1.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a legelső részt! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog.  Jó olvasást kívánok ❤
Northwest utcáin sétálok. A szél lágyan fújja meglehetősen hosszú hajam. A húgom megállás nélkül fecseg mellettem, nem törődve vele, hogy nem érdekel miről beszél. Most egyenlőre csak az érdekel, hogy végre találkozhassak a barátnőmmel. Nagyon rég nem láttuk egymást és már hiányzott az élétémből. A vasútra kiérve izgatottan vártam Verára aki szokásához híven gyönyörűen festett. Fekete szoknyát viselt fehér blúzzal, ami kiemelte tökéletes alakját. Egymás nyakába esve örültünk egymásnak amíg az átkozott húgom meg nem szólalt:
- Mehetünk már végre? - sürgetett minket.
- Persze - sóhajtottam. Elővettem a telefonom és hívtam egy taxit. A sárga autó nemsokkal később begördült a vékon kis utcába, és nyikorogva megállt. Gyorsan bepattantunk majd egymás szavába vágva mesélni kezdtünk:
- Jajj, olyan jó volt a tengerparton! - mesélte Vera.
- Olyan unalmas a nyár! - panaszkodtam.
-Haggyátok már abba! - üvöltött köztünk Petra.
- 3 dollár lesz Asszonyom!  - szólt a taxis
- Máris adom! - szálltam ki az autóból. A húgom a szomszéd házhoz rohant ahol meglepő módon dobozok voltak. Nagyon rég nem lakott a házban szomszéd, de most nem volt időm erre figyelni.
- Gyere vissza Petra! - kiáltottam a húgom után. Aki észre sem véve a figyelmeztetésem továbbra is a szomszéd kertben ácsorgott. A taxis türelmetlenül dobolt a pénzt várva én pedig nem tudtam mit tenni. A taxis kezébe nyomtam a pénzt aki mormolt valamit majd elhajtott. Beléptem a szomszéd kertbe, felkaptam a tesóm és kilépni készültem amikor nyílt az ajtó. Egy srác lépett ki rajta. Barna haja a szemébe hullott nemtörődöm stílusban és csupán egy nadrágot viselt. Csupasz felsőtestén látszott minden egyes kidolgozott izom. Nagyon úgy tűnt mint aki most kelt fel:
- Jóreggelt! - mormolta, mély édés hangon.
- Sajnálom, ha felkeltettünk - pásztáztam a földet.
- Semmi baj - mosolyodott el. - Kit tisztelhetek a személyedben?
- Anna vagyok - feleltem. A családunk 3 éve költözött fel a Londonba. Azóta itt élünk. Nem a belvárosban van a házunk, hanem egy csendesebb környezetben. Ezért is csodálkoztam az új szomszédon. Akik ide költöznek általában a város nyüzsgésében élnek.
- Márk - felelte kisebb habozás után.
- Petra vagyok - ugrándozott oda a húgom
- Örülök, hog megismerhetlek - kapta fel majd megpörgette amit Petra boldogan viselt. Amikor letette visszafutott hozzám,  kézen fogott majd így szólt:
- Remélem még látjuk egymást! - majd elindult a házunk felé magával húzva engem is.
- Ez meg mi volt? - kérdezte érdeklődve Vera,aki az egész jelenetet a kertünkből figyelte.
- Úgy tűnik szomszédaink lesznek - néztem a házra. Emeletei jól láthatóan elkülönültek egymástól. Egy alapos festés ráfért volna már a régies házra. A fű a kertben extra magas volt.
- Rá férne egy alapos átalakítás !- gondoltam magamban. A házba beérve megcsapott a mézes torta illata. Anyám elég jó cukrász, de ha gyereknevelésről van szó egy kész csődtömeg. Mindig elfelejti mikor hová kellene vinnie minket. Ez nálam már nem olyan nagy baj, mert el tudok menni egyedül is táncórára, de Petra még eléggé kicsi ahoz, hogy egyedül járjon-keljen London utcáin. A konyhába belépve több süti is sorakozott a pulton.
- Hűha mrs. Ross igazán nem kellett volna - mondta Vera szégyenlősen.
- Jajj, dehogyisnem! Estére átjönnek a szomszédék is úgyhogy most dupla adagot készítek mindenből! Anna ideadnád a sütőport? - mutatott a szekrényre. Gyorsan kikaptam majd a tésztába öntöttem.
- Köszönöm - nyomott puszit az arcomra - este 7- re jönnek a vendégek szóval kérlek öltözzetek fel rendesen! Petra ruhája a te szekrényedben van szóval kérlek öltöztesd fel őt is! - hadonászott mindenfelé. Még 3 óránk volt a vendégek érkezéséig, szóval Verával felmentünk a szobámba. A gardróbom kitárva rá kellett jönnöm, hogy semmim sincs az esti találkozóra. Vera is ugyanezzel a probélmával szenvedett ugyanis nem készült ilyen alkalomra.
- Még van időnk menjünk be a plázába valami ruhát venni - ajánlottam fel.
- Rendben - jelent meg hatalmas mosoly barátnőm arcán. Alig pár hónapja ismerjük egymást mégis elválaszthatatlanok lettünk.
- Anyu elmegyünk vásárolni! - kiáltottam be a konyhába
- Siessetek! - morogta miközben a tésztát szidta amiért az nem jött fel eléggé.A plázához vezető út némileg csendben telt. Beérve az emeletes épületbe a westendbe vettük az irányt. A kedvenc márkám. Anyu kiskorom óta innen vett nekem ruhákat és megvallom imádom őket. Az áruházba belépve rögtön megpillantottam egy gyönyörű selyem szoknyát. Ahogyan a lámpa megvilágította szinte csillogott. Azonnal felkaptam a fogasról.
- Ez kell nekem! - forgattam az anyagot a kezem között.
- Ez tökéletesen te vagy - tette hozzá halkabban Vera
- Te mire gondoltál? Mit veszel fel ma? - kérdezősködtem
- Nemtudom. Valami fekete gatya felsővel - gondolkozott el
- Nemár! Vegyél fel valami vadítót! Valami szexit! - csillant fel a szemem
- Ez nem az én stílusom... - lépett oda egy csőszárú fekete farmerhez - Ez viszont igen - mutatott a darabra.
- Rendben - válaszoltam szűkszavúan. - Keressünk ékszereket - sétáltam el. A polcsor előtt állva nézelődtem amikor Vera egy felsővel sétált oda hozzám. Anyaga lenge nyári volt felül csipkézve. Hozzá egy bolerót tartott a kezében.
- Ha az a göncöt lerakod - mutattam a boleróra - tökéletes - mosolyogtam rá. És nézd meg ezt - mutattam egy szíva alkú nyakláncra. - Ezt tőlem kapod hozzá. - raktam bele a kosárba. Magamnak egy aranyozott nyakláncot választottam.
- Oké akkor kerssünk neked is egy felsőt aztán menjünk mert nekem még cipő is kéne - nézett az órájára.
- Rendben - kutattam a polcok között. Végül egy fekete haspóló mellett döntöttem. Mielőtt anya kiakadt volna a szoknya ditekt magasított volt.
Mielőtt a kasszához léptem volna bedobtam egy több láncból álló karkötőt is a kosárba Vera ruhájához.
- Oké akkor menjünk át a Deichmannba és vegyünk valami cipőt. A boltba belépve Vera a lapos cipőkhöz indult, míg én a magassarkúkat céloztam meg. Nem vagyok magas ember inkább olyan középmagasnak mondanám magam. Vera mellett azonban egy kicsit kicsinek érzem magam ezért elengedhetetlen a magassarkú. Egy feket - barna darab mellett állapodtam meg. A kasszához lépve kifizettem a és kiléptem Vera  mellé.
- Mi vettél? - kérdezősködtem. Kivette a dobozból a fekete lapos cipőt.
- Tökéletesen áll majd rajtad- mosolyogtam. - Mennünk kéne - pillantottam az órára ami vészesen közelített a 6 felé. Kilépve megcsapott a nyárias mégis hideg  levegő. A busszal nemsokkal később hazaértünk.
Felszaladtam és gyorsan megmostam a hajam,amíg Vera besütötte a sajátját. A sminket nem cicimáztam túl. Gyorsan magamra kaptam a ruhám és átmentem Petrához. Aki elaludt!?
- Kicsim kelj fel! - nyomtam puszit az arcára.
- üüüh  hagyj méf egy kicsit - nyögte.
- Rendben 10 perc! Utána felöltözöl igaz?
- Igen - feküdt vissza az ágyába. Ám épphogy lementem csengettek.
- Hol van Petra!! Miért nincs itt?
- Mindjárt! - rohantam fel. - Petra azonnak kelj fel! Kaptam fel és berohantam vele a szobába. Gyorsan ráadtam az ünneplőjét majd az ölembe felkapva lebaktattam vele és Verával. Észre sem vettem, hogy a húgom kezében ottmaradt a macija. A nappaliban Márk és a szülei álltak. Ahogy meglátott újdonsült szomszédom eltátotta a száját.
- Gyönyörűek vagytok - jegyezte meg.
- Jónapot - köszöntem illedelmesen. Petra morgott valamit majd kényelembe helyezte magát a vállamon.
Vicces volt nézni ahogy Márk szenved, hogy mit is mondjon. Végül inkább úgy döntött csendben marad. A vacsora csendesen telt. Petra majdnem elaludt a kaja fölött, a szülők pedig a kamaszproblémákról dumáltak. Verával a nyarat tárgyaltuk, így Márk egyedül maradt. A húgom az ölébe kapva szórakoztatta magát. Petra egy darabig élvezte, de aztán elaludt a vállán, a vacsorának pedig még közel sem volt vége.
- Mrs. Roll! - szólalt meg Márk a vacsora során először. Anyám rá nézett azzal az amolyan ' mit akarsz' tekintettel - Felvihetném Petrát a saját ágyába?
- Jajj, persze! - mosolyodott el - Anna mutasd meg neki - intett felém hanyagul. A kezdeti sokk után felálltam és Márk után mentem. A lépcsővel szemben lévő szobába vidd - utasítottam. Márk letette a tesóm én pedig elindultam a lépcsőn, Márk azonban utánam kapott. Szorosan maga elé húzott:
-Gyönyörű vagy - súgta a fülembe. A hangjátót kirázott a hideg. Koncentrálj Anna! Koncentrálj! Nem dőlhetsz be neki!
- Mondtad már - feleltem némileg nyugodt hangsúllyal. Ekkor lépteket hallottam a lépcső felől. Kibontakoztam Márk öleléséből. Vera felért az emeletre és csodálkozva nézett ránk. Egy darabig kapkodta a szemét köztünk majd így szólt:
- Anyud azt mondta idő kell amíg a süti kihűl, úgyhogy addig csináljunk valamit.
- Menjünk sétálni egyet - ajánlotta fel Márk - tudok egy helyet ahol egyikőtök sem járt még - kacsintott ránk.
- Nemhiszem, hogy van olyan - feleltem magabiztosan.
- Ha nem hát nem - fordult meg és nagyon úgy tűnt távozni készül.
- Oké -  vágtam rá gondolkodás nélkül
- Gyertek - mosolyodott el. A konyhába belépve szóltam a szülőknek, hogy elmegyünk lemozogni a kaját, amit örömmel fogadtak:
- Menjetek csak! De vigyázzatok meg ne fázzatok!
- Nem fogunk - rohantam ki. Vera és Márk és egy ismeretlen már az ajtó előtt várakozott.
- Szia Peti vagyok - mosolygott, mintha egy fogkrém reklámban lenne
- Anna - ráztam meg a felém nyújtott kezet. Peti és Vera elindultak . Elég jól elvcsevegtek.. Én is elindultam,de Márk újra visszahúzott:
- Hova olyan sietősen?
- Megyek a többiek után - válaszoltam szárazon. A közelségétől újra a hideg futkosott rajtam.
- És mi van ha mi nem arra megyünk? - pimaszkodott
- De..de?.. Nem hagyom, Verát egyedül egy ismeretlennel! - vágtam rá némi habozás után.
- Elég jóba lettek bízz bennem - kézen fogott és a másik irányba húzott. Bizonytalanul sétáltam mellette az úton. Hirtelen minden tájékozódási képességem elveszett.
- Hova megyünk? - türelmetlenkedtem.
- Nem mondom meg - válaszolt szűkszavúan .
- Akkor nem megyek tovább - makacsoltam meg magam.
- Miért ilyen nehéz a nőkkel?? - morgott. Majd egyre jobban húzott maga után. A kavicsos úton a magassarkú már feltörte a lábam ezért inkább nem ellenkeztem.
- Unodok vagy - morogtam én is.
- Aha persze - hagyta rám. A sértés egész egyszerűen lepergett róla. Nemsokkal később egy kikötőben álltunk meg. Nem is nevezném kikötőnek, mert hajók már rég nem jártak itt. Egy nyugodt hely ahonnam gyönyörű volt a kilátás a Temzére.
- Miért hoztál el ide? - kérdeztem ámulva. Mögém lépett és a vállamon pihentette a fejét.
- Minden lányt ide hozok először - felelte végül. Toppantottam egyet, majd elléptem előle.
- Undorító vagy!
- Most megint mit tettem? - nézett rám felháborítóan aranyos arccal
- Haragszok rád - fordultam a Temze felé. Márk azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Felkapott és a víz szélén állt meg:
- Megbocsátasz vagy dobjalak bele? - ajánlotta fel.
- Hagyjál - durciztam továbbra is.
- Nem kérdezem mégegyszer - lazított a fogáson
- Meg...megbocsájtok csak tegyél le! - röhögtem folyamatosan
- Biztos - laztított mégjobban. Ha megcsúszik a keze tuti a  vízben kötök ki.
- Kérlek tegyél le! Megbocsájtok vagy mi - mondtam kapkodva a levegőt. Márk még pár percig ott tartott majd lerakott a földre. Szorosan maga előtt.
- Hazudtam. Senkit sem hoztam még ide. Te vagy első. - morogta a fülembe.A lehelete szinte melegítette a fülem. - Amúgy azt sem tudom hol vagyunk - felelte némi hezitálás után.
- Mi? - fordultam meg sebesen .
- Jól hallottad - mondta ugyanolyan nyugodtan .
- Haza akarok menni - jelentettem ki feldúltan.
- Menj - röhögött ki Márk, tudva, hogy nemtudom merre is kellene elindulnom. Dühöngve figyeltem a lágyan hullámzó vizet. Márk mosolyogva figyelte az akcióm. Örülök, hogy jól szórakoztattam.
- Aranyos vagy mikor durcizol - jött egyre közelebb hozzám.
- Ne gyere közelebb!
- Miért? Mi lesz akkor hercegnő? -állt meg egy lépésnyire tőlem.
- Ne akard megtudni - feleltem hűvösen.
- Miért vagy ilyen? - kérdezte érdeklődve - Miért nem engeded, hogy az emberek közeledjenek hozzád?
- Én..nem...nem ilyen vagyok !
- De igen! Olyan vagy mint egy jéghercegnő! - vágta rá kapásból
- Márk tényleg haza akarok menni! Vigyél haza kérlek - néztem rá fáradtan.
- Mondtam már! Menj haza nyugodtan. Majd valamikor én is megyek - dünnyögte
- Márk ! - öleltem meg - Gyere velem haza! - kérleltem
- Nincs kedvem.
- Miért vagy ilyen undok! Tudod, hogy nem tudok hazamenni egyedül mert nem tudom merről jöttünk!
- Aztmondtad nemtudok olyan helyet mutatni ahol még nem voltál..szóval menj haza nyugodtan, majd ha akarok én is megyek  - fordult el tőlem
- Sajnálom hazudtam.… életemben nem voltam még erre - vallottam be.
- Tudom - fordult meg mosolyogva. - ezért hoztalak ide. Csak nem értékeled! - vágta a fejemhez
- Komolyan csak ennyi a baj? - néztem rá kedvesen.
- Igen - mondta morcosan. Mögé léptem és szorosan megöleltem.
- Köszönöm, hogy az elhoztál ide - suttogtam.