök. Ezért reggel 7 órakor nem túl diszkréten kopogtattam a szomszéd ház ajtaján. Egy darabig semmi válasz nem érkezett, majd a lépcsőn leszaladó lábak hangja hallatszott át a barna ajtón. Márk kócos hajjal nyitott ajtót és elég kómásnak tűnt. Szóval ő úgy gondolta visszaalszik.
- Mit szeretnél? - nézett rám.
- Miért jöttél át hozzánk reggel? - tértem rá a tárgyra. Persze kezdhettem volna valami aranyos kérdéssel is, hogy hogy vagy meg bocsi, hogy zavarlak, de semmi kedvem nem volt jópofizni ezzel a két lábon járó szörnyeteggel.
- Igen én is örülök, hogy újra látlak. Egészen jól vagyok - csevegett el magával - Továbbá még most is reggel van szóval nemtudom miről beszélsz - rázta a fejét értetlenül. - Köszönöm, hogy meglátogattál, de sajnos most mennem kell aludni. Kisgyerekeknek a 8 óra alvás szükséges, és én még nem aludtam annyit. Szóval sajnálom. Kellemes délelőttöt hercegnő - zárta be előttem az ajtót. Meglepetten pislogtam párat, majd újra dörömbölni kezdtem az ajtón. A házban néma csend honolt, csak az én kopogásom törte meg ezt. Továbbra sem hagytam abba. Addig nem amíg meg nem tudom mit keresett az a tapló nálunk! Anna Roll- ra senki sem csukhatja csak úgy rá az ajtót! Márk kissé dühössebben nyitott ajtót, mint az előbb és nem túl kedvesen tekintett rám.
- Szóval mit kerestél nálunk nemrég? - kérdeztem újra.
- Semmi közöd hozzá - felelte dacosan, majd újra be akarta csapni az ajtót, de én odatettem a lábam és becsörtettem a házba. A nappali irányába indultam és ledobtam magam a kanapére. - Persze érezd csak otthon magad!
- Oh köszönön - húztam mosolyra a szám, majd a konyha felé indultam. A polcok közt kutatva megtaláltam amit kerestem. Márk a nevetőgörcs szélén ácsorgott az ajtóban.
- Nem lophatod el a nutellánk!
- Te is ezt akartad! Szóval ezt most szépen elviszem! - indultam meg az ajtó irányába és ezzel együtt Márk felé is.
- Én visszaadtam! - tiltakozott.
- Én is visszaadom majd, csak előtte elfogyasztom. - ültem le az asztalhoz, és megkentem egy kenyeret nutellával. Márk furán nézett rám, majd elvette előlem az üveget. Csendben rágtam a megszerezett ingyenkaja első falatait amikor hirtelen kikapták a kezeim közül. - Na de Uram! Micsoda magatartás ez! Azonnal adja vissza vagy feljelentem lopás megalapozott gyanújával!
- Igen? Magánlaksértés és lopás miatt és is bíroságra mehetek ám!
- Maga miről beszél!? Még sérteget is? Na de még ilyet - ráztam a fejem csalódottan. - Ilyet se láttam még. - álltam fel és az ajtó felé indultam. - Senkinek nem ajánlom majd az éttermét. Sőt! Az ételük is rettenetes - mutattam az asztalon hagyott nutellás kenyérre, majd kiléptem a házból. A szobámba felérve nem bírtam tovább és olyan nevetés rázott, mint még soha. Lopás megalapozott vádjával? Jézusom el sem hiszem, hogy ezt én mondtam! Azt sem tudtam, hogy vannak ilyen szavak a szótáramban amellett a sok káromkodás mellett ami nap mint nap elhagyja a szám. Lehet, hogy van igazság abban, hogy minden ember mellett megváltozik a viselkedésünk. Van aki mellett teljesen kifordulunk magunkból ( mint én Márk mellett) és van aki mellett önmagunk maradunk ( ilyen számomra Vera ). Teljesen különböző ez a két ember, mégis meghatározó személyiségek az életemben. Márk mellett olyan dolgokat csinálhatok amiről eddig álmodni sem mertem, Vera mellett pedig önmagam lehetek. Nem kell álarc mögé rejtőznőm és azt az erős lányt adnom mikor egyébként halldoklom. Mindent meg tudunk beszélni, és ez az egyik az ezer többi között ami miatt ilyen szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Nincs mese ha valaki nővérének fogadja a barátnőjét az rengeteg dolgot jelent egyszerre. Most pédául azt, hogy gigantikus bevásárlókörűt vár rám görögország előtt. Remélem minden rendben lesz... Bár az én életemben semmi sincs rendben.

13.fejezet

Felsiettem a szobámba ( már amennyire tudtam ), mert semmi kedvem nem volt beszélni a nagyival. Persze,mint mostanában oly sokszor, ez a tervem sem jött be. Az ágyamon fetrengtem és a plafont bámulva azon gondolkodtam, hogy is jutottunk idáig Márkkál amikor Margaret néni minden előjel nélkül belépett a szobába:
- Kisasszony, hát te mit képzelsz magadról? Nem szégyenled magam? Ilyenkor hazajönni?
- Sajnálom - motyogtam és próbáltam megbánó arcot mutatni.
- Van is mit sajnálnod! Ma a szomszédokkal kellett volna ebédelnünk, mert valamit be szerettünk volna jelenteni.! Na de ezek után? Ilyet én még nem láttam - méltatlankodott - Értem én, hogy lázadsz hisz kamasz vagy, na de ennyire? Erről anyád egy szót sem szólt ám!
- Mondtam màr sajnálom nagyi - néztem rá - nem fordul ilyen elő többé. Most viszont aludni szeretnék, nagyon elfáradtam ma. - próbáltam kitessékelni illedelmesen. Szerencsére vette a lapot és pár szúros pillantás, és az elmaradhatatlan puszi után kilépett a szobából.
Kínkeservesen ugyan, de nemsokkal később elnyomott az álom.

                                                           **
Másnap reggel, első dolgom volt meglátogatni anyát. Amíg Margaret néni és Petra otthonmaradt. Szomorúan lépkedten a kihalt folyosókon, és csak innen - onnan szűrődőtt ki néhány aggódó szó a hozzátartozóktól vagy az ápolóktól. Anya szobájájába érve hatalmas meglepetésben volt részem. Egy számomra ismeretlen személy állt mellette, és anya a körülmémyekhez képest boldogan cseverészett vele. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy az orvosok már nem tartják szükségesnek a mesterséges altatást, és végre újra beszélhetek anyával. Beléptem a kórterembe, és anyához siettem.
- Kicsim -mosolyodott el és két puszit nyomott az arcomra. Könnycseppek szöktek a szemembe, de gyorsan elnyontam őket. Egy idegen előtt azért mégsem sírhatok! - Ő itt nos.. - köhintett egyet. És az ismeretlen pasasra pillantott.
- Édesanyád már sokat mesélt rólad Anna - mosolyodott el - Ejnye de megnőttél mióta utoljára láttalak. Bizonyára nem emlékszel rám. Nagyon picurka voltál amikor el kellett mennem.
- Anna nézd - szorította meg a kezem anyu - Ez a fickó itt az...az apád.
- Hogy mi ? - kiáltottam fel és zavarodtan pillantottam az apámra.
- Nos igen... - felelte halkan. - Én annyira sajnálom. Nem szabadott volna, hogy a munkám fontosabb legyen... De..
- Ne folytasd! Nem érdekel! Sem a magyarázatod, sem pedig te! A múltat nem teheted meg nem történté, és amit tettél soha érted soha nem bocsátom meg! - ordítottam vörös fejjel, majd kiviharoztam a szobából. Dühömben majdnem eldobtam a mankókat, amiket a nagyitól kaptam. Nem hiszem el! Az apám 15 év után megkeres! Idepofátlankodik és azt hiszi, hogy rögtön minden rendben és az édes szövegével majd levesz a lábamról. Hát nagyon téved! Én nem vagyok az a naiv kislány aki akkoriban voltam! Nem azt már nem! Hazaérve még mindig feldúltan ecseteltem a történteket a nagyinak. Aki persze nem hitt a fülének:
- Ekkora egy gerinctelen férget! - méltatlankodott - Ezt el sem akarom hinni! És anyád, ugyanúgy, mint akkoriban megbocsájt neki! Hát ez szuper! Most menj pihenj egy kicsit, mert nemsokára indulnunk kell - pillantott az órára ami lassan 3-at ütött. Elment az idő nah. Felsántikáltam a szobámba és az ágyra dobtam magam. Nem elég, hogy  Márk megkeserítí az életem, erre visszatér az apám is! Ilyen szerencsétlen is csak én lehet. Illetve... Tulajdonképpen csak apám jelenléte aggasztott. Márk.. Nos Márk valahogy, más számomra. Olyan más vele lenni. Olyan mintha csak ketten lennénk, és a külvilág csak egy távoli univerzum lenne. A keze, a tökéletes arca, az édes kölniillatta. Mikor nincs mellettem elveszettnek érzem magam és olyan, mintha a szívem egy darbját kiszakították volna. Most azonban, hogy én küldtem el minden megváltozott. A szívem darabjaira hullott és erre csak ő lehet a megoldás. Szeretem a fenébe is!  Miközben ezeken gondolkodtam, üzenetem érkezett. Az üzenet feladója: Kovács Márk. Hatalmasat dobbant a szívem annak ellenére, hogy mennyire haragyzom rá. Azonnal megnyitottam : ' Remélem ma tudunk beszélni! Sajnálom hercegnő' - csupán ennyi állt az üzenetbe, de ez a pár sor, olyan somat jelentett nekem. Azonban bármennyire is akarom, nem fogok megbocsájtani neki...Vagy mégis?
-Anna drágám lassan öltözzetek! - kiáltott fel a nagyi. Kábultan álltam fel, és kezdtem el kutakodni a ruháim között. Egy krémszínű ruha mellett döntöttem végül ami a combom közepéig ért. Egy lapos világosbarna cipőt húztam hozzá, és a fürdőbe vonultam. Nem vesződtem sokat a sminkkel. Kihívót, mégis szolíd "vakolatot" raktam fel. Átrobogtam Petrához aki valami habos babos rózsaszín ruhában feszengett a szoba közepén.
- Ki adta ezt rád kicsim?
- Margaret néni - sóhajtott.
- Gyere ötlözzünk fel normálisan - nyomtam puszit az arcára és levettem róla a barbie babának való ruhát. Helyette egy fekete szoknyát és egy fehér felsőt adtam rá. Felkaptam az ölembe és a konyhába masíroztam vele. A nagyi ott állt az ajtó előtt türelmetlenül dobolva az asztalon.
- Mi ez ruha? Én nem ezt adtam rátok! Szerencsétek, hogy erre nincs időnk! - mérgelődőtt majd kitessékelt minket a szobából. A szomszéd ház kertjébe érve, hatalmas mosoly szökött az arcomra. Itt találkoztunk előszőr Márkkal. Istenem,de régen volt. Az ajtó elé érve Margaret néni még egy utolsó pillantást vetett ránk, majd megnyomta a csengőt. Márk édesapja Roland nyitott ajtót.
- Jóestét - köszöntem aztán sorba nagyi és Petra is üdvőzölte a vendéglátónkat.
- Gyertek bejebb. - tessékelt be minket - Márk gyere le kérlek! Megjöttek a vendéget! - kiabált fel. Nemsokkal később a fiú megjelent a lépcső tetején. Laza fehér inget és farmert viselt. Elnyomtam egy mosolyot, ahogy végigpásztázott minket. Elfordítottam a tekintetem és a konyhába siettem, segíteni. Márk anyja Emese szívesen fogadta a segítséget, miközben azon mérgelődőtt, hogy a fia nem hajlandó segíteni neki. Éppen az asztalt terítettem, amikor megéreztem a semmivel össze nem téveszthető fahéjas illatot.
- Hagyd, megcsinálom. - Kapta fel az asztal szélén sorakozó evőeszközöket.
- Nem kell, már mindjárt végzek - ráztam meg a fejem és kinyújtottam a kezem  az evőeszközöket kérve. Azonban nem kaptam meg. Mint ha semmit sem mondtam volna, Márk elkezdte lerakosgatni a tányérok mellé. Dühösen fújtattam egyet, majd kiléptem a nappaliba.
- Gyere kicsim, nemsokára kész az ebéd. - fogtam meg apró kezét, és a konyhába vezettem, ahol hatalmasat nevettem. Márk kezében már csak a kés maradt és elszántan próbálta eldönteni, hogy hová is kell tennie.
- Nevess csak, de te se tudod jobban - pillantott rám.
- Ne hülyülj már. Ezt még Petra is tudja - nevettem továbbra is.
- Hová kell rakni? - tekintett le rá, a kislány pedig odarohant hozzá, és a kanalak mellé helyezte. Aztán leült az asztalhoz, és ezután mindenki így tett. Emese felszolgálta az első fogást ( húsleves nyamii) amikor csöngettek.
- Azonnal kinyitom - pattant fel Roland és nappali felé sietett. Éppen Petra adagját szedtem amikor megérkezett a nem várt látogató.
- Jó estét mindenkinek - mosolygott az apám. Letettem a merőkanalart, puszit nyomtam a húgom fejére és kiviharoztam a házból. Ezt nem hiszem el! Miért kellett még ide is követnie? Komolyan azthiszi, hogy betolakodhat az életembe? Hát akkor rossz ajtón kopogtat. Letelepedtem a hátsó kertben lévő hintaágyra és a csillagos eget kémleltem. Semmi kedvem nem volt visszamenni a vacsorár, így legalábbis. Megpróbálja előadni a jó apát, miközben mikor kellett volna sehol sem volt. Igazán bájos mondhatom.
- Hercegnő? - hallottam Márk bizonytalan hangját, ahogy kilép a hátsókertbe. Szuper már csak ő hiányzott. - Tudom, hogy itt vagy, szóval esetleg meg is könnyíthetnéd.. - folózott.
- Mi van apám utánamküldött? - kérdeztem hideg hangon.
- Szóval itt vagy - lépett mellém és lenézett rám. - Nem az apád küldött utánad, hanem a nagyanyád. Ha minden igaz és jól hallom még mindig az apád szidja  - mosolyodott el. Ez nekem is mosolyt csalt az arcomra, mert tudtam Margaret néni ugyanúgy utálja az apámat mint én, ha nem jobban.
- Idejöhetek? - mutatott mellém. Arrébb húzódtam, hogy helyet szórítsak a fiúnak. Bármennyire is utálom, most kellemesebb társaságnak ígérkezett, mint azok akik odabent vannak. Óvatosan feküdt mellém, nehogy mindketten a földön kössünk ki, ám ahogy a lábai elhagyták a földet, a hintaágy megfordult velünk. Mindketten a földön kötöttünk ki, miközben folyamatosan nevettünk. Márk felém tornyosult és a rakoncátlan tincsei a szemébe lógtak.A késői órákban a barna haja, szinte feketének tűnt és szemi is csillogtak. Aztán minden olyan hamar történt. Márk mosolya egy perc alatt megváltozott és észrevette a helyzetben rejlő esélyt. És nem habozott. Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt mint az első. Benne volt a bocsánatkérése, és az a rengeteg vágy, amiből arra következtettem mennyire régen várt már erre a csókra. Persze mivel az életem nem habostorta, nemsokkal később nagyi és apám üvöltözve jöttek ki a kertbe utánunk. Apám szeme elkerekedett egy percre, de utána újra a feldúlt nagyimra koncentrált. Mindketten kicsit kábultan ugyan, de felálltunk és az eseményekre koncentráltunk.
- Nem jöhetsz velünk görögországba. Szó sem lehet róla! - dühöngött a nagyi.
- Milyen görögország? - vágott közbe Márk.
- Nos úgy terveztük, hogy mivel édesanyád jövőhéten kijön a kórházból, ezért el szeretnénk menni egy kicsit kikapcsolódni. Mivel Márkkal olyan jóba lettetek és Petra is megkedvelte, őt is magunkkal szeretnénk vinni. Most azonban apád is be akar tolakodni a családi nyaralásunkba! - vádolta meg apámat.
- Én is a család tagja vagyok hé! - tette fel a kezét védekezően.
- Már rég nem vagy az - oltottam le azonnal.
- Akkor is veletek megyek ha akarjátok ha nem - mondta dühösen.
- Szuper kiruccanás lesz - mondtam ironikusan, majd beindultam a házba.

12.fejezet

Megpróbáltam lábra állni, de a fájdalom újra végigsörpört rajtam. Visszahullottam a földre, akárcsak egy bábu és tehetetlenül ültem a földön. Vártam rá, hogy Márk visszajöjjön, de nem tette. Ahogy teltek a percek, ezernyi dolgon járt az agyam,azonban a legfőbb dolog a kijutásom volt. Tisztára,mintha egy filmben lennék. Egy filmben,amiben az elvarázsolt lány tönkreteszi az életét. A tükörtermet kémleltem valami után kutatva amiben megkapaszkodva lábra állhatok. Legközelebbi célomnak a kanapé tűnt ezért lassan araszolva megpróbáltam közelíteni felé. Újra átsuhant rajtam a fájdalom, ám most kevésbé olyan erősen,mint korábban. A szövetbe kapaszlodva felhúztam magam, és a heverőnek támaszkodtam. Letelepedtem rá egy percre, hogy erőt gyűjtsek a következő tervemhez. Ahoz, hogy innen kijussak rengeteg lépcsőn kéne átverekednem magam és az teljességgel lehetetlen. Keresnem kell egy mosdót vagy valami kis helyiséget ahol beköthetem a bokám, és valamelyest rendbe jöhetek. Lassacskán felkecmeregtem és az ajtó felé indultam. Minden lépésnél belémhasíott a nyers,erős fájdalom, de nem érdekelt. Nem állhattam meg. Most legalábbis nem. Lassan araszoltam, de végre eljutottam az ajtóig, ahol szembe találtam magam 3 lépcsőfokkal.
-Oké - morogtam majd lassan ugrándozva feljutottam egy lépcsőfokot. Aztán mégegyet, és végül az utolsót. A lüktető zene amit az előtt hallottunk volna, hogy beértünk a tükörterembe újra elérhetővé vált, és a tömeg egy emberként ugrált valami számomra ismeretlen rock számra. Megpróbáltam átverekedni magam minden különösebb cél nélkül egy irányba,ami nem tudtam hová vezet. Végül egy kis poros ajtó előtt hatalmasat fújtam. Rátettem a kezem a kilincsre és csak imátkoztam érte,hogy nyitva legyen. Halk kattanás hallatszott és az ajtó kinyílt előttem. Gyorsan beléptem rajta, mielőtt valaki meglátott volna és a sötét szobában, a villany után kutakodtam. Hamar rátaláltam és egy takarítói szertárra ismertem rá. Mindenhol felmosók és vegyszerek sorakoztak katonás rendben. Az egyik polcon megláttam valamit ami számomra a mennyországot jelentette. Elsősegélydoboz! Utána kaptam és leemeltem a polcról. Alaposan körbepillantottam bármi olyan eszközt keresve amire esetleg leülhetnék, de egy poros sámlin kívűl semmit sem találtam. Kisseb porolgatás után letelepedtem rá és rápillantottam a lábamon heverő dobozra. Kinyitottam és mindeféle ködszer és géz maradványaira bukkantam rá. Elővettem egy gyorskötözőgézt és a dobozt a földre helyeztem. Hátrébbtoltam a székem, pont annyira, hogy a lábam elérje a polcot és kémlelni kezdten a felduzzant, jobb bokám. Apró véraláfutások borították és itt - ott lila foltok tarkították. Teniszlabda nagyságúra nőtt és virított a lábfejemen. A fájdalom ellenére viszonylag gyorsan rávarázsoltam a gézt és nem láttam többé a lila foltokat. Körbepillantottam seprű és felmosó rudat keresve. A tőlem nem messze lévő sarokban bukkantam rájuk, és azonnal felkaptam őket. Levarázsoltam róluk a végüket és így szereztem két, szinte egyforma nagyságú támaszkodó pálcát. Először óvatosan helyeztem ra a testsúlyom, majd egyre biztonságosabban,mintegy mankóként használva a rudakat járni kezdtem. Mosolyogva pillantottam le, amikor végeztem. Az ajtóhoz léptem és kitártam, hogy visszamehessek a táncterembe a cuccaimért. A lépcsőn újra kínszenvedve jutottam csak le, de végül ez is sikerült. A terembe belépve azonban megpillantottam Márkot. A földön ült, kezében valamivel,amit nem tudtam kivenni mi. Az érzekézsemre felpattant és alig pár centire előttem állt csak meg.
- Hercegnő jól vagy? - néztett rám aggodó szemekkel.
- Amint látod - szóltam hidegen.
- Én annyira sajnálom - néztett rám szomrúan.
- Márk erre nem elég egy sajnálom. Sőt őszintén szólva semmi sem... Azthiszem annak ami köztünk volt, márha volt valami - néztem mélyen a szemébe - most vége. Ne keress, ne hívj, ne írj. Egyszerűen tűnj el az életemből - fejeztem be - Ne nehezítsd meg ezt mindkettőnknek - néztem rá utoljára majd megfordultam és elsántikáltam a termből.
Hazaérve felbicegtem a szobámba. Újjabb lépcsőket kellett megmásznom, de már nem számított. Dagover segített az étteremben, sőt még haza is hozott volna. Illedelmesen elutasítottam, majd taxival hazajöttem. Megpróbáltam semmire sem gondolni, és kizárni az agyamból Márk nevét. Mióta belépett az életembe minden megváltozott. És sajnos nem a jó irányba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és az ágyra rogytam. Akaratom ellenére iy könnyek lepték el a szemeim ezért a párnába rejtettem a fejem. Nem szabadna ilyen gyengének lennem. Nem kellett volna beleszeretnem ebbe az egoista hülyegyerekbe, és most nem tartanák itt. Halk kopogásokat hallottam az ajtómon és rejtetten ugyan,de abban reménykedtem, hogy Márk az és bocsánatot kér, és minden rendben lesz. Mivel azonban nem egy filmben voltunk az ajtón a dühös nagyanyám lépett be.
- Kisasszony ilyenkor kell hazajönni? Mit beszéltünk meg?
- Sajnálom - beszéltem továbbra is a párnába.
- Sajnálhatod is! Ma Márk szüleivel kellett volna vacsoráznunk, mert szerettünk volna bejelenteni nektek valamit, de ezek után nem vagyok biztos benne, hogy megérdemlitek. Holnap este 6-ra mindenképp légy itthon, mert ha nem esküszöm Anna olyan szabályokat vezetünk be, aminek nem fogsz örülni - fejezte be az szigort, majd gyors csókot nyomott az arcomra és kilépett a szobámból. Semmi kedvem nem volt a holnapi napot a szomszédainkkal tölteni, hanem anya mellett akartam lenni. Fogni a kezét, ottlenni mellette és azt mondani, hogy szeretlek. A fürdőig lusta volna felkelni ezért, ahogy voltam úgy aludtam el. Másnap reggel, már nemtudtam tagadni, mitörtént tegnap és miután mama fél órát magyarázott  nekem és Petrának arról, hogy mennyire felelőtlenek lettünk mióta utoljára látott minket, elcipelt a kórházba. Természetesen nem úszhattam meg a sürgősségit és újabb fél óra után sikeresen be is jutottam.
- Jónapot - köszöntem illedelmesen, majd leültem a vizsgáló asztalra.
- Anna Roll? - kérdezte a doktor fél szemöldökét felhúzva - Maga nem véletlenül?
- De igen - feleltem némi szünet után. Aztán elregéltem neki mi történt tegnap és megmutattam neki a beduzzadt bokám.
- Rendben hál' Isten ez csak egy bokaficamodás. Rettenetesen tud fájni, de hamarabb gyógyul, mint a húzódás. Jövő hétre ha rendesen betartod az utasításaim meg is gyógyul. - nézett rám kedvesen. Kaptam egy bokarögzítőt és egy mankót, hogy addig se erőltessem meg a lábam. Mosolyogva köszönömöt intettem, majd kisétáltam a kórteremből és a nagyiékhoz léptem.
- Mehetünk? - pillantottam rájuk, miközben a liftre vártunk. A termbe belépve hatalmas megkönnyebbülés futott végig rajtam. Anyát felébresztették, és ugyan nagyon sápadt volt, de végre újra láthattam. Hatalmas mosoly kúszott az arcára amikor meglátott minket és szorosan megszorongatott.
- Kicsim veled meg mitörtént?
- Kificamodott a bokám. Hamar gyógyulok nyugi. - szorongattam a kezét, miközben Petrával egymás szavába vágva meséltünk. Alig egy nap telt még csak el, de máris annyi mondanivalónk volt, hogy anyu csak kapkodta a fejét. Nagyi is magyarázott neki,hogy miket egyen és, hogy mennyire züllünk és pimaszok lettünk ( nemis tudom miről beszélt, mi áldott jó gyerekek voltunk! ). Aztán Mr. Kristofer bejött, és elvitte anyát kivizsgálásra, miközben nagyival is válotott pár szót.

11.fejezet

- Menjünk be - ölelte át a derekam. Egy jó ideje kint álltunk már, a testem kezdett kihűlni. Még mindig kavarogtak bennem a kérdések, de próbáltam elnyomni magamban az a rengeteg érzést. Csendben lépdeltünk egymás mellett, míg vissza nem érkeztünk az asztalhoz. A papírlap ami miatt kitört kettőnk között a balhé, már nem volt sehol. Nemsokkal később egy pincérnek tűnő alak jelent meg melletünk.
- Köszönjük, hogy a Rendetlen rendszeres éttermet válaszzották. Hozhatok valamit? - darálta le unott fejjel a szöveget, miközben fel sem nézett a papírjai közül.
- A szokásos lesz - biccentett felé Márk mire a pincér felkapta a fejét.
- Sa..sajnálom Uram. - nézett le döbbenten ránk, és sütött róla az aggodalom.
- Semmi baj Jeva. Látom mennyire el vagy havazva. Nem szeretnél kivenni egy szabadnapot?
- Nem Uram, de köszönöm. Azonnal hozom a rendelést. És magának kisasszony mit hozhatok?
- Nemtudom miből válogathatok - feleltem egyszerűen majd Jevára pillantottam.
-Azonnal hozok egy étlapot - indult el a konyha felé, de Márk utána kiáltott.
- Hagyd Jeva. Hozd neki is azt amit nekem - mosolygott rám majd visszafordult felém.  - Rántott hal, krumlipürével és hasábburgonyával?
- Tökéletes. De mondd Márk, miért nem szeretnéd, ha meglátnám azt  a papírt.
- Mert, tudom mi van rajta és nem szeretnélek untatni vele.
- Ne hazudj - néztem rá továbbra is érdeklődve.
- Nem én szoktam. - felelte halkan. - Hercegnő. Nekem is vannak titkaim és az egyiket a lapok egyike relyti. Nem szeretném, ha így tudnád meg. Ahoz pedig, hogy én mondjam meg.. Arra még nem vagyok képes - rázta meg a fejét. Látszott rajta mekkora csatát vív saját magával, hogy elmondja e amit tud, vagy magába folytsa. Belső csatát vívott amiben nem tudtam segíteni neki. Mondhattam volna egyszerűen azt, hogy nem érdekel és ejtsük a témát, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. - Sajnálom, nem...nem mondhatom el - felelte végül.
- Semmi baj - néztem rá csalódottan.
- Uram - érkezett meg Jeva és egy gyönyörűen tálalt tányért rakott le elé. Roskadozott a rá helyezett ételtől, és Márk csillogó szemekkel tekintett le rá. - Hölgyem - mosolygott rám is és lerakott egy ugyanolyan tányért.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza illedelmesen,majd evőeszközök után kutakodtam. A tányér mellett azonban csak egy villa árválkodott. Márkra pillantottam, aki csakis a kajára koncentrált. Úgy nézett le az elé rakott ételre mint valami isteni ajándékra és boldogan habzsolta. Hamar rá kellett jönnöm, hogy erre a helyre nem a kifinomult éttermi szabályok vonatkoznak és kézzel is lehet enni. A hús után nyúltam és akkor történt, hogy életemben először nem bírtam megszólalni. Az az egy falat finomabb volt, mint bármi amit eddig is ettem volna.
- Márk ez... - kersgéltem a szavakat - ez isteni - pillantottam a tányérra ahol már szinte alig volt valami ( ha valami finom,törvény, hogy hamar megesszük ).
- Tudom - felelte, miközben az utolsó sültkrumpli darabkákkal játszadozott.
- Honnan ismered ezt a helyet? - pillantottam körbe még mindig álmélkodva.
- Régóta itt eszek - jelentett ki miközben enyhe él jelent meg a hangjában. Jeva tűnt fel az asztalunk mellett egy rakás süteménnyel és egy üveg borral a kezében. - Köszönjük - emelte el Márk majd kettőnk közé letéve nézegetni kezdte. - Mondom köszönjük - pillantott a felszolgálóra,aki továbbra is az asztalunk mellett állt.
- Már megyek is - sietett el esetlenül.
- Igazán kedves ez a Jeva - pillantottam az alak után, ami eltűnt a konyha területén.
- Igen valóban. Régóta itt dologozik már. A családunk régi jó barátja - kúszott szomorú mosoly az arcára. Az előttünk heverő édességekre pillantott, majd felrántott az asztaltól és a lépcső irányába vezetett.
- Hová megyünk? - kérdeztem értetlenkedve, miközben próbáltam tartani vele azt az eszement tempót, amit diktált. A lépcső alján egy hatalmas ajtó volt, ami előtt egy eszelős kinézetű pasas állt. Fején biztonsági sapka figyegett és meglepetten pillantott ránk.
- Örülök, hogy látom Uram. - nyitotta ki a hatalmas vasajtót amin belépve megcsapott a meleg. Lágy lassú zene szólt bent és halk hangok szűrődtek ki.
- Még mindig üres a tükörterem igaz Dagover?
- Igen uram - bólintott tiszteletteljesen majd elhátrált és becsukta mögöttünk az ajtót. Körbepillantottam és táncoló párokat láttam mindenhol. Nem voltak sokan, éppencsak megtöltötték a termet. Az érkezésünkre felkapták a fejük és kaptunk pár pillantást, majd mindenki visszatért az előző elfoglaltságához. Márk a kezem után kapott és a terem vége felé húzott. Egy újabb lépcsőn mentünk le és egy apró faajtó előtt álltunk meg. Márk előkapta a Dagoverttől kapott kulcsot és a zárba helyezte. Az ajtó nyikorogva kinyílt előttünk és beléptünk a sötétségbe. Egyetlen ablak sem volt ahol fény szűrődhetett volna be ezért nem láttam semmit. Márk otthonosan valami irányába sétált és ledobta rá a pulcsiját.
- Jajj, hercegnő elfelejtettem, hogy te nem ismered ezt a helyet - mosolyodott el majd felkapcsolta a villanyt. Egy hatalmas tükörteremben álltunk. Minden falt tükör borított a mennyezet kivételével. A teremben a fény ellenére is félhomály uralkodott. Az egyik sarokban egy nyújtórúd és mellette egy kék szivacs állt. Táncterem. Értettem meg. Márk a kanapén heverve figyelte, ahogyan felmérem a terepet és apró mosoly játszadozott a szája sarkában. Látta rajtam, hogy másodjára is sikerült lenyűgöznie. Mindig is ilyenre vágytam. Egy saját táncteremre. Ami csak az enyém és senki másé. - Gyere - kapott utánam és a karját a derekam köré csavarta. Lassú ringatózásba kezdünk miközben egymást kémleltük. Illetve én inkább a termet, de ez már csak részletkérdés. Miközben próbáltam feldolgozni hol is vagyok, Márk egyre gyorsabb tempóra váltott.
- És most negtanítalak táncolni - súgta a fülembe majd eltolt magától és elkezdett egyedül táncolni.
- Sosem leszel jobb táncos, mint én rohantam mellé és felvettem a ritmust vele. A hangfalakból dübörgött a zene és hirtelen csak én és Márk voltunk. Ugyanazt a táncot mutatta meg nekem amit a tv-ben már láttam. Akkor egy lánnyal táncolta akinek azthiszem Nora volt a neve, de erre nemteljesen emlékszem. Bonyolult forgások és emelésekkel volt tele az egész produkció erre tisztán emlékszem. Hamar rájöttem, hogy ezt most szóló produkcióra alakította ezért, ledobtam magam a földre és mosolyogva néztem. A késői órákban látszott rajta a fáradság apró ránca, de teljes erőből a táncra koncentrált abban a pillanatban. Minden izma megfeszült, ahogy egyre gyorsabb zene lüktetett. A hang megtöltötte a termet. Egy idő után a tükörben kezdtem kémlelni, de hamar elkaptam a pillantásom, mert ha továbbra is túl feltűnően bámulom, mégnagyobb lesz az amúgy is tökéletes egója. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és a laptophoz léptem. A dallistában keresgélve csupa popzenét találtam ezért, a youtobon kerestem meg azt a számot ami nekem kellett. Zsanival nemrég dolgoztunk ki rá egy külön koreográfiát az egyik edzés után. Duettnak terveztük,de mivel nem volt itt mellettem kénytelen voltam egyedül táncolni. Leállítottam a zenét és a tükör elé állva arrébb taszítottam Márkot. Ahogy felcsendültek a Don't be so hard on yourself első dallamai belekezdtem a táncba. Először csak lazább kevésbé magas ugrásokat és forgásokat tettüem bele. A zene lüktetése nem volt olyan gyors mint amire az előbbi táncosunk táncolt viszont teljesen magaménak éreztem. Mint oly sokszor már a testemmel és a táncommal adtam ki magamból azt a rengeteg érzést ami abban a percben bennem kavargott. A zene a vége felé közeledett és pedig nem akartam abbahagyni. Az utolsó sor csendült fel és pedig először ugrottam tökéletesen ki a tervezett koreográfiát. Mosolyogva rogytam a földre és fogadtam el a felém nyújtott üdítőt. Márm hatlmas alakja tornyosult felettem és tekintett le rám abból az eszeveszett magasságból.
-  Van rá bármilyen esély, hogy esetleg egy duettet kaphassak a csodás táncoshölgytől? - hajolt meg előttem.
- Nemis tudom - pillantottam le nevetve. Márk szája sarkában ott bújkált a jellegzetes mosoly,de próbált komolynak tűnni. - Megengedem. De egyetlenegy tánc!
- Köszönöm hercegnő. - indította el a zenét, és azonnal mellettem termett. Kezeit derekam köré fonta és végigfutott rajtam a bizsergés. A szám lassan kezdődött és ha jól vettem ki egy szerelmi vallomás volt. Sajnos angolból nem vagyok túl jó ezért, csak szavakat tudtam kigobozni a szövegből. Egyszerre mozgott a testünk,mintha már évek óta egy pár lennénk. A szám végénél Márk jelentőségteljesen rám pillantott majd a csipőmnél fogva felemelt. A levegőben egysserre elszállt minden fájdalmam. Aztán minden olyan gyorsan történt. A táncteremben valaki belépett egy szőke csaj és Márk felé rohant. Aki kizökkent és nem bírt megtartani,ezért a földön kötöttem ki. És abban a töredmásodpercben megváltozott minden. Nem csak a körülöttem lévő világ kezdett el forogni, hanem ott bent is összetört valami. Valami amiről tudtam nem fog hamar rendbejönni. A fájdalom hirtelen tört rám, de az egész testem végigjárta. Olyan gyorsan történt minden, hogy mire újra felpillantottam, Márk már nem volt mellettem. A t0rténetek ellenére szörnyen hiányzott, hogy ott legyen mellettem. Néha... Na jó mindig idegesít, de van benne valami ami betegesen vonz. És ez ellen nem tudtam mit tenni. Próbáltam letagadni, próbáltam elrejteni, de minden hiába. Az igazság mindig a felszínre tör.A lány aki Márk nyakán csüngött mielőtt eltűnt volna az exe volt....

10.fejezet

Majd elnevette magát.
- Te aztán tudod, hogy ronts el a szép pillanatokat - léptem el mellőle és a konyhapultnak dőltem.
- Mondtam már! Nem szokásom a romantika.
- Minden ember változik..!
- Látod ebben én vagyok a kivétel - nevetett fel.
- Igen. Mindig is egy hülye tapló maradsz - néztem rá lesajnálóan majd egy alma után kaptam. Este 9 is emúlhatott és ilyenkor nem a legjobb szénhidrátot fogyasztani. - Téged nem keresnek a szüleid?
- Nem vagyok már kisgyerek. Azt csinálok amit akarok.
- Ebben biztos vagyok - dünnyögtem.
- Mit mondtál hercegnő? - hajolt annyira közel hozzám, hogy egyszerűen nem láttam. Hallottam ahogy egyenletesen levegőt vesz és érdeklődő szeme az enyémet keresi?
- Semmit. Márk hallottál te már intimszféráról?
- Valami rémlik, de nem emlékszem pontosan. Azthiszem az valami privát dolog. De lehet, hogy a név becsapós. Hmm - merengetett el, mint aki komolyan elgondolkodik a kérdésen - nem nem hallottam róla.
- Akkor légyszíves menj hátrébb, mert szörnyen idegesít, hogy a nyakamba lihegsz. Ha kutyát szerettem volna, biztosan téged választalak.
- Ejnye, de rossz kedve van ma valakinek.
- Csodálkozol? - gondoltam vissza a kórházban történtekre.
- Ezért fogsz most eljönni velem - kapott a kezem után. Újra előtte álltam, alig párlépésnyire tőle. Gesztenyebarna szemei huncutul csillogtak és tekintetünk találkozott.
- Nem megyek veled sehová. Nem bízok benned - húztam hatalmas mosolyra a szám.
- Biztos vagy benne? - súgta a fülembe. Hangjától végigfutott rajtam a hideg és mozgolódni kezdtem.
- Egészen - feleltem némileg nyugodt hanggal és megpróbáltam érzelemmentes hangon beszélni - Szörnyű ember vagy Márk!
- Nem lehetek annyira szörnyű ha sikerült magamba bolondítanom téged! - és ez volt az a pont amikor nem bírtam tovább. Felnevettem és eltoltam magam a fiútól. Zavarodottság ült kinaz arcára és érdeklődve fürkészett.
- Márk azthiszem te egy elvarázsolt világban élsz. Sosem lennék szerelmes egy ilyen egoista hülyébe - ráztam meg a fejem.
- Én ezt nem így gondolom - indult meg felém. Ezúttal nekem ült ki zavarodottság az arcomra és a fiút kémleltem. Mögém nyúlt amitől újra hevesebben vert a szívem. Márk észrevettem mennyire elkezdtem kapkodni a levegőt és mosolyogva feltartotta a narancsot amiért amúgy jött. - Én megmondtam hercegnő. Mindig igazam van - nyomott puszit az arcomra és az ajtóra bökött. - Én a helyedben átöltöznék.
- Mondtam már nem megyek sehová !
- De makacs vagy! - lépdelt felém majd... majd a vállára kapott?!
- Azonnal tegyél le - csapkodtam a hátát. Megrándult ugyan pár izma, azonban továbbra sem tett le. A lépcsőn újra elkapott az émelygés,de hamar elnyomtam magamban ezt az érzést. Az ajtóm előtt ledobott és várakozásteljesen rám nézett.
- Megyek már megyek - tettem fel a kezem, majd belépten a szobámba ahol Vera az ágyon feküdve a laptopom nyomkodta.
- Szia - nézett fel rám.
- Segíts ruhát választani - néztem rá hisztérikusan
- Hová mész? Illetve mentek? -esett le neki.
- Foggalmam sincs - néztem rá kérlelően.
- Nah jó szerintem... Vedd fel azt a ruhát ameikben először találkoztatok!  Első randira tökéletes!
- Nem randizni megyünk - kiáltottam fel.
- Te elmegyünk valahovának nevezed én randinak. Ugyanaz! - nevetett fel. Nem volt kedvem újra összeveszni Verával ( hiszen még csak most békültünk ki ) ezért felkaptam a vörös szoknyát és a hozzá való felsőt. Belebújtam a magassarkúba és halvány sminket raktam fel. A hajam kiengedve hagytam és mosolyogva léptem ki a fürdőből.
- Na mit szólsz? - pillantottam a barátnőmre.
- Tökéletes - ölelt meg szorosan, majd hatalmas mosollyal engedett utamra. Lesétáltam a lépcsőn és a nappaliban ácsorgó Márkhoz léptem. A polcon lévő filmeket fürkészte, végighúzva ujjait a gerincükön. Felkapta a fejét az érkezésemre és hatalmas mosoly terült szét az arcán.
- Hercegnő nem találtál más ruhát? - lépett oda mellém.
- Rengeteg más ruhám van Márk! De mondtam már, nem érdekelsz.
- Felőlem hazudhatsz magadnak. Én nem ezt a ruhát választottam volna, de ha te ezt akarod ám legyen.
- Márk hová megyünk? - néztem rá elképedve.
- Majd megtudod. - kapta el a kezem és ujjait az enyémekre kulcsolta. Az éjszakába kilépve még mindig nem bíztam túlságosan a fiúban, de hagytam, hogy ő vezessen. Nemsokkal később egy hatalmas vasajtó előtt álltunk meg. Körülötte minden poros és piszkos volt, elhagyatottnak tűnt.
- Márk mostmár szeretném tudni hova hoztál - néztem rá kérlelőn.
- Miért vagy ilyen türelmetlen? - tárta ki előttem az ajtót. Igyekeztem nem leesett állal körbepillantani a helyiségben. Egy hatalmas étterem volt berendezve egy régi raktárépületbe. Alig lézengtek páran, de maga a hely meseszép volt. Márványpadló volt lerakva és pár fából faragott asztal állt. Mindenhol a barna és a krémszín tökéletes árnyalata uralkodott, nyugodt hatást adva a helynek. Az egyik sarokban bárpult állt, és alig pár lépésnyire tőle egy lépcső. Az alaksor felé vezetett, de ez már kevésbé volt díszítve. Kopott padlója hasonlíott a kint látott koszhoz és látszott rajta mennyire sokat volt már használva. Nemrég egy izmos pasi jött fel onnan, homloka verejtékezett. Márk maga után vonszolva az egyik asztalnál telepedett le. Az apró papírt kezdte nézegetni, amin miniatűr betűkkel voltak írva a szavak.
- Mostmár tényleg tudni akarom hol vagyunk Márk! - néztem rá egyre türelmetlenebbül és dobolni kezdtem az asztalon. Márk fel sem emelte a fejét, továbbra is azzal szórakozott mit egyen. - Hahó hozzád beszélek - lengettem meg a kezem a szeme előtt, de meg sem mozdult. Végső próbálkozásképp kirántottam az " étlapot " a kezei közül és az ölembe ejtettem.
- Mit csinálsz hercegnő? Megőrültél?
- Egy ideje hozzád beszélek ám!
- Sajnálom, nem figyeltem. Légyszíves add vissza!
- Először mondd meg hol vagyunk! - követelőztem. Tudom, hogy nem volt igazságos, de valahogy rá kellett jönnöm hol vagyunk.
- Nem játszunk ilyet.. És egyébként is tudod, hogy sokkal erősebb vagyok nálad. Ha nem adod vissza kénytelen leszek erőszakkal elvenni tőled.
- Nem mersz bántani - mondtam gúnyosan.
- Ennyire bízol bennem? - állt fel a székről és fölém tornyosult. Némi rettegés villant a szememben,de elnyomtam magamban.
- Nem félek tőled Márk! - mondtam újra kihagsúlyozva minden szót.
- Pedig kellene - kapta el a csuklóm amivel a papírlapot szorongattam - Add ide és nem lesz semmi baj - nyújtotta oda a másik kezét.
- Nem - feleltem. Márk erőssebben fogta meg a csuklóm én pedig felszisszentem. - Engedd el a kezem - kezdtem el rángatni a csuklóm, mindhiába. Márk keze erősebben kulcsolta az enyémet mint gondoltam és ebből a szorításból nem volt menekvés.
- Add vissza - mondta újra.
- Engedd el a kezem - ismételtem meg. Újra szorított egyet a kezemen, ami a kelletténél jobban bevörösödött. Ahol ujjai szorítottak apró fehér foltok voltak megfigyelhetők, de az összes többi rákvörösen égett a fájdalomtól. Elejtettem a papírfecnit és a megkönnyebüléstől könny szökött a szemembe amikor a fiú elengedte a kezem. Fájdalmasan az ölembe fektettem és kémlelni kezdtem. Még mindig vörös volt, de kezdett visszatérni bele az élet.
- Azthiszem most én elmegyek - álltam fel és csalódottan néztem a fiúra. - Azthittem te más vagy. Azthittem bízhatok benned. - pillantottam rá mielőtt a kitártam volna az ajtót. Kilépve az éjszakába foggalmam sem volt hol vagyok ezért lerogytam az ajtótol nem messze lévő szegélyre. Megpróbáltam felfogni ami körülöttem történt, de minden olyan elmosódottnak tűnt. Sosem hittem volna, hogy Márk egyszer így viselkedik majd velem. De mi volt az a papír? És miért volt olyan fontos számára? Számtalan kérdés cikázott át abban a pillanatban az agyamon, de valami visszarángatott a valóságba mégpedig nagyon keményen. Márk felhúzott az aszfaltról a kelleténél talán sokkal erősebben is mint szerette volna és magához húzott. Szabadulni akartam tőle, mert az a bizalom amit egészen eddig tápláltam iránta, mind a semmibe veszett. Erős keze a derekamat ölelte és gyorasabban kapkodta a levegőt. Még mindig a vállamba fúrt fejjel szólalt meg:
- Sajnálom - suttogta. Ha nem lett volna ilyen közel hozzám semmit sem hallottam volna. Teljesen megváltozott alig pár perc alatt. Az előbb még majdnem megölt most pedig annyira sebezhetővé vált, mint egy újszülött kisbaba. - Nem...én ezt nem így akartam - folytatta még mindig suttogva. - Nem szerettelek volna bántani... Sajnálom - fejezte be, majd visszahajtotta a fejét a vállgödrömbe és csendben lágy ringatózásba kezdett. Inkább a saját, mint az én nyugtatásomra, de hagytam hadd csinálja. A nyári szél lassan kapott bele a hajamba kellemes hangulatot biztsítva nekünk. Ha most valaki látott volna minket, biztosan azt gondolja, milyen szép kis szerelmes pár vagyunk. Rá kellett jönnöm,a látszat néha csal. Néha az emberek mást mutatnak vagy mást tesznek, mint amit valóban tenni akartak. Ebben a pillanatban leginkább tomboltam volna és ordítoztam volna Márkkal, de valahogy nem vitt rá a lélek. Kötelességemnek éreztem megnyugtatni őt, bármennyire haragudtam is rá. Nemtudom meddig állhattunk így, de egy idő után Márk eltolt magátol. Kezei közé vette azt a kezem ameiket nemsokkal ezelőtt szorongatott és lágy csókot nyomott rá. Az álla alá nyúltam, hogy kénytelen legyen rám tekinteni és megtudjam mit is érez valójában. Barna szemeiben talán mintha könnyet véltem volna felfedezni, de ebben nem voltam biztos. Volt ott még rengeteg fájdalom és bánkódás. Lassan elmosolyodtam és nekidöntöttem a homlokon az övének.
- Semmi baj - mondtam ki azt a két szót, amitől hatalmas sóhaj hagyta el a fiú száját. Ő is elmosolyodott és hosszú csókot nyomott a számra.
- Sosem hagyom, hogy többé bántsanak hercegnő! - felelte hosszú szünet után.

9.fejezet

-Asszonyom jól van? - rázogatott a főorvos úr.
- Ha nem haggyja abba a rázogatásom nem leszek jobban - morogtam. Körülöttem semmi sem változott. Márk és valami nővér féle nő előttem guggolt, a főrorvos pedig rázogatott. Esküszöm, néha elgondolkodok, hogy nem is azok a betegek akik idekerülnek, hanem maguk az orvosok. Halvány mosoly tért vissza az ajkaimra és az orvosra néztem aki furán nézegetett. - Nincs semmi bajom csak... Hmm azthiszem ma nem ettem - gondolkodtam el.
- Nos ebben az esetben kérem menjen haza és fogyasszon el némi ételt. Semmi hasznát nem vesszük itt a kórházban ha bármeik pillanatban újra összeesik kend - felelte diplomatikusan.
- Rendben - álltam fel. - Hazamegyek.
- Nem szédül? Nem fáj semmije? - nézegetett összehúzott szemmel.
- Tényleg jól vagyok - nevettem fel. Utoljára a kórházi ágyra pillantottam, ahol anyu még mindig eszméletlenül feküdt, de hamar elkaptam a tekintetem és kiléptem a folyosóra. - Nos köszönök mindent doktor úr - ráztam meg a kezét, majd Márkra pillantottam - Mehetünk?
- Persze - felelte, de ő is furcsán méregetett.
- Kérlek ne nézz rám így - böktem meg, és  a kijárat felé indultam. Mosoly játszadozott az ajkaimon a szomorú történtek ellenére is. A meglehetősen hideg éjszakába kiérve taxit hívtam, majd levágtam magam a padra. - Márk ha továbbra is így méregetsz esküszöm leütlek!
- Jó nah, bocs! Az előbb még te is eszméletlen voltál most pedig...? - méregetett furcsán.
- Jól vagyok! De ha kell visszamehetünk a pszihológushoz! Kérek neked időpontot!
- Erre azthiszem nem lesz szükség - vágta rá azonnal.
- Biztos vagy benne? Biztos nagyon segítőkész nővérekkel és doktorokkal találkozhatnál! - húztam tovább az agyát.
- Köszönöm ezt most kihagyom. Igen kecsegtető az ajánlata, de nekem már van egy személyes nővérem és nem szeretném lecserélni - húzta el a száját.
- Jajj, sajnálom! Nem gondoltam, hogy már más is észrevette, mennyire beteg.. Elnézését kérem! Szegény nővér biztos az idegösszeomlás határán van.!
- Nos tudtommal egész jól bírja. Gyakran gondolom, hogy nem is én hanem ő a beteg - ingatta a fejét.
- Márk nálad nagyobb beteg nincs ezen a földön! - nevettem fel újra.
- Dehogyisnem! Ezt kikérem magamnak kisasszony! Maga sokkal betegebb mint én - bökött felém.
- Én már meggyógyultam! Maga viszont gyógyíthatatlan. Elmegyógyintézetbe kellene vinni magát!
- Jajj, kedves kisasszony! Túl jó hely az nékem!
- Látja ebben igaza van! Most azonban el kell, hogy hagyjam kedves társaságát, mert megérkezett a limuzinom - böktem a taxi felé, ami a kórház előtt várakozott. Gyorsan bepattantam, mielőtt még itthagyna majd kényelembe helyeztem magam. Alig pár perc múlva mindkettem kiszálltunk és a távolodó jármű után bámultunk.
- Nos kisasszony, sajnálom, hogy meg kell válnom kecses személyétől, de még találkoznom kell a nővéremmel az esti rutinom során. Remélem még látjuk egymást - nyomott gyors csókot, majd elindult a házunk felé.
- Márk te mit csinálsz?
- Mondtam már kisasszony! Az estk rutinomra kell mennem!
- És miért nálam?
- Jajj, kedves ne hülyéskedjen! Hiszen maga a nővérem!
- Istenem Márk! Te nagyon hülye vagy! - nevettem fel tiszta szívből.
- Sokan mondták már - tárta ki előttem az ajtót. A házban már égett a villany és a nappaliban a húgom és Vera játszott.
- Sziasztok - öleltem meg Petrát majd a barátnőm is. - Milyen napod volt törpicur?
- Nagyon jó! Hol van már anya?
- Kicsim... Anyának dolga van ezért pár napig nem tud hazajönni. Azt mondta siet haza és vigyázz magadra mert nem kapsz olyan csodamacit - öleltem meg szorosan. Fájt, hogy hazudnom kellett neki, de nem mondhattam meg az igazat.
- Azthiszem nekünk beszélnünk kéne - lépett mellém Vera bizonytalanul. - Igen ebben biztos vagyok - bólontottam én is, majd az emelet felé vettem az irányt.
- Hé és velem mi lesz doktornő? - kiáltott utánam Márk.
- A mai feladata, hogy játszon a gyermekkel. Ez előrehaladást hoz majd a betegségében - feleltem mosolyogva majd Verára pillantottam. Felhúzott szemöldökkel pásztázott, de én csak megvontam a vállam.
- Anna én - kezdett bele - sajnálom amiket mondtam. Nem gondoltam komolyan... Az igazság az, hogy én rettentően féltékeny vagyok rád - sütötte le a szemét és a padlót kémlelte .
- De miért Vera? Mit irigyelsz annyira tőlem? Nem vagyunk gazdagok, nem vagyok híres sőt még jó tanuló sem!
- De van egy édesanyád aki melletted áll jóban - rosszban. Ott van a húgod aki a világon legjobban szeret. Igen lehet, hogy most Márkkal törődik, de mindig is téged szeretett a legjobban. Ott van a tánc is amiben valljuk be nincs párod! Nekem ezek közül semmim sincs meg!
- Ne hülyéskedj Vera! Rengeteg barátod van és rettentően jól tanulsz!
- És mégis mit ér ez ha senki sem figyel rám? Rád tapadnak a fiúk, harcolnak szinte érted, rám pedig senki sem figyel...
- Vera... Ne hülyéskedj gyönyörű vagy! Tapadnak rám a fiúk? Nemár te sem gondoltad komolyan, hogy Márkot fiúnak lehet nevezni! Olyan mint egy óvodás kisgyerek!
- De te mégis szereted!
- Szereti ő magát helyettem is! Szörnyen magasan van az egója! Esküszöm olyan mint egy rossz rocksztár,aki pályát tévesztett!
- Nemár annyira nemlehet rossz - nevetett fel Vera.
- Tölts el vele egy napot és ígérem az elmegyógyintézeten kötsz ki!
- Örülök, hogy nincs jobb témátok mint én - állt Márk az ajtófélfának dőlve. Ajkain apró mosoly játszadozott, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Sajnálom a páciensem nem értette meg amit mondtam neki - pillantottam Verára majd Márkhoz sétáltam. - Uram magának a gyermekkel kellene játszania és nem itt lennie! Mi lesz ha a kishölgynek bármi baja esik?
-  Petra alszik - feleltem hidegen majd sarkon fordult és a konyha felé indult.
- Menj utána - hallottam a barátnőm halk hangját.
- Nincs értelme. Pár perc múlva úgyis visszajön - pillantottam az üres lépcső irányába.
- Nemhiszem. Nem úgy nézett ki.
- Higgy nekem. Megunja az egyedüllétet és feljön.
- Anna.... Nézd nemakarom, hogy elveszítsd ezt a fiút. Olyan.. Olyan különlegesek vagytok együtt. Egymás ellentétei és mégis kiegészítitek egymást. Olyan...tökéletesek vagytok - találta meg a megfelelő szavakat.
- Barátok vagyunk Vera.... barátok...
- Ha barátok lennétek nem állnál az ajtóban arra várva, hogy mikor jön vissza az a fiú.
- Ez nemigaz! - ráztam meg a fejem. Nem akartam vevallani Verának mennyire igaza van. Márk gyakran az agyamra megy ( valljuk be mindig) de ha nincs a közelemben hiányzik a flegma stílusa.n- Nah jó megyek megnézem. - indultam el a konyha irányába. Belépve az apró helységbe Márkot sehol sem találtam. Kétségbeesetten tekintettem körbe a fiút keresve. Hatalmasat ugrottam amikor egy kar ölelt át.
- Márk az Isten szerelmére! Rám hoztad a szívbajt! - fordultam szembe vele.
- Azthittem engem keresel hercegnő - nézett rám furán.
- Én csak... Én csak kajáért jöttem - hazudtam reflexből.
- Aranyos vagy ahogy át akarsz verni - mosolyodott el. Apró nevetőgödrei elővillantak, szemében boldogság csillogott.
- Ki mondta, hogy át akarlak verni? - fontam a karom a nyaka köré.
- Látom rajtam. - felelte továbbra is magabiztosan
- Ezt te sem gondoltad komolyan - néztem rá összehúzva a szemöldököm.
- Dehogyisnem! Nagyon is!
- Márk ne hülyéskedj! Ezt nem lehet látni a másikon!
- Rajtad igen! Te kivételes vagy - mondta lassan majd.......

8.fejezet

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni. Sajgott mindenem és a fejem is hasogatott. Lecsoszogtam a konyhába, ahol anyára bukkantam.
- Te jó ég kicsim - lépett hozzám, és mint egy kisgyerekhez, odalépett mellém, és a homlokomra tapasztotta a kezét - Te lázas vagy - állapította meg - feküdj le és pihenj! Mindjárt csinálok teát és viszek gyógyszert is! - bökött a lépcső felé. Egy újjabb kilométereknek tűnő séta után ledobtam magam az ágyra és a félhomályt kémleltem. Márknak már megint igaza volt. Aztmondta beteg leszek énpedig nem hittem neki és láss csodát igaza lett. Fáradtan nyúltam a laptopom után ami szörnyen nehéznek tűnt. Éppen valami érdekes film után kutattam, amikor anyu belépett kezében egy tálcával. Volt rajta gyümölcs némi tea és rengeteg gyógyszer.
- Köszönöm - néztem furcsán a tálcára, amin sokkal több dolog volt mint kellett volna. Egy könyv hevert rajta. 'Egészséges életmód' virított rajta hatalmas betűkkel.
- Nekem el kell mennem dolgozni,de sietek haza! Ha bármi van szólj! Pihenj és egyél sok gyümölcsöt - kezdett el dirigálni, majd kilépett a szobámból. Hallottam az ajtót becsukódni majd, felpattantam ( azthiszem ilyet nemcsinálok többet, mert eléggé megszédültem) és a konyhába csoszogtam. Leturmixoltam a gyümölcsöket és a konyhapultnál ülve a könyvet fürkésztem. Az első oldalt olvasva felnevettem. ' remélem tetszeni fog hercegnő! M. '
- Örülök, hogy tetszik amit küldtem - szólalt meg mögötte egy hang. Ilyedtem elejtettem a könyvet, ami hangos puffanással jelezte, hogy földet ért. Márk oldalépett és felkaptam, majd elém helyezte. Kaptam egy gyors puszit, majd levágta magát mellém. - Szörnyen nézel ki!- a hajamhoz kaptam, ami szokásosan szanaszét állt. Egy haspóló és egy shortgatya volt aznap rajtam, szóval ezzel sem lehetett baja. - Nem a ruhádra gondoltam - mosolyodott el pár perc múlva. Szája sarkában megjelentek a nevetőgödrök, amiket annyira imádtam, illetve utáltam. A francba már! Kezdem megkedvelni ezt a fiút, pedig nagyon nem kéne. Mindig azt mondogattam, hogy nekem nem jönnek be az ilyen egoista fiúk. És erre itt az élő példa, hogy mégis vannak kivételek.
- Igen beteg vagyok - bólintottam majd a gyümölcslevemért nyúltam, amit valaki ellopott - Márk! Nem tudtál volna csinálni magadnak? - kiáltottam fel.
- De igen. Azonban ez már kész volt, és jó színe volt. Sajnos ezt az ízéről nem lehet elmondani - húzta el látványosan a száját.
- Persze mivel lázcsillapító van benne - nevettem fel hitetlenül.
- Mi?? - tolta el azonnal az italt és a csaphoz lépett, hogy vizet igyon.
- Márk, ne játszd el a hattyúk halálát kérlek - nevettem fel majd kisétáltam a nappaliba. Hű szolgám azonnal a nyomomba eredt és a kanapéra telepedett mellém. - Téged komolyan nem lehet levakarni?
- Sokan próbálták màr - tűnődött el - És mind arra jutottak - fordult felém komoly arccal, amitől nekem is eltűnt a mosolyom. - Hogy sajnálatos módon nem lehet tőlem megszabadulni!
- Te hülye vagy - csaptam a karjára,de elkapta a csuklóm. Miért mindig a karom sikerül elkapnia? Nem mocorogtam, mert tudtam milyen erő van azokban a bicepszekben. Rántott egyet a kezemen aminek következtében a mellkasán kötöttem ki. A fiú úgy gondolta ez így rendben van, és kapcsolgatni kezdte a tv- t.
- Szerintem is érezd otthon magad - morogtam.
- Valami baj van hercegnő? - pillantott le rám.
- Igen! Te vagy az! - néztem gesztenyebarna szemeibe. Egy percre furcsán ráncolta szemöldökét, de aztán szemeiben boldogság csillant. - Ezt te sem gondoltad komolyan! - szólalt meg némi habozás után.
- Nagyon is! - feleltem komoly arccal, de nem tudtam elrejteni a mosolyom.
- Szörnyen rosszul hazudsz!
- Szörnyen idegesítő vagy - vágott vissza azonnal.
- Szörnyen szeretsz - kacsintottam majd felnevettem az arca látszatán.
- Én és a szerelem? Hercegnő ez még tőled is durva volt!
- Ne játszd már a macsót Márk..! Tuti voltál már szerelmes!
- Persze, hogy voltam - nevetett fel - az ágyamba!
- Mekkora tapintatlan bunkó vagy!
-  Komolyan nem voltam még szerelmes és ezen nem is kívánok változtatni. Nem azért jöttem Londonba, hogy mindenféle libákat összeszedjek és nyálas dolgokat csináljak velük.
- Mégis itt vagy! - mutattam rá.
- Ez nem romantika! - vágta rá azonnal védekezve - tudod a betegekre vigyázni kell!
- Márk akkor neked már kórházban lenne a helyed!
- Biztos vagy benne? - nézett rám elképedt arccal.
- Teljességgel. - a következő másodpercek összefolytak. Márk felkapott és a szobám felé indult velem. Az ajtó előtt lerakott és forró csókot nyomott a számra.
- Pihenned kell - mondta lihegve majd újjabb csókot nyomott a számra.
Lassan araszoltunk az ágy felé miközben ajkaink nem szakadtak el egymástól. - Márk abba kéne hagynunk - mondtam két csók között. Teste pontosan fedte az enyémet és barna szemeiben újra és újra elvesztem. Nem szabadott volna engednünk a bennünk lobogó vágynak, de néha a szívünk nem tudja feldolgozni az agyunk által diktált monológot. Elvesztünk egymás felfedezésében és észre sem vettem mennyire elszaladt az idő. Sem Márkon sem rajtam nemvolt már póló egy ideje amikor megszólalt a telefonom. - Fel kell vennem - lihegtem, de nem bírtam elszakadni tökéletes ajkaitól. Amikor sikerült eldöntenem, hogy elszakadok, egy újjab forró csókot nyomott amitől azonnal alábbhagyott az érdeklődésem a telfonom iránt. Néhány perc múlva elhallgatott amitől kicsit megkönnyebültem, de abban a percben újrakezdte. Folyamatosan Kwabs száma üvöltött miközben mi még továbbra sem hagytuk abba.
- Az idegeimre megy - nyomta ki Márk a telefonom anélkül, hogy rápillantott volna. Bár ne tette volna. Bárki is hívott kitartó volt, mert a következő hívásnál Márk legördült rólam és lihegve mellém feküdt. A telefonomért kaptam és felvettem:
- Végre, hogy felveszed kisasszony! - hallottam Vera hisztérikus hangját - Mi tartott ennyi ideig?
- Nem hallottam - vágtam rá azonnal - nyugodj meg már jobban érzem magam - adtam le a helyzetjelentést. Most egészen másért vert hevesebben a szívem, mint reggel.
- Az egy dolog, hogy te jobban vagy! De a... a... - csuklott el a hangja.
- Mi történt? -  kiáltottam fel és egész testemben megremegetem.
- Mrs. Roll... Illetve az anyukád...kórházba került - felelte némi hatásszünet után.
- Mi? - pattantam fel és a pólom után kaptam. Leszaladtam az emeletről, nem törődve Márkkal. A cipőm után kutattam miközben még mindig vonalban voltunk Verával.
- Autóbalesetet szenvedett... Ennél én sem tudok többet.
- Mindjárt ottvagyok - tettem le a telefont. Azonnal a taxi számára szomtam és kirontottam a ház elé. Idegesen álltam a ház előtt, amikor halk kattanást hallottam. Márk kulcsra zárta a házat és mellém lépett.
- Hová sietünk ennyire? - játszadozott mosoly az arcán. Az utca végén begördült a kocsi mi pedug azonnal bepattantunk.
- A kórházhoz legyen szíves - mondtam a sírás határán.
- Mi történt? - nézett rám a potyautas csillogó szemekkel.
- Foggalmam sincs. - doboltam idegesen a lábaimon. Az egyik pillanatban a mennyekben jártam, most pedig a poklok poklát élem át.
Óráknak tűnő percek után a fehér épület előtt leparkoltunk. Kifizettem a fuvart és hálásan mosolyogtam az idős bácsira.  A hatalmas ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra majd hatalmas sóhaj után beléptem az épületbe. Azonnal megcsapott a gyógyszer és a vegyszerek szaga.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte a portás enyhén szimpatizálva Márkkal.
- Nemrég hozták be az édesanyámat hozzá jöttünk - feleltem hidegen.
- Megkérdezhetem mi a neve?
- Ana Roll - diktáltan idegesen.
- Igen nemrég hozta be a mentő. A sürgősségi osztályon fekszik. Oda azonban csak családtagok mehetnek be.
-  A lány vagyok - ráztam meg a fejem idegesen, majd a sürgősségi felé vetten az irányt. Márk próbálta tartani velem a tempót, de rettenetesen siettem.
- Hölgyem ide csak hozzátartozók jöhetnek be! - állított meg az egyik orvos.
- Ana Roll lánya vagyok - nyújtottam a kezem.
- Dr. Kristofer - szorongatott meg. - az édesanyja súlyos sérüléseket szenvedett. Az életveszélyen már túl van, de még nem tért eszméletéhez. Mesterséges kómába van, hogy túlélje és a teste visszanyerje a szükséges erőforrásokat.
- Bemehetnénk hozzá?
- Természetesen.  A szobába sajnos nem engedhetem be önöket, de az üvegfalon át láthatják Mrs. Roll- t. - nyitotta ki előttünk az ajtót, majd elindult a hosszú folyosón. Egyre több szobát hagytunk el és még mindig nem álltunk meg. - Tessék - állt meg végül és kinyitotta a barna faajtót. Egy kisebb helyiségbe léptünk amit üveg szegélyezett. A túloldalon megpillantottam anyát. Mindenfelől csövek lógtak ki belőle és teste lassan mozgott. Szörnyű volt így látni. Az egyetlen ember akire mindig is felnéztem és sosem láttam még sírni sem. Most pedig itt feküdt eszméletlenül, és én semmit sem tehettem. Lerogytam a székre és bámultam a messzeségbe. Nem a kórházi szobát néztem, körülöttem minden megváltozott. Apró fekete csillagok játszadoztak a szemem előtt és hirtelen minden nyugodt lett. Márk hangja egyre halkult és nem hallottam mit mond. Bágyadtan elmosolyodtam mielőtt elvesztettem volna az eszméletem. Nem láttam többé semmit és nem éreztem a fájdalmat sem. Minden szörnyen boldog és nyugodt lett körülöttem, de mint mindig ezt sem élvezhettem sokáig....