7.fejezet

Reggel az ébresztő hangjára ébredtem. Kikászálódtam és magamra kaptam egy hosszúgatyát. Termofelsőt húztam és a rég nem hordott futócipőm is felkaptam. A friss levegőre kiérve max hangerőre tekertem a zenét és az ismerős érzés újra szétáradt bennem. Mosoly kúszott az arcomra és elindultam a tegnap felfedezett sétányon. A lassú futásból gyorsabb tempóra váltottam és a felkelő napot fürkésztem. Az égbolt narancssárga színben úszott és minden nyugodt maradt körülöttem. Megpróbáltam elnyomni a bennem tomboló érzéseket és csakis arra koncentrálni, hogy megnyugodjak. Háromnegyed óra múlva fáradtan léptem be a házba. Senki sem volt még ébren ezért felmentem és letusoltam. A hidegvíz némileg felfrissített és sikerült végre tisztán gondolkoznom. Ha azt szeretném, hogy újra én lehessek London legjobb táncosa sok mindent meg kell változtatnom. A nyáron felszedett pár kilót mindenképp le kell adnom, mert ugyan mindenki azt mondja, mennyire jól nézek ki, de tudom, hogy a sok mosoly mögött ott van a szomorú valóság. Ebben a világban leginkább csak magában bízhat az ember. Ha esetleg tényegesen talál valakit aki jóban-rosszban kiáll mellette szerencsésnek mondhatja magát. A kávé felett gondolkodtam éppen amikor megrezzent a telefonom. Érdeklődve pillantottam le rá,de csalódnom kellett. Nem Vera írt, hogy bocsánatot kérhessen, hanem Márk nyaggatott újra a hülyeségével:
' Reggelt Hercegnő! Remélem megnyugodtál mert ma el szeretnélek vinni valahová. 8-ra ott vagyok érted! Készülj el! '
Az órára pillantottam ami 7:23-at mutatott. A megszokotnál lassabban készültem el, így éppen sikerült elkészülnöm a megadott időpontra. Gyorsan felkaptam a bőrdzsekim és kiléptem az utcára. Márk a kerítésnek dőlve végigmért majd megindult felém.
- Örülök, hogy látlak - mosolyodott el, alig egy lépésnyire tőlem.
- Szia Márk - léptem el mellőle. A fiú felröhögött mögöttem a szokatlan üdvözlésen.
- Hol a puszim? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- Ellopták. Hová megyünk? - pillantottam az órámra jelezve, mennyire nem akartam ezt a találkozót.
- Majd megtudod - nyúlt a kezem után, de én elrántottam. - Szóval így játszunk hercegnő - esett le neki, mit szeretnék elérni. Aztán olyat tett amire sosem gondoltam volna. Sarkon fordult és otthagyott az utca kellős közepén. Az a pár ember aki arrafelé lézengett furcsán nézett minket és összesúgtak. Márk után pillantottam, de teljesen eltűnt. Előkaptam a telefonom és azonnal tárcsáztam:
- Igen tessék? Siessen legyen szíves nincs időm! - vette fel első csengésre.
- Hogy te mekkora bunkó vagy! - kiáltottam bele.
- Elnézést kivel beszélek? Legyen szíves ne ilyen hangnemben folytassuk a társalgást!
- Márk azonnal hagyd ezt abba!
- Kisasszony maga miről beszél? Nemismerem magát! - és kész eddig bírta. Elnevette magát. Azonban a nevetése vízhangzott. Nem egyedül volt. Kínosan elmosolyodtam, bár tudtam nemlátja. Nem engedhetem, hogy így megalázzon. Kinyomtam a telefont és a házukhoz sétáltam , abban a reményben, hogy otthon találom. Csengettem, de semmi reakció nem volt rá. Újra rátapasztottam az ujjam és hosszabban nyomtam, de újra semmi. Végül mikor újra meg akartam nyomni, egy szőke szépség nyitott ajtót :
- Te ki vagy kicsicsillag? - mért végig gúnyosan.
- Én..- haboztam - Márkhoz jöttem - jelentettem ki határozottabban.
- Édesem - kiáltott fel barbie baba az emelet irányába. Alig pár perc múlva Márk jelent meg a lépcső tetején boxerben. Szeme tágra nyílt a csodálkozástól és zavarodottan tekintett rám:
- Anna te mit keresel itt!?
- Nem akarok zavarni - vontam le azonnal a következtetést és kisétáltam a kertből. Becsaptam magam után az ajtót amire anya rögtön kidugta a fejét a konyhából.
- Mi a baj kincsem? - nézett rám érdeklődve.
- Kicsit kimerültem - varázsoltam mosolyt az arcomra. Semmi kedvem nem volt anyának is elmesélni Márk mennyire megalázott. Be akartam menni a szobámba és kisírni magamból a keletkezett feszültséget. Persze mint mindig most sem jött össze a tervem.
- Segítenél nekem? - nézett rám csillogó tekintettel.
- Persze - feleltem egy nagy sóhaj után. Miután anya elengedett végre a feszültségem némileg csökkent. Fáradtan vágtam le magam az ágyra. Az ölembe húztam a laptopot és filmet keresgéltem. Végül megállapodtam a felhők felett 3 méternél és befészkeltem magam. Nen először láttam a filmet ( valljuk be a kedvencem)  mégis a könnycsepp ott csillogott a szemembe. Már kezdett sötétedni mikor végeztem mind a 2 résszel ( meg egy kis képnézegetéssel)  és halkan lelopakodtam a konyhába. Leemeltem a polcról a nutellát és felsettenkedtem vele a szobámba. Leültem a földre és a laptopomat fürkésztem amikor rájöttem, hogy nem hoztam magammal kanalat, ezért gusztustanalkodtam egy kicsit ( de meik lány ne enné így a nutellát? ). Mikor kellőképp ragadtam mindehol és nemmellesleg a nutella fele is elfogyott, úgy döntöttem visszarakom a helyére az értékes édességet. Leszaladtam a konyhába és éppen visszaraktam a polcra amikor lépéseket és hangokat hallottam. Visszadugtam a pulcsim alá a nuttellát és az ajtón át hallgatóztam.Folytott hangokat hallottam, amik egyre közeledtek ezért bebújtam az ajtó mögé.Ami alig pár perc múlva ki nyitódott. Jobban összegömbölyödtem, nehogy észrevegyék, hogy itt vagyok.
- Köszönöm Mrs. Roll - hallottam egy ismerős lágy hangot majd a rejtélyes látogató bezárta az ajtót és furán tekintett rám.
- Te már megint mit keresel itt? - támadtam rá azonnal.
- Én is örülök, hogy látlak - biccentett felém - egyébként pedig hozzád jöttem - mosolyodott el.
- És mi van akkor ha én nem akarok veled beszélni?
- Akkor is meg kell hallgatnod. Viszont nem akarom ha közönségünk lenne - biccentett az ajtó felé aminek a másik oldalán valószínüleg anyám hallgatózott.
- Rendben - láttam be, hogy valóban van mit átbeszélnünk. Leraktam a konyhapultra a nutellát amire csak egy érdeklődő pillantást kaptam,de hamar elkaptam a tekintetem. Ha most nem maradok erős és hagyom magam becsapni, tuti elgyengülök és megbocsájtok neki. Próbáltam minnél távolabb tartani magam tőle. A szobámba belépve becsuktam az ajtót és az ablakhoz léptem. Összefont karral néztem a fiúra, aki azzal szenvedett, hogyan kezdje el.
- Nézd ami ma történt - nézett rám, de nem hagytam magam és elfordultam a bűntudatos arca elől - sajnálom.
- Márk ugye tudod, hogy egy sajnálom nem elég erre?
- Tudom. Nézd aki ma nálam volt... - akadt meg.
- Tudom, eleged volt belőlem és kerestél egy libát akivel nincs ennyi gond - húztam gúnyos mosolyra a szám.
- Megengeded, hogy végigmondjam? - emelte meg egy kicsit a hangját.
- Márk ne emeld meg a hangod - fordultam felé szikrázó szemekkel - mondtam már, hogy nem érdekelnek az érveid! Nem vagyok vak, láttam ami közted és aközött a lány között történt. És azthiszem nem akarok részleteket tudni. - fejeztem be a monológom, majd újra az ablak felé fordultam. Az úton alig volt mozgás minden nyugodt volt, csak bennem tombolt újra érzéskavalkád.
- Az a lány az unokatestvérem volt, nempedig egy liba. Az, hogy te milyen elméleteket gyártottál arról mi történt kettőnk között arról nem tehetek, de elég rosszul esik, hogy azthiszed rögtön lecseréltelek.- egy percre elakadt a lélegzetem amikor aztmondta az unokatestvérét láttam. Valóban volt némi hasonlóság kettőjük között, de abban a percben ez nem tűnt fel. Elderengtem a hallottakon és ezt Márk jó jelnek vette. Felállt és mögém sétált. Állát a vállamon pihentette és a nyugodt környezetet figyelte. Egyikünk sem szólalt meg, mégis a tetteink beszéltek helyettünk. Az, hogy ilyen közel elgedtem Márkot magamhoz, azt jelentette, hogy megbocsájtottam neki. Az agyam és szívem egy újjabb csatát vívott, de ezt most kizártam magamból. Csak arra koncentráltam, hogy most mi történik és nem arra mi lesz majd.
Élveztem a pillanatot amit kettesben töltöttünk mindenféle veszekedés nélkül. Az időérzékem újra elveszett ezért, nemtudom mennyi ideje állhattunk így, de abban biztos vagyok, hogy elég ideje ahoz, hogy a testem elfáradjon. Egy halk ásítás hagyta el a szám és a szemeim is kezdtek lecsukódni. Persze Márk azonnal észrevette a fárdságom és ellépett mögülem.
- Mennem kell - mondta halkan, majd gyors csókot nyomott a homlokomra és kilépett a szoba félhomályából. Letelepedtem az ágyamra és minden gondolkodás nélkül mély álomba merültem.

6.fejezet

- Hát ez meg mi volt? - pillantott Márk után.
- Azthiszem féltékeny rád - nevettem el magam, majd becsaptam az ajtót. - Kérsz valamit- mutattam a pulton sorakozó édességekre.
- Nem köszi - húzta el a száját.
- Mi a baj? - méregettem furán.
- Semmi - terült szét hatalmas mosoly az arcán. - Nem megyünk el valamerre?
- Ne tereld a témát - ültem fel a konyhapultra. - Fogyózol? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Nem..illetve...talán...
- Te teljesen meghülyültél?? Nem megbeszéltük, hogy senki és semmi miatt nem teszel ilyet? - kiáltottam fel.
- De....
-Nincs semmi, de Vera! Úgy vagy tökéletes ahogy vagy! Sőt..!!
- Hagynád, hogy végigmondjam? - emelte meg a hangját - nem azért fogyókúrázok mert olyan hű de nagy kedvem van hozzá!
- Valaki kényszerít? Mondd meg ki az és én esküszöm megölöm!
- Én modell akarok lenni érted? Nem akarok tovább ilyen unalmas életet élni!
- Ezt te unalmasnak nevezed? - pillatottam magam köré.
- Igen! Utazni akarok, élvezni az életet nem ebben a koszfészekben lakni! - mutatott ki az utcára.
- Hiszen tökéletes életed van!
- Szerinted olyan marha tökéletes! Anyámék nemsokára válnak az bátyám meg iszik! Mondhatom szép kis család!
- Akkor én mit mondjak - kiáltottam fel dühösen - apám elhagyott a francba már! Anyámat is alig látom, a húgomat szinte egyedül nevelem!
- De mennyi barátod van? Akik mindig ott állnak melletted?
- Szerinted mennyi? Talán 1 az is te vagy - böktem felé - azthittem megbízhatok benned! Erre tessék még te is rámtámadsz!
- Mert azthiszed olyan rohadt tökéletes vagy - kiáltozott velem Vera - Szórakozol azzal a szegény fiúval és azthiszed te vagy a legjobb táncos! Pedig dehogyis! Csak egy kis senki vagy! Egész idáig az árnyékodban éltm de elég! Mostmár én akarok lenni a sztár! - indult ki az ajtón - Jah és igaza van Márknak! Kiállhatatlan vagy !
Miután barátnőm kilépett az ajtón sírva rogytam a kanapéra. Tényleg ilyen lennék? Tényleg kiállhatatlan vagyok? Az életem azóta nehezült meg mióta apám elhagyott minket. Anyu majdnem egész nap dolgozik, hogy legyen miből megélnünk így Petrára én figyelek. Aztán most itt van Márk is.. Sosem gondoltam, hogy Vera így érez. Elnyomtam volna? Hisz mindig azt mondta, hogy nem szeret a figyelem központjában állni! Most meg ez a modellkedés.... És ez a kirohanás... Még mindig sírva feküdtem a kanapén amikor nyílt az ajtó. Abban a reményben, hogy anyu jött haza felálltam, hogy puszit nyomjak neki majd visszavonulva a szobámba sajnálhassam magam. De persze nem ez történt....
- Márk semmi kedvem hozzád - néztem az ajtóban álló fiúra.
- Ne hazudj! - gyalogolt el mellettem, majd megakadt a szeme rajtam - Mi történt?
- Semmi! - indultam el a konyhába.
- Anna ne hazudj!  - nyúlt utánam és maga elé állított. Barna szeme az enyémet fürkészte. Végigfutott rajtam a hideg, de igyekeztem leplezni mennyire megzavar a közelsége. - Mi történt?
- Tényleg semmi - néztem a padlót mintha olyan érdekes lenne. Persze Márk ezt sem hagyta. Az állam alá nyúlt, hogy rá kelljen néznem -  Összevesztem Verával - mondtam ki tudva, hogy ebben a csatában nem nyerhetek. Márk még egy darabih fürkészett majd szorosan magához ölelt.
- Nem lesz semmi baj - suttogta a fülembe. Hangja lágyan simogatta a fülem és nyugtatóan hatott rám. - Persze, hogy nem lesz semmi baj, mert már az van! - húztam ki magam az öleléséből. - Kezd széthullani minden ami megmaradt! - indultam el a nappali felé.
- Miért lenne baj? Ne gondolj olyat ami nincs is! Verával majd kibékülsz és a többi is rendbe jön - koslatott utánam.
- Szerinted tényleg így van? Márk nem egy tündérmesében vagyunk! - nevettem fel kényszeredetten. A nappaliba fel - alá járkáltam, hogy végre megnyugodjak egy kicsit. Abban a pillanatban minden idegesített: az óra, a járkálásom, Márk..
- Nem egy tündérmesében élünk, de megnehezíted a dolgokat! Nem hagysz senkit sem a közeledbe férközni és mindenkit eltolsz magadtól. Falat húztál közted és a külvilág között és arra vársz, hogy a szőkeherceged megmássza azt az akadályt amit lehetetlen.
- Miért teszel úgy mintha érdekelnélek? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, miközben fel - alá járkáltam továbbra is a nappaliban.
- Nem csak úgy teszek! Miért, nem hiszel nekem? Tényleg fontos vagy nekem!
- Hány lánynak mondtad még ezt, csakhogy megkapd? - morogtam továbbra is. - Várj inkább nem is akarom hallani! - változtattam meg a döntésem - Márk elegem van ebből! Sosem tudom meik fiúval vagyok! Azzal aki kedves és mindent megtesz értem vagy azzal akit egyáltalán nem érdeklek.....a falat amiről te beszélsz nem én építettem. Az évek során meg kellett tanulnom kiben bízhatok és kiben nem.
- Ha esetleg megpróbálnál esetleg egy kicsit is változtatni ezen minden más lenne - nézett rám Márk furán miközben a kanapéra dobta magát.
- Haggyuk ezt Márk! Nincs kedvem,se erőm ezen veszekedni veled. - indultam ki a konyhába valami innivalót keresve.
- Akkor élj tovább a saját világodban és ne hagyd, hogy bárki is segítsen - mondta Márk halkabban mint ahogyan eddig beszélt.
- Miért nem érted, hogy nen álomvilágban élek?! Tudod te min mentem keresztül? Mit küzdöttem azért, hogy itt legyek? Hogy a húgom felnőjön? Hogy legyen mindig kivel lennie!? Hogy karrierem lehessen? Erre jössz te és mindent lerombolsz! A húgom legszivesebben veled van, amikor pedig nem állandóan utánad érdeklődik. Fontosabb lettél számára mint a saját nővére.! A tánc pedig ami az életem volt és rengeteget küzdöttem, hogy azon a színvonalon lehessek ahol most, egész egyszerűen elvágtad tőlem. Minden tv érted érdeklődik, minden iskola téged vár. A fenébe is versengenek érted! Tudod én mit meg nem adtam volna ezért?!
- Anna én nem...
- De igen Márk! Ne akard tagadni azt ami nyilvánvaló! Azthiszem el kellene mennem egy kicsit, hogy kitisztítsam a fejem - rohantam fel könnyes szemmel a szobámba. Ledobtam magam az ágyra és a párnába folytva a fejem sírni kezdtem. Minden feszültség és minden fájdalom benne volt azokban a könnyekben. Elvesztettem mindent, de azt ami még az enyém nem hagyom, hogy elvegyék! Harcolni fogok azért, ami csakis az enyém és nem másé! Ahoz viszont, hogy újra tisztán láthassak most meg kell nyugodnom. Előkaptam az edzőcuccomból a fekete short gatyám és az ejtett válló felsőt magamon hagytam. A hajam összekötöttem és a sminket ami lefolyt a sírástól lemostam. A tükörben rápillantottam mégegyszer utoljára a tükörképemre mielőtt elindultam volna.
- Hová mész hercegnő?  - állt meg a lépcső aljánál Márk.
- Új életet kezdeni - feleltem magabiztosan majd kiléptem a házból. Lassan sötétedni kezdett és a nap aranybarnára színezte az eget. Lassú futásnak indultam, ameddig be nem nyomtam a zenét. A zene dübörögni kezdett a testemben pedig adrenalin áradt. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és a csendes utcán útnak indultam végig a parti sétányon. Szemem végig a lassan folyó Temzén tartottam és a nyugodt környezeten.Abban a pillanatban nem számított senki és semmi. Csak én voltam és a zene. Sosem gondoltam volna, hogy a lábaim ennyit bírnak. Rendíthetetlenül vittek előre a a kavicsos úton a célom felé. Kezdtem megnyugodni és helyébe egy újféle izgalom vette át a helyét az idegességnek a testemben. Ennek azonban már örültem. A lelkiismered ugyan furdalt Vera és Márk miatt is,de nem volt kedvem ezen rágni magam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy újra felépítsek mindent amit Márk lerombolt. Újra én leszek a legjobb táncos és a húgom is visszaszerzem. Nemtudom ugyan még hogyan, de visszaszerezem!

5.fejezet

Az ajtón Edison tanárúr lépett be. A vállál lazán lógott a hátizsák tele mindenféle cuccokkal.
- 10 kör bemelegítő futás. Aki megáll ne akarja megtudni mit kap - tapsolt kettőt. Leraktam a kulacsom a padra és Zsani mellé szegődtem.
- Úgy látom ez a fickó semmit sem változott a nyáron - sziszegte mellettem a lány.
- Sajnos nem - nevettem fel fojtottan, nehogy meghallja a tanárom. Kínkeservesen ugyan, de lefutottuk a "bemelegítő" köröket.
- Mindenki gimnasztikázik utána páros feladatokat végeztek. Ma hamarabb hazamehettek mert nincs időm - nézett ránk hanyagul, majd elvonult telefonálni. Kitti a másodedzőnk irányított innentől minket. Nem vette olyan keményre az edzést, mint Edison ,de azért megdolgoztatott minket. Fáradtan rogytam le az öltözőben. Lassan kedtem szedelőzködni amikor megszólalt a zsebemben a telefon.
' Márk ' villogott a név untalanul a kijelzőn. Elfáradtam és szörnyen mérges voltam rá ezért nem vettem fel. Persze nem adta fel..
- Vedd fel vagy némítsd le mert idegbajt kapok - rikácsoltam Berni. Kikaptam a zsebemben csengő telefont majd fáradtan a fülemhez emeltem. Kiléptem az öltözőböl és a falnak támaszkodva sóhajtottam egyet.
- Mit akarsz Márk? Nem megmondtam mit szeretnék?
- És mi lenne ha mondjuk hagynád, hogy elmagyarázzam?
- Nem érdekelnek az érveid. Csak hagyj békén - mondta. Egy újjabb fáradt sóhaj után.
- Hol vagy? - váltott témát hirtelen.
- Ezt nem veled fogom megtárgyalni.
- Szokatlanul fáradt vagy... Edzésen voltál?
- Márk mondtam már! Ehez semmi közöd - mondtam újra el.
- Hol edzetek? - faggatott tovább, én pedog kinyomtam a telefont. Egy máspdperc sem telt el mikor újra megcsörrent. Végül énsem tudom miért, de felvettem.
- Hagyd békén szépen kérlek! - váltottam stílust.
- Addig nem hagylak amíg meg nem magyarázhatom!
- De engem nem érdekel fogd már fel! Csalódtam benned! Tönkretettél! Hagyj békén!
- Mi lenne ha végre befognád és elgondolkodnál egy kicsit! Mindenkit eltolsz magadtól pedig segíteni akartam!
- Segíteni??? Azzal, hogy elveszed a családom és a karrierem? Akkor csak gratulálni tudok - nyomtam ki újra a készüléket,majd kikapcsoltam. Az öltözőbe visszalépve már mindneki szinte kész volt, csak én voltam még mindig edzőcuccban.
- Holnap találkozunk! - nyomott hatalmas puszit az arcomra Zsani majd kilépett és egyedül hagyott. Gyorsan összekaptam magam majd a padra roskadtam. Fáradt voltam és a Márkkal való vita miatt kikészültem. Mikor kiléptem a csendes edzőterembe az ajtóban Márk állt. A tánctól kusza haja a szemébe lógott, laza melegítőgatyáját farmerra cserélte. A vállán ott lógott a sporttáskája, bár alig volt benne valami. Ferde mosollyal lépett be, de tükröződött benne a fáradság és a fájdalom. Összefűztem a kezem a mellkasom előtt és felvont szemöldökkel figyeltem a fiút. Pár percig egymással szemeztünk majd hatalmas lendülettel megindult felém. Féluton találkoztunk mikor felkapott és megcsókolt. Lábaim a dereka köré fontam és a vállába furtam a fejem. Halk zokogásban törtem ki életemben először egy fiú miatt..... Sajnálom - írt le apró köröket a hátamon mielőtt learakott volna. A falnak vetettem a hátam és a terem falait pásztáztam. Márk csendben figyelte ahogy összeszedem magam. Nem szólt, nem nevetett ki, nem kérdezgetett. Ezért ebben a pillanatban őszíntén hálás voltam neki.Mikor végre egy kicsit megnyugodtam hagytam, hogy felsegítsen. Felkaptam a vállamra az edzőcuccom, ami  most a szokásosnál is nehezebb volt, majd kiléptem az éjszakába. A telefonomért nyúltam, de az nem volt sehol.
- Ó, hogy az a! - kiáltottam fel. A hangom vízhangzott majd teljesen elhalt. Lassú kocogásnak eredtem, vissza az edzőteremhez. Belépve az öltözőben ott hevert hál ' Isten a padon. Felkaptam és végleg kiléptem az éjszakába. Tárcsáztam a taxit és zsebrevágtam az Iphont. Az utca falának dőltem miközben a csillagos eget bámultam. Márk nem próbált meg a közelembe férkőzni, csak messziről figyelt. Látszott rajta mennyire fáradt, ezért átszeletem a köztünk lévő távolságot és mellé álltam. Lepillantott rám, egy percre elmosolyodott, majd újra az eger kémlelte. A mellkasának támasztottam a fejem ami ólomnehéz volt a késői órákban. Pár perc elteltével a sárga kocsi begördült és megállt előttünk. Fáradtan bevágtam magam és elmotyogtam a címet. Újra Márk vállára hajtottam a fejem, de csak egy percre csuktam be a szemem és mély álomba szenderültem. Reggel a beszűrődő napfény ébresztett. Kinyújtóztam, majd az gardrobomhoz léptem. Laza gatyát vettem fel hozzá pedig egy ejtett vállú pulcsit választottam. Leszaladtam a konyhába, ahol az asztalon egy üzenet várt:
'El kellett mennem dolgozni! Petra az ovis társáéknál van szülinapozni. Délután ha végeztem beugrok érte meg érted is és elmegyünk valahova vacsizni jó? Sajnálom, hogy egyedül hagytalak!
                                                                                              Anya'
Na szuper! Egyedül maradok ma.. Lefőztem magamnak egy kávét és a nappaliba ballagtam. A tv-t benyomva kortyolgattam a forró italt és mindenféle magazinokat lapozgattam amikor megszólalt a telefonom.
- Sziiaaa - kiáltott bele Vera.
- Neked is jóreggelt - mondtam kevésbé lelkesen.
- Hé hát veled mivan?
- Korán reggel van - nevettem fel.
- Fél 11 van - szólalt meg némi hallgatás után.
- Hogy mi!?? - pillantottam a falon lévő órára ami ténylegesen azt az időt mutatta amit a barátnőm említett.
- Jól hallottad csajszi! Most keltél mi?
- Valami olyasmi. Azthiszem tegnap kicsit elfáradtam - húztam el a számat. A tegnapi napom eléggés sűrűre és stresszesre sikerült.
- Akkor itt az ideje egy kis mozgásnak! Gyere el velem futni!
- Sorry, de most nem. Nagyon fáradt vagyok - motyogtam a telefonba.
- Jajj, te lány! Mindjárt ott vagyok nálad! Majd én felrázlak téged! - nevette el magát, majd lerakta a telefont. Eldőltem a kanapén és a pkafont bámultam. Tényleg nem volt kedvem semmihez sem, és mindenem sajgott. Biztos a tegnapi edzés utáni izomláz - gondoltam. Gyakran előfordult már ilyen, szóval ez nem meglepetés. Alig pár perc múlva megszólalt a csengő. Feltápászkodtam és az ajtóhoz csoszogtam. Kitártam az ajtót és megfordulva visszamentem a kanapéra. Végigfeküdtem a kanapén és fáradtan sóhajtottam.
- Tényleg nincs kedvem futni, szóval ne is próbálkozz! - kiáltottam a konyha felé.
- Nem akartam futni menni, de ha már itt tartunk elmehetünk - szólt egy édes hanga a konyha felől. Egy édes hang ami nem Verához tartozott hanem Márkhoz.
- Te mit keresel itt!? - pattantam fel azonnal.
- Áthoztam amit anyud küldött- lengette meg előttem a zacskót amiben mindenféle finomság volt.
- Kösz - vettem el azonnal, majd a konyhába csoszogtam vele. Leültem a konyhapulthoz miközben éppen egy narancs megpucolásával szórakoztam.
- Nem nézel ki valami jól - mosolyodott el Márk. A hajamhoz kaptam és végigmértem magam. Márk szórakozottan nézte ahogy azon szenvedek mi lehet a baja. - Nem a ruhádra gondoltam - tette hozzá némi hallgatás után.
- Mi?? - nézten rá édtetlenül.
- Csillog a szemed és falfehér vagy - jelentte ki, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne - Nem fáj valamid?
- Nem - vágtam rá kapásból.
- Nem úgy nézel ki - mosolygott továbbra is.
- Ahh haggyál - mentem fel az emeletre menekülve Márk elől. Aki persze nem hagyott békén. Hasra dobtam magam az ágyon, hogy ne látthassa az arcom. Hallottam ahogy bejön majd leül mellettem a padlóra. Bár nem láttam biztos voltam benne, hogy még mindig idegesítően magabiztos mosoly ül az arcán.
- Miért nem mész el? - dünnyögtem a párnába.
- Mert vicces néznem ahogy szenvedsz. Mellesleg beteg vagy.
- Nemis vagyok beteg! -emeltem fel a a fejem és dühösen néztem Márkra.
- Dehogyisnem! Csak te sem hiszed el - kacsintott rám.
- Mára elég volt belőled - mutattam az ajtó felé. Egy pillanatra ugyan odatekintett, majd szórakozottan felállt és mellém dobta magát. - Szerintem is érezd magad otthon - meredtem rá unottan.
- Köszönöm- nyúlt a távirányító felé és kapcsolgatni kezdte a készüléket. Elnevettem magam, majd felálltam és átmenten a húgom szobájába. Ledobtam magam a hercegnők és plüssök közé miközben a telefonom nyomkodtam. Nem telt el kis idő, hű szolgám újra megjelent. Körbekémlelt, majd letelepedett az egyik fotelbe. Akárcsak én kezébe vette a telefonját és elkezdte nyomkodni. Újra megszólalt a csengő én pedig mosolyogva futottam le.
-  Vera - mosolyogtam az ajtóban álló barátnőmre - végre itt vagy!
- Még csak 15 perce hívtalak - méregetett furán. A léptcső tetetején megjelent Márk, Vera pedig hatalmas mosolyra húzta a száját:
- Örülök, hogy látlak! Vigyázol Annára? - tekintett rám.
- Nem vagyok én bébiszitter - nevetett fel,majd kilépett a nyitva hagyott ajtón - Majd még látjuk egymást hercegnő!

4.fejezet

Az óvoda épületébe belépve mindenhol szaladgáló gyerekek és az utánuk koslató szülőket láttam. Elengedtem Márk kezét és felkaptam a húgom. Letettem az szekrénye elé, és az apró lábára adtam a váltócipőt. Beakasztottam a kardigánját a szekrénybe majd elindultunk a csoportja felé. A hatalmas katicabogaras ajtó előtt letettem Petrát.
- Vigyázz magadra és légy jókislány jó? - néztem rá mosolyogva.
- Rendben - ugrándozott el. A terem közepén egy plüssmackót talált és azzal játszott. Mosolyogva néztem a húgom után. Nemsokkal később egy kislány is odament hozzá, és immáron ketten játszottak a macival.
- Brumi maci - nevettem fel mikor megláttam, ahogyan a két lány bunkert épít.
- Szetintem mennünk kéne - felelte Márk. Odakaptam a fejem és még éppen láttam ahogy a fiú arcán apró mosoly játszik. Elindultam a kijárat felé Márk pedig követett. A levegőre kiérve észrevettem mennyire meleg volt az épületben.
- És most merre? - tekintett a forgalmas körútra Márk.
- Foggalmam sincs. Szerintem én hazamegyek - jelentettem ki, némia gondolkodás után.
- Nekem még van némi elintéznivalóm, délután találkozunk hercegnő. Nyomott gyors puszit a homlokomra majd eltűnt a hatalmas tömegben. Előkotortam az iphonom és hívtam gyorsan egy taxit. Semmi kedvem nem volt sétálni ebben a fülledt melegeben. A sárga jármű nemsokkal később kirakott a házunknál. Felmentem az emeletre és a laptopot az ölembe véve filmeztem egy kicsit. Nemszokott időm lenni az ilyen dolgokra. Most, hogy megkezdődött az augusztus elkezdődnek majd az edzések is ( hál' isten csak délután ) és általában nem jut időm ilyenekre. Most azonban a vámpírakadémiát nézve az ölemben lévő nutellát szorongatva pihenhettem egy kicsit. Nemigazán szeretem ezeket a nyálas csöpögős filmeket inkább a horror és a vámpírokat kedvelem. A film tökéletes volt( bár lehetett volna hosszabb is) . Lementem,hogy valami normális kaja után nézzek,de rá kellett jönnöm, hogy semmi sincs itthon. Anyu általában hétvégén tart nagybevásárlást, de ugylátszik ez most elmaradt. Felkaptam a pénztárcám és lementem a kisboltba. Vettem gyümölcsöt, és némi csokit magamnak ( nem a leglaktatóbb, de kell az energia nem? ). Hazafelé sétálva a csokit majszoltam amikor hívásom érkezett:
- Szia csajszi! Rég láttalak ma jössz edzésre igaz? - csengett a vonal végén egyik legjobb táncos barátnőm Zsani hangja.
- Persze, hogy ott leszek! - nevettem fel halkan.
- Akkor 4-kor a starbuck előtt találkozunk ! Puszi vigyázz magadra - rakta le Zsanett a telefont. Nem volt hosszú a beszélgetésünk, de sosem voltunk az a sokat fecsegős típus. 3 éve vagyunk együtt sülve - főve. Ő akkor kezdte az akrobatikus rock and rollt és pedig akkor voltam másodéves. Édesanyjával költözött Londonban, mert sajnos az édesapja meghalt egy balesetben. Erről senkinek sem beszélt, mert nem szerettte volna, ha sajnálják vagy esetleg bántják ezért. Sokáig őrizgette magában ezt a titkot, de egy idő után rájött, megbízhat bennem ezért kitálalat mindent. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, bár nemolyan szinten mint Verával. A házba beérve az órára pillantottam ami kereken 2- őt mutatott. Még van egy órám arra, hogy Petráér menjek szóval pihenhetek még egy kicsit. Gyorsan csináltam egy gyümölcsturmixot és beültem a tv elé. Kapcsolgattam egy darabig, majd egy hip-hop bemutatón állapodtam meg. Gyakran nézek táncos videókat, mert egész sokat lehet tanulni belőlük. Amit az a két srác művelt az egyszerűen fantasztikus volt! Olyan forgásokat vittek véghez aminek én még csak a közelébe se érek! Persze hajlékony vagyok, meg elég jó talajtornából,de ezekre sosem lennék képes. A bemutató véget ért ugyan,de még mindig az elsötétült képernyőt bámultam. A telefonom ébresztője is megszólalt,de én még mindig ámultan figyeltem amit a képernyőn láttam. Mert az egyik srác megtévesztésig hasonlított valakire...! Valakire akinek....akinek ez nem lehet igaz! Hiszen ez a srác....
A videóban ugráló srác megtévesztésig hasonlíottt Márkra. Ugyanaz a csokibarna szem, és a tökéletesen barna bőr. Szemei csillogtak a tánc örömétől,de volt benne némi kihívás talán. Teste könnyeden követte a zene ritmusát és tökéletesen hajtotta végre az egyre nehezebb feladatokat. Valami azonban más volt. A külseje megváltozott utolsó találkozásunk óta. Laza melegítőt viselt, csuklóját ezernyi karkötő díszítette. Mindenfelől lányok kiabáltak neki,és mindenkinek mondott valamit. A külseje egy bűnözőt tükrözött,mintsem egy londonban élő átlagos tinédzert. A telefonomért nyúltam, hogy kinyomjam az ébresztőt azonban rá kellett jönnöm, hogy nem az vinnyog ennyire hanem valaki már 12- szer hívott. A következő kísérletnél felkaptam a telefont:
- Na végre - mondta némi éllel a hangjában az anyám - Oetráért ma én megyek. Az edzőcuccod a gardrobban találod. A cipőd az alatta lévő szekrényben. - hadarta
- Oké - bólogattam habár tudtam, hogy nem látja.
- Jah és vigyázz magadra - tette le a telefont a saját stílusában. A telefonom képernyője lassan elhalványult, de még megláttam rajta az időt. 3 óra... Tehát még van időm! Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrohantam és gyorsan összeraktam az edzőcuccom. Belebújtam a rég nemhasznált nike melegítőmbe és a hozzá tartozó cipőbe. Végül bármennyire is nemakartam a fejemre raktam azt az idétlen hipp-hopp sapkát majd elindultam a belváros felé. Igazából nemtudtam merre megyek, de a lábaim egyre csak a régi kikötő felé vittek ahol nemrég Márkkal jártam. A kikötőtöl nemmessze már hallottam a dübörgő zenét és a hangokat. Egy percre ugyan megtorpantam, de céltudatosan a tömeg eleje felé indultam. Áttürekedtem a tömegen, hogy előre juthassak. Márk még mindig ott táncolt, a mellette lévő fiú már lassan ugyan, de kezdett fáradni. Újjabb csodás koreográfiát mutattak be a fiúk amit a tömeg ujjongva fogadott. Márk továbbra is járkált a lányok között mindenkinek oda - odaszólt egy - egy kedves szót. A sírás határán álltam,de ezt nem mutathattam. Közelebb férkőztem a fiúhoz. Továbbra is lendüketesen táncolt, de a szám már a vége felé járt, ezért lassított a tempón. Mikor meglátott a tömegben elkerekedett a szeme, de a profizmusának hála nem rontott. Egyre közelebb jött hozzám, és megpróbált nem feltűnést kelteni amikor megszólalt :
- Mit keresel itt!? - kérdezte két mosoly között.
- Ezt énis kérdezhetném - ordibáltam - csak gratulálni akartam. - mondtam enyhe éllel a hangomban, majd sarkon fordultam és elvesztem a tömegben . Pár könycsepp ugyan ott csillogott a szememben,de mielőtt bárki is észrevehette volna letöröltem őket. Mosolyt erőltettem az arcomra és méltósággal indultam el a kihalt utcán. A mögöttem lévő zene elhallgatott és egy ismeretlen hang szólalt meg a mikrofonban.
- Mára végetért a hipnotikus hipp-hopp banda előadása! Köszönjük, hogy eljöttek! - ordította. A közönség pedig ujjabb ujjongásban tört ki.
Meghallottam az egyre hangosabb hangokat mögöttem és mielőtt hátranéztem volna, futásnak eredtem. A fiú elők, az érzéseim elől, a könnyeim elől és az életem elől....
Állj már meg! - kiabált utánam lihegve Márk. Mikor nen válaszoltam, és nem is álltam meg, Márk gyorsabb tempóra kapcsolt és beért. Elfordultam tőle mielőtt meglátta volna a szememben csillogó könnycseppet.  - Hé! - húztt magához. A közelsége azonban most nem hatott rám. Eltoltam magamtól és továbbgyalogoltam az úton. Márk továbbra is utánam loholt, de semmi kedvem nem volt vissznézni rá. Letöröltem az éppen legördülő újabb könnycseppet és határozottan csak az útra figyeltem. Kikaptam a telefonom a csebemből és a zenét max hangerőre nyomtam. Nemérdekelt abban a pillanatban semmi. Az életem fenekestül felfordult mikor Márk belépett az életemben. Szépen lassan elszedi tőlem a családom pimasz stílusával, és persze a húgom teljesen az ujja köré csavarta már. A zene ritmusa szétáramlott az ereimben és ha nem is sokkal, de segített rajtam. Az egyetlen ami megnyugtat a zene. Már kiskoromban is imádtam tombolni és énekelni különféle számokra. Anyu megelégelte, hogy állandóan szétverek ezt - azt a házba miközben gyakoroltam ezért beiratott táncolni. Bármikor mikor szomrú vagy ideges voltam a tánc volt az ami megnyugtatott a zene mellett. Imádtam ahogyan a testem egyszerre mozog a zene ritmusával és egészen eddig én és Zsani voltunk a legjobb táncos Londonban. Sosem rivalizáltunk senkivel sem, sportszerűen vívtuk ki a címet. Most pedig jött ez a fiú meg a haverja és rögtön a tv- be kerültek. Annyi év munkája az arcom előtt hullott darabjaira. Semmi értelmét  nem láttam már annak a sok erőfeszítésnek és munkának. Mind darabjaira hullott. Most nem szabad erre gondolnom.!Nem teheti tönkre egy ilyen idióta az életem! Még mitnem! A családom már az övé, de az életemet nemadom!
- Halgass már meg könyörgöm! - ért újra mellém Márk és kihúzta a fülest a fülemből.
- Nem akarok hallani egy újabb magyarázkodást tőled! Elegem volt - ordítottam tiszta dühből. Márk meglepődött ugyan egy percre a kirohanásomon, de az egója nemengedte, hogy egy lány legyőzze! - Nemérdekelsz! Tűnj el az életemből!
- Miért ki vagy te, hogy parancsolgass nekem? Azthiszed olyan menő vagy,de legbelül ugyanolyan törékeny vagy mint más - mondta az arcomba a teljes igazságot.
- Nemtudod min mentem keresztül! Mit küzdöttem azért ahol most tartok! Úgy vetted el tőlem hosszú évek munkáját, hogy időm se volt reagálni! Darabokra törtél mindent amit felépítettem! Elvetted tőlem a családom és mindent ami számít nekem! - mondtam továbbra is dühösen. - Haggy békén legalább engem! Utálom érted utálom amit tettél! Én voltam London legtehetségesebb táncosa most pedig pillanatok alatt téged emeltek a magasba! Szerinted ez olyan rohadt könnyű nekem!? Menj éld tovább a tökéletes életes és csábíts el minden lányt aki az utadba kerül - tettem még hozzá végső döfésül, majd sarkon fordultam, hadd eméssze amit mondtam. Dühöngve léptem be az edzőterembe ahol a többiek mosolyogva fogadtak és a nyárról faggattak. Mindnekinek mondtam pár kedves szót, majd a sarokban gubbasutó Zsani mellé ültem:
- Sajnálom, hogy nem mentem el a találkozónkra,de összevesztem valakivel és nemtudtam eljönni.
- Ki volt az? - csillant gonosz mosoly az arcán - Fiú?
- Igen! Eg nagyon idegesítő és arrogáns fiú! Tönkreteszi az életem! Elvette előlem a legjobb táncos címet!
- Miért?
- Ma őt mutatta a tv! Nem láttad?
- Te ismered az a rohadtügyes hipp-hoppos srácot??
- Igen! És közel sem olyan tökéletes mint gondolod! - nevettem fel kényszeredetten.
- Belezúgtál mi? - mosolyodott el halványan Zsani
- Isten ments! - ugrottam fel mellőle - Már csak az kéne! Utálom érted!!! Nem szeretem!!! És még véletlenül se merj ilyenekre gondolni!!
A barátnőm felnevetett mellettem és az ajtó felé kapta a fejét. Az ajtón egy "régnemlátott" ember lépett be..

3.fejezet

Márk visszajött hozzám, és düh játszadozott az arcán. Felkapta a dzekijét majd szó nélkül a kijárat felé sietett. Bámultam utána,aztán végre észbe kaptam és utána rohantam.
- Márk mitörtént?
- Semmi - felelte majd tovább masírozott a pláza kijárata felé.
- Állj már meg - kiabáltam utána, mert kezdtem elfáradni. Sietős léptei mellett nekem kocognom kellett, hogy tartani tudjam a tempót.
- Most haggy békén - fordult meg és otthagyott. Némultan bámultam az egyre távolodó alakja után és nemtudtam hová tenni a viselkedését. Olyan mint egy bomba. Sosem tudom mikor robban, de amíg ketyeg benne az óra teljesen más személyiség..Aztán mikor lejár az idő és felrobban megváltozik és olyan mint egy vadállat. Vajon ki volt az a lány aki miatt olyan zaklatott lett? Mi történhetett vele amiért ennyire megváltozott? Ezek a gondolatok kavarogtak bennem amikor egy ismerős hang mehszólított:
-Anna végre megvagy! - kiáltott fel mögülem barátnőm.
- Ezt én is mondhatnám - dünnyögtem, majd odaléptem hozzá. - Hol hagytad el Petit?
- Én...én - vörösödött el - sajnálom, hogy úgy otthagytalak!
- A telefont miért nem vetted fel? - kezdtem vallatni.
- Sajnálom - ismételgette.
- Menjünk haza kérlek!
- Mi történt? - méregetett furán.
- Márk - jelentettem ki mintha szokványos lenne.
- Mit csinált már megint? - nyitotta ki előttem az ajtót. A levegőre kiérve megcsapott a meleg nyári levegő.
- Foggalmam sincs - feleltem némia gondolkodás után. Valóban nem tudtam mi történt a kávézóban. Vera furán pásztázott majd előkapta a telefonját és hívott egy taxit. Percekkel később megérkeztünk a házunk elé. Kipattantam és a ház felé rohantam. Egy percre felpillantottam a szomszéd épületre ahol mintha valaki figyelt volna, de elsiklott a tekintetem róla és csak arra koncentráltam, hogy ébredtem feljussak a szobámba és kipihenhessem magam. Persze ez nem sikerült. A konyhába beérve nekirohantam anyámnak aki elejtette a kezében tartott poharat ami csöröpölve jelezte, hogy földet ért. Ezernyi üvegszilánk repült szét beterítve az apró helyiséget:
-Kovács Anna Róza mi a fenéért rohangálsz a házban? Nem megmondtam, hogy tilos?!
- Sajnálom - dünnyögtem az orrom alatt és felballagtam a szobámba magára hagyva anyát a takarítással. Az ágyra dobtam magam és a fejem szorosan a párnába zártam a fejem. Nentudom mióta lehettem így,de elég ideje ahoz, hogy a nap a felhők mögé bukva narancssárgára színezze az eget. Apró kopogásokat hallottam az ajtón,de azthittem csak hallucinálok, ezért tovább fetrengtem. Pár másodperc múlva újra két apró kopogás halltszott. Feltápászkodtam és kitártam az ajtót. A húgom ácsorgott ott a maciját szorongatva.
- Szia hecegnőm - kaptam fel az ölembe - mit szerettél volna?
- Mikor jön át Márk bácsi?
- Nemtudom kicsim - feleltem egy kis hatásszünet után - játszok én veled ha szeretnél - vetettem fel az ötletet.
- Játszas velem Brumi macisat? De hisz azt te nem szereted! - jelentette ki
- Most az egyszer játszok veled! Ki tudja még a végén megszeretem - feleltem mosolyogva
- Gyere csináljuk bunkert a macinak!
- Mindjárt megyek csak átöltözök!
- Jó, de siess! - ugrándozott örömében a húgom.
- Sietej kicsim - csuktam be az ajtót. Felkaptam egy cicanadrágot és a hozzátartozó ujjatlan felsőt majd beléptem a húgom birodalmába. Mindenhol plüssök és építőkockák hevertek elszórtan egy-egy mesekönyv. Petra éppen az ágyon játszadozott az emeletes maciház darabjaival.
- Mit segítsek - teleptem le mellé.
- Nemtudom, hogy kell összerakni - vallotta be a húgom. - Csak ilyen lap van hozzá,de nem tudom elolvasni
- Add ide segítek - mosolyogtam rá kedvesen és elvettem a kezében tartott papírfecnit. Az utasításokat végrehajtva már majdnem végeztük a ház összerakásával amikor kopogtattak az ajtón. Azthittem anyu az, hogy hozzon nekünk valamit,de az ajtóban Márk állt.
- Mindjárt jövök kicsim - húztam be magam mögött az ajtót - Mit keresel itt? - kérdeztem egészen más hangsúllyal mint amivel az előbb Petrához beszéltem
- Beszélhetünk?
- Nincs miről - vágtam rá azonnal
- Ki van itt? - bújt ki Petra a szobájából - Márk bácsi - csillant fel a szeme- segítesz összerakni a maciházat?
- Hát persze - felelte mosolyogva. Feldúltan néztem a húgomra. Az előbb még velem játszott, most pedig azonnal lecserél?? Bementem a szobámban és jól becsaptam magam után,hogy Márk számára nyilvánvaló legyen mennyire nem örülök, hogy újra itt van. A laptop elé telepedtem és a Facebookon kezdtem el szörfözni amikor videóhívásom érkezett.
-Annyira utálom -néztem még mindig feldúltan a kamerába.
-Hadd találjam ki: Márk! - mosolyogott rám szórakozottan Vera
- Ki más?
- Mit csinált?
- Ellopta a húgom! - ezen a ponton a barátnőm felröhögött - komolyan mondom! Most is vele játszik inkább mint velem! - ecseteltem a helyzetet
- Túlreagálod - felelte némi gondolkodás után
- Lehet... - gondolkodtam el rajta - De akkor is idegeítő - mondtam felháborodottan
- Beszélj vele - kacsintott rám
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.... - motyogtam
- Anna! - szólt rám parancsoló hangsúlyban
- Megyek - feleltem lemondóan, majd kinyomtam a hívást. Az ajtóhoz lépve beleütköztem Márkba. Nagyon úgy látszott ő is hozzám indult. Keze a levegőben kopogásra készen.
- Szia - mondta lágy, kedves hangon.
- Szia - dőltem az ajtófélfának. Fahéjas illata betöltötte a szobám levegőjét.
- Bemehetek vagy még mindig haragszol rám? - mosolyodott el kedvesen
- Petra? - pillantottam a tesóm szobája felé.
-Elaludt - mosolyodott el újra
- Gyere - mutattam a sötétségbe. Márk belépett majd némi hezitálas után ledobta magát az ágyamra. Leültem mellé és a szobám sötétjébe meredtem.
- Sajnálom ami délután történt. Sajnálom, hogy otthagytalak - vallotta be Márk.
- Miért tetted?
- Nem.. Nemtudom.. - motyogta össze-vissza
- Haggyuk. Nemérdekel - vágta rá, mert mostmár valóban nemérdekelt a miértje.
- Én tényleg sajnálom - bizonygatta továbbra is
- Márk - fordultam felé - tényleg nemérdekel!
- Sajnálom - indult kifelé. - remélem azért egyszer tényleg megbocsájtod, hogy otthagytalak
- Állj meg - rohantam utána és a keze után kaptam. Fájdalmas arccal tekintett vissza rám. Barna szemeiben elvesztem egy percre majd minden gondolkodás nélkül megcsókoltam. Márk egy percre meglepődött, majd a derekam köré fonta a kezét. Mielőtt engedhettem volna a vágynak ami bennem lángolt elszakadtam Márk tökéletes ajkaitól majd a fülébe suttogtam :
- Nemtudtad, hogy jóéjt puszi nélkül nemhagyunk ott senkit?
Jajj, hercegnő - mosolyodott el, majd kilépett a szobából. Sokáig néztem távolodó alakja után, aztán nevetve az ágyra dobtam magam.

                                          * *
Másnap kora reggel ébredtem. Az ébresztö mellettem fájdalmasan korai órákat mutatott. Lecsoszogtam a lépcsőn és a hűtőbe masíroztam. Gyors főztem egy kávét, miközben Petra szendvicsét készítettem. A melegeg italt korgyolgatva az aznapi újságot bújtam amikor a csengő hangja megrémített. Azonnal az ajtóhoz rohantam, abban a reményben, hogy Petrát nem keltette fel a hirtelen keletkező hang.
- Tudod te mennyi az idő? - meredtem az ajtóban álló Márkra...??
- Tökéletesen pontosan 7:13 van - pillantott az órájára - szóval éppen elég korán ahoz, hogy felkelj!
- Már fentvoltam - néztem rá unottan - Azonban valaki aludna még - pillatottam az emelet irányába
- Neki sem árt ha hamarabb felkel - világosított fel újdonsült szomszédom, majd betolakodptt mellettem a házba.
- Feljelentelek - rohantam utána
- Csak nyugodtan - nevetett fel hitetlenül. Otthonosan a hűtőhöz lépett és kivette belőle a tejet.Elvette a kávém és nyugodtan tovább iszogatta. Esküszöm ha ennél lazább lenne szétesne a srác. Mivel nemtudtam mitkezdeni a helyzettel felmentem az emeletre, hogy felöltözzek és felkeltesem a húgom. A szobámba beérve felkaptam egy kék ujjatlan felsőt, hozzá pedig fekete szoknyát választottam. Előkotortam a barna táskám amibe zsepit és egy kisvizet dobtam. Gyorsan átszaladtam Petrához aki az ágyába szuszogott. Puszit nyomtam a fejére amire válaszul csak morgott egyet:
- Petra kelj fel légyszíves - mondtam pár perc elteltével
- Nemakarok oviba menni
- Márpedig menned kell - húztam el a függönyt. Melegség töltötte el az apró szobát és a húgom szemei felpattantak. Van 5 perced felöltözni. Utána gyere le reggelizni. - hagytam egyedül a szobájában. Elindultam a fürdőszobába, de egy ismeretlen hang miatt mégis a konyhába mentem. Márk éppen rántottát készített mellette pedig valami sült amit nem láttam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem enyhe éllel a hanhomban mégis némi kíváncsisággal.
- Reggelit - felelte, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne.
- És miért nálam? - kérdeztem még mindig értetlenül
- Mert most ehez van kedvem. Rakott elém egy tál rántottát ami mellé ropogós bacont tett.
- Hűha köszönöm - néztem az előttem lévő ételt aminek fantasztikus illata volt. Márk három főre terített és nemsokára megjött Petra is. Nagyon megörült ugyan a szomszédfiúnak, de a korai órák miatt nem ugrált tulságosan. A reggeli csendben telt. Iszonyúan finomra sikerült Márk villásreggelije, de ezt nem ismertem volna be!
- Indulnunk kell kicsim - mosolyogtam a húgomra.
- Nemakarok! Hadd maradjak Márk bácsival!
- Neki is dolga van törpicur. Délután ha hazajössz játszhattok, de ahoz jókislánynak kell ma lenned - adtam rá a szandálját.
- Okés - Petra arca ragyogott a boldogságtól ahogy kiléptünk a házból. Márk keze rátalált az enyémre és kézenfogva sétáltunk az óvoda felé 🙈

2.fejezet

Végül nemtudom, hogyan sikerült rávennem Márkot, hogy vigyen haza. A házba beérve megcsapott a süti illata. Észre sem vettem milyen hideg volt odakint, egészen addig amíg be nem értem a jó meleg házba. Gyorsan átöltöztem egy kicsit lazább ruhára és az addig kontyba fogott hajam is kiengedtem végre. Lemostam a sminket és kicsit kiengedve mentem le a nappaliba. Vera és Peti úgylátszik nagyon egy hullámhosszon vannak ezért nem mertem zavarni őket. Lehuppantam Márk mellé a kanapéra. Fel sem figyelt rám csak tovább nyomkodta a telefonját. Ahogy láttam valami lánnyal irogatott. Kicsit felment bennem a pumpa. Alig pár perce még velem kedveskedett most meg más lánnyokkal irogat?? Talán egy kicsit féltékeny is lettem. Felrohantam a szobámba és lefeküdtem a laptopom elé. Dühből benyomtam és elküldtem körüzenetben egy olyat amit soha sem tennék.
" Mit kérsz tőlem?
1. Tali 2 . közös kép 3. Lájkolom a profilképed 4. Puszi 5. Csók "
Ezt normál körülmények között sosem küldtem volna el, de a düh ami fortyogott bennem ezt tette velem! Rögtön jöttek a lájkolós válaszok. Aztán..aztán egy olyanon akadt meg a szemem amin nem szabadott volna! Az üzenetet elküldtem Márknak is. Mivel ma délután mikor találkoztunk rákerestünk Verával és mivel új ismerősöm elsőnek sorolta. És..és én az első 20- nak küldtem el! Jézusom! Látta is. Reménykedtem benne, hogy csak továbbsiklott rajta a tekintete, hogy nem foglalkoztatja majd a dolog. De alig pár perc múlva jött is a válasz:
' Majd idejében megtudod a választásom ' - lesüttöttem a szemem. Szóval látta. És el is olvasta. A gondolatkavalkádomból a hasam korgása rángatott ki. Legaloppoztam a lépcsőn a konyha irányába ám mielőtt odaérhettem volna valaki utánam kapott. Márk zsebre vágta a telefonját és magához rántott. Időt sem hagyva,hogy felfogjam mi is történik megcsókolt. Ajka lágyan végigsiklott az enyémen majd mielőtt még élvezni kedhettem volna Márk elengedett és egy gonosz mosoly kíséretében távozott :
- Még látjuk egymást hercegnő - lépett ki a látóteremből.
Meglepetten álltam még egy darabig. Márk akciója meglepő volt...! És akkor beugrott! Az körüzenet! Azt mondta, majd idejében megtudom.! Szóval ő a csókot választotta...Jézusom!
- Anna menj át a kisboltba egy kis pezsgőért - üvöltött anya a konyhából.
- Persze - mondtam sokkosan. Gyorsan felkaptam a cipőm és kiléptem az éjszakába. A csendes utcán ballagva megcsörrent a telefonom. Vera írt:
' Drágám holnap találkozunk! Vigyázz magadra!
Ui: Márk valami olyasmit magyaráz, hogy neki kell egy újjabb csók és gyere hamar haza! Mesélj majd! '
Mosolyogva csuktam be az üzenetet. A kisboltba vettem 2 pezsgőt( egy kell nekem is)! A városban ez az egyetlen ahol 18 éves kor alatt is kiszolgának alkohollal. A zsákmányommal hazafelé ballagva azon gondolkodtam vajon Márkék hazamentek e már. A fűtőtt házba beérve megkaptam a választ. A húgom és Márk éppen valami társassal szórakoztak a nappaliba így viszonylag észrevétlenül surrantam el mellettük. Anyuék a kanapén beszélgettek így a konyhába beérve leraktam az üvegeket és egy poharat felkapva felrohantam a szobámba mielőtt bárki észrevehetett volna. A laptopom fedelét felnyitva valami film után kutakodtam amikor kopogtak az ajtón. A poharat nem tudtam eldugni de az üveget a párna alá rejtettem. Meglepetésemre nem a szüleim hanem a húgom lépett be az ajtón.
- Márk bácsi beszélni akar veled - motyogta két ásítás között.
- Rendben csak előtte lefektetlek - kísértem be a szobájába. Bebújt az ágyba majd az éjjeliszekrényre rakott könyvre mutatott. Az alholol meghozta a hatását...néha- néha félreolvastam a szavakat, de szerencsére Petra hamar elaludt. Leoltottam a lámpát és megkönnyebülten léptem ki az ajtón. Ahol beleütköztem "kedves" szomszédomba.
- Azthittem már sose jössz - játszadozott pimasz mosoly a szája szélén.
- Valakinek Petrára is figyelni kell - mutattam az ajtóra.
- Erre nem te vagy most a legmegfelelőbb ember - sóhajtott
-  Miért!? - tettettem a felháborodást
- Mert bűzlesz az alholtól- vágta rá némi gondolkodás után
- Ez nem... - kezdtem tiltakozni, de láttam, hogy felesleges.
- Mennem kell - lépett az ajtóhoz némi habozás után.
- Sajnálom - kiáltottam utána a nyitott ajtón. Márk visszalépett a szobába, majd magához rántott. A szívem hevesebben kezdett verni, és a agyam kihagyott. Sosem éreztem még ilyet pedig nem ő az egyetlen fiú akit megismertem. A pimasz stílusát egyik felem szörnyen utálja, de a másik betegesen vonzódik hozzá..
- Nics mit sajnálnod!- mondta. A hangja melegséggel töltött el - Még találkozunk hercegnő! - lépett el mellőlem és egy mosollyal nyugtázta milyen érzéseket váltott ki belőlem. Az ágyra dobtam magam és a történteken tűnődtem amikor álomba zuhantam .
Reggel a napsugarak megvilágították a szobám kellemes félhomályt biztosítva. Fáradtan az órára pillantottam és egy halk sikoly hagyta el a szám. Elaludtam. Tegnap elfelejtettem beállítani így azomban semmi esélyem sem maradt, hogy odaérjek a találkozómra Verával. Kiugrotta az ágyból és kikaptam egy sortot haspólóval. Gyorsan magamra kaptam. A hajammal nem nagyon volt időm foglalkozni így kiengedve hagytam. A konyhába érve beleharaptam Petra kakaós csigájába aki morgott érte, de aztán csendben tovább majszolt. Az ajtóvan magamra kaptam az első cipőt ami a kezembe akadt és kisiettem a kapun. A telefonom a kezembe véve tárcsáztam Verát aki nem vette fel. Idegesen siettem a pláza felé abban a reményben, hogy Vera bír várni egy kicsit és nem megy el. Már éppen odaértem amikor a nagy rohanás köuben belebotlottam valakibe.
- Bocs - morogtam majd tovább indultam volna,de utánam kaptak.
- Csak egy bocs jár azért mert majdnem fellöktél - dörmögte egy ismerős hang a fülembe. \Hagyd abba! Csak hülyít\ mondogattam folyamatosan magamnak.
- Márk erre most nincs időm - löktem el magamtól.
- Hé,hé,hé - kapott utánam hiába. Futásnak eredtem, de a kicsi lábam semmit sem ért Márk hatalmas lépései ellen. Végül utolért és szorosan a karjaiba zárt. - Hová sietsz ennyire?
- Semmi közöd hozzá -vágtam rá durcásan
- Mi bajod van neked? - kérdezett vissza eléggé mogorván
- Elkéstem valahonnan és most te sem hagysz békén!
- Sajnálom hercegnő - fordult sarkon majd eltűnt a tömegben. Nem szabadott volna rajta kitöltenem a dühöm, de most nem tudtam mit tenni. Futásnak eredtem a pláza irányába ahol Vera ácsorgott:
- Na végre - lépett oda hozzám. Gyors puszit nyomtam az arcára majd a bevásárlóközpont felé indultam. Még mindig dühös voltam magamra amiért így ráförmedten Márkra és furdalt a lelkiismeret is. Az érzések csakúgy cikáztak bennem mintha hullámvasúton ülnék. Eddig olyan tökéletes volt az életem! Boldog voltam és legfőképp nyugalomban éltem! És most jön ez a fiú és megváltoztat mindent.... Vera észrevette, mennyire elderengtem:
- Mi történt? - érdeklődött
- Semmi - küldtem felé egy hamis mosolyt, ami egészen valósra sikerült. Vera egy darabig furán nézett rám, de aztán tovább csacsogott valami fiúról. Nemigazán tudtam rá figyelni, újra a saját gondolatkavalkádomban találtam magam. Mióta ez a fiú ideköltözött mindent megkavart. A húgom teljesen megszerette, csak róla tud beszélni, Vera meg állandóan arról faggat mi van köztünk... Ha valaki aztmondta volna egy héttel ezelőtt, hogy én ilyeneken fogok gondolkodni szemberöhögöm. Általában egy kiegyensúlyozott boldog személyiség vagyok nem pedig valami filozófus professzor.
- Hahó figyelsz rám? - méregetett furcsán barátnőm
- Persze - motyogtam.
- Ne hazudj - mosolygott rám, átlátva az álarcon
- Összekaptam Márkkal - mondtam ki mielőtt átgondolhattam volna mit is mondok
- Úgy veszekedtek mintha együtt lennétek - húzta mosolyra a száját Vera
- Ez nemigaz!  - tiltakoztam azonnal
- Te is tudod, hogy az! - igazából volt valami abban amit Vera mondott. Még csak 2 napja ismerjük egymást, de máris annyit veszekedtünk mitha együtt lennénk. Turkálunk egymás magánéletében és tegnap az a lopott csók...és az a ronantikus hely a parton... Nem ez teljességgel lehetetlen! Nincs értelme olyan dolgokon gondolkodnom amik nem lehetségesek.
- Menjünk vásárolni! - vetettem fel az ötletet, hogy eltereljem a gondolataimat.
- Nem igazán van kedvem - motyogott az orra alatt barátnőm. Hirtelen felé kaptam a fejem és észrevettem kit néz. Peti és Márk az egyik kávézóban beszélgettek. Peti elég gyakran kapta felénk a fejét, de Márkot még mindig sértette, hogy nem engedtem, hogy velem tartson.
- Ne nézd már őket - rángattam el onnan. Beléptem a Zarába és éppen egy fehér ruhát nézegettem amikor egy szőke cofos kislány a kezembe nyomott egy papírlapot, majd eltűnt a vásárlók tömegében. Kihajtogattam a lapot és egy nagyon precíz rövid mondat állt rajta:
' Gyere a kávézóba Hercegnő' . A kislány után kutattam akitől a lapot kaptam , de persze már sehol sem volt. Elindultam megkeresni Verát akit sehol sem találtam. A telefont sem vette fel és már éppen kezdtem ideges lenni, amikor rájöttem hol lehet dühösen indultam el a kávézó felé. A helységbe belépve megcsapott a forrócsoki és a frossen főzött kávé kellemes illata. Körbepillantottam, de se Márkot se a turbékoló párt nem találtam sehol. Újra előkaptam a telefonom és elindultam a kijárat amikor egy ismerős hang utánam szólt:
-Hová-hová hercegnő? - lépett mögém Márk
- Megkeresni a barátnőm és végre hazamenni - vágtam rá még mindig dühösen amiért Vera otthagyott.
- Nyugodj meg jó helyen van - mutatott a szemben lévő étterem felé, ahol valóban nyugodtan eszegetett Peti és Vera. Újabb düh gyulladt bennem és elindultam, hogy kérdőre vonjam, de Márk utánam kapott.
- Hagyd őket - mondta egy kis éllel a hangjában. Nen tudta. Hová tenni ezt a hangnemet. Egészen idáig Márk hangja édesen, kedvesen csengett velem szemben, most azonban idegessé vált. Rájöttem, hogy  ennek az az oka, hogy nem vele foglalkozom. Vettem egy mély levegőt és visszapillantottam a fiúra.
- Miért hívtál ide? - változott meg a hangom.
- Beszélni akartam veled, de úgy érzem semmi értelme.
- Sajnálom - vágtam rá azonnal - rohanós napom volt és most még Vera is áh.. Hagyuk!
- Megiszunk valamit? - pillantott vissza észrevéve, hogy kellemetlen témára tapintott.
- Persze - mosolyodtam el ezen a napon először őszintén. A sarokban ültünk le, egy csendesebb helyen. Az itallapot nézegetve végül a forrócsoki mellett döntöttem. A pultoslány eltűnt az egyik növény mögött ezért kénytelen voltam újra Márkra pillantani. A fiú a messzibe bámult és valamin nagyon gondolkodott. Megböktem,de túl jó volt a reflexe ezért elkapta a csuklóm és az ölébe húzott. Kényelmetlenül mocorogtam majd a vállára hajtottam a fejem. Hallgattam ahogy egyenletesen szuszog, majd egy furcsa zajra felkapja a fejét. Én is a zaj irányába kaptam a fejem és a kisszolgáló figyeltem. A kezében tartott tálca a földön hevert. Sűrű bocsánatkérés közepette visszasiettett a pult mögé, hogy keressen valamit amivel feltakaríthatja a leejtett rendelés maradékát Márk szórakozottan figyelte, majd felállt ( velem az ölében!!) engem lerakott a székre és a lány segítségére indult. A lány köszönömöt rebegett majd szégyenkezve visszavonult, hogy újra elkészítse a rendelést

1.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a legelső részt! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog.  Jó olvasást kívánok ❤
Northwest utcáin sétálok. A szél lágyan fújja meglehetősen hosszú hajam. A húgom megállás nélkül fecseg mellettem, nem törődve vele, hogy nem érdekel miről beszél. Most egyenlőre csak az érdekel, hogy végre találkozhassak a barátnőmmel. Nagyon rég nem láttuk egymást és már hiányzott az élétémből. A vasútra kiérve izgatottan vártam Verára aki szokásához híven gyönyörűen festett. Fekete szoknyát viselt fehér blúzzal, ami kiemelte tökéletes alakját. Egymás nyakába esve örültünk egymásnak amíg az átkozott húgom meg nem szólalt:
- Mehetünk már végre? - sürgetett minket.
- Persze - sóhajtottam. Elővettem a telefonom és hívtam egy taxit. A sárga autó nemsokkal később begördült a vékon kis utcába, és nyikorogva megállt. Gyorsan bepattantunk majd egymás szavába vágva mesélni kezdtünk:
- Jajj, olyan jó volt a tengerparton! - mesélte Vera.
- Olyan unalmas a nyár! - panaszkodtam.
-Haggyátok már abba! - üvöltött köztünk Petra.
- 3 dollár lesz Asszonyom!  - szólt a taxis
- Máris adom! - szálltam ki az autóból. A húgom a szomszéd házhoz rohant ahol meglepő módon dobozok voltak. Nagyon rég nem lakott a házban szomszéd, de most nem volt időm erre figyelni.
- Gyere vissza Petra! - kiáltottam a húgom után. Aki észre sem véve a figyelmeztetésem továbbra is a szomszéd kertben ácsorgott. A taxis türelmetlenül dobolt a pénzt várva én pedig nem tudtam mit tenni. A taxis kezébe nyomtam a pénzt aki mormolt valamit majd elhajtott. Beléptem a szomszéd kertbe, felkaptam a tesóm és kilépni készültem amikor nyílt az ajtó. Egy srác lépett ki rajta. Barna haja a szemébe hullott nemtörődöm stílusban és csupán egy nadrágot viselt. Csupasz felsőtestén látszott minden egyes kidolgozott izom. Nagyon úgy tűnt mint aki most kelt fel:
- Jóreggelt! - mormolta, mély édés hangon.
- Sajnálom, ha felkeltettünk - pásztáztam a földet.
- Semmi baj - mosolyodott el. - Kit tisztelhetek a személyedben?
- Anna vagyok - feleltem. A családunk 3 éve költözött fel a Londonba. Azóta itt élünk. Nem a belvárosban van a házunk, hanem egy csendesebb környezetben. Ezért is csodálkoztam az új szomszédon. Akik ide költöznek általában a város nyüzsgésében élnek.
- Márk - felelte kisebb habozás után.
- Petra vagyok - ugrándozott oda a húgom
- Örülök, hog megismerhetlek - kapta fel majd megpörgette amit Petra boldogan viselt. Amikor letette visszafutott hozzám,  kézen fogott majd így szólt:
- Remélem még látjuk egymást! - majd elindult a házunk felé magával húzva engem is.
- Ez meg mi volt? - kérdezte érdeklődve Vera,aki az egész jelenetet a kertünkből figyelte.
- Úgy tűnik szomszédaink lesznek - néztem a házra. Emeletei jól láthatóan elkülönültek egymástól. Egy alapos festés ráfért volna már a régies házra. A fű a kertben extra magas volt.
- Rá férne egy alapos átalakítás !- gondoltam magamban. A házba beérve megcsapott a mézes torta illata. Anyám elég jó cukrász, de ha gyereknevelésről van szó egy kész csődtömeg. Mindig elfelejti mikor hová kellene vinnie minket. Ez nálam már nem olyan nagy baj, mert el tudok menni egyedül is táncórára, de Petra még eléggé kicsi ahoz, hogy egyedül járjon-keljen London utcáin. A konyhába belépve több süti is sorakozott a pulton.
- Hűha mrs. Ross igazán nem kellett volna - mondta Vera szégyenlősen.
- Jajj, dehogyisnem! Estére átjönnek a szomszédék is úgyhogy most dupla adagot készítek mindenből! Anna ideadnád a sütőport? - mutatott a szekrényre. Gyorsan kikaptam majd a tésztába öntöttem.
- Köszönöm - nyomott puszit az arcomra - este 7- re jönnek a vendégek szóval kérlek öltözzetek fel rendesen! Petra ruhája a te szekrényedben van szóval kérlek öltöztesd fel őt is! - hadonászott mindenfelé. Még 3 óránk volt a vendégek érkezéséig, szóval Verával felmentünk a szobámba. A gardróbom kitárva rá kellett jönnöm, hogy semmim sincs az esti találkozóra. Vera is ugyanezzel a probélmával szenvedett ugyanis nem készült ilyen alkalomra.
- Még van időnk menjünk be a plázába valami ruhát venni - ajánlottam fel.
- Rendben - jelent meg hatalmas mosoly barátnőm arcán. Alig pár hónapja ismerjük egymást mégis elválaszthatatlanok lettünk.
- Anyu elmegyünk vásárolni! - kiáltottam be a konyhába
- Siessetek! - morogta miközben a tésztát szidta amiért az nem jött fel eléggé.A plázához vezető út némileg csendben telt. Beérve az emeletes épületbe a westendbe vettük az irányt. A kedvenc márkám. Anyu kiskorom óta innen vett nekem ruhákat és megvallom imádom őket. Az áruházba belépve rögtön megpillantottam egy gyönyörű selyem szoknyát. Ahogyan a lámpa megvilágította szinte csillogott. Azonnal felkaptam a fogasról.
- Ez kell nekem! - forgattam az anyagot a kezem között.
- Ez tökéletesen te vagy - tette hozzá halkabban Vera
- Te mire gondoltál? Mit veszel fel ma? - kérdezősködtem
- Nemtudom. Valami fekete gatya felsővel - gondolkozott el
- Nemár! Vegyél fel valami vadítót! Valami szexit! - csillant fel a szemem
- Ez nem az én stílusom... - lépett oda egy csőszárú fekete farmerhez - Ez viszont igen - mutatott a darabra.
- Rendben - válaszoltam szűkszavúan. - Keressünk ékszereket - sétáltam el. A polcsor előtt állva nézelődtem amikor Vera egy felsővel sétált oda hozzám. Anyaga lenge nyári volt felül csipkézve. Hozzá egy bolerót tartott a kezében.
- Ha az a göncöt lerakod - mutattam a boleróra - tökéletes - mosolyogtam rá. És nézd meg ezt - mutattam egy szíva alkú nyakláncra. - Ezt tőlem kapod hozzá. - raktam bele a kosárba. Magamnak egy aranyozott nyakláncot választottam.
- Oké akkor kerssünk neked is egy felsőt aztán menjünk mert nekem még cipő is kéne - nézett az órájára.
- Rendben - kutattam a polcok között. Végül egy fekete haspóló mellett döntöttem. Mielőtt anya kiakadt volna a szoknya ditekt magasított volt.
Mielőtt a kasszához léptem volna bedobtam egy több láncból álló karkötőt is a kosárba Vera ruhájához.
- Oké akkor menjünk át a Deichmannba és vegyünk valami cipőt. A boltba belépve Vera a lapos cipőkhöz indult, míg én a magassarkúkat céloztam meg. Nem vagyok magas ember inkább olyan középmagasnak mondanám magam. Vera mellett azonban egy kicsit kicsinek érzem magam ezért elengedhetetlen a magassarkú. Egy feket - barna darab mellett állapodtam meg. A kasszához lépve kifizettem a és kiléptem Vera  mellé.
- Mi vettél? - kérdezősködtem. Kivette a dobozból a fekete lapos cipőt.
- Tökéletesen áll majd rajtad- mosolyogtam. - Mennünk kéne - pillantottam az órára ami vészesen közelített a 6 felé. Kilépve megcsapott a nyárias mégis hideg  levegő. A busszal nemsokkal később hazaértünk.
Felszaladtam és gyorsan megmostam a hajam,amíg Vera besütötte a sajátját. A sminket nem cicimáztam túl. Gyorsan magamra kaptam a ruhám és átmentem Petrához. Aki elaludt!?
- Kicsim kelj fel! - nyomtam puszit az arcára.
- üüüh  hagyj méf egy kicsit - nyögte.
- Rendben 10 perc! Utána felöltözöl igaz?
- Igen - feküdt vissza az ágyába. Ám épphogy lementem csengettek.
- Hol van Petra!! Miért nincs itt?
- Mindjárt! - rohantam fel. - Petra azonnak kelj fel! Kaptam fel és berohantam vele a szobába. Gyorsan ráadtam az ünneplőjét majd az ölembe felkapva lebaktattam vele és Verával. Észre sem vettem, hogy a húgom kezében ottmaradt a macija. A nappaliban Márk és a szülei álltak. Ahogy meglátott újdonsült szomszédom eltátotta a száját.
- Gyönyörűek vagytok - jegyezte meg.
- Jónapot - köszöntem illedelmesen. Petra morgott valamit majd kényelembe helyezte magát a vállamon.
Vicces volt nézni ahogy Márk szenved, hogy mit is mondjon. Végül inkább úgy döntött csendben marad. A vacsora csendesen telt. Petra majdnem elaludt a kaja fölött, a szülők pedig a kamaszproblémákról dumáltak. Verával a nyarat tárgyaltuk, így Márk egyedül maradt. A húgom az ölébe kapva szórakoztatta magát. Petra egy darabig élvezte, de aztán elaludt a vállán, a vacsorának pedig még közel sem volt vége.
- Mrs. Roll! - szólalt meg Márk a vacsora során először. Anyám rá nézett azzal az amolyan ' mit akarsz' tekintettel - Felvihetném Petrát a saját ágyába?
- Jajj, persze! - mosolyodott el - Anna mutasd meg neki - intett felém hanyagul. A kezdeti sokk után felálltam és Márk után mentem. A lépcsővel szemben lévő szobába vidd - utasítottam. Márk letette a tesóm én pedig elindultam a lépcsőn, Márk azonban utánam kapott. Szorosan maga elé húzott:
-Gyönyörű vagy - súgta a fülembe. A hangjátót kirázott a hideg. Koncentrálj Anna! Koncentrálj! Nem dőlhetsz be neki!
- Mondtad már - feleltem némileg nyugodt hangsúllyal. Ekkor lépteket hallottam a lépcső felől. Kibontakoztam Márk öleléséből. Vera felért az emeletre és csodálkozva nézett ránk. Egy darabig kapkodta a szemét köztünk majd így szólt:
- Anyud azt mondta idő kell amíg a süti kihűl, úgyhogy addig csináljunk valamit.
- Menjünk sétálni egyet - ajánlotta fel Márk - tudok egy helyet ahol egyikőtök sem járt még - kacsintott ránk.
- Nemhiszem, hogy van olyan - feleltem magabiztosan.
- Ha nem hát nem - fordult meg és nagyon úgy tűnt távozni készül.
- Oké -  vágtam rá gondolkodás nélkül
- Gyertek - mosolyodott el. A konyhába belépve szóltam a szülőknek, hogy elmegyünk lemozogni a kaját, amit örömmel fogadtak:
- Menjetek csak! De vigyázzatok meg ne fázzatok!
- Nem fogunk - rohantam ki. Vera és Márk és egy ismeretlen már az ajtó előtt várakozott.
- Szia Peti vagyok - mosolygott, mintha egy fogkrém reklámban lenne
- Anna - ráztam meg a felém nyújtott kezet. Peti és Vera elindultak . Elég jól elvcsevegtek.. Én is elindultam,de Márk újra visszahúzott:
- Hova olyan sietősen?
- Megyek a többiek után - válaszoltam szárazon. A közelségétől újra a hideg futkosott rajtam.
- És mi van ha mi nem arra megyünk? - pimaszkodott
- De..de?.. Nem hagyom, Verát egyedül egy ismeretlennel! - vágtam rá némi habozás után.
- Elég jóba lettek bízz bennem - kézen fogott és a másik irányba húzott. Bizonytalanul sétáltam mellette az úton. Hirtelen minden tájékozódási képességem elveszett.
- Hova megyünk? - türelmetlenkedtem.
- Nem mondom meg - válaszolt szűkszavúan .
- Akkor nem megyek tovább - makacsoltam meg magam.
- Miért ilyen nehéz a nőkkel?? - morgott. Majd egyre jobban húzott maga után. A kavicsos úton a magassarkú már feltörte a lábam ezért inkább nem ellenkeztem.
- Unodok vagy - morogtam én is.
- Aha persze - hagyta rám. A sértés egész egyszerűen lepergett róla. Nemsokkal később egy kikötőben álltunk meg. Nem is nevezném kikötőnek, mert hajók már rég nem jártak itt. Egy nyugodt hely ahonnam gyönyörű volt a kilátás a Temzére.
- Miért hoztál el ide? - kérdeztem ámulva. Mögém lépett és a vállamon pihentette a fejét.
- Minden lányt ide hozok először - felelte végül. Toppantottam egyet, majd elléptem előle.
- Undorító vagy!
- Most megint mit tettem? - nézett rám felháborítóan aranyos arccal
- Haragszok rád - fordultam a Temze felé. Márk azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Felkapott és a víz szélén állt meg:
- Megbocsátasz vagy dobjalak bele? - ajánlotta fel.
- Hagyjál - durciztam továbbra is.
- Nem kérdezem mégegyszer - lazított a fogáson
- Meg...megbocsájtok csak tegyél le! - röhögtem folyamatosan
- Biztos - laztított mégjobban. Ha megcsúszik a keze tuti a  vízben kötök ki.
- Kérlek tegyél le! Megbocsájtok vagy mi - mondtam kapkodva a levegőt. Márk még pár percig ott tartott majd lerakott a földre. Szorosan maga előtt.
- Hazudtam. Senkit sem hoztam még ide. Te vagy első. - morogta a fülembe.A lehelete szinte melegítette a fülem. - Amúgy azt sem tudom hol vagyunk - felelte némi hezitálás után.
- Mi? - fordultam meg sebesen .
- Jól hallottad - mondta ugyanolyan nyugodtan .
- Haza akarok menni - jelentettem ki feldúltan.
- Menj - röhögött ki Márk, tudva, hogy nemtudom merre is kellene elindulnom. Dühöngve figyeltem a lágyan hullámzó vizet. Márk mosolyogva figyelte az akcióm. Örülök, hogy jól szórakoztattam.
- Aranyos vagy mikor durcizol - jött egyre közelebb hozzám.
- Ne gyere közelebb!
- Miért? Mi lesz akkor hercegnő? -állt meg egy lépésnyire tőlem.
- Ne akard megtudni - feleltem hűvösen.
- Miért vagy ilyen? - kérdezte érdeklődve - Miért nem engeded, hogy az emberek közeledjenek hozzád?
- Én..nem...nem ilyen vagyok !
- De igen! Olyan vagy mint egy jéghercegnő! - vágta rá kapásból
- Márk tényleg haza akarok menni! Vigyél haza kérlek - néztem rá fáradtan.
- Mondtam már! Menj haza nyugodtan. Majd valamikor én is megyek - dünnyögte
- Márk ! - öleltem meg - Gyere velem haza! - kérleltem
- Nincs kedvem.
- Miért vagy ilyen undok! Tudod, hogy nem tudok hazamenni egyedül mert nem tudom merről jöttünk!
- Aztmondtad nemtudok olyan helyet mutatni ahol még nem voltál..szóval menj haza nyugodtan, majd ha akarok én is megyek  - fordult el tőlem
- Sajnálom hazudtam.… életemben nem voltam még erre - vallottam be.
- Tudom - fordult meg mosolyogva. - ezért hoztalak ide. Csak nem értékeled! - vágta a fejemhez
- Komolyan csak ennyi a baj? - néztem rá kedvesen.
- Igen - mondta morcosan. Mögé léptem és szorosan megöleltem.
- Köszönöm, hogy az elhoztál ide - suttogtam.